Minden emberi kultúrának vannak/voltak olyan közmondásai, szállóigéi, amelyek nem tűntek el a múló Idő homályában; hanem – akár leírva, akár szájhagyomány útján – átöröklődtek korról-korra. Igaz, némelyik (vagy talán mindegyik) átment az idők során kisebb-nagyobb szórendi átalakuláson, de azért a tartalmi lényegük megmaradt, és használjuk is őket a hétköznapi társalgásaink során. Itt azért meg kell jegyeznem, hogy a jelenkori általános közbeszéd színvonala lassan olyan mélyre süllyedt már, amit nemcsak megmagyarázni nehéz, hanem az okait is gondot jelenthet megtalálni. Annak ellenére, hogy a Magyar Nyelv szókészlete, nyelvi szabályrendszere olyan tág közlési teret biztosít az avatott használójának, amely szinte beláthatatlan, és ahol a beszédet igazi művészetté lehet avatni; függetlenül attól, hogy mi a beszélgetés témája. Még mielőtt valaki megijedne: nem kell poétának lennie senkinek ahhoz, hogy mesterévé váljon a beszédnek vagy az írásnak. Elég, ha képzi magát, utánanéz a felmerülő nyelvi kérdéseknek és olvas, olvas, olvas; de legfőképpen, figyel azokra a magyarázatokra, amelyek úgy akarnak tanítani, hogy az ne legyen kierőszakolt, és egyszerű, hétköznapi példákkal utal vissza az eredeti mondanivaló lényegére. A bevezetés elején közmondásokra hívtam fel a figyelmet, amelyeket egyébként már alapból érteni vélünk – de csak úgy véljük, hogy értjük – és éppen ezért [a ki nem mondott bizonytalanság okán] nem tesszük őket követendő példává a saját életünkben. Ezen a téren is hosszú a sor (akár csak a lélek dolgainak a területén), de hát: „A leghosszabb út is az első lépéssel kezdődik!” Úgyhogy, nosza; nézzünk is egy példát!
Az ujguroktól (kínai népcsoport) ered az a mondás, hogy:
„De te azért csak kösd meg a szamaradat, mielőtt azt rábíznád az Istenre!”
Nem véletlenül választottam egy olyan mondást, amelyben említve van a Mindenható; és nem is az az oka, hogy ez egy dicsőítő sajtóközeg [Dicsőítősziget.hu]. Az a fő ok, hogy gyakran tapasztalom azt, hogy a magukat megtértnek gondoló emberek egy része azt képzeli, hogy a megtérés az már elég, innentől csak hanyatt kell dőlni és várni az égi áldást, várni az égi mannát, a lottóötöst, a házunk felépültét, az egészség megmaradását vagy a gyógyulást, néha kicsit imádkozni is illik, és a templomba is javasolt egy-két hetente elbattyogni. Hiszen innentől (mármint a Megtérés napjától) az Úr elvárása kielégíttetett, és az egyéni feladatok végtelennek tűnő sora megszakadt/befejeződött. Hát annak mondom, aki ezt így gondolja, sőt már-már elvárásokat fogalmazgat meg magában a Teremtő felé, hogy: rosszul gondolja!
Hogy mindjárt egy magyar mondást is hozzak példaként: „Várja, hogy a sült galamb a szájába repüljön.” Arra az emberre mondjuk ezt, aki nagy dérrel-dúrral belekezd valami fontos dologba, de a lelkesedése és/vagy a felelősségtudata már idejekorán alábbhagy. Nagytöbbségünk már bizonyára járt így; de nyugi, ezt ki lehet nőni! A hétköznapokban is találkozhatunk olyan helyzettel, amikor valaki azt kiáltja, hogy: Majd én megmutatom, hogy ki itt a Jani! Aztán a végén csak-csak kiderül, hogy egy „mekkelekkel” van dolgunk; és ráadásul minden bonyolultabbá vált a szájhősködő miatt. De ugye ezek hétköznapi jellegzetességek; gondolhatjuk, hogy a HIT témaköre az ennél komolyabb dolog. Igen, az Istenben való bízás kezdetének a megélése egy különleges, kegyelmi állapot.
Ebbe a helyzetbe mindenki eljut egyszer, hiszen már az egyén megszületése (és ez már a fogantatás pillanatától értelmezendő!) is kivételezettség; részt kap tehát az Isten tervében, és ehhez megkapja nemcsak az élet lehetőségét, hanem azokat a képességeket is, ami embertársai hasznára fognak válni, és ezekkel is tovább dicsőíti a Teremtőt. Minden élőlény (nem csak az ember) okkal, céllal kerül fel az Élet porondjára; (de a könnyebb érthetőség kedvéért maradjunk az embernél) és mindenki kap a küldetése teljesítéséhez elég képességet; ezek a talentumok, amelyek még tovább is fejleszthetőek tanulással, egészen készségszintig.
Fel kell tehát ismerned először is azt, hogy mire kaptál elhívást, mihez kaptál képességet. Tedd most meg ezt! Ha ezt nem teszed, akkor máris szembe mentél a Teremtő akaratával!
Van még néhány fontos teendő; a II. (befejező) részben tovább szövöm a gondolkodás hálóját.
Leitert András
