2025. május 7-én, a pápaválasztó Konklávé első óráiban az Esztergomi Bazilikában imádságot tartottak, hogy a Sixtus-kápolnában összegyűlt bíborosok a Szentlélek vezetése által, Krisztus vágya szerinti egyházfőt válasszanak. Az imaest rózsafüzér imádkozásával kezdődött, szentmisével folytatódott és dicsőítő szentségimádással ért véget az Eucharist együttes zenei szolgálatával. És bár az első választási fordulóban még nem született eredmény Rómában, de az Esztergomi Bazilika közepén álló, az imaest végén eloltott, Krisztust jelképező húsvéti gyertyából, bizony fehér füst szállt fel a magasba, amelyet a résztvevők közül többen meg is jegyeztek. Az alábbiakban az egyik résztvevő értékes visszaemlékezését adjuk közre.
Ma reggel a világ nagy része arra ébredt, hogy vajon ki lesz az új pápa.
Este pedig jónéhányan az esztergomi bazilikában gyűltünk össze szentmisére és Szentségimádásra, hogy kérjük a Szentlélek vezetését a Konklávé elején az új Szentatyánkért.
Aztán körülnéztem, és megláttam magunkat.
A gyerekeket, akik kevésbé ájtatosan, inkább nyüzsögve és mozgolódva – mert hát építeniük kell a testüket – harsogták velünk az éneket.
Az édesanyát, aki a szíve alatt növeli gyermekét.
Az apákat összekulcsolt kézzel és az Úr előtt térdelve.
A fiatal lányt, aki épp csak kezdi érezni, hogy lányból nővé válik.
A fiatal fiúkat, akik délcegen igyekeznek férfivá érni.
A férfit, aki munkából, fáradtan érkezett.
Az asszonyt, aki kabátját maga köré fonva takarja el testét és lehajtott fejjel gyorsan szedi lábát.
Az idős embert, akinek az évtizedek fakították a haját. Ő már ugrott egy évszázadot és egy évezredet.
Az anyát, akinek a lelkében a „túl fogjuk élni a kamaszkort?” kérdés zakatol, és nem tud mást, mint újra és újra az Úr elé hozni gyermekét.
A férfit, aki munkát keres, és nem adja fel.
A sikeres házaspárt, akiket mindenki ismer. Nehéz nekik magukban lenni Isten előtt pőrén.
Hoztuk a káoszainkat, az esetlenségünket, a fáradtságunkat és a mosolyainkat, a kapcsolódásainkat, reményeinket.
Önmagunkat.
Mert az Egyház mi vagyunk!
Te és én.
Ez a konklávé rólunk szól.
Értünk van és miattunk.
Nekünk.
Itt és most.
A mi imáink formálják. A mi jelenlétünk, virrasztásunk, kéréseink, amik az Atyához szállnak.
Pedig ő már tudja. Mert mindenek előtt szeretett. Amikor még Isten lelke lebegett a vizek felett, amikor kisgyermekként jött közénk, és amikor harmadnapra feltámadt, majd elküldte a Vigasztalót.
Nem a legalkalmasabb, a világ szemében legrátermettebb lesz a pápa, hanem az, aki ki tudja mondani, hogy Igen, Uram, szeretlek téged.
És akinek Jézus azt mondja: Legeltesd juhaimat.
Csomóné Lindmayer Katalin
