Az evangéliumból ismerhetjük azt az újszövetségi eseménysort, amelyben Pilátus ítéletehozatala közben megkérdezi a jelenlévő néptömeget, hogy kit engedjen szabadon a két ítéletre váró ember közül: a ténylegesen gonosztevő Barabbást, vagy az ártatlan Jézust. A sok messiási csodát követően feltételezhetjük, hogy a tömegben többségében lehettek, akik Jézus szabadon engedését szerették volna. Ám ők csak félve, szelíd suttogások közepette mondták egymásnak, hogy Jézust kell elengedni, hiszen bűntelen. Ezzel együtt több nagyobb csoport is volt, akik durván és hangosan beszéltek. A szerény emberek minden bizonnyal el is húzódtak ezért a közelükből, hiszen tartottak tőlük. Ezek a hangoskodó csoportok – Kaifás koncepciós peréből következtetve – valószínűleg meg is voltak vesztegetve a hatalmukat Jézustól féltő zsidó főpapok által. Ennek a csőcseléknek az volt a megbízatása, hogy amikor Pilátus az előbbiekben jelzett helyzetben megkérdi a népet, akkor Barabbás nevét üvöltsék. Így is történt, és a szelíd többség gyáván hallgatott félelmében. Nem álltak ki Jézus elengedése mellett, így – a köztudottan rablógyilkos – Barabbást kellett szabadon engednie Pilátusnak. Amikor pedig a büntetés mértéke volt már csak a kérdés, akkor ugyanaz a csürhe kiabálta a gyilkos ítéletet: Feszítsd meg! Jelenkorunkban is hasonló helyzetben van a Föld nevű bolygó népessége.
Nekünk manapság nem kell semmiféle történelmi időutazásba kezdeni ahhoz, hogy meglássuk világunk fonákságait, ellentmondásait, igazságtalanságait. Érzékeljük – legalább lelkileg – fájdalmait (akár természeti katasztrófa, akár háborús vészhelyzet).
Átéljük tehetetlenségünket, félelmeinket, beletörődéseinket valami ismeretlen jövőbeni létállapotba. Minden velünk történik abban a jelenben, amely – ha tetszik, ha nem – alattomosan és könyörtelenül belehajszolta az emberi elmét a fenntartható fejlődés elfogadásába és annak megkérdőjelezhetetlen látszatos valóságába.
Elég, ha csak megnézünk a tévében egy reklámblokkot. Ilyenkor azonnal szembesülünk a gyártók izzadságszagú, életidegen reklámjaival. Az így reklámozott termékek által ők tulajdonképpen egyfajta agyatlan, fogyasztói véglényeknek tekintik az emberiséget.
Olyannak, akik ha hozzájutnak a kedvenc termékükhöz (étel, ital, elektronikai eszköz), akkor már elértnek vélik életük célját.
A mai tömegtájékoztatási eszközök már elférnek a zsebünkben. Boldogan adunk ki értük sok pénzt. Abba sem gondolunk bele, hogy már mi magunk fizetünk azért, hogy más akaratának megfelelően cselekedjünk vagy éljünk.
Például olyan hírek bénítják meg a természetes gondolkodást, hogy víz nyomai után kutatnak a Mars nevű bolygón (milliárd dolláros projekt). Mindezt úgy, hogy kontinensek (Afrika, India) lakóinak százmilliói küzdenek nap mint nap az élelemért, a vízért. Ők is az Úr teremtményei. Ráadásul a Teremtő azzal a felelősséggel is megbízott bennünket, hogy törődjünk egymással, így velük is.
Azt az afrikai kisfiút, aki egy pocsolyából iszik, vagy a szomjúság kényszere okán megissza a tehén vizeletét. Nos, azt kevéssé (egyáltalán nem) érdekli, hogy éppen melyik felvágott az akciós. Vagy, hogy az udvari jacuzzi (ejtsd: dzsakuzzi) vize mitől algásodik.
De milyen párhuzamot fedezhetünk fel Jézus Krisztus evangéliumi elítélése és a világ megmentése között? Lényegében a kevesek és a sokak mai erőviszonyai. Akkor és most is a kevesek határozták meg a sokaság sorsát!
Annak idején is a többség érezhette az igazságtalanság lényegét; ma is így van! Abban az időben is hallgattak félelmükben az átlagemberek; most is hallgatnak.
Akkor sem fogott össze a közös cél érdekében a jóakaratú emberek csoportja; most sem teszi!
Akkor is hazament mindenki Jézus kivégzése után; most is hazamegy mindenki az elszalasztott lehetőség után. Vacsora közben meccset néz vagy épp a kedvenc sorozatát!
Akkor is a Mindenség Urának a gyermekét engedték megfeszíteni; most sem tudunk összefogni a saját mindenségünkért (a Föld nevű bolygóért). És noha ez az összefogás ma egyértelműen hiányzik, mégsem ez a legégetőbb feladatunk. Ha a fókuszba minél többen Istent helyeznék önmaguk vagy a világmindenség égető és megoldandó problémái helyett, akkor az ember és az emberiség is a helyére kerülne.
Hiszen a mindenható Isten még a legvégzetesebbnek látszó földi katasztrófától is képes megmenteni bennünket.
Nekünk elegendő lenne minden helyzetben Hozzá menni, és egyedül benne bízni. Eközben természetesen nem felejtkezhetünk el egyik embertársunkról sem ugyanannak az egyetlen Szeretetnek a nevében.
Vállaljuk ezért az Igazság képviseletét! Akkor is, ha a szűk, de megmenthető és megosztható életterünkről van szó. Akkor is, ha Isten jelenlétének valóságáról kell tanúságot tennünk. Az utóbbi bizonyosságából egyértelműen következik majd az előbbi iránti figyelem.
Ne legyünk gyávák Jézus nevét kiáltani, aki vállalta értünk az igazságtalanságot és a gyáva emberek elítélését. Sok esetben sajnos mi is közéjük tartozunk.
Kiáltsuk Barabbás helyett Jézus nevét, aki Út, Igazság és Élet!
A legteljesebb Élet minden szempontból. Ő megváltott minket a bűn halálától, és megnyitotta az utat, hogy közösségben legyünk Istennel, aki gondoskodó Atya. Ő új eget és új földet készített számunkra, ahová mindnyájan eljuthatunk, ha bízunk az Ő szeretet-tervében.
Leitert András
