Ha elég alaposan tudjuk értelmezni életünk történéseit, és ha ráadásul ez minél előbb sikerül, akkor már idejében (erőnk teljében) beleállhatunk abba a követelmény-rendszerbe, amit a Mindenható Isten általunk akar a földi létünk idején megvalósítani. Vannak olyan, családi hagyományokra épülő tevékenységek – mint például: gyógyszerész, órás, cukrász, és a többi –, ahol már szinte egyértelmű, hogy a születendő utód fogja folytatni a mesterséget. Igaz, hogy vannak kivételek, de nagy általánosságban érvényes az előző állítás; és a már „kipróbált” út egyértelműsíti a választandó irányt. Ám, ha nincsenek meg az ilyen előfeltételek, akkor sincs felesleges tévelygés (bár fiatal korban többször is teszünk erre korosztályos kísérleteket), akkor a figyelmes szülő(k) segíthetnek a helyes cél/célok kitűzésében. Ha az előzőekben jelzettek közül egyik tényállás sem valósul meg, akkor majd az Úr adja meg a helyes irányt. Megjegyzem, hogy én tengerész akartam lenni, aztán – szülői nyomás hatására – pedagógus lettem. De ha úgy vesszük, akkor a pedagógusi hivatás által az emberi lélek hajóit terelgethettem; minden korosztályt volt szerencsém tanítani, remélem, jól csináltam.
Ha már megtaláltuk azt a bizonyos életcélt és ezzel azonosulni is tudunk minden tekintetben, akkor se dőljünk hátra nyugodtan, mert – ugyan az első kihívásnak eleget tettünk – valójában még sok nekigyűrkőzésre, nemes küzdelemre, alantas erőkkel való csatározásra, át nem aludt éjszakára, önmagunkkal vívott harcra kell számítanunk.
Akinek erős megalapozottságú a meggyőződése, a hite és a méltósága, azt sokáig fogja a Gonosz támadni;
hiszen számára „létszükséglet” az emberi bizonytalanság. Neki ebben nagy gyakorlata van, és (sajnos) sok sikere is. Láthattunk/láthatunk életünk során olyat, hogy „erős”-nek vélt emberek omlanak össze, esetenként véglegesen, visszavonhatatlanul. Amikor ilyet látunk, és azt érezzük, hogy lehetetlen a magasztos céljaink elérése, nos, akkor érkeznek a legváratlanabb helyekről a támadások. Hát, ilyenkor kell aztán kitartóan imádkozni segítségért az Istenhez és nem kell a könnyeinket sem szégyellni. Kijelenthetem, hogy
az ima sírva tud a legőszintébb lenni; „Térden állva”.
Az bizonyos, hogy az ember önmagában gyenge és össze is omlik (saját tapasztalat); ám ez egy fontos próbatétel, és hagyja is az Úr. Ő látni akarja, hogy mennyit is érnek számunkra a céljaink, és nem csak hangzatos szólamok szintjén emlegetjük-e azokat, „kábítva” velük nemcsak magunkat, hanem a környezetünkben élőket is. Ekkor aztán „megméretik az embernek fia” /Vass Albert: Üzenet haza/, és az effajta megméretések nem csak egyszeri alkalomra szólnak; de nem ám! Abból tudjuk biztosan, hogy jó úton járunk, ha egymás után vagy akár egyszerre is, sok emberi (általában az irigység által gerjesztett), agyafúrt támadást kapunk.
Míg az emberi piszkálódások rendkívül bonyolult, sok összetevőből álló események, addig az Isten figyelmeztetései [akkor, ha rossz felé megyünk] egyszerűek, jól érthetőek még akkor is, ha még nem vagyunk hitben kifejezetten erősek. Ezeket azért nagyon fontos érteni, mert
az Úr ezzel jelzi, egyértelműsíti, hogy rossz irányba kezdtünk haladni.
Ilyenkor érdemes átgondolni az addigi döntéseinket, és ha megtaláltuk azt a pontot, ahol téves irányba fordultunk, akkor odáig vissza kell menni fizikailag is és egy másik irányt kell választani. Ez azért nem nehéz, mert csak „jó” vagy csak „rossz” irány létezik; a jó útra IGEN-t kell mondani, a rossz útra NEM-et. Ha ezt felületességünk okán eltévesztjük, akkor jön a következő, egyszerűen érthető figyelmeztetés, ami már testileg és/vagy lelkileg is fájni fog. Itt nem érdemes a határokat feszegetni, mert a következő figyelmeztetés már nagyon fog fájni.
Tehát folyamatosan és éberen figyelni kell az Úr jeleit,
mert azok értünk vannak, nem pedig ellenünk. Ha valamely tettünkért fenyíték jár, akkor ne az Istent szidjuk, hanem méltósággal viseljük el azt és fogadjunk szót a Mindenhatónak; ekkor megszűnik a fenyítékek sora, erősek és megingathatatlanok leszünk. Az alantas lények, a világi hívságok eltűnnek a közelünkből, és az Úrra támaszkodva mindenben jól fogunk dönteni. Ez ugyan a „keskeny út”, de minden siker titka is.
Hát így, barátaim! „Ha az Úr velünk, akkor ki lehet ellenünk?” (Róm. 8:31)
Leitert András
Fotó: pxhere.com
