Fellépők

Crux

A CRUX egy felvidéki magyar keresztény zenekar. Céljuk, hogy a dalaik által megmutassák a világnak az élő és irgalmas Istent, akivel bármikor kapcsolatba léphetünk, aki előtt feltárhatjuk lelkünk legmélyebb érzéseit. 

A CRUX együttest szombaton 14:40-kor hallhatjátok.


Csiszér László

Dicsőítésvezető, dalszerző és zenész, a Szent András Evangelizációs Iskola munkatársa. Már több, mint 20 éve evangelizál a keresztény könnyűzene segítségével. Több lemeze is megjelent, és egész Kárpát-medence szerte szolgál dicsőítő- és imaalkalmakon, szentmiséken, kurzusokon, koncerteken, iskolamissziókon, stb.

Célja, hogy minden emberhez eljusson Isten örömhíre.

Mottója:  „Hiszen te formáltad bensőm, s anyám méhében te szőtted a testem.” /Zsoltár 139,13/

Csiszér Lászlót és zenekarát a vasárnap esti zárókoncerten 19:45-től hallhatjátok.


Eucharist és Mező Misi

Gável András és Gável Gellért már 25 éve aktív szereplői a keresztény könnyűzenei életnek. Nemrégiben Mező Misivel közösen Sacro Song néven oktatási programot indítottak, melynek célja, hogy a hazai keresztény könnyűzene művelői minél színvonalasabb muzsikával dicsőíthessék Istent. A szent, művészi és egyetemes egyházzenei hármas kritériumnak megfelelően a projekt vezérszavai: „Istennek, igényesen, veled”.

A Mező Misivel kiegészült Eucharist együttes lemezbemutató koncertje vasárnap este 19:00 órakor kezdődik majd.


Szabó Balázs

1991-ben, 10 évesen kezdett el zongorázni tanulni, és már az első órára saját szerzeménnyel érkezett. Hamar világosság vált számára, hogy a zene mellett a hit is megkerülhetetlen az életében, így a zenei témát illetően a gospel témájú zene lett az az irány, ahol igazán otthon van, és amivel úgy érzi, valóban tud adni.

A Dicsőítő Szigeten szombat délután 17:30-tól hallhatjátok zenélni Szabó Balázst.


Czinke Máté és a The Sign

A The Sign zenekart 2012-ben alapította öt miskolci fiatal muzsikus: Czinke Máté, Török Dániel, Szentpétery Mózes, Czinke Dániel és Kollár Ábel. „A zene számunkra a legnagyobb örömforrás … ezt a korlátlan, soha el nem évülő örömöt visszük magunkkal amerre csak járunk mert hisszük hogy a zenének van ereje kapcsolatokat helyreállítani, boldogságot adni és megváltoztatni a jövőt.” – fogalmazott Máté, akit a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus himnuszának egyik szólistájaként is láthattuk a színpadon.

A The Sign zenekart szombat délután 13:55-kor hallhatjátok.


Fóris Rita és a FOURisFive

6 évesen kezdett zenét tanulni, zongoratanári és kamaraművészi diplomáját a Liszt Fdrenc Zeneakadémia Tanárképzőjében szerezte. A saját gyülekezetében, a Dics-Suli csapatában, a családi, FOURisFive zenekarral szolgál, vagy akár nem olyan régen az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus egyesült dicsőítőkből álló zenekarában is kivette a részét

A Dal 2022 Akusztik verseny győztese, Olyan szép című dalával.

Vasárnap délután 16:05 perctől hallhatjátok a FOURisFive koncertjét.


Glory

„Vasárnapról-vasárnapra azt éreztem a templomban, hogy sokan csak beülnek a padba, nem is énekelnek, csak elmennek, hogy legyen kipipálva a misére járás: ott voltunk, részt vettünk az Úr napján, megnyugtatjuk a lelkiismeretünket. Mindig éreztem, hogy a szentmisének többről kell szólnia, mint a részvétel, a jelenlevés. Valami élőbbet szerettem volna, olyat, ami az Istennel való élő kapcsolatra vezet rá akkor és ott és, hogy az énekek, amiket elénekelünk a szentmisén, élőbbé váljanak, ne monotonitást éljünk meg, ha az orgonát halljuk felcsendülni” – mesélte az alapításról Kántor Boglárka, a zenekar énekese.

A Glory Dicsőítő Zenekart szombaton 15:25-től hallhatjátok.


Golgota Dicsőítés

„A ZENÉN KERESZTÜL AZ ISTEN TALÁLKOZIK VELÜNK.” – olvasható a honlapjukon. A budapesti Golgota Gyülekezet zenei csapata évtizedek óta hűségesen szolgálja Istent imádó énekeken keresztül. A közösség jelenlegi dicsőítésvezetője Hellinger András.

Szombat délután 16:20-tól hallhatjátok őket Dobner Illéssel és Évivel közösen.


Dobner Illés és Évi

Dobner Illés hosszú évekig a budapesti Golgota Gyülekezet dicsőítésvezetője és a magyarországi keresztény zenei élet fontos tagja volt. Feleségével, Évivel 2014 óta az Egyesült Királyságban szolgálnak, de időről időre hazalátogatnak, és ezen alkalmak során gyakran hallhatjuk őket zenélni különböző rendezvényeken.

A Golgota Dicsőítéssel közösen szombaton 16:20-tól hallhatjátok őket.


Mocskonyi Dörgő és zenekara

Mocskonyi Dörgő első saját nagylemeze 2023. január 21-én jelent meg. Hallható rajta a letisztult egyszál gitáros dallamoktól a szívhez szóló pop-balladákon át, a pörgős rock’n’rollig mindenféle stílus. Most először lehet Szigetmonostoron koncert formában hallani a dalokat, melyhez régi-új zenésztársakból álló zenekara lesz segítségére: Vaskó-Fehérváry Regő dobon, Steinbach György gitáron, Mocskonyi Péter Brahms basszusgitáron, Mocskonyi Mirkó zongorán, valamint Fáy Lukács szaxofonon.

Vasárnap 13:15-kor hallhatjátok őket a Dicsőítő Szigeten.


PZM

A Zenei Misszió a Magyar Pünkösdi Egyház misszióága, melynek dicsőítő csapata olyan fiatalokból áll, akiknek életében Isten imádása és a zene nagyon fontos helyet tölt be. A hétköznapokban más és más munkát végeznek, különböző habitussal rendelkeznek, azonban az Úr iránti szeretet és ennek a zenén keresztüli kifejezése összeköti őket. Céljuk, hogy minél több fiatal tapasztalja meg Isten és a zene életet átformáló erejét.

A PZM koncertjét szombat este 18:15-től hallhatjátok.


Ferenczi György és az 1ső Pesti Rackák

A magyar népzene, a magyar költők verseinek megzenésítése és az amerikai rock and roll segítségével keresik a különböző kultúrák közös, kapcsolódási pontjait. Zenéjükben így épül fel a híd Hendrix, Petőfi, Gérecz Attila, James Brown, Kalotaszeg, Szatmár és Woodstock között.

17:00-től vehetünk részt Ferenczi György és az 1ső pesti rackák koncertjén vasárnap délután.

(fotó és szöveg: Művészetek Völgye)


Prazsák László

A hazai lelki ébredés egyik hűséges alakja. Az Imádság Háza megalapítója számára belső bizonyosság és öröm, hogy Krisztusé lehet. Sok, széles körben ismert dicsőítő ének szerzője, számtalan dicsőítő alkalom szervezője és vezetője, de legfőképpen abban követője Dávid egykori énekeseinek, hogy ugyanaz a lelkület él benne: az ő számára is életforma a dicsőítés, nem csupán feladat, elfoglaltság, vagy foglalkozás.

Az Imádság Háza Gyülekezet egyik vezetőjeként évek óta fáradozik azon, hogy a hazai dicsőítő együtteseket segítse, tanítsa, képezze, vezesse – és segítségükkel elindítsa Budapesten a 24 órás, folyamatos dicsőítést. 

Prazsák László vasárnap 9:00-kor a reggeli dicsőítésen vállalt zenei szolgálatot.

(fotó: Ez az a nap)


Zámbori Soma és a Dramatizált Biblia 

A zenei programok között találhatunk kifejezetten gyermekeknek szóló előadásokat, játszóházat, és megismerkedhetünk olyan kezdeményezésekkel, mint a magyar színházi-, filmes-, és szinkron szakmák legnagyobbjainak bevonásával működő Dramatizált Biblia.

„Másfél évvel ezelőtt pattant ki a fejünkből, hogy a Biblia dramatizálásával, rádiójátékká alakításával kellene foglalkoznunk. Ez nem csak a történetek szöveghű felolvasását jelenti, hanem olyan effektekkel – ajtó csikorgással, madárcsicsergéssel – egészítjük ki a felvételeket, amelyek segítenek a hallgatóknak belehelyezkedni a bibliai szituációkba” – nyilatkozta Zámbori Soma színművész, a Dramatizált Biblia projekt egyik ötletgazdája. 

A Dramatizált Biblia előadását 20:05-kor láthatjuk szombat este.


Molnár Levente

Első élmények, amik azzá tettek, ami vagyok vagyis, amikre emlékszem, az a szüleim által belém táplált természet és állatvilág, valamint a teremtő szeretete, tisztelete és a jóság gyakorlása. Családunk egyes értékei a nóta, az irodalom, a népzene, talán ezek adták gyökerét mai tevékenységeimnek – vallja a gyergyóremetei születésű, Liszt Ferenc-díjas operaénekes, érdemes művész.

Molnár Leventét szombat este 19:20-tól hallhatjátok.


Continental Singers

Hivatalosan 1990-ben alakult meg a Magyar Continental Singers. A Continental Singers minden koncertje ünneplés, az élet, a reménység ünnepe. A dalok, a prózai betétek mély, bibliai mondanivalóval bírnak, mely hatására valóban életek változtak meg és emberek ezrei kaptak nem csupán zenei élményt, de lelki feltöltődést, reményt és célt az újrakezdéshez.

A Dicsőítő Szigeten vasárnap délután 15:10-től hallhatjátok őket.