Dramatizált Napi Evangélium

Csak személyes használatra!

Dramatizált Biblia

  • Vizy Márton: Az egyház kívülről, tehát a hívőkön keresztül újul meg

    Vizy Márton: Az egyház kívülről, tehát a hívőkön keresztül újul meg

    Vizy Márton zenész a hazai keresztény könnyűzenével kapcsolatban is kifejtette gondolatait a 777-nek adott legutóbbi interjújában. Az előadó szerint több absztrakciót is képes lenne elviselni a magyar dicsőítő muzsika. A ForrásPonton is felcsendülő angolszász jellegű megszólalást veszélyesnek véli a „protestantizmus egyes elemeinek beszivárgása” miatt. Vizy Márton kifejtette, hogy „drukkol” a hazai keresztény könnyűzene minőségi fejlődésért.…


  • Várom az Urat – adventi zenei fesztivál Kolozsváron

    Várom az Urat – adventi zenei fesztivál Kolozsváron

    2001 óta minden évben megrendezik a Várom az Urat keresztény zenei fesztivált. Kezdetben egy helyszínen tartottak koncerteket, a nagy érdeklődésre való tekintettel azonban egyre több egyházmegyében kezdték el megszervezni az adventi eseményt. A rendezvény szervezői az IKE (Ifjúsági Keresztény Egyesület) munkatársai és önkéntesei. Saját bevallásuk szerint a fesztivál a „nagy találkozások helye, ahol egy közösségben…


  • A zene elér a szívig – Csendes éj a hátrányos helyzetű gyermekek csodálatos előadásában

    A zene elér a szívig – Csendes éj a hátrányos helyzetű gyermekek csodálatos előadásában

    Három nyelven csendül fel a Csendes éj hátrányos helyzetű gyermekek közreműködésével. A klasszikus karácsonyi dal Lakatos Mónika, Nótár Mary, Takács Nikolas, valamint a Szent Efrém Férfikar előadásában, lovári, angol és magyar nyelven, a „Közös Hang” program keretében jelent meg. A Danubia Zenekar és a Máltai Szimfónia közös programja a felzárkózó településeken élő, a Magyar Máltai…


  • Jobban nem is kezdődhetne majd az új év – a PZM-mel dicsőíthetjük Jézust Marosvásárhelyen

    Jobban nem is kezdődhetne majd az új év – a PZM-mel dicsőíthetjük Jézust Marosvásárhelyen

    Nincs más név felhívással rendeznek Újévi Keresztény Zenefesztivált 2023 január 21-én 17 órától Marosvásárhelyen. A Kultúrpalota Nagytermében megszólaló zenekarok magyarországi képviselője a PZM (Pünkösdi Zenei Misszió). Erdély határain belül a Sófár, a Reménység és a Fundamentum dicsőítő csapatok várják közös éneklésre a résztvevőket. A belépés díjtalan. Az eseményről további információ itt olvasható.


  • Adventi koncert az Eucharisttal

    Adventi koncert az Eucharisttal

    2022. december 4-én az Eucharist együttes Vásárosnaményba látogat, hogy közösen készítse az utat Jézus előtt mindazokkal, akik eljönnek a dicsőítő koncertjükre, a Vásárosnamény-Vitka református templomába. Advent Vásárosnaményban címmel a Bereg szívének is nevezett város önkormányzatának meghívására az Eucharist együttes a legszebb dalait viszi el a Kárpátalja közeli országrészbe. A béke üzenetével érkeznek egy olyan helyre,…


  • Leitert András: Embermese

    Leitert András: Embermese

    Ki akar örökké élni? Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer valahol egy fiatal legényke, aki gyakran hallgatta a szélben zizzenő faleveleket, simogatta az öreg fák barázdás kérgét és nézte a szikrázó napsütésben táncoló lepkéket. Az emberek nem mindig értették, hogy mit-miért csinál, de őt ez csak kevéssé zavarta; különösen azért, mert nem bántották érte.…


  • Ferenc pápa: Ha útra kelek, elmegyek Moszkvába és Kijevbe, mindkét helyre

    Ferenc pápa: Ha útra kelek, elmegyek Moszkvába és Kijevbe, mindkét helyre

    A katolikus egyházfő újabb lépéseket tett, hogy felhívja a figyelmet a háború borzalmaira, és az egyház álláspontjára. A vatikáni diplomácia a békét és a felek közötti párbeszédet keresi az Oroszország indította ukrajnai háborúban, és kész a közvetítésre Ferenc pápa szavai szerint, aki az America című jezsuita folyóiratnak adott interjúban hétfőn közölte álláspontját. Ferenc pápa leszögezte,…


  • A Billboard éléről a Veszprém Arénába – Vincent Bohanan& Sound of Victory

    A Billboard éléről a Veszprém Arénába – Vincent Bohanan& Sound of Victory

    A Gospel Karácsony fellépői Fennállása során először érkezik Magyarországra a Vincent Bohanan vezette new york-i gospel kórus, a Sound of Victory. A 25 fős csapat produkcióját élőzenekar kíséri, látványos koreográfiával és egyéb showelemekkel varázsolnak karácsonyi hangulatot a Veszprém Aréna közönsége számára. Az idei év különlegessége, hogy a kórushoz csatlakozik David Bratton világhírű szólista is, aki…


  • Boldog ember akartam lenni egész életemben – Varjú Imre atya 90 éves

    Boldog ember akartam lenni egész életemben – Varjú Imre atya 90 éves

    Az ’56 után a kommunisták által bebörtönzött atya Sillye Jenő és a titkosan ébredező egyházi könnyűzene hű pártfogója lett. Számtalan rejtett emlék és kincs bukkan a felszínre, amint a kommunista lenyomás éveiben megszülető hitvalló ifjúsági könnyűzene nyomába eredünk. Még közöttünk élnek azok a tanúk, akik a sokáig kimondhatatlan történésekről ma szabadon beszélhetnek. Életük és példájuk…


  • Cecília a szívében és nem az énekével zengett hálát az Istennek

    Szent Cecília élettörténetét saját mártíraktáiból vesszük, amelyeknek a keletkezési ideje az V. századba, vagy a VI. század elejére tehető. Történeti bizonyosságot az egyes adatoknak a kutatás mai állása szerint még nem tulajdoníthatunk. Szent Cecília a mártírakták szerint régi római senator nemzetségnek a sarja volt. Mikor Valerián felesége lett, így szólt a házasság napján férjéhez: Valerián,…


  • Jézus a Király! – dicsőítő szentségimádásra hív az Eucharist

    Jézus a Király! – dicsőítő szentségimádásra hív az Eucharist

    2023. november 25-én, az egyházi év végén újra dicsőítő szentségimádáson vehet részt, aki ellátogat Veresegyházra a Szentlélek-templomba. Nem első ízben rendezik meg ezt a lehetőséget. Idén is 20:00 órakor kezdődik az alkalom, amelynek során a vendégzenészekkel kiegészült Eucharist együttes teljesít zenei szolgálatot. Az eseményre kiváltképp a Váci Egyházmegyéből várják a résztvevőket. Évek óta megrendezik a…


  • Mentsük meg a 777-et!

    Mentsük meg a 777-et!

    Kevés olyan hangot hallani a magyar sajtóban, mint amilyet a 777 képvisel. Fiatalos és radikális, ha az Isten szeretetéről van szó. A prófétai kiállása miatt pedig kíméletlenül független, hogy ne foghassa be senki a száját. A működése is független adományozók segítségével biztosítható. Most a keresztény vállalkozókat tömörítő ÉrMe állt a jó cél mögé. A Dicsőítő…


  • Ifjúsági szentségimádás a Szent István Bazilikában az egyházi év végén

    Ifjúsági szentségimádás a Szent István Bazilikában az egyházi év végén

    A Szentatya által meghirdetett ifjúsági világnaphoz kapcsolódva zenés szentségimádásra hívja a fiatalokat az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye három segédpüspöke Mohos Gábor, Martos Levente Balázs és Fábry Kornél püspök atya. Az esemény november 25-én, Krisztus Király ünnepének előestéjén lesz 19:30-tól a Szent István Bazilikában. Elmélyíteni a keresztény remény jelentését és örömmel tanúskodni az élő Krisztusról: erre hívja Ferenc…


  • Sillye Jenő, napjaink prófétája

    Sillye Jenő, napjaink prófétája

    Sillye Jenő számomra próféta. Isten szavát, üzenetét közvetíti nekem. Tizenéves korom óta, mikor először láttam és hallottam őt a szécsényi templomban, ahogy állt ott a társaival az évszázados padokból rögtönzött dobogón, örökre bevésődött és a szívemig szólt. Már nem élt az édesapám, de Jenő a „Kisfiam” című dalával, mintha az ő szavait juttatta volna el…


  • „Nekem ez a hálaadás éve” – Sillye Jenő a közelgő koncertjéről

    „Nekem ez a hálaadás éve” – Sillye Jenő a közelgő koncertjéről

    November 18-án, szombat este 18:00 órakor kerül megrendezésre a már hagyományosnak mondható Sillye Jenő és barátai koncert a káposztásmegyeri Szentháromság-templomban. Az idei koncert különlegessége, hogy sok olyan dal is felcsendül, amit élőben már régen hallhatott a közönség. Sillye Jenővel beszélgettünk a zenei próbáról, a felkészülésről és a dalválasztásról. – Már hetek óta készültök a koncertre,…


  • Ölelj át szavak nélkül – Bemutatták Takács Antal misekompozícióját

    Ölelj át szavak nélkül – Bemutatták Takács Antal misekompozícióját

    2023. november 12-én a Fóti Szeplőtelen Fogantatás-templomban mutatták be Takács Antal misekompozícióját szimfonikus-rockzenei stílusban. A műemlék templom zsúfolásig megtelt hívekkel, helyiekkel és messzebbről érkezett érdeklődőkkel. A vasárnapi szentmisét Sebők Sándor atya mutatta be. A hazai keresztény könnyűzene bölcsőjénél már bábáskodó atya korábban így nyilatkozott: „A keresztény könnyűzene segít, hogy kialakuljon a közösség, amely ma az…


  • Sulibuli Sajóládon – az Eucharist iskolai zenés evangelizációja

    Sulibuli Sajóládon – az Eucharist iskolai zenés evangelizációja

    2023. november 7-én Varga Béla sajóládi plébános meghívására és ajándékából iskolai dicsőítést tartott az Eucharist együttes a község katolikus iskolájában. A fergeteges hangulatú koncert nem pusztán kulturális töltekezést jelentett tanárnak és diáknak, hanem lelki elköteleződésre hívott meg a katolikus együttes elhangzott dalai segítségével. Gável András zenekar vezető és katekéta a koncerten személyes tanúságtételekkel beszélt Isten…


  • A halottak napi búcsúval is Istent dicsőíthetjük

    A halottak napi búcsúval is Istent dicsőíthetjük

    A búcsú gyakorlata az egyház kegyelmi kincsestárának egyik fantasztikus ajándéka. Sajnos a „búcsúcédulás” visszaélések jogosan és maradandó módon vetettek rá negatív fényt. Pedig a búcsú gyökere teljesen evangéliumi és igei alapokon nyugszik, amely egészen az ókeresztény korokig nyúlik vissza. A nem sokkal több mint 500 évvel ezelőtti reformáció „új tanai” és az annak következtében egyedi…


  • Mindenszentek – most ők segítenek minket imáikkal

    Mindenszentek – most ők segítenek minket imáikkal

    A Reformáció napja után egy masszívan katolikus ünnep. Tele feltámadással és hittel. A két nap üzenete valójában erősíti ugyanazt a gondolatot. Éltek előttünk emberek, akik fontosnak tartották, hogy formálódjanak. Aztán szinte észre sem vették, hogy lépésről-lépésre Jézussá formálódtak át. Teljesen. Mindenszentek napján őket szemléljük, a győzteseket. A sok névtelen szentet is. Az abortált magzatokat, akiktől…


  • Reformáció napja van – Krisztus szétszakadt ruháját még összefércelhetik az egyházak

    Reformáció napja van – Krisztus szétszakadt ruháját még összefércelhetik az egyházak

    Hogyan jutottak az események odáig, hogy az egyházért őszintén rajongó ágoston-rendi szerzetest a pápa végül kiátkozza? A wittenbergi egyetem bibliatanára a szükséges reformokat sokáig az egységes egyház keretein belül szerette volna elérni. Az elindult szétszakadást azonban már senki sem tudta megállítani. A két egyház közötti, sok évszázados szigorú különélés és a megcsontosodott identitás mára fellazulni…


  • Kelta Advent – turné a M.É.Z. együttessel

    A 33 éve tevékenykedő M.É.Z. együttes ír és skót dallamvilágot idéző muzsikával várja Jézus Krisztus születésének ünnepét. Az adventi műsorukkal templomokban és karácsonyi vásárokban lépnek fel. Zenei szolgálatukat nem tekintik karriernek, de bíznak abban, hogy sokakhoz eljutnak dalaik. A Kádár-rendszer idején olyan stílusban kezdtek el játszani, amilyenben őelőttük senki nem próbálkozott. Country már létezett, de…


  • Diszkót játszottak templomi orgonán – avagy hol húzódik a profán és a szent határa

    Diszkózenét játszottak a templomi orgonán! Nem ilyen helyen és nem ilyen hangszerelésben szoktuk meg a Stayin’ Alive-ot. Hogy ennek mennyire van terepe a szent környezetben, és egyáltalán hogyan sikerült a zenei próbálkozás, döntse el mindenki maga. Annyi azonban biztosan kijelenthető: nem önmagában a hangszer határozza meg a szentség fogalmát. Különleges sorozatot indított útjára két évvel…


  • Ebben az adventben is van Új Esély

    Az Új Esély Együttes Porkoláb Martin vendégművész közreműködésével karácsony előtti koncertet ad 2022. december 22-én, 18:00 órai kezdettel Szombathelyen a Batthyány-Strattmann László és Fatimai Szűz Mária templomban. Az eseményre a belépés díjtalan. „»A puha hóban, csillagokban,Az ünnepi foszlós kalácson,Láthatatlanul ott a jel,Hogy itt van újra a Karácsony. Mint szomjazónak a pohár víz,Úgy kell mindig e…


  • Karácsonyi dicsőítés – kabrióban + VIDEÓ

    Az SKA Ifjúsági Zenekar fordításában hallhatjuk Geron Davis Glory to God című karácsonyi dalát. Szóljon az angyali ének: Dicsőség! – üzenik nekünk a jóhírt a fiatal zenészek Jézus Krisztus születésének idei ünnepén. A Szóljon az angyali ének! fordítása Eőry Viktória, Sitku Márta, Sitku Tibor tollából született, a dal megismertetésére készült videó pedig az NKA támogatásával…


  • Szabó Balázs: Biztos, hogy nincs semmid?

    NINCS SEMMIM… Mondják nekem oly gyakran. Nincs semmim. Azért jöttem a koncertedre, hogy feltöltődjek. Hogy reményt nyerjek. Pedig annyi mindenünk van… Például egy ölelés. Nem kerül pénzbe, mégis elképesztően sokat ér, sokat ad, sokat jelent. Néhány pillanatkép a Veled Minden Más koncertünk utáni egy órából, amikor csak jöttetek, jöttetek és jöttetek… És átöleltetek, mosolyogtatok, megköszöntetek,…


  • Karácsonyi könnyűzene a Bazilikában

    A Forráspont Band továbbra is forrásban van. A megszokott hangszerelést ezúttal az orgona hangzása is kiegészíti, amely a tervezett karácsonyi koncert egyik különlegessége lesz. „A Forráspont rendezvényen sok más programelem mellett hangsúlyos szerepet játszott a zene. Örömmel tapasztaltam, hogy az emberek nagy szeretettel fogadták a zenekart, ami ösztönöz bennünket a folytatásra. A Bazilika csodálatos atmoszférájában…


  • Varga Laci atya: Igazodási pont

    Kell eligazodási pont a káoszban. Kell bizonyosság a félelmek közepette. Mi már megkaptuk, mert Isten országa, szeretet uralma köztünk van.


  • Barsi Balázs: Halálunk is születés

    Halálunk is születés, hiszen akkor is egy szűk alagúton kell átmenni a másik világba, ahol az Úr szava fogad bennünket: „Derék és hűséges szolgám, mivel a kicsiben hű voltál, sokat bízok rád. Menj be Urad örömébe.” (Mt 25,23) Ott azután már nem lesz több születés, ott az Úr öröme örökkévaló. (Barsi Balázs Ofm: Mi dolgunk…


  • Pintér Béla ünnepel

    Pintér Béla mindenkit szeretettel invitál a Baptista Szeretetszolgálat ünnepére az Arénába. Kedves Mindenki! Egy különleges estére hívunk és várunk minden érdeklődőt, december 2-án a Papp László Arénába, ahol a Baptista Szeretetszolgálat 25 éves születésnapját ünnepelhetjük. Velünk ünnepel még Szabó Balázs – Gospel zenész, Friderika és a Magna Cum Laude zenekar is!


  • Areopágosz: Nem bűneink szerint

    Két éve elkezdődött valami, ami bevitt minket az ismeretlenbe. Valami, ami újra meg újra meghaladt minket, de újra meg újra örömmel futottunk neki. Ebbe a valamibe szeretnénk most titeket is meghívni. Hogy mi ez? Mi vagyunk az Areopágosz zenekar. Vágyunk, hogy a dalaink által az ismeretlen Isten ismertté váljon, mert ha valaki, akkor Ő megérdemli…