a dicsőítők itt kötnek ki

Dramatizált Napi Evangélium
Csak személyes használatra!

2024. március 25-én este 20:00 órai kezdettel mutatják be a Stabat Mater című zenés színpadi előadást a Szent István Bazilkában, az Eucharist együttes, a Trüffel Quartet és a Dramatizált Biblia társulatának tagjainak közreműködésével. Az esemény az egy évvel ezelőtti, Fájdalmak Férfia című virágvasárnapi passió folytatásának is tekinthető. A színészekből és zenészekből álló művészeti fúzió a…

Jóllehet a legtöbben annyiszor elolvastuk a Biblia megfelelő szakaszait, amelyek Jézus Krisztus szenvedéstörténetének részleteiről számolnak be, mégis akadnak érdekes, mitöbb meglepő részletek itt-ott. Ilyen például a Márk evangélium két verse, ahol egy pucér ifjút látunk rohangálni, miután a szolgák elfogják Jézust az áruló Júdás segítségével. Vajon ki lehet ez a meztelen srác? A Márk evangélium…

Jól emlékszem azokra az időkre, amikor kisgyermekként ültem én is a diafilmet néző korombeliek között, és szinte együtt lélegeztem a vetített képeken látható hős katonákkal, bátor tengerészekkel; és haragudtam azokra, akik nem az igazság mellett, és nem az igazságért küzdöttek. Csupán néhány háznyira tőlünk lakott az egyik barátom, és náluk már volt diavetítő (70-es évek…

Az evangéliumban a következőt olvassuk Jézus Krisztus tanításaként: „Legyetek irgalmasok, amint mennyei Atyátok is irgalmas. Ne mondjatok ítéletet senki fölött, s akkor fölöttetek sem ítélkeznek. Ne ítéljetek el senkit, s akkor titeket sem ítélnek el. Bocsássatok meg, és nektek is megbocsátanak. Adjatok, és akkor ti is kaptok. Jó, tömött, megrázott és túlcsorduló mértékkel mérnek öletekbe.…

A SULIBULI nevű Facebook oldal információi szerint a katolikus formáció zenei-evangelizációs koncerteket ad főképpen egyházi intézményekben, kapcsolódva az iskolák lelki felkészülési folyamataihoz. Az Eucharist együttes immár több mint 16 éve (a zenekar elődjét is beleszámolva 26 éve) teljesít zenei és lelki szolgálatot iskolákban, zenei fesztiválokon, egyházi-liturgikus eseményeken, mindig igazodva zeneileg és tematikában a meghíváshoz. „A…

Akik olvasták már írásaimat itt a Dicsőítő Sziget című online újság oldalain, azok már tudják, hogy elfogadom a Teremtő Istent mindenek urának; feltétlen híve vagyok az Ősi Rendnek; csodálója a Természetnek; és szigorú kritikusa a lélek nélkül vergődő emberiségnek. Az elmúlt napok közéleti eseményei (lemondások), az azok körül kialakult politikai hisztéria, a kapcsolódó emberi találgatások,…

Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola 1700 órás, keresztény könnyűzenei felnőttképzésének záró ünnepségére került sor 2024. február 2-án Vácott. Az eseményen beszédet mondott a Gloviczki Zoltán rektor, valamint Gável Gellért gitárművész, a képzés szakmai vezetője és a felnőttképzés alapjául szolgáló „Sacro Song keresztény könnyűzenei oktatási módszer” egyik megalkotója, továbbá Gável András a képzés tanárai közül. A…

A „csillag”, ami itt van a Földön (bár nem erről álmodtunk) Eredetileg nem ezt a címet adtam a mostani írásomnak, de azt túlontúl ijesztőnek éreztem, hogy úgy mondjam – túlságosan direktnek (egyértelműnek); így hát változtattam rajta. Jobbnak gondoltam, ha a Tisztelt Olvasó alakít ki magának egy saját képet a leírt tartalom okán, és nem én…

Idén is megrendezésre került az ökumenikus imahét, amelynek mottója ezúttal az evangéliumi főparancs. A felekezeti közeledés ezévi gondolatait a Burkina Faso-ban élő ökumenikus közösség állította össze. A muzulmán vallási többségű országban hitükért üldözött keresztények felismerték, hogy mindennél fontosabb felfedezniük és megélniük a szeretet jézusi parancsát az ellenségeikkel szemben is. Noha magától értetődőbbnek tűnne a rosszat…

2023. december 30-án, este 19:00 órakor a megújult pompájában tündöklő Veszprémi Székesegyházban kerül bemutatásra a „Betlehem veled” című színpadi mű az Eucharist együttes és a Dramatizált Biblia neves színészeinek közös előadásában, a Trüffel Quartet közreműködésével. A produkció ingyenesen látogatható, a résztvevők önkéntes adományaikkal a rászorulók javára adakozhatnak. Az előadás december 21-i, szentendrei dupla előadásának jó…

Az erdélyi Csíkmenaság szülötte egész életét arra tette fel, hogy Isten Örömhírét vigye el az emberek szívéig. A magyar emberek magyar szívéig. Csiszér László az 1956-os forradalom üzenetéhez kapcsolódva olyan szabadságról beszélt, amelyet egyedül Isten képes megadni. „Megismeritek az Igazságot, és az Igazság szabaddá tesz benneteket” (Jn 8,32). „Szabad nép. Nagyon mélyről tör elő belőlünk…

2023. október 20-án a 3in1 zenekar ad koncertet este 19:15 órakor a Káposztásmegyeren, a Szentháromság-templomban. A részben Sillye Jenő gyerekeiből és unokáiból álló keresztény könnyűzenei együttes dalai ígéretes színfoltjai a hazai zenei stílusnak. A dicsőítők újabb nemzedékének tagjai ők, akik közül többen az Apor Vilmos Katolikus Főiskola egyházzenész, kántor-gitáros felnőttképzésének is köszönhetően vérteződtek fel a…

2023. október 18-án a világ minden táján imára hívják a gyermekeket és közösségeiket, hogy a Rózsafüzért imádkozva elősegítsék a világ egységét és békéjét. Az imakampány elsődleges célja, hogy újra felélessze az ima erejébe vetett hitet. Mindez pedig felhívás arra, hogy emlékezzünk a fatimai Szűzanya szavaira, miszerint a rózsafüzér őszinte gyermeki és bizalommal teli imádsága valóban…

2023. október 18-án felekezetközi dicsőítő estet tartanak Miskolcon a Selyemréti római katolikus templomban (3527 Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky úr 33/b). A dicsőítésben részt vesz a HaMassiach Band, a Szentpétery család, a SzabKer Miskolc dicsőítő csapata, Szent Ferenc Kisnővérei, Skublics Máté selyemréti plébános és az Alsózsolcai Metodista Kórus. Az alkalom a HaMassiach Messiáshívő Kongregáció és a TJCII Hungary…

Az Ez az a nap! adott hírt elsőként arról, hogy hosszú, de kitartó várakozás után végre megjelent Pintér Béla keresztény énekes és előadó karácsonyi dalokat tartalmazó zenei albuma. Jóllehet Jézus születésnapja még meglehetősen odébb van, ez az időbeli távolság az új lemez dalainak értékéből mit sem von le. Érdemes mihamarabb beszerezni belőle, hogy a Lényegre…

2023. október 7-én a Veled vagyok mottójú dicsőítő szentségimádás alkalmával az Eucharist együttes két tagja, Gável András és Gável Gellért szolgált a Győri Székesegyházban, kiegészülve Kárpáti Kincső zenei közreműködésével. A 18:00 órakor kezdődő szentmise prédikációjában Simon Dávid atya elmondta: sokan a szentelése utáni második héten azt prognosztizálták vele kapcsolatban, hogy két év alatt ki fog…

2023. október 7-én a Hajdúsámsoni Református Templomban adott koncertet az Eucharist együttes. Hajdúsámson Önkormányzata nevében az alpolgármester asszony háláját fejezte ki a rendezvény megvalósulásáért, amely valódi pezsgést hozott a helyi közösség életébe. Szanyi György tiszteletes az Ige erejének valódi erejét hangsúlyozta, amely önmagában működik és éri el az emberi szíveket. Az eseményt kultúrevangelizációként hirdették meg…

2023. szeptember 29-én a Veszprémben megrendezett Katolikus Társadalmi Napok második napjának estéjén az Eucharist együttes adott koncertet. A katolikus egyház dicsőítő zenekara a megújult székesegyház előtti hatalmas színpadon adta elő sokak által ismert és legújabb számait, amelyekbe a közönség aktívan bekapcsolódott. Az első ráadásban a békéért imádkoztak a jelenlévők Sillye Jenő Múlnak az évek című…

2023. szeptember 24-én a Magyar Zene Házában keresztény könnyűzenei találkozót szerveztek Kárpát-medencei Egyházi Könnyűzenei Ünnep címmel, a hazai és a határontúli magyar zenekarok számára. Az ünnepi eseményen megjelent és beszédet mondott Závogyán Magdolna kulturáért felelős államtitkár és Soltész Miklós egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár, valamint jelen volt Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi püspök, Varga László kaposvári…

2023. szeptember 18-án Gável András és Gável Gellért, az Eucharist együttes dalszerzői adtak koncertet duóban a R.A.M. Radnóti Miklós Művelődési Központ nagytermében, Budapesten, az Árpád-házi Szent Margit Plébánia szervezésében és meghívására. A délutáni közönségtalálkozó során számos régi és új dalukat előadták. Az énekek melletti, egyszerű, unplugged zenei kíséret személyes közelségbe hozta az előadókat, a szerzeményeiket…

A 33 éve tevékenykedő M.É.Z. együttes ír és skót dallamvilágot idéző muzsikával várja Jézus Krisztus születésének ünnepét. Az adventi műsorukkal templomokban és karácsonyi vásárokban lépnek fel. Zenei szolgálatukat nem tekintik karriernek, de bíznak abban, hogy sokakhoz eljutnak dalaik. A Kádár-rendszer idején olyan stílusban kezdtek el játszani, amilyenben őelőttük senki nem próbálkozott. Country már létezett, de…
Diszkózenét játszottak a templomi orgonán! Nem ilyen helyen és nem ilyen hangszerelésben szoktuk meg a Stayin’ Alive-ot. Hogy ennek mennyire van terepe a szent környezetben, és egyáltalán hogyan sikerült a zenei próbálkozás, döntse el mindenki maga. Annyi azonban biztosan kijelenthető: nem önmagában a hangszer határozza meg a szentség fogalmát. Különleges sorozatot indított útjára két évvel…
Az Új Esély Együttes Porkoláb Martin vendégművész közreműködésével karácsony előtti koncertet ad 2022. december 22-én, 18:00 órai kezdettel Szombathelyen a Batthyány-Strattmann László és Fatimai Szűz Mária templomban. Az eseményre a belépés díjtalan. „»A puha hóban, csillagokban,Az ünnepi foszlós kalácson,Láthatatlanul ott a jel,Hogy itt van újra a Karácsony. Mint szomjazónak a pohár víz,Úgy kell mindig e…
Az SKA Ifjúsági Zenekar fordításában hallhatjuk Geron Davis Glory to God című karácsonyi dalát. Szóljon az angyali ének: Dicsőség! – üzenik nekünk a jóhírt a fiatal zenészek Jézus Krisztus születésének idei ünnepén. A Szóljon az angyali ének! fordítása Eőry Viktória, Sitku Márta, Sitku Tibor tollából született, a dal megismertetésére készült videó pedig az NKA támogatásával…
NINCS SEMMIM… Mondják nekem oly gyakran. Nincs semmim. Azért jöttem a koncertedre, hogy feltöltődjek. Hogy reményt nyerjek. Pedig annyi mindenünk van… Például egy ölelés. Nem kerül pénzbe, mégis elképesztően sokat ér, sokat ad, sokat jelent. Néhány pillanatkép a Veled Minden Más koncertünk utáni egy órából, amikor csak jöttetek, jöttetek és jöttetek… És átöleltetek, mosolyogtatok, megköszöntetek,…
A Forráspont Band továbbra is forrásban van. A megszokott hangszerelést ezúttal az orgona hangzása is kiegészíti, amely a tervezett karácsonyi koncert egyik különlegessége lesz. „A Forráspont rendezvényen sok más programelem mellett hangsúlyos szerepet játszott a zene. Örömmel tapasztaltam, hogy az emberek nagy szeretettel fogadták a zenekart, ami ösztönöz bennünket a folytatásra. A Bazilika csodálatos atmoszférájában…
Kell eligazodási pont a káoszban. Kell bizonyosság a félelmek közepette. Mi már megkaptuk, mert Isten országa, szeretet uralma köztünk van.
Halálunk is születés, hiszen akkor is egy szűk alagúton kell átmenni a másik világba, ahol az Úr szava fogad bennünket: „Derék és hűséges szolgám, mivel a kicsiben hű voltál, sokat bízok rád. Menj be Urad örömébe.” (Mt 25,23) Ott azután már nem lesz több születés, ott az Úr öröme örökkévaló. (Barsi Balázs Ofm: Mi dolgunk…
Pintér Béla mindenkit szeretettel invitál a Baptista Szeretetszolgálat ünnepére az Arénába. Kedves Mindenki! Egy különleges estére hívunk és várunk minden érdeklődőt, december 2-án a Papp László Arénába, ahol a Baptista Szeretetszolgálat 25 éves születésnapját ünnepelhetjük. Velünk ünnepel még Szabó Balázs – Gospel zenész, Friderika és a Magna Cum Laude zenekar is!
Két éve elkezdődött valami, ami bevitt minket az ismeretlenbe. Valami, ami újra meg újra meghaladt minket, de újra meg újra örömmel futottunk neki. Ebbe a valamibe szeretnénk most titeket is meghívni. Hogy mi ez? Mi vagyunk az Areopágosz zenekar. Vágyunk, hogy a dalaink által az ismeretlen Isten ismertté váljon, mert ha valaki, akkor Ő megérdemli…