Dramatizált Napi Evangélium

Csak személyes használatra!

Dramatizált Biblia

  • Remény nélkül nem lehet Istent dicsőíteni – A szent év üzenete

    Remény nélkül nem lehet Istent dicsőíteni – A szent év üzenete

    2025-ben a katolikus egyház különleges kegyelmi időszakot él át. Ferenc pápa előző év karácsonyának szentestéjén nyitotta meg a vatikáni Szent Péter-bazilika szent kapuját. Ezzel kezdetét vette a szentév. Hagyományosan huszonöt évente hirdetik meg ezt az időszakot, illetve néhányszor rendkívüli szentévet is ülnek. „Spes non confundit”, magyarul: „A remény nem csal meg” – ezzel a címmel…


  • Betlehem. Veled. Vácon – karácsonyi színdarab ELMARAD

    Betlehem. Veled. Vácon – karácsonyi színdarab ELMARAD

    2024. december 8-án a váci Madách Imre Művelődési Központ színpadán mutatják be a Dramatizált Biblia színtársulat és a Trüffel Quartet vonósnégyessel kiegészült Eucharist együttes közös színpadi produkcióját neves színészek és közkedvelt „szinkronhangok” közreműködésével. Zakariás Éva, Vándor Éva, Galbenisz Tomasz, Háda János és Zámbori Soma kölcsönzik hangjukat a bibliai szereplőknek. A művészi intonációnak és az egyes…


  • Magyarország legnagyobb katolikus ifjúsági találkozója a BOK Csarnokban

    Magyarország legnagyobb katolikus ifjúsági találkozója a BOK Csarnokban

    2024. november 23-án újra megrendezik a Forráspont elnevezésű katolikus ifjúsági találkozót. A rendezvény minden évben hatalmas megtapasztalást jelent különösképpen az egyházi intézményekből érkező fiatalok számára, akik feltöltődhetnek a gazdag egyházi program során. A fiatalos jókedv és a mély spiritualitás egyszerre van jelen az elkötelezetten katolikus eseményen. Aki nyitott szívvel részt vesz ezen a napon, énekli…


  • Hangunk szól – új lemezzel jelentkezik a Boanergész

    Hangunk szól – új lemezzel jelentkezik a Boanergész

    A Boanergész, azaz a Margit körúti ferences templom ifjúsági zenekarahét évvel ezelőtt adta ki eddigi utolsó albumát. Azóta a zenekar szinte teljes generációváltáson ment keresztül. A zenei közösség szolgál lelki otthonban, az Országúti Ferences templom vasárnap esti fél nyolcas ifjúsági szentmiséin, továbbá számos egyéb jellegű, akár országos rendezvényen. A már meghallgatható album az együttes új…


  • „Feszítsd meg!” helyett vállaljuk Isten igazságát

    „Feszítsd meg!” helyett vállaljuk Isten igazságát

    Az evangéliumból ismerhetjük azt az újszövetségi eseménysort, amelyben Pilátus ítéletehozatala közben megkérdezi a jelenlévő néptömeget, hogy kit engedjen szabadon a két ítéletre váró ember közül: a ténylegesen gonosztevő Barabbást, vagy az ártatlan Jézust. A sok messiási csodát követően feltételezhetjük, hogy a tömegben többségében lehettek, akik Jézus szabadon engedését szerették volna. Ám ők csak félve, szelíd…


  • Mária minden keresztény édesanyja – nem csak a katolikusoké

    Mária minden keresztény édesanyja – nem csak a katolikusoké

    Az Eucharist együttes közkinccsé tette a „Szent Templomod Projekt” keretén belül rögzített új felvételét. Az Ave című szám megjelenésekor Gável András, a katolikus dicsőítő zenekar vezetője a következőt írta: „Mária minden keresztény édesanyja – nem csak a katolikusoké”. A felvétel hangzásilag és képileg is színvonalas. Mindez a Zsámbéki Öregtemplom ma is álló, festői szépségű romjainak…


  • Hazatérés – Köszönet Földi-Kovács Andreának

    Hazatérés – Köszönet Földi-Kovács Andreának

    Van egy kép a szobám falán – úgynevezett bőrkép –, ami egy erdei utat és egy, az út mellett álló egyszerű kis házikót mutat. Ha résztvevőként odaképzeljük magunkat a képen látható környezetbe [arra az útra], akkor feltehető az a kérdés, hogy abból a szemszögből nézve éppen elhagyjuk-e az otthonunkat és csak egy pillanatra visszatekintünk; vagy…


  • Bizony! Sok feladatod van!  II. rész

    Bizony! Sok feladatod van!  II. rész

    Ha elég alaposan tudjuk értelmezni életünk történéseit, és ha ráadásul ez minél előbb sikerül, akkor már idejében (erőnk teljében) beleállhatunk abba a követelmény-rendszerbe, amit a Mindenható Isten általunk akar a földi létünk idején megvalósítani. Vannak olyan, családi hagyományokra épülő tevékenységek – mint például: gyógyszerész, órás, cukrász, és a többi –, ahol már szinte egyértelmű, hogy…


  • Dicsőítés árvíz idején – a 3in1, az imperfectum és az Eucharist a RaM-ban adnak közös koncertet

    Dicsőítés árvíz idején – a 3in1, az imperfectum és az Eucharist a RaM-ban adnak közös koncertet

    Barátaimmal azon dilemmáztunk, hogy árvízveszély idején vajon helyénvaló-e Istent énekkel dicsőítenünk egy koncert keretén belül, vagy akkor döntünk helyesen, ha az adott zenei evangelizációs imaalkalmat inkább elhalasztjuk. Mert bizony ember kell a gátakra, ha jön a víz, és ilyen helyzetekben hatalmas szükség van az összefogásra. Adódik a kérdés, melyik az elsőrendű: Isten dicsőítése vagy a…


  • Bizony! Sok feladatod van!  I. rész

    Bizony! Sok feladatod van!  I. rész

    Minden emberi kultúrának vannak/voltak olyan közmondásai, szállóigéi, amelyek nem tűntek el a múló Idő homályában; hanem – akár leírva, akár szájhagyomány útján – átöröklődtek korról-korra. Igaz, némelyik (vagy talán mindegyik) átment az idők során kisebb-nagyobb szórendi átalakuláson, de azért a tartalmi lényegük megmaradt, és használjuk is őket a hétköznapi társalgásaink során. Itt azért meg kell…


  • Isten útjai olykor kifürkészhetők – Megtartották az Adullám Fesztivált Vácott

    Isten útjai olykor kifürkészhetők – Megtartották az Adullám Fesztivált Vácott

    2023. szeptember 16-án rendezték meg Vácott az Adullám Fesztivált az országos Ars Sacra hét programjának részeként. Az Ars Sacra keresztény művészeti napok 2007-ben indultak útjukra a budapesti Városmisszió keretein belül. A Vác városának és a Váci Püspökség támogató jelenlétével létrejött kulturális és evangelizációs művészeti délután során számos előadóval találkozhatott a közönség. A keresztény kultúra régi…


  • Zenés szentségimádás papi és szerzetesi hivatásokért

    Zenés szentségimádás papi és szerzetesi hivatásokért

    A 3in1 zenekar (ejtsd: három in egy) 2022 novembere óta minden hónap első hétfőjén zenés szentségimádásra hívja a közösséget 19:30-tól, a Káposztásmegyeri Szentháromság Plébánián, hogy együtt imádkozzanak papi és szerzetesi hivatásokért. A nemrégiben alakult zenekar tagjai már régóta zenélnek együtt, azonban – köszönhetően többek között az AVKF könnyűzenei kántor képzésének – most kezdenek igazán tudatos…


  • Közösségi popkórusélmény, avagy „istentelenül” jó muzsika

    Közösségi popkórusélmény, avagy „istentelenül” jó muzsika

    Aki egy kicsit is beleszagolt a zenetörténet sűrű levegőjébe, nem tudta nem észrevenni azt az eleven kölcsönhatást, amely a szándékoltan Isten dicsőítésére megszülető zeneművek és stílusok, valamint a profán tartalmak részére a szakrális szférától szárnyakat kölcsönző zenei irányzatok között szüntelenül végbement. Meglátásom szerint minden zenei műfaj végső soron az el nem múló, örök szépségből merít,…


  • Szerzői délután a Gável testvérekkel az Ars Sacra héten

    Szerzői délután a Gável testvérekkel az Ars Sacra héten

    2023. szeptember 18-án, délután 16:00 órakor az Eucharist együttes közösen alkotó testvér- és szerzőpárosa lép fel és beszélget a közönséggel a RAM (Radnóti Miklós Művelődési Központ) nagytermében Budapesten. A duó repertoárjában olyan dalokat is hallhatunk majd, amilyet nagyzenekari felállásban talán nem vagy nem így adnának elő. Az előadók a személyes, családias közelséget hangsúlyozzák a meghívójukban,…


  • Bibliai életvédelem – szentként tisztelt vértanú magzatok

    Bibliai életvédelem – szentként tisztelt vértanú magzatok

    2023. szeptember 10-én a katolikus egyház boldoggá avatta a hétgyermekes zsidómentő, vértanú Ulma családot a lengyelországi Markowában. A brutálisan lemészárolt, mártírhalált halt családtagok Jozef és Wiktoria Ulma, valamint gyermekeik Stanisława, Barbara, Władysław, Franciszek, Antoni, Maria és a meg nem született gyermek, akivel édesanyja várandós volt a vértanúság időpontjában. Az Ulma család azért halt vértanúhalált, mert…


  • Felhők mögé bújt angyalok – a Váci dóm felújításának rejtett titkai

    Felhők mögé bújt angyalok – a Váci dóm felújításának rejtett titkai

    2023. szeptember 7-én a bemutatták a Váci Nagyboldogasszony-székesegyház felújítási állapotát a sajtó jelenlévő képviselőinek. A belső restaurálási munkálatok 2021 tavaszán indultak el. Azóta elkészült az élénk színeiben ragyogó kupolafreskó, a restaurált főoltár és a szentélyben is helyreállították az eredeti barokk architektúra-festést. A sajtóbejárást Marton Zsolt váci megyéspüspök és Dr. Varga Lajos váci segédpüspök vezette, valamint…


  • Az utolsó pillanatban csípett el az Úr

    Az utolsó pillanatban csípett el az Úr

    Két évvel ezelőtt egész Budapest, de nem túlzunk, ha azt mondjuk, hogy egész Magyarország, illetve a Kárpát-medence megtapasztalhatta Isten kegyelmének kiáradását az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus ideje alatt. A sok isteni ajándék számos elhatározást és döntést hozott az emberek életében. Öröm szemlélni, amikor ezek az odaadások ma is létezőek. Gável Gellért gitárművész az Eucharist zenekarból…


  • Még egy kis Balcsi az Eucharisttal Alsóörsön

    Még egy kis Balcsi az Eucharisttal Alsóörsön

    Egyházi könnyűzenei találkozót rendeznek az alsóörsi AMFI-ban szeptember 9-én, szombaton. A színpadon láthatjuk majd a bicskei dicsőítők Accordis nevű csapatát már délután 15:00 órától. A 17:00 órakor kezdődő szentmisén, amelyet Udvardy György veszprémi érsek celebrál, Gável András és Gável Gellért és zenésztársaik teljesítenek liturgikus zenei szolgálatot. A szentmisét követően az Eucharist együttes nagykoncertje zárja a…


  • A dicsőítő zenébe sem fér bele a hamis udvariaskodás

    A dicsőítő zenébe sem fér bele a hamis udvariaskodás

    Jézus megjövendöli az ő halálát és harmadnapi feltámadását. Mire Péter félrevonja Mesterét és kijelenti, hogy ez nem történhet meg vele. A válasz meghökkentő és határozott, amelyet talán nem várnánk a „jóságos Messiás” szájából: távozz tőlem sátán! Már-már megsajnáljuk az apostolok fejét, hiszen ő csak óvni igyekezett Jézust a szörnyűségtől, cserébe mégis csak egy jókora fejmosás…


  • Az életünk forrása Jézus – dicsőítő szentségimádással indítja a tanévet az Eucharist

    Az életünk forrása Jézus – dicsőítő szentségimádással indítja a tanévet az Eucharist

    2023. szeptember 2-án Veresegyházon, a Szentlélek-templomban újra megrendezik a „Krisztus Forrás” dicsőítő szentségimádást az Eucharist együttes zenei szolgálatával. A nagyjából egy órás alkalom este 20:00 órakor kezdődik. A lelki gondolatokat és imádságot Lengyel Zsolt atya vezeti. A dicsőítés alatt lehetőség nyílik a szentgyónás elvégzésére is, hogy tiszta szívvel indulhasson az idei tanév. Az Eucharist együttes…


  • Gábriel Pál: Köszönjük, Ez az a nap!

    „Szavakkal nehéz leírni az élményt, amikor tegnap megtelt a Nagyerdei Stadion, és közösen átélhettük, ahogy Isten ereje betölti mindannyiunk szívét. Az ég valóban megnyílt felettünk, és a lelkünkön nem volt esőkabát… Köszönjük, Ez az a nap!” – osztotta meg bejegyzését Gábriel Pál, a felvidéki katolikus Crux együttes ritmusgitárosa. A zenekar fellépett a debreceni Nagyerdei Stadionban…


  • Első alkalommal adták át a Fodor Tamás-díjat

    Hervai Kinga kapta a Fodor Tamás-díjat, amelyet a Weiner Leó Katolikus Zeneiskola Liturgikus Könnyűzenei Képzése elindításáért, a képzés megszervezéséért (tanárok és diákok meghívásával együtt), teljes odaadással végzett munkájáért neveztek el Fodor Tamásról. Hervai Kinga muzsikált is közösen a tavaly ősszel váratlan hirtelenséggel elhunyt zenésszel. A díjazott édesapja, Hervai Pál is énekelte a Só együttes dalait.…


  • Szabó Balázs: Pedagógusnap

    „Kilencedik éve járom az országot, évente körülbelül 120 előadást tartok oktatási intézményekben. Látom, micsoda munkát végeztek. Széllel és árral szemben is. Intézményvezetők és nevelők egyaránt. Megtapasztaltam, mekkora különbség van tanár és pedagógus között. Annyi mindent kellene írnom, és annyi mindent tudnék… csak attól félek, hogy az általam nagyon szeretett és tisztelt pedagógusok közül véletlenül kihagynék…


  • Andrej Grozdanov a dicsőítő estről a horvátországi Pulában

    „Kedves barátaim. Köszönjük a gyönyörű videókat és üzeneteket, amiket az Arénában töltött egyedülálló összejövetel után posztoltok. Történelmet írtunk: segítettünk egy jobb jövőt teremteni a régiónkban. Sok nemzet és sok felekezet gyönyörű hangot hozott létre, amely az Arénán kívül is visszhangzott. Néhány órára Isten dicsőítő templomává varázsoltuk a Colosseumot. Köszönöm zenésztársaimnak, akik igent mondtak erre a…


  • Gável András: „Egy picivel mindig feljebb nézünk…”

    Gável András, az idén június utolsó hétvégéjén megrendezésre kerülő Dicsőítő Sziget körüli összefogás miatt lelkendezett bejegyzésében. Az Óbudai-félszigettől északra, Budapest közvetlen közelében található Szentendrei-sziget összeköti a fővárost a Dunakanyarral. A közönséget több mint 20 fellépő koncertjével hívogató, június 24-én és 25-én megvalósuló „keresztény Kapolcs” összművészeti fesztivál a színpadon majd látható művészek anyagi felajánlásai és a…


  • Hosszabbítás – Helyzetkép III/3 

    Legtöbbünk jobbára nem környezetvédelmi szakember. De még így is érdekfeszítően hatnak ránk Leitert András írásai. A szerző olyan témákat nyit meg, amelyekre egyébként talán nem is figyelnénk. Bizonyára más is így van ezzel, ezért érdemes megfelelően tájékozottnak lenni arról a környezetről, amiben élünk. Tényekről olvasunk számunkra is jól értelmezhető összefüggési rendszerben. Gyakorlott megfigyelőként kellő alapossággal…


  • 3 perc – Helyzetkép III/2

    Amikor valami nagy feladat előtt állunk – legyen az szellemi és/vagy fizikális kihívás –, gyakran bíztatjuk magunkat is és akár másokat is azzal, hogy: Vegyünk egy nagy levegőt, aztán kezdjünk neki! Egyébként, ki is követeli magának ezt a testünk azért, hogy el legyen látva elegendő levegővel ahhoz, hogy képes legyen kiválóan teljesíteni. Alapjában véve bele…


  • Csapdában – Helyzetkép  III/1

    A következőkben leírtak nem valamiféle jövendölések, vagy célzások arra nézve, hogy nem biztosított a környezeti túlélésünk; hanem megkongatása azoknak a vészharangoknak, amelyek hangjai még sokak füléhez nem jutottak el. Gyakori mondás az, hogy: „Jobb félni, mint megijedni!”, ezért feltétlenül szükséges, hogy valami vagy valaki állandóan ébren tartsa azt a jellegű „félelemérzetet”, ami biztosíthatja a megmaradást.…


  • Ajándék volt – Gável András a pápalátogatásról

    „Ajándékként éltük meg mindannyian. Az elmúlt 20 év katolikus könnyűzenéjének egy olyan együttállása volt tapasztalható, amely, nem a mi erőnkből történt. Ebben egyetértettünk mindannyian, akik részt vettünk benne. Egyrészt megtiszteltetés volt, hogy egyházi részről a szervezők méltónak találtak bennünket, akik akár a liturgiában, akár azon kívül szolgálnak. Közösségekben és az egyházért. Felkérték őket erre a…


  • Ha a zenész rendben van, mint ember, az mindennél többet ér – a Cordis Fesztiválon jártunk

    2023. május 6-án tartották a Cordis fesztivált Bicskén, amelynek idei mottója „Szívem ujjong az Úrban” (1Sám 2, 1). A keresztény könnyűzenei ifjúsági rendezvényt második alkalommal rendezték meg, a tavalyinál nagyobb helyszínen és többféle programmal. „Hatalmas kegyelem ez a nap, szerintem Bicskén még nem volt ilyen ökumenikus, szabadtéri rendezvény. A dicsőítő zenekaraink különböző felekezetekhez tartoznak, a…