a dicsőítők itt kötnek ki

Dramatizált Napi Evangélium
Csak személyes használatra!

Csak az embernek adatott meg, hogy könnyekkel is kifejezhesse érzelmeit; ám ezzel nemcsak a saját lelki állapotát képes megmutatni, hanem a környezetében lévőkre is hatással van. Könnyezni vagyunk képesek, ha öröm vagy bánat ér bennünket, vagy ha valamiféle megható dolgot látunk filmen, de egy könyvben leírt események okán is; és még sokáig lehetne sorolni. Nem…

Amikor a karácsonyi ajándékozás szóba kerül, bizony megoszlanak a vélemények, a szokások pedig még inkább. Már a blekfrájdéji őrülettől eldurran a vásárlási startpisztoly legtöbb esetben túlzásokba esve pusztán azért, mert kegyetlen ciki lenne ebből a kölcsönös szeretetömlengésből kimaradni. A legtöbben a végsőkig védenék a mesével felérő misztikus homályt. Sokan még felnőttként is ragaszkodnak, a gyermekkoruk…

Betlehem. Veled – Élő Betlehem Szentendrén a Ferences Sportcsarnokban, a Dramatizált Biblia és az Eucharist együttes előadásában, 2023. december 21-én – adta hírül az MTI. A Ferences Gimnázium „Tégy engem békéd eszközévé” címmel rendezi meg a „Greccio 800” jubileumi évfordulóhoz kapcsolódó, karácsony előtti előadását Szentendrén, december 21-én, 18:00 órai kezdettel. A különleges darab a Dramatizált Biblia…

A liturgikus zene három ismertető jegye, hogy az szent, művészi és egyetemes. Az első két karakterisztikát könnyen képesek vagyunk értelmezni, mint megfogható jellemvonást Az „egyetemesség” alatt azonban már nem ugyanazt értik sokan. Pedig ez a harmadik legalább annyira elengedhetetlen, mint az első kettő. És talán ennek megválaszolása még jobban megvilágítja a „szentség” és a „művésziesség”…

2023. december 21-én, 18:00 órakor kerül bemutatásra a „Tégy engem békéd eszközévé” című zenés színpadi produkció Szentendrén, a Ferences Sportcsarnokban. A „Fájdalmak Férfia” című, virágvasárnapi passió folytatásaként újra összeállt a Dramatizált Biblia és az Eucharist együttes, hogy ezúttal Jézus Krisztus születésének töténetét mutassa be a Biblia szavának tolmácsolása által – művészi intonációval és a zene…

Assisi Szent Ferenc 800 évvel ezelőtt Greccióban különleges módon emlékezett meg Jézus Krisztus születéséről, miközben egy betlehemi jászolt rendezett be élő állatokkal. A jászoltól indult, és eljutott az Eucharisztia ünnepléséig. Ennek az emlékezetes és ilyen formán első ízben történt ünneplésnek nyolcadik centenáriuma alkalmából minden ferences templomban a szokásos körülmények között teljes búcsút nyerhetnek a hívek…

Vannak, akik úgy érvelnek a jelenlegi Izrael-Hamász konfliktus kapcsán, hogy félreérthető lehet háborúról beszélni. Egy háború ugyanis két ország között jön létre, a Hamász pedig nem egy ország, csupán egy terrorszervezet. Sokkal inkább van szó tehát egy rendőrségi akcióról, amit a hadsereg hajt végre. A Szent István Intézet lényeglátó írása. Számít ez egyáltalán? Ha onnan…

„Mindenható Isten, végtelen Szentség, minden jó forrása! Áldd meg ezt az estét, összes szentjeid ünnepének előestéjét. Hisszük, hogy ők velünk imádkoznak mennyei dicsőségedben. Hisszük, hogy olyan imádkozó közösségbe tartozunk, amely az összes hívő imájával átfogja a földgolyót, és üdvözült szentjeid imádságával együtt, akik látják dicsőséges arcodat, mennyei trónusodig ér. Hisszük, hogy ebben a közösségben egyek…

„Mária, tekints le ránk! Itt vagyunk előtted. Anyánk vagy, ismered fáradozásainkat és sebeinket. Te, béke Királynője, velünk és értünk szenvedsz, amikor látod, hogy oly sok gyermekedet próbára teszik a konfliktusok, aggasztják a világot romboló háborúk. Sötét órákat élünk. Anyánk, sötét ez az óra! Ebben a sötét órában elmerülünk csillogó szemedben, és rábízzuk magunkat gondjainkra érzékeny…

Bizonyára már sokunkkal előfordult, hogy a velünk történt események láncolatát, azok értelmét, összefüggéseit csak később – akár évek vagy évtizedek eltelte után – értettük meg. Ám, amikor „összeállt a kép” akkor mindenki elismerhette, hogy semmi nem történik ok nélkül; vagyis, nincsenek véletlenek. Az Istenben hívő keresztényeknek ezt nem kell magyarázni, habár az „eleve elrendelés” (predesztináció)…

2023. február 17. és 19. között a Szent András Evangelizációs Iskola Ászáf kurzust tartott Válon. A képzés középpontjában különlegesen Isten dicsérete áll. Az előadók a dicsőítés művészetébe vezetik be a jelenlévőket. A kurzus célja, hogy a résztvevőkben kialakuljon a „dicsőítő szív”, amely szüntelenül magasztalni akarja Istent. Azokhoz szól, akik vágynak az Úr szenvedélyesebb dicséretére, tehát…

Egyre divatosabb keresztény körökben is az a vélemény, hogy sokkal inkább célravezető olyan dalokkal és énekekkel dicsérni Istent, amelyekben csak az avatott vagy a megérintett hallgatóság képes felfedezni a személyt, akire a dicsőítés irányul. Vajon tényleg ebben állna az evangelizáció világban elfogadtatható sikerének kulcsa? Szinte jobban ünnepeljük azokat az úgymond „elgondolkodtató” a témát direkten meg…

Minden házasságban vannak viharok. Sok esetben ezeket érzelmi kirohanásaink is kísérik. A férfiak is képesek erre – bármily’ meglepő. Persze lehet, hogy csak önmagamból indulok ki, amikor az előbbi általánosítást tettem. Elmesélem, miért. Már egy jó ideje figyelmeztetett az én drága feleségem, hogy valamin változtatnom kellene, ami nem segíti sem a házasságunkat, és engem sem…

A házasság szentség – tanítja és éli a katolikus egyház. A szentségi jelleg miatt az emberi vonatkozások sem csorbítják azt a tényt, hogy a férfi és a nő szövetségében maga Jézus jelenik meg, éppen úgy, mint az Oltáriszentségben. Ahogyan az Eucharisztia, úgy a házasság is szüntelenül Istent dicsőíti. Legalábbis az oltárnál kimondott igenjükkel erre vállalkoztak…

Nagy örömmel jelentjük be, hogy a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa programsorozat részeként április 15-én a Veszprém Arénában Ez az a nap! 2023 lesz! Az eseményen a világszerte ismert Michael W. Smith mellett színpadra lép Oláh Gergő, az Új Forrás és a Hanna Projekt – áll az Ez az a nap! legfrissebb bejegyzésében. Fotó: Gável…

Kvázi a háttal – helyesebben közösen egy irányban – misézők kiközösítésének terhét veszi magára látszólagosan az, aki a II. Vatikáni Zsinat és Ferenc pápa egyházi egységet féltő rendelkezéseit tartja követendőnek, szemben Szent V. Pius pápa 1570-ben közreadott Római Misekönyvével, amelyet a néhai egyházfő az egész világon minden templom és pap részére kötelezően és „örökérvényűen” előírt.…

Halász Balázs az Árpád-házi Szent Margit-templom Fügefa névre keresztelt gitáros zenekarát vezeti. Mindössze húsz évesen. Fiatal kora ellenére hatalmas hivatástudattal. Az ifjú vezető kezdetben a szintén a templomban működő Margitos Ifjúsági Énekkarban indult el ezen a „pályán”. Két éve pedig a vasárnap esti fél nyolcas szentmiséken szolgál a csapatával – gitárral, fuvolával, hegedűvel. Néri Szent…

2023. február 4-én dzsesszmisét tartottak a budapesti Jézus Szíve Jezsuita templomban. Az egyes jazz dalok angol nyelvű előadásban szólaltak meg. A kórus mindent megtett azért, hogy tematikában teljes mértékben a liturgiát szolgálja. A profi szólista hangja valóban kiemelte a jelenlévőket a földi valóságból. És mielőtt elkezdenénk ítélkezni, gyorsan egyezzünk is meg abban, hogy nem egy…

A válasz még a legnehezebb helyzetben is egyedül Jézus neve lehet. A God’s not dead című többrészes mozifilm zenéje miatt is elhíresült keresztény zenekar I Speak Jesus című számának mélyebb, konkrétabb jelentést kölcsönzött a napokban megjelent videoklip, amely egy fiatal házaspár gyermekük megfogantatásáért folytatott küzdelmét mutatja be. A képek és a zene bizonyosan sok párnak…

Ha az Isten dicséretére szánt zenei stílusok gyökerei után kutatunk, valószínűleg nem célravezető, hogy annak szent jellege mellett érveljünk. Az egyház mindig nyitott volt a kor emberének és a különböző népek kultúrájának zenéje iránt. Ezzel együtt az egyház a gregorián dallamok gyűjteményében egy olyan felbecsülhetetlen és az évszázadok során kiforrott kincset őriz, amely minden, a…

„Szavakkal nehéz leírni az élményt, amikor tegnap megtelt a Nagyerdei Stadion, és közösen átélhettük, ahogy Isten ereje betölti mindannyiunk szívét. Az ég valóban megnyílt felettünk, és a lelkünkön nem volt esőkabát… Köszönjük, Ez az a nap!” – osztotta meg bejegyzését Gábriel Pál, a felvidéki katolikus Crux együttes ritmusgitárosa. A zenekar fellépett a debreceni Nagyerdei Stadionban…
Hervai Kinga kapta a Fodor Tamás-díjat, amelyet a Weiner Leó Katolikus Zeneiskola Liturgikus Könnyűzenei Képzése elindításáért, a képzés megszervezéséért (tanárok és diákok meghívásával együtt), teljes odaadással végzett munkájáért neveztek el Fodor Tamásról. Hervai Kinga muzsikált is közösen a tavaly ősszel váratlan hirtelenséggel elhunyt zenésszel. A díjazott édesapja, Hervai Pál is énekelte a Só együttes dalait.…
„Kilencedik éve járom az országot, évente körülbelül 120 előadást tartok oktatási intézményekben. Látom, micsoda munkát végeztek. Széllel és árral szemben is. Intézményvezetők és nevelők egyaránt. Megtapasztaltam, mekkora különbség van tanár és pedagógus között. Annyi mindent kellene írnom, és annyi mindent tudnék… csak attól félek, hogy az általam nagyon szeretett és tisztelt pedagógusok közül véletlenül kihagynék…
„Kedves barátaim. Köszönjük a gyönyörű videókat és üzeneteket, amiket az Arénában töltött egyedülálló összejövetel után posztoltok. Történelmet írtunk: segítettünk egy jobb jövőt teremteni a régiónkban. Sok nemzet és sok felekezet gyönyörű hangot hozott létre, amely az Arénán kívül is visszhangzott. Néhány órára Isten dicsőítő templomává varázsoltuk a Colosseumot. Köszönöm zenésztársaimnak, akik igent mondtak erre a…
Gável András, az idén június utolsó hétvégéjén megrendezésre kerülő Dicsőítő Sziget körüli összefogás miatt lelkendezett bejegyzésében. Az Óbudai-félszigettől északra, Budapest közvetlen közelében található Szentendrei-sziget összeköti a fővárost a Dunakanyarral. A közönséget több mint 20 fellépő koncertjével hívogató, június 24-én és 25-én megvalósuló „keresztény Kapolcs” összművészeti fesztivál a színpadon majd látható művészek anyagi felajánlásai és a…
Legtöbbünk jobbára nem környezetvédelmi szakember. De még így is érdekfeszítően hatnak ránk Leitert András írásai. A szerző olyan témákat nyit meg, amelyekre egyébként talán nem is figyelnénk. Bizonyára más is így van ezzel, ezért érdemes megfelelően tájékozottnak lenni arról a környezetről, amiben élünk. Tényekről olvasunk számunkra is jól értelmezhető összefüggési rendszerben. Gyakorlott megfigyelőként kellő alapossággal…
Amikor valami nagy feladat előtt állunk – legyen az szellemi és/vagy fizikális kihívás –, gyakran bíztatjuk magunkat is és akár másokat is azzal, hogy: Vegyünk egy nagy levegőt, aztán kezdjünk neki! Egyébként, ki is követeli magának ezt a testünk azért, hogy el legyen látva elegendő levegővel ahhoz, hogy képes legyen kiválóan teljesíteni. Alapjában véve bele…
A következőkben leírtak nem valamiféle jövendölések, vagy célzások arra nézve, hogy nem biztosított a környezeti túlélésünk; hanem megkongatása azoknak a vészharangoknak, amelyek hangjai még sokak füléhez nem jutottak el. Gyakori mondás az, hogy: „Jobb félni, mint megijedni!”, ezért feltétlenül szükséges, hogy valami vagy valaki állandóan ébren tartsa azt a jellegű „félelemérzetet”, ami biztosíthatja a megmaradást.…
„Ajándékként éltük meg mindannyian. Az elmúlt 20 év katolikus könnyűzenéjének egy olyan együttállása volt tapasztalható, amely, nem a mi erőnkből történt. Ebben egyetértettünk mindannyian, akik részt vettünk benne. Egyrészt megtiszteltetés volt, hogy egyházi részről a szervezők méltónak találtak bennünket, akik akár a liturgiában, akár azon kívül szolgálnak. Közösségekben és az egyházért. Felkérték őket erre a…
2023. május 6-án tartották a Cordis fesztivált Bicskén, amelynek idei mottója „Szívem ujjong az Úrban” (1Sám 2, 1). A keresztény könnyűzenei ifjúsági rendezvényt második alkalommal rendezték meg, a tavalyinál nagyobb helyszínen és többféle programmal. „Hatalmas kegyelem ez a nap, szerintem Bicskén még nem volt ilyen ökumenikus, szabadtéri rendezvény. A dicsőítő zenekaraink különböző felekezetekhez tartoznak, a…