Se Jézuska, se Lenin – forradalmi gondolatok

Gável András gondolatsora az idei nemzeti ünnephez kapcsolódóan.

„A mostani nemzeti ünnepünkön hallottam egy beszédben, hogy 1956 előtt mindent istenteleníteni akartak központilag, nagy erővel. Az iskolákban a keresztek helyére vörös csillag került a táblák fölé, sok tanárt elbocsátottak, ha Istenről beszélt vagy tanított, de még a karácsonyt is megcsúfolták. Azt tanították a gyerekeknek, hogy nem a Jézuska hozza a karácsonyfát, hanem Lenin.

Gondolkodtam, gondolkodtam, végül arra jutottam, hogy ezek a kommunisták akkor már kisebbet hazudtak ezzel a Lenin dumával, mint a keresztények azzal, hogy Jézuska hozza a karácsonyfát és az ajándékokat a fa alá.

Ugyanis, ha már hazudni szándékozik kedvünk, legalább ne keverjük bele az Úr Jézust – éppen az Ő születésnapja alkalmából…

Karácsony Jézus Krisztus megtestesülésének az ünnepe. Az Isten önmagával ajándékozza meg az embert. Más oldalról nézve pedig Jézus születésnapjának ünnepe, amikor éppen Neki felejtünk el ajándékot adni, annak ellenére, hogy Ő az ünnepelt.

Sokan ma is bohózatot, szeretet ünnepet formálnak ebből a sokkal misztikusabb és valóságosabb ünnepből, a karácsonyból. A gyerekeket azzal hülyítik, hogy Jézuska vagy az angyalkák hozzák az ajándékokat. Közben éppen az Ünnepeltet hagyják magányosan, még a szülinapján is. Pedig számára éppen az lenne az ajándék, ha önmagunkat adnánk Neki. De mi ehelyett inkább elvagyunk egymás emberi szeretetecskéjével.

Hazudunk giccses és valótlan családi koreográfiákkal, magunknak és a jövő nemzedékének pont, mint 56 előtt a kommunisták, csak mi még Jézust is álnokul belekeverjük a saját kis szirupos játékainkba. Ha már hazudunk, legalább mondanánk azt, hogy Lenin vagy Putyin vagy Orbán vagy tudomisénki hozza az ajándékot. Jézus Krisztust, az emberré lett Isten Fiát ne keverjük bele a kisded, cuki és közelfogadott játékainkba.

De a legjobb megoldás, ha tisztába tesszük a karácsonyos dolgainkat, Jézust kezdjük el ünnepelni az Ő születésnapja alkalmából, és kijelentjük: a karácsonyfát nem hozza se Jézuska, se Lenin…”