Ha eddig valaki megkérdezett volna engem azzal kapcsolatban, hogy a szentmise melyik részét tartom a csúcspontjának, azonnal rávágtam volna, hogy az átváltoztatást – amikor a kenyér és a bor Jézus testévé és vérévé lényegül át a pap szavára. Vagy az áldozás pillanatát, amikor az Eucharisztia vételével az ember az Oltáriszentségben jelenlévő Krisztussal egyesül valóságosan. Mike Schmitz, az USA-ban szolgáló atya az Amerikában 2024-ben megrendezett Nemzeti Eucharisztikus Kongresszus előadójaként másképp vélekedett stadionnyi közönsége előtt. A szentmise csúcspontja szerinte máshol található meg.
„Vajon a mise lényege Jézus jelenléte?” – teszi fel a kérdést katekézisében Mike Schmitz atya, amelyre, meglepő egyszerűséggel, nemmel felel. Az előadó hozzáfűzi azonnal: „Úgy értem, ez egy nagy dolog. Egyáltalán nem bagatellizálnám el ezt a kérdést. De az ember megváltása abban áll, hogy Jézus alázatos engedelmességgel felajánlotta az ő testét, vérét, lelkét és istenségét az Atyának.”
Schmitz tovább kérdezett a tanításában. „És hol történik ez a mindenható Atyának kimondott »őáltala, ővele és őbenne a Szentlélekkel egységében minden tisztelet és dicsőség mindörökkön örökkön örökké?«
A katolikus pap szerint ez éppen az a pillanat, amikor Jézus a kereszten azt mondja az Atyának:
„a te kezedbe ajánlom az én lelkemet”.
És ez a pillanat a kereszten történik, ahol Jézus hangosan felkiált, és kileheli az ő utolsó leheletét.
„Ezzel a kereszten kilehelt utolsó lélegzetével ajánlja fel az ő testét, vérét, lelkét és istenségét a szentmisében” – magyarázza Mike Schmitz atya. Szerinte ez nem csak arról szól, hogy mi ezen a ponton egyszerűen csak Jézusra tekintünk a szentmisében. Amikor a pap a Miatyánk előtt, az úgynevezett „kis doxológia szavaival” – „őáltala, ővele és őbenne…” – a magasba emeli Jézus Krisztus valóságos testét és az ő vérét, akkor
mindnyájan ott állunk a Golgotánál, és Jézus keresztjére tekintünk.
„Amikor az Urat így, felemelve látjátok, akkor ti is részt vesztek a világ helyreállításában” – mutat rá a katolikus pap.
És ezen a ponton talán világossá válhat számunkra, hogy a Jézustól tanult Miatyánk imádságunk, amely lényegében az Atya százszázalékos dicsőítését jelenti, nem véletlenszerűen lelte meg a helyét. Az Úr imáját közvetlenül a csodálatos liturgia „őáltala, ővele és benne” kijelentésre adott ünnepélyes „Amen”-t követően imádkozzuk el. Jézus kereszten bemutatott, Atya iránti dicsőítését utánozzuk mi is, Jézushoz csatlakozva a tőle kapott imádság önátadó szavait ismételve, az egy misztikus Test tagjaiként.
Fotó: Pécsi Egyházmegye
