a dicsőítők itt kötnek ki

Dramatizált Napi Evangélium
Csak személyes használatra!

Az ember általában meghall egy bizonyos zeneszámot, és szinte azonnal eldönti, hogy az tetszik-e neki vagy sem. A dalt jellemzően csak az egyik oldaláról ismeri meg, egy előadótól, egyfajta stílusban. Ezek alapján persze nem várható el, hogy objektíven, minden szempontra kiterjedő kritika szülessen meg bárkiben is. És talán ez éppen így van kitalálva az emberben.…

Nem csak Ferenc pápa, de sok más egyházi vezető is dolgozik azon, hogy végre egységes időpontban ünnepelhessük húsvétot. I. Bartolomaiosz konstantinápolyi pátriárka, valamint II. Tavadrosz kopt pátriárka is fontosnak tartja, hogy rendeződjön a kérdés. November 19-én Ferenc pápa audiencián fogadta III. Mar Awa katolikoszt, az Asszír Keleti Egyház fejét. A pápa megköszönte a keleti egyházi…

2022. november 21. – hétfő Jézus egy alkalommal megfigyelte, hogyan dobják a gazdagok adományaikat a templom perselyébe. Közben észrevette, hogy egy szegény özvegyasszony két fillért dobott be. Erre megjegyezte: „Bizony, mondom nektek, ez a szegény özvegy többet dobott be, mint bárki más. A többiek ugyanis abból adakoztak, amiben bővelkednek, ez azonban mindent odaadott, ami szegénységéből…

2022. november 19-én este 20.00 órakor az országos szentségimádási alkalmakhoz igazodva, az Eucharist együttes az Opus Sanctissimae Trinitatis Közösséggel együttműködésben dicsőítő szentségimádási alkalmat tart Veresegyházon a Szentlélek-templomban. Az egy héttel ezelőtt a Mátyás-templomban megkezdődött ünneplés tehát folytatódik az Oltáriszentségben jelenvaló Jézus jelenlétében. „A budapesti eucharisztikus kongresszust megelőző években mindenki számára megmutathattuk a legnagyobb ajándékot, amelyet…

2022. november 18. péntek Amikor Jézus Jeruzsálemben tartózkodott, bement a templomba, és kiűzte onnan a kereskedőket. Ezt mondta nekik: „Írva van: »Az én házam az imádság háza. Ti pedig rablóbarlanggá tettétek.«”Ott tanított azután mindennap a templomban. A főpapok, az írástudók és a nép vezetői az életére törtek. De nem tudták eldönteni, hogy mit tegyenek vele,…

A Joy Gospel Music énekegyüttes koncertje az idei adventben igazi áldásnak ígérkezik. Az „Adventi Blessing” névre keresztelt alkalmat 2022. december 10-én 17:00 órakor tartják a Nyitott Kapu Baptista Gyülekezet Imaházában. Már most érdemes feljegyezni a dátumot a naptárunkba! Almásy Kornél, az Almási Music Serving (AMS) létrehívójaként küldetésének tekinti, hogy színvonalas keresztény zenét juttasson el a…

2022. november 17. – csütörtök Amikor Jézus közel ért Jeruzsálemhez, és megpillantotta a várost, sírva fakadt. Azután ezt mondta:„Bárcsak felismernéd te is, legalább ezen a napon, ami üdvösségedre szolgál! Most azonban el van rejtve szemed előtt. Jönnek majd napok, amikor sánccal vesz körül ellenséged, bekerít és mindenfelől ostromol. Eltipornak téged és gyermekeidet, akik falaid közt…

December 18-án jelenik meg a Golgota Dicsőítés „Legjobb helyen” című albuma, amelyről egy ízelítő dalt tett közzé a csapat. „Mindig az volt a szívünkön, hogy olyat alkossunk, ami hatással van ránk és azokra, akik ránk lettek bízva. Megtisztelő ennek a dalnak, estének, gyülinek, lemeznek a részese lenni. Remélem nektek is áldás lesz. Nekünk az. Azóta…

Az ünneplés művészete – Közös gondolkodás Ferenc pápa Desiderio desideravi apostoli levele kapcsán címmel rendezik meg november 19-én a Sapientia napot. A szakmai napnak a SAPIENTIA Szerzetesi Hittudományi Főiskola Auditorium Maximum-a ad otthon. Ferenc pápa Desiderio desideravi kezdetű apostoli levelében arra szólít, hogy ne tetszelegjünk a külső forma szépségében, de ne is hagyjuk ellaposodni a liturgiát. Felhívja a figyelmet…

Győri János Sámuel, Szilas Imre, Sillye Jenő, Julia Wintenberg és még sorolhatnánk… Nagy emberek a keresztény könnyűzene hazai hőskorszakából, a kommunizmus elnyomása alatt. Nagyjából semmit sem tudtak egymásról. A céljuk azonban ugyanaz volt: a zene útján élték meg a hitüket, és az evangélium örömhírével reményt adtak a környezetükben, miközben az istentelenség fojtogatott. A pusztán reakciós…

2025. május 17-én 12:00 órától egészen sötétedésig az ország szívébe költözik a Dicsőítő Sziget Fesztivál. A keresztény testvéregyházak, a Hartai Értékörző Egyesület, a Göncöl Park Egyesület által és a Kulturális és Innovációs Minisztérium vallásos könnyűzenei pályázatának támogatásával szervezett keresztény könnyűzenei és evangelizációs esemény a június 29-i szigetmonostori nagy fesztivál előhírnöke, országosan ismert vagy a környékből…

Robert Francis Prevost bíboros pápává választása, aki a XIV. Leó nevet vette fel, mindenkinek meglepetést okozott. A Szent Péter bazilika erkélyére kilépve szelíd erő áradt belőle. Egy olyan ember kisugárzása volt ez, aki látja az igazságot és irgalommal közvetíti azt. Az új egyházfő mint a Bíborosi Dikasztérium prefektusa már járt Magyarországon, és részt vett Ferenc…

2025. május 7-én, a pápaválasztó Konklávé első óráiban az Esztergomi Bazilikában imádságot tartottak, hogy a Sixtus-kápolnában összegyűlt bíborosok a Szentlélek vezetése által, Krisztus vágya szerinti egyházfőt válasszanak. Az imaest rózsafüzér imádkozásával kezdődött, szentmisével folytatódott és dicsőítő szentségimádással ért véget az Eucharist együttes zenei szolgálatával. És bár az első választási fordulóban még nem született eredmény Rómában,…

„Apa, bemondták a hírekben: meghalt a Szentatya.” Én így értesültem Ferenc pápa hazaköltözéséről húsvéthétfőn, miközben arra készültünk, hogy elinduljunk a nagy családi összejövetelünkre. A pápa egészségügyi állapota alapján már sejteni lehetett, hogy nem annyira hosszú ideig van közöttünk Róma püspöke. Az ő halála legalább annyira diszkrét volt és üzenetértékű, mint amilyen tapintatos, figyelmes és irgalomközpontú…

Az imperfectum együttes több évtizede biztosít lehetőséget arra, hogy a Szent Három Nap „nulladik napján”, nagyszerdán este egy kicsit elcsendesedjünk, imádsággal, énekkel készüljünk fel a húsvéti misztérium megélésére. Idén új helyen, de ugyanazzal a lelkülettel várnak mindenkit az Avilai Nagy Szent Teréz Templomban, Budapesten. Az esti fél 7-es szentmisét követően, 7-kor kezdődő zenés áhítat során…

Sillye Jenő (zene) és Kovács Gábor (szöveg) Keresztút című művét az idei évben is számos templomban hallgathatjuk meg a nagyböjti készületünk részeként. Két alkalommal a zeneszerző „saját előadásában” – természetesen nem egyedül énekel majd Jenő, hanem a Sillye Gergely vezetésével készülő férfikar, valamint a Borka Zsolt által vezetett zenekar kíséretében. Április 4-én, péntek este a…

Sillye Jenő és barátainak zenei és evangelizációs tevékenysége a magyar katolikus egyház fiatalságának hitbeli megmaradásához járult hozzá. A zenekar nem akart forradalmat szítani és a kommunista rendszerrel szembeni pozíciót elfoglalni. Egyetlen vágyuk volt, hogy hűek maradjanak Jézus Krisztushoz. Kapcsolatuk Istennel a saját komponálású dalaikban is hallhatóvá vált. Énekeik őszintesége mágnesként vonzotta fiatal kortársaikat az egyház…

2025. január 26-án, vasárnap délután a Regőczi-kápolnában édesanyák és feleségek imaóráját tartották első alkalommal Vácott. A résztvevők teljesen megtöltötték a helyszínt. A rendezvény karizmájának mondható, hogy az imádságok és a közben fel-felcsündülő – jellemzően Taizé-i – énekek a nők Istennel megélhető kapcsolatát helyezték a középpontba, az anyák és a feleségek hivatásának speciális karakterével. Az egész…

Ha eddig valaki megkérdezett volna engem azzal kapcsolatban, hogy a szentmise melyik részét tartom a csúcspontjának, azonnal rávágtam volna, hogy az átváltoztatást – amikor a kenyér és a bor Jézus testévé és vérévé lényegül át a pap szavára. Vagy az áldozás pillanatát, amikor az Eucharisztia vételével az ember az Oltáriszentségben jelenlévő Krisztussal egyesül valóságosan. Mike…

„A művészetet nem lehet megérteni. Az ember nem veszi birtokba. A művészet vesz engem birtokba. És akit hatalmába kerít, az örökre ott marad, hozzákötve. Akiket szépségének sugara eltalált, azok örökre magukkal hordozzák ezt a jelet” – így vélekedik Johannes Hartl a „Tűz a szívemben” című könyvében, párhuzamba állítva a művészet és az ima folyamatait. A…

Az egyházzenei egység egy szép momentuma volt, hogy Ferenc pápa vasárnapi szentmiséjén, illetve az azt megelőző imádság közben a legkülönbözőbb zenei stílusokban csendülhetett fel Isten dicsőítése. A katolikus könnyűzene néhány előadója egy csapatot alkotva énekeltek el a legismertebb „gitáros énekek” közül néhányat. Miközben a színpadról harmónikus egységben áradt az istendicséret, a Kossuth téren gyülekezők, több…
A közelgő pápalátogatás szombati napján Rúzsa Magdi is énekelni fog, akit hitéről, életének nehéz pillanatairól és a neves eseményről kérdezett a Magyar Kurír. Rúzsa Magdi szerint Ferenc pápának énekelni és közben megérinteni ennyi fiatal lelkét olyan, mint a legmagasabb kitüntetés. Az előadót évekkel korábban, kamaszként egy hasonló eseményen érintette meg a hit mélysége. A Budapest…
Ferenc pápa magyarországi látogatásának csúcspontja az április 30-i Kossuth téri szentmise lesz. Az egyházmegyék összkórusát Varga László atya, az Országos Magyar Cecília Egyesület (OMCE) igazgatója szervezte. A Váci Székesegyház karnagyával a Magyar Kurír készített interjút. A mostani énekkart a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola, valamint az Egyházmegyék Összkórusa adja. Katolikus egyházmegyéinkből főként karnagyokat, énekművészeket és zenetanárokat…
2023. április 29-én a Mária Rádió és a Mária Út szervezésében lelki felkészülésen vehetnek részt az érdeklődők a budapesti Belvárosi Főplébánián. 17:00 órakor ünnepi szentmisét celebrálnak a Szentatyáért. Ezt követően pedig kulturális és lelki programfolyam veszi kezdetét a templomban, amelynek részeként egyebek mellett a Dramatizált Biblia és az Eucharist együttes húsvéti, igeközpontú, zenés-dicsőítő darabja révén…
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia megbízásából készült el a KAPP nevet viselő mobilapplikáció, amelyet immáron bárki letölthet a Play Áruházból (Android), valamint App Store-ból (IOS). Az applikáción a Magyar Katolikus Egyház hírei, eseményei, hasznos letölthető anyagai kapnak helyet, valamint tematikus menüpontjai is lesznek. A közelgő pápalátogatás hasznos tudnivalói is felkerültek az applikációba. Az Események menüpont…
Április 22-én délelőtt – egy nappal Szent Adalbert vértanú, az Esztergomi-Budapesti Főegyházmegye védőszentje liturgikus emléknapja előtt – az esztergomi bazilikában szentmise keretében adták át a róla elnevezett díjat. A koncelebrált szentmisét Mohos Gábor, esztergom-budapesti segédpüspök mutatta be. Mohos Gábor arra figyelmeztetett: ha egészen odaadjuk életünket Istennek, mint ahogyan azt Adalbert is tette, akkor az igazán…
Április 15-én a Veszprém Arénában került sor az Ez az a nap! 2023 – A Hit elnevezésű keresztény könnyűzenei rendezvényre. Az eseményen az Egyesült Államokból érkezett három Grammy-díjas énekes előadó Michael W. Smith mellett fellépett a Hit Gyülekezetének közösségéből az Új Forrás, továbbá a Hanna Projekt és Oláh Gergő énekes is. Hegedűs Barbara köszöntötte az…
Az Eucharist együttes két tagja, Gável András és Gável Gellért az apci Boldog Brenner János Katolikus Általános Iskolában teljesítettek zenei evangelizációt. Az eseményről a zenekar fényképeket osztott meg, amelyet az együttes frontembere a saját bejegyzésében kommentált az alábbi módon. „Egy valóságos húsvéti csodát, feltámadást tapasztaltunk meg Apcon. Karácsony előtt már jártunk a srácoknál. Néhány hónappal…
Pintér Béla bejegyzése a veszprémi Ez az a nap!-ot követően: MWS (Michael W. Smith) veszprémi koncertje után abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy felmehettem a turnébusz fedélzetére, és személyesen is találkozhattam ezzel a különleges emberrel. Rövid beszélgetés után együtt néztünk a jövőbe, mondhatom, csudadolgokat láttunk! Fotó: Nehézy László
„Itt profi zenészektől tanulva fejlesztheted hangszeres és énektudásodat, a zenekari gyakorlatokon pedig új tapasztalatokat, ötleteket, vagy akár új zenésztársakat is gyűjthetsz. Ezen kívül kórussal, improvizációval és még sok más tartalmas zenei programmal várunk” – olvasható a meghívó üzenet. A tábor célja, hogy a magyar katolikus könnyűzene („gitáros énekek”) művelőinek lehetőséget és motivációt adjon a szakmai…