-
3 perc – Helyzetkép III/2
Amikor valami nagy feladat előtt állunk – legyen az szellemi és/vagy fizikális kihívás –, gyakran bíztatjuk magunkat is és akár másokat is azzal, hogy: Vegyünk egy nagy levegőt, aztán kezdjünk neki! Egyébként, ki is követeli magának ezt a testünk azért, hogy el legyen látva elegendő levegővel ahhoz, hogy képes legyen kiválóan teljesíteni. Alapjában véve bele […]
-
Csapdában – Helyzetkép III/1
A következőkben leírtak nem valamiféle jövendölések, vagy célzások arra nézve, hogy nem biztosított a környezeti túlélésünk; hanem megkongatása azoknak a vészharangoknak, amelyek hangjai még sokak füléhez nem jutottak el. Gyakori mondás az, hogy: „Jobb félni, mint megijedni!”, ezért feltétlenül szükséges, hogy valami vagy valaki állandóan ébren tartsa azt a jellegű „félelemérzetet”, ami biztosíthatja a megmaradást. […]
-
Látni és látszani! – Ferenc pápa lehetséges küldetése a megmenthető világért
Vannak olyan emberek, akiknek minden mozdulatát, minden szavát szinte lélegzet visszafojtva figyeli a világ jóakaratú közössége; ezen személyek egyike a nemrégiben Magyarországon apostoli látogatást tett Ferenc pápa. Gondolhatják jó néhányan, hogy Ő is csak egy ember a sok közül, és minek is ez a nagy felhajtás körülötte. Nos! Azoknak, akik ezen meg- és/vagy kiakadnak, azoknak […]
-
Leitert András: Az emberi tényező
Természetes és jogos igénye az embernek, hogy egy megismerni kívánt terület estén a lehető legtöbb elérhető tudás birtokában legyen. Ez azért is szükséges, hogy a megalapozott véleményét bármelyikünk vállalni tudja minden helyzetben. Az is egyértelmű, hogy nem lehetünk mindenhez értők (polihisztorok), és ez egyébként sem lehet jogos elvárás a külvilág részéről. Ahhoz, hogy a megfelelő […]
-
Jézus jött felénk a Kossuth téren – a katolikus gitárosok a pápa „fanfárjai” voltak
Április 30-án a Kossuth téren több tízezer ember gyülekezett, hogy részt vehessen Ferenc pápa vasárnapi szentmiséjén. Sokan nem fértek be a magyarok katedrálissá nemesült főterére, és kivetítőkön követték az eseményeket. Bizonyára ennél is többen követték a közvetítést odahaza. És talán éppen a „kiszorultaknak” adatott meg az a különleges ajándék, ami talán a gyönyörű oltárhoz közelieknek […]
-
A jéghegy csúcsa – Leitert András következő „útravalója”
Ahogy azt már az előzőekben joggal feltételezhettük (talán már vártuk is), hogy állandó szerzőnk egy nagyon-nagy fába fogja vágni a fejszéjét; történetesen abba, hogy az Ember helyét, szerepét, felelősségét, tetteinek következményeit megkeresse, azokat felmérje, és kimondja azt, hogy a mostani emberi társadalmak jelene valójában milyen is. Mondhatjuk, tükröt tart elénk úgy, hogy annak segítségével helyesen […]
-
„A hetedik pohár”
A Húsvét ünnepének elteltével gondolhatnánk, hogy lelkileg mi is bejárhattunk egy hosszú utat; és a Feltámadás valóságában megnyugodva kissé meg is pihenhetünk. Ezt mindenképpen tegyük is meg, hiszen Jézus szenvedéstörténete és megdicsőülése sok olyan, még feldolgozandó érzést válthatott ki sokunkból, amit szükséges teljes mértékben átengedni a szívünkön és a lelkünkön; átlényegíteni azokat a saját életünkre. […]
-
Christus resurrexit, alleluja!
Vihar előtti csend… Mag a föld alatt, vihar előtti csend vagy a szülés előtti utolsó félóra ajándék-pihenése: a feltámadás tavaszi előszele mind. Mária, a Szentlélek mátkájaként, a Gyermek születése előtti kilenc hónapban már megtapasztalt valamit ebből a várakozásból. Ez értelmes CSEND. Amit annak idején megtapasztalt, és ami beteljesedett számára a betlehemi istállóban, ugyanaz történik a […]
-
Az izraeli hegymászó ötösre vizsgázott a szeretetből
A 24 éves izraeli hegymászó, Nadav Ben-Yehuda, az Everest csúcstól 300 méterre feladta álmát, hogy megmentsen egy sérült török mászót. „Amikor megláttam, felismertem. Aydin Irmak (Törökország) volt, a táborban találkoztam vele. Eszméletlenül találtam rá, a sisakja le volt kapcsolva. Mászók elsétáltak mellette anélkül, hogy a kisujját is felemelték volna, de tudtam, ha elhaladok mellette, biztosan […]
-
Az örök titok
Azt, hogy mindegyikünk gyarló és esendő ember, azt valószínűleg legtöbbünk éppúgy nem vitatja, mint a következő írás szerzője (Leitert András) sem. Az is igaz, hogy ezt azért gyakran szeretnénk eltitkolni a bennünket körülvevő világ elől; bár ez – szerintem – nem valamiféle szégyellni való dolog, sokkal inkább emberi jellegzetesség. De hát ilyenek vagyunk, sok mindenről […]