Sillye Jenő (zene) és Kovács Gábor (szöveg) Keresztút című művét az idei évben is számos templomban hallgathatjuk meg a nagyböjti készületünk részeként.
Két alkalommal a zeneszerző „saját előadásában” – természetesen nem egyedül énekel majd Jenő, hanem a Sillye Gergely vezetésével készülő férfikar, valamint a Borka Zsolt által vezetett zenekar kíséretében.
Április 4-én, péntek este a Káposztásmegyeri Szentháromság Plébánia nagytermében hallgathatjuk meg a Keresztutat, közvetlenül a 18:30-kor kezdődő gitáros szentmise után.
Április 6-án, vasárnap este pedig Piliscsabán, a Klotildligeti Jézus Szíve Templomban vehetünk részt az előadáson 18:00 órától, majd 19:00 órától a szentmise zenei szolgálatát is a férfikar látja el.
A zenekar és a kórus tagjai szeretettel várnak mindenkit, hogy együtt éljük át Jézus keresztútjának állomásait, énekelve, imádkozva készítsük a lelkünket Húsvét szent ünnepére!