a dicsőítők itt kötnek ki

Dramatizált Napi Evangélium
Csak személyes használatra!

Miért van ránk olyan eszelősen erőshatással a másik fizikai közelsége?Elég egy pár óra hosszat valaki mellettülni egy buszon, repülőn vagy vonaton,és ha nem vigyáz az ember, halálosanbeleszeret, vagy legszívesebben megfojtaná,vagy életre szóló barátságot köt vele.A lélekbúvárok szerint elég negyvenmásodpercig nyugodtan, kedvesennézni egy ellenkező nemű személyszemébe, ahhoz, hogy vonzalom ébredjenkét teljesen ismeretlen között.Mi a csuda ez?Van…

„Jön majd olyan idő – így szól az én Uram, az Úr-, amikor éhínséget bocsátok a földre. Nem kenyérre fognak éhezni, és vízre fognak szomjazni, hanem az Úr igéjének hallgatására.” (Ámósz 8.11.) Ki volt Ámósz, és mit bízott rá Isten, és mennyire aktuálisak ma is azok az igék, melyeket leírt? Az emberek, a népek élik…

Ha a test elerőtlenedik, mert nagyok a terhek – a láthatóak és a szemnek láthatatlanok egyaránt –, akkor rámondjuk sok mindenre, hogy azok lehetetlenek. Igen, van az emberi fizikumnak is határa, ezt be kell látnunk; és ez okból van is lehetőségünk esetenként kibújni a feladatok elvégzésének kényszere alól. Aztán, hogy ez valóságos-e, vagy inkább a…

Létezik egy gyönyörű Cherokee indián legenda a hitről. Az apa kiviszi a fiát az erdőbe, beköti a szemét és ott hagyja, egyedül. A fiúnak egész éjjel egy farönkön kell ülnie, anélkül, hogy levehetné a szemkötőt, amíg a nap sugarai fel nem ragyognak és reggel nem lesz… Nem tud és nem is akar segítséget kérni senkitől.…

Az alábbi történetről eszünkbe juthat Jézus kijelentése, miszerint mindaz, aki teljesíti az ő Atyjának akaratát, az mind az ő testvére, nővére és anyja. A kisfiú még Isten feleségét is látni vélte… Egy tízéves fiú mezítláb állt egy cipőbolt kirakata előtt, és folyton a cipőket bámulta. Egy hölgy odament hozzá, és megkérdezte. – Kis barátom, miért…

Amikor az ember este álomra hajtja a fejét, akaratlanul is végigfuttatja gondolataiban az aznap eseményeit – legyenek azok akár eredményesek, akár nem – és egyfajta számvetést készít a történtekről. Levonja a kötelező tanulságokat és részben megtervezi ezek alapján a másnapi teendőket. Az ébrenlét és az álomvilág közt van egy olyasféle lebegés, amikor szabadon rögzülhetnek a…

A szépség lenyűgöz, egyik pillanatról a másikra, villámló hirtelenséggel változtatja meg a világról alkotott képünket. Ha valami – akár egy könyv borítója, papírja, vagy betűtípusa – szépen mutat, akkor a benne rejlő tartalmat is könnyebben fogadjuk magunkba. A „Szépség” áthevít minket, vonzódunk hozzá – mert az örökkévalóból meríti erejét. A „Szörnyeteg” viszont csak majmolja az…

Vezetőnek lenni nem könnyű. Vannak képességek, amelyeket megkapunk ajándékba. Az egyetemen a vizsgatanításom után a dékány asszony arról faggatott, vannak-e pedagógusok a felmenőim között. Megelégedéssel nyugtázta az igenlő feleletemet, biztos volt ugyanis benne. Ezzel együtt azért számtalan dolgot el kellett sajátítanom az egyetemen. Az apai hivatás annak rendje és módja szerint együtt jár a család…

A jelenlegi, felgyorsultnak nevezett világban jellemző, hogy az emberek nagyobb része inkább rövidtávú elképzelésekben gondolkodik; legfeljebb középtávúakban. Annyiból mindenképpen megérthető ez, hogy annyi és olyan sokféle tényezőt kell/kellene figyelembe venni, amire tulajdonképpen nincs megfelelő mennyiségű idő, és nem is vagyunk hozzászokva igazából ehhez. Vajon hova tűnt el az a kor, amelyben még biztonsággal tudta az…

2000 éve, az immáron keresztény Szent Pál – megpróbálva kamatoztatni zsidó gyökereit – a görög kultúra eszközeit használva próbálta Athénban, a feltámadás jó hírét továbbadni, a bölcselőknek (több kevesebb sikerrel). Most valahogy én is így érzem magam, amikor egy ripityára tört Krisztus ikonom létrejöttéről kell írnom. Mindamellet, hogy nem tudom letagadni, hogy a Gondviselés, a…

A most következő történet a ’90-es évek elejéről származik, amikor még a pedagógusi pályám elején voltam; hittem az emberekben és azt gondoltam, hogy majd én leszek az, aki megoldja mindenki búját-baját. Az, hogy mi is a boldogság és miért is vagyunk általában elégedetlenek az Élettel, azt a mai napig sem tudom; de sokat gondolkodom ezen…

Jézus Krisztus feltámadása a mai napig megosztó történelmi esemény. Akik valóban hisznek benne, az életüket adnák érte, a hitük megingathatatlan valóság a számukra. A kételkedők érveket keresnek, amelyekkel – úgy vélik – megdönthetik húsvét hajnalának történéseit. Évszázadok küzdelmei összegződnek ezen a napon. De melyik napon? Vajon van-e annak jelentősége, hogy mikor érkezett el „Jézus órája”,…

A karácsony eredeti jelentőségéről készült műsorban új és ismert dalok hangzanak el. A fellépők a kortárs hazai irodalom és könnyűzene ismert és kiemelkedő alakjai. Mások mellett a Magna Cum Laude zenekar, Blahalouisiana , Palya Bea, Gubik Petra, Gryllus Dániel, Dánielfy, Ferenczi György és a Rackajam, Eucharist Zenekar, Jonathan Andelic – Jota együtt köszöntik az Ünnepeltet,…

Karácsonykor Gábor arkangyal elvitte a Megváltó születésének hírét a környéken tanyázó pásztoroknak. Miután átadta a mennyei meghívót a pólyába takart, jászolban fekvő kisded születésnapjára, angyali seregek vették körül, és dicsőíteni kezdték Istent. De mit is mondhattak valójában? Amint rájövünk, megértjük, hogy már az égi hírnökök is arra akartak buzdítani bennünket, hogy ne a mi akaratunkat…

Leitert András Fények és árnyak című karácsonyra hangoló írását közöljük az alábbiakban. Ahogy közeleg Karácsony ünnepe – Jézus születésének napja -, úgy növekszik napról-napra valamiféle várakozás az emberek többségében az iránt, hogy szebb és jobb legyen minden a saját életükben és az egész világot érintően is, egyaránt. Talán legtöbben ezt nem is akarják szavakba önteni,…

Minél idősebb, annál inkább kirázza a hideg a gagyi és unalmas zenei feldolgozásoktól – írja Bolyki László énekes, lelkigondozó a Ragyogjon világosság című adventi elmélkedéseket tartalmazó kötetében. Az előadó szerint nem a gyerekkorunk „kiskarácsonyait” kell visszahozni, hanem meg kell tanulni felnőttként, karácsony igazi üzenetét átélve „nagykarácsonyt ünnepelni. A szerző könyvéből idézünk az alábbiakban. „Tinédzser koromban…

Idén december 12-én teltházas koncertet adott Vincent Bohanan & The Sound of Victory gospel kórus. A négy napos turné harmadik állomásának a Veszprém Aréna adott otthont, ahol a világhírű szólistával, David Bratonnal kiegészült formáció több mint 2 órás koncerttel ajándékozta meg a nézőket. Az eseményen a Magyar Református Szeretetszolgálat javára gyűjtöttek a szervezők. Hétfő este…

Hajlamosak vagyunk karácsony ünnepét felmagasztalni „szent napként”. Amikor nem szabadon, a saját módunkon tehetjük azt, amit egyéb, hétköznapi helyzetekben már megszoktunk. Alkalmazkodnunk kell valamihez, beépítve azt az életünkbe. Egy bizonyos cél felé igyekszünk, ami mégis különleges. És ez a feszültség folyamatosan fojtogat belülről, és bizony gyakorta előfordul, hogy veszekedésbe fullad. „Még a legjobb családokban is”…

Befordultunk a célegyenesbe: nemsokára újra karácsonyt ünnepelünk. Gyerekkorom óta csodálattal figyeltem, ahogy szentestére elhallgatnak a fegyverek, és béke takarja be a világot. Legalábbis látszólag. Már-már hajlandóak lennénk kiegyezni ebben a mesterségesen generált békességben. Ám az ünnep valódi üzenete eközben elsikkad, deformálódik. Főképpen pedig annak Főszereplője ebben a fene nagy érzelmi békességünkben végtelenül egyedül marad. Mi…

Sztankó Attila egyházzenész pap, a Gregorián Társaság elnöke szenvedélyes szónoka a gregoriánnak. Elmondása szerint a családjuk karácsonyi liturgiájában találkozott először az egyházzenével az egyszerű karácsonyi dallamokon keresztül. A Magyar Kurírnak adott interjújában elmagyarázza, hogy szerinte mitől liturgikus egy dallam, milyen különleges szerepe van a gregoriánnak, és van-e egyáltalán helye a könnyűzenének az egyházzenei kincsestárban? Maga…

„Folytatjuk ebben a tanévben is a zenei szolgálatunkat az Avilai Nagy Szent Teréz Templomban. Szeretettel hívunk és várunk mindenkit, aki velünk együtt szeretné énekelni lelke örömét, háláját, kérését az Úrnak” – olvasható a katolikus dicsőítő együttes bejegyzésében. Hadd énekeljem örökké, Urunknak irgalmas jóságát – ezzel a bibliai mottóval kezdi meg szolgálatát az imperfectum csapata az…
A Golgota Gospel Kórus együttműködve a gyülekezet evangelizációs csapatával három szabadtéri koncertre készül az Ars Sacra keresztény művészeti fesztivál keretében, szeptember 16-án, szombaton. A XVII. Ars Sacra Fesztivál keretében koncertjeink Budapesten, 2023. szeptember 16-án, 15:00 órától a Deák Ferenc téren, 17:00 órától a Fővám téren, végül 19:00 órai kezdettel a Blaha Lujza téren! „Csatlakozz hozzánk,…
Jávorka Lajos katolikus pap gondolatai a HELL nevű energiaitalokról. A gyár környékén a legtöbben a „pokolba” mennek dolgozni. A közelben lévő töltőállomás neve is a bukott angyalokra utal. A kérdés csak az: megéri jópofaságnak álcázott reklámot adni a sátánnak? Vagy igyekezni kellene előállítani a HEAVEN márkájú „ellenszert”? Ja, bocsánat, ez már létezik: Jézus szent vére…
„Kedves Zsámbékiak! Köszönjük Istennek a felemelő estét, amelyet veletek közösen élhettünk át augusztus 25-én a Zsámbéki Öregtemplom szent falai között. Képzeletünkben, de sokkal inkább a hit szemüvegén keresztül megjelenhetett előttünk a romtemplom összes kiegészítése – általatok. Amint ott több százan együtt dicsőítettük az énekünkkel és az életünkkel Istent, elkezdődött a templom restaurálása: élő kövekből, belőletek!…
„Ha esetleg lemaradtál az augusztus 1-i határidőről, ne csüggedj: augusztus 20-ig meghosszabbítottuk a jelentkezési határidőt! Külön szeretettel bátorítjuk a dallamhangszereseket (hegedű, fuvola, cselló…), billentyűs hangszereseket és basszusgitárosokat: gyertek, tanuljatok a Weiner konzi Liturgikus Könnyűzenei Képzésén!” – olvasható a bátorító közleményben.
Megkezdődött az V. Kazetta tábor. A nyitó szentmisén Varga László püspök atyával ünnepelték Jézust a jelenlévők. Ezt követően Farkasházi Dávid, a Szent István Bazilika karnagya – aki annak idején kiváló hangszereléssel látta el például a Gável Gellért gitárművész és Sapszon Ferenc karnagy szerezte „Mise Gitáron” című misekompozíciót, illetve nagy érdemei fűződnek a budapesti eucharisztikus kongresszus…
Már csak néhány hónap maradt az 1700 órás képzés befejezéséig. Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola Egyházzenész, Kántor-Gitáros felnőttképzésének résztvevői sokirányú felkészültségre tettek szert már ezidáig is. A kurzus nyári intenzív, tömbösített képzési hetében többek között a hangfelvételkészítés és a stúdiózás gyakorlati rejtelmeiben is hasznos tapasztalatokra tehetnek szert a zenészek, amely valódi tükröt tart az egyházzenei…
A Lisszaboni Ifjúsági Világtalálkozó záró, pápai szentmiséjén mintegy másfél millió fiatal vett részt a világ szinte minden részéről. A vonzerő egyedül Jézus Krisztus személye, akit a Szentatya közelsége még elevenebben megjelenít az egyházban. A világ legnyagobb ifjúsági eseményén nagyjából 1300 magyar katolikus fiatal is részt vett. Az Országúti Ferencesek Boanergész nevű énekkara pedig a zenei…
2023. júliusában Fertőszéplak adott otthont a Sacro Song keresztény könnyűzenei oktatási projektre épülő képzésnek. Szép számban érkeztek egészen fiatal résztvevők is, akiknek fontos, hogy még jobban és szebben énekelhessenek Istennek. A kezdők és a haladók egyaránt gazdagíthatták tudásukat a három napos kurzuson, amelyet Tiboldi Ákos, az Exodus katolikus dicsőítő együttes tagja szervezett. Az éneket Vida-Veres…
A Fatemplom Fesztivál 2013 óta fantasztikusan értékes programot kínál, idén is három napon át a Hármashatárnál az Őrség meseszép ölelésében. De nem csak a természet öleli itt át az embert, hanem minden egyes előadó őszintesége és tisztasága, hiszen mindannyian ugyanabból az egyetlen örök forrásból merítenek, amelyből az el nem múló szépség ihletadó cseppjei erednek. A…