-
Főnix Énekkar: Gyertek énekelni!
A Főnix gitáros énekkar várja az énekelni, zenélni vágyókat, akik szívesen részt vesznek a plébánia életében. Jelentkezni e-mailben a plebania@szentmihaly.hu címen lehet. Az Angyalföldi Szent Mihály Plébánia felhívásából azt is megtudhatjuk, hogy a próbákat kéthetente kedden este tartják a Rokolya utcában. Havonta egy alkalommal teljesít majd a templomi gitáros kórus egyházzenei szolgálatot a Rokolya utcában,…
-
Gável András: Soha nem hagylak el
Most vasárnap hálát adtunk az elmúlt 25 év zenei szolgálatáért. Amikor elindultunk ezen az úton Gellérttel, én éppen csak a gimnáziumot kezdtem a piaristáknál Budapesten. Aztán Jenő a hóna alá vett bennünket. Bejártuk az országot vele. Csodálatos kalandokban volt részünk idejekorán. November 13-án, a Mátyás-templomban ez is eszembe jutott. Betegség miatt Varga Laci atya nem…
-
Michael W. Smith: Áldott vagyok!
Minden színpadon álló embernek sokat jelent, ha egy-egy nagyobb projekt után kicsit visszahúzódhat a szerettei közé. A töltekezés pillanatai ezek, amikor pontosan úgy látják őt, amilyen valójában. Michael W. Smith esetében is hasonlóképpen lehet ez. Ezt bizonyítja legalábbis egyik bejegyzése. A világhírű énekes által megosztott képen az unokáját tartja a kezében, és lelkendezve a következőket…
-
Szikora Robi: Csoda Szombathelyen
A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus idején Szikora Róbert énekes a katolikus hitét felvállalva látta el az esemény nagyköveti feladatait. A legtöbbünkben maradandó nyomot hagyó és változást hozó találkozó idején megkezdett folyamat azonban nem fejeződött be. Az R-GO frontembere ezúttal Szombathelyen a ferencesek meghívására tett tanúságot Isten szeretetéről. Az előadó örömmel nyugtázta a találkozót. „Csoda, péntek este…
-
Csiszér László: Szolgálati adomány – gumi
Abroncsokra gyűjtünk! Együtt meglehet az a 323 684 Ft! Szállj be Te is, hogy beszállhassunk mi is az autóba! Szlovákiába menet tönkre ment a kerekünk, úgyhogy most abroncsokra gyűjtünk: Segíts, hogy tovább gurulhassunk! A teljes írás itt olvasható.
-
Fábry Kornél: Azon dolgozom, hogy az árkokat betemessem a különböző egyházzenei felfogások között
Fábry Kornél atya kiemelte, hogy érti, hogy mi az, amit sokan kritizálnak az egyházi könnyűzenében. A hangszerváltástól kezdve számos más kérdés jogosan merül fel a hívekben. Hangsúlyozta, hogy olyan szent zenét kell játszani, ami egyetemes, minőségi liturgiának felel meg. Hozzátette, hogy a liturgiában elég szigorú megkötések vannak, amelyet a mai zeneszerzőknek, énekeseknek ismernie, és figyelembe…
-
Jota a Kölyök Placc-on
Megjelent Andelic Jonatán legújabb albuma, melynek bemutatóját október 22-én, a Kelenföld Montázs Központban tekinthette meg az érdeklődő közönség. A 6-12 éves gyermekek szülei „szülőmegőrzőbe” mentek, gyermekeik pedig csapatjátékok és Jota interaktív koncertje keretében kaptak értékes útravalót az életükhöz. Jota a Kölyök Placc albumot azért írta, hogy dalain keresztül a gyerekek lelkivilágába játékos, táncos formában beépüljön a hit,…
-
Kántornagykoncert Fények Ünnepei címmel november 30.-án az Uránia Filmszínházban
Fények Ünnepei címmel szerveznek rendhagyó nagykoncertet a magyarországi történelmi egyházak november 30.-án az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A zsidó, a római katolikus, az evangélikus és a református énekesek, előadóművészek, kórusok egy színpadon állva mutatják be – legtöbb esetben közös gyökerekből fakadó – egyházzenéjüket. Az esemény fővédnőke Freund Tamás, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke. Az eseményre a…
-
Keresztény könnyűzenei workshop a Szikra Irodában
2022. november 10-én került megrendezésre a keresztény könnyűzenei workshop a Szikra Projekt Irodájában. Az eseményen előadást tartott, az Eucharisztikus Kongresszus korábbi titkára, Dr. Fábry Kornél atya. A gitáros zsolozsmáról tartott előadás „Zene az egyház szolgálatában” címmel hangzott el, amely minden bizonnyal feszegette bizonyos pontokon a hagyományos egyházzenei határokat. Ezt követően Réz György kommunikációs szakember arról beszélt,…
-
Gitárosok, pihenjetek – Billentő
„A dicsőítés egyik legtisztább formája a pihenés.” Nincs más teendő: gitárosok, pihenjetek!