„Apa, bemondták a hírekben: meghalt a Szentatya.” Én így értesültem Ferenc pápa hazaköltözéséről húsvéthétfőn, miközben arra készültünk, hogy elinduljunk a nagy családi összejövetelünkre. A pápa egészségügyi állapota alapján már sejteni lehetett, hogy nem annyira hosszú ideig van közöttünk Róma püspöke. Az ő halála legalább annyira diszkrét volt és üzenetértékű, mint amilyen tapintatos, figyelmes és irgalomközpontú az általunk látható élete és egész pápasága. Evangéliumi egyszerűsége és ítélkezésmentessége példaértékű volt a nem katolikusok, a más vallásúak, de még az atesták számára is.
Nem kente el az örök igazságot hamis toleranciával. Úgy hívta fel a figyelmet rá, hogy közben valódi közösségbe hívott Jézus Krisztussal a megtérés útján.
Finoman terlegető, jó pásztor volt. Mindig pengeélen táncolt ezért a kijelentéseivel, de soha nem állt a bűn pártjára. Mindenkit meg akart hívni a megváltás ingyenes ajándékára. A nagycsaládost, a börtönben elítéltet, a politikust, az LMBTQ személyeket, az orvosokat, a szegényeket, a gazdagokat, a fiatalokat és az időseket, a papokat és a laikusokat, az áldozatokat és az elkövetőket.
Szélesre nyitotta az egyház ajtaját, hogy oda minden ember bemehessen és otthonra találjon. Viszont egyértelmű nemet mondott az összes liberális diktátumra, amellyel a különböző áramlatok nyomást akartak rá gyakorolni.
Amikor 2023-ban Magyarországon járt, és a Kossuth téren szentmisét mutatott be, a hazai katolikus zenei élet előadóival közösen léphettünk fel a helyszínen. Arra is lehetőségünk volt, hogy a „műsorból” idő hiányában kimaradt alleluját elénekeljük a Pápamobilon a térre érkező egyházfőnek. Az ő szélesre tárt szíve, amely talán sokkal szélesebbnek bizonyult az egyház szélesre tárt kapuszárnyainál is, örömmel fogadta be ezt a legegyszerűbb, hirtelen rögtönzött kis énekünket.
Most, hogy nemsokára temetjük Ferenc pápát, az jut eszembe, hogy ugyanezt a megkezdett alleluját a mennyben fogjuk folytatni közösen. Ahogy a Szentatya által elindított szentév mottója is erre bíztat minket: „a remény nem csal meg”.
Imádkozunk érted, Francesco! Te is imádkozz értünk Jézusnál!

Fotó: Gável András/Dicsőítő Sziget