a dicsőítők itt kötnek ki

Dramatizált Napi Evangélium
Csak személyes használatra!

Az elmúlt héten elkezdtük felgöngyölíteni annak a kérdésnek a fonalát, hogy a KÖZÖSSÉG igazi lényege mit is jelent valójában; és megérthettük azt is, hogy ennek a szónak a tartalmi méltóságára kiváltképpen oda kell figyelnünk. A gondolatsor folytatásaként szerzőnktől – Leitert András – megtudhatjuk azt is, hogy az alapos megértéshez mennyire fontos, hogy a saját életünk…

Az emberek közötti beszélgetések során gyakran hangzanak el úgy bizonyos szavak, hogy azok igazi tartalmát nem ismerik kellően a beszélgető partnerek. A magyar nyelv ugyan megadja a lehetőséget arra, hogy a szavakat a megfelelő helyen használjuk, és így nem lesznek elcsépeltek; mondhatjuk, hogy így maradhat meg a jelentésük méltósága. Legtöbbször el sem gondolkodunk igazán, hogy…

2023. január 28-án egy csodálatos ifjúsági nap részesei lehetünk a veresegyházi baptisták jóvoltából. „Ha kapcsolódásról beszélünk, általában nem csupán érintkezést értünk rajta, hanem valami szorosabb kötődés létrejöttét. Nem felszínes találkozás történik ilyenkor, hanem egymásra találás ember-Isten és ember-ember dimenziókban” – tudhatjuk meg az Élő Remény Baptista Gyülekezet meghívójából. „Az elmúlt évben – de egyébként is…

A körülöttünk lévő világ mindig is bővelkedett azoknak az emberi „hatalmasságoknak” a számában, akik mögött nem lelki és/vagy szellemi érték állt, hanem csak az így vagy úgy megszerzett vagyon. A temérdek pénz megléte régebben is és manapság is megzavarja az emberi korszakok nyugalmát; a legnagyobb veszélyforrása a létezésnek. Azt gondolnánk, hogy a temérdek vagyon mindent…

Kedves Támogató Testvérünk! Hálatelt szívvel gondolunk vissza az idei évre. A bizonytalanság mellett sok megerősítést és ajándékot kaptunk Istentől. Az egyik hatalmas ajándék, hogy a Petőfi Kulturális Ügynökség és mások áldozatos támogatása mellett elstartolhatott a Dicsőítő Sziget nyár eleji rendezvénye. Többen csak úgy beszéltek róla utólag, hogy megszületett a „keresztény Kapolcs”. A fellépő előadók különböző…

Az ünnepek idején legtöbben emelkedett lélekkel, sokan testben is mámorosan tesznek mindenféle fogadalmakat saját maguknak is és egymásnak is, hogy: Ezután minden másképp lesz! Van, aki a dohányzásnak fordítana hátat, van, aki az italnak, a szerencsejátékoknak, a csalfa életmódnak. Még sok mindent fel lehetne itt sorolni, hiszen ahány ember csak van, az annyiféle berögzült rossz…

Nagy Heródes király eszelősen féltette hatalmát; nem egy embert kivégeztetett a fiai és a rokonai közül is. Augustus úgy fogalmazott, hogy szívesebben lenne Heródes disznója, mint a fia. Kegyetlenségének csúcsa azonban a betlehemi gyermekgyilkosságban nyilvánult meg. „Amikor Heródes látta, hogy a bölcsek kijátszották, haragra lobbant és Betlehemben meg a környékén minden fiúgyermeket megöletett kétéves korig,…

Az Ószövetségben a Mózesnek kinyilatkoztatott isteni parancsolatokat a kerubokkal díszített Frigyládába helyezték. Ez a tárgy szellemi erővel bírt: az illetéktelenek megsemmisültek a közelében. A törvény ládikójával kerülték meg annak idején Jerikó városát, amelynek falai Isten erejéből a földig rombolódtak. Ugyanezt a Frigyládát Dávid király ünnepélyesen hozatja Jeruzsálembe, hogy méltó helyet biztosítson számára. Isten törvényei egyben…

Bizonyára nem árulok el túl nagy újdonságot azzal, hogy a Fel nagy örömre című karácsonyi népének, szövegét Gárdonyi Géza írta, és a dallamát is ő szerezte mindössze 19 évesen. A dal legelőször 1882. karácsonyán hangzott fel a devecseri katolikus templomban, ahol Gárdonyi (születési nevén Ziegler) Géza segédtanítói állást vállalt. (Devecseren az általános iskola ma Gárdonyi…

A mostani, válságosnak nevezhető időket megelőzően már jó néhányan érezték, hogy itt valami nagyon nincs rendben; úgymond felgyorsult a világ olyannyira, hogy azt az ember már képtelen irányítani és csak sodródik valami különös ismeretlen felé. Nos, erre meg is érkezett az első komoly válasz – COVID19 –, amire tulajdonképpen nemcsak, hogy nem számítottunk, de valójában…

2023. szeptember 16-án rendezték meg Vácott az Adullám Fesztivált az országos Ars Sacra hét programjának részeként. Az Ars Sacra keresztény művészeti napok 2007-ben indultak útjukra a budapesti Városmisszió keretein belül. A Vác városának és a Váci Püspökség támogató jelenlétével létrejött kulturális és evangelizációs művészeti délután során számos előadóval találkozhatott a közönség. A keresztény kultúra régi…

A 3in1 zenekar (ejtsd: három in egy) 2022 novembere óta minden hónap első hétfőjén zenés szentségimádásra hívja a közösséget 19:30-tól, a Káposztásmegyeri Szentháromság Plébánián, hogy együtt imádkozzanak papi és szerzetesi hivatásokért. A nemrégiben alakult zenekar tagjai már régóta zenélnek együtt, azonban – köszönhetően többek között az AVKF könnyűzenei kántor képzésének – most kezdenek igazán tudatos…

Aki egy kicsit is beleszagolt a zenetörténet sűrű levegőjébe, nem tudta nem észrevenni azt az eleven kölcsönhatást, amely a szándékoltan Isten dicsőítésére megszülető zeneművek és stílusok, valamint a profán tartalmak részére a szakrális szférától szárnyakat kölcsönző zenei irányzatok között szüntelenül végbement. Meglátásom szerint minden zenei műfaj végső soron az el nem múló, örök szépségből merít,…

2023. szeptember 18-án, délután 16:00 órakor az Eucharist együttes közösen alkotó testvér- és szerzőpárosa lép fel és beszélget a közönséggel a RAM (Radnóti Miklós Művelődési Központ) nagytermében Budapesten. A duó repertoárjában olyan dalokat is hallhatunk majd, amilyet nagyzenekari felállásban talán nem vagy nem így adnának elő. Az előadók a személyes, családias közelséget hangsúlyozzák a meghívójukban,…

2023. szeptember 10-én a katolikus egyház boldoggá avatta a hétgyermekes zsidómentő, vértanú Ulma családot a lengyelországi Markowában. A brutálisan lemészárolt, mártírhalált halt családtagok Jozef és Wiktoria Ulma, valamint gyermekeik Stanisława, Barbara, Władysław, Franciszek, Antoni, Maria és a meg nem született gyermek, akivel édesanyja várandós volt a vértanúság időpontjában. Az Ulma család azért halt vértanúhalált, mert…

2023. szeptember 7-én a bemutatták a Váci Nagyboldogasszony-székesegyház felújítási állapotát a sajtó jelenlévő képviselőinek. A belső restaurálási munkálatok 2021 tavaszán indultak el. Azóta elkészült az élénk színeiben ragyogó kupolafreskó, a restaurált főoltár és a szentélyben is helyreállították az eredeti barokk architektúra-festést. A sajtóbejárást Marton Zsolt váci megyéspüspök és Dr. Varga Lajos váci segédpüspök vezette, valamint…

Két évvel ezelőtt egész Budapest, de nem túlzunk, ha azt mondjuk, hogy egész Magyarország, illetve a Kárpát-medence megtapasztalhatta Isten kegyelmének kiáradását az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus ideje alatt. A sok isteni ajándék számos elhatározást és döntést hozott az emberek életében. Öröm szemlélni, amikor ezek az odaadások ma is létezőek. Gável Gellért gitárművész az Eucharist zenekarból…

Egyházi könnyűzenei találkozót rendeznek az alsóörsi AMFI-ban szeptember 9-én, szombaton. A színpadon láthatjuk majd a bicskei dicsőítők Accordis nevű csapatát már délután 15:00 órától. A 17:00 órakor kezdődő szentmisén, amelyet Udvardy György veszprémi érsek celebrál, Gável András és Gável Gellért és zenésztársaik teljesítenek liturgikus zenei szolgálatot. A szentmisét követően az Eucharist együttes nagykoncertje zárja a…

Jézus megjövendöli az ő halálát és harmadnapi feltámadását. Mire Péter félrevonja Mesterét és kijelenti, hogy ez nem történhet meg vele. A válasz meghökkentő és határozott, amelyet talán nem várnánk a „jóságos Messiás” szájából: távozz tőlem sátán! Már-már megsajnáljuk az apostolok fejét, hiszen ő csak óvni igyekezett Jézust a szörnyűségtől, cserébe mégis csak egy jókora fejmosás…

2023. szeptember 2-án Veresegyházon, a Szentlélek-templomban újra megrendezik a „Krisztus Forrás” dicsőítő szentségimádást az Eucharist együttes zenei szolgálatával. A nagyjából egy órás alkalom este 20:00 órakor kezdődik. A lelki gondolatokat és imádságot Lengyel Zsolt atya vezeti. A dicsőítés alatt lehetőség nyílik a szentgyónás elvégzésére is, hogy tiszta szívvel indulhasson az idei tanév. Az Eucharist együttes…

Az egyházzenei egység egy szép momentuma volt, hogy Ferenc pápa vasárnapi szentmiséjén, illetve az azt megelőző imádság közben a legkülönbözőbb zenei stílusokban csendülhetett fel Isten dicsőítése. A katolikus könnyűzene néhány előadója egy csapatot alkotva énekeltek el a legismertebb „gitáros énekek” közül néhányat. Miközben a színpadról harmónikus egységben áradt az istendicséret, a Kossuth téren gyülekezők, több…
A közelgő pápalátogatás szombati napján Rúzsa Magdi is énekelni fog, akit hitéről, életének nehéz pillanatairól és a neves eseményről kérdezett a Magyar Kurír. Rúzsa Magdi szerint Ferenc pápának énekelni és közben megérinteni ennyi fiatal lelkét olyan, mint a legmagasabb kitüntetés. Az előadót évekkel korábban, kamaszként egy hasonló eseményen érintette meg a hit mélysége. A Budapest…
Ferenc pápa magyarországi látogatásának csúcspontja az április 30-i Kossuth téri szentmise lesz. Az egyházmegyék összkórusát Varga László atya, az Országos Magyar Cecília Egyesület (OMCE) igazgatója szervezte. A Váci Székesegyház karnagyával a Magyar Kurír készített interjút. A mostani énekkart a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola, valamint az Egyházmegyék Összkórusa adja. Katolikus egyházmegyéinkből főként karnagyokat, énekművészeket és zenetanárokat…
2023. április 29-én a Mária Rádió és a Mária Út szervezésében lelki felkészülésen vehetnek részt az érdeklődők a budapesti Belvárosi Főplébánián. 17:00 órakor ünnepi szentmisét celebrálnak a Szentatyáért. Ezt követően pedig kulturális és lelki programfolyam veszi kezdetét a templomban, amelynek részeként egyebek mellett a Dramatizált Biblia és az Eucharist együttes húsvéti, igeközpontú, zenés-dicsőítő darabja révén…
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia megbízásából készült el a KAPP nevet viselő mobilapplikáció, amelyet immáron bárki letölthet a Play Áruházból (Android), valamint App Store-ból (IOS). Az applikáción a Magyar Katolikus Egyház hírei, eseményei, hasznos letölthető anyagai kapnak helyet, valamint tematikus menüpontjai is lesznek. A közelgő pápalátogatás hasznos tudnivalói is felkerültek az applikációba. Az Események menüpont…
Április 22-én délelőtt – egy nappal Szent Adalbert vértanú, az Esztergomi-Budapesti Főegyházmegye védőszentje liturgikus emléknapja előtt – az esztergomi bazilikában szentmise keretében adták át a róla elnevezett díjat. A koncelebrált szentmisét Mohos Gábor, esztergom-budapesti segédpüspök mutatta be. Mohos Gábor arra figyelmeztetett: ha egészen odaadjuk életünket Istennek, mint ahogyan azt Adalbert is tette, akkor az igazán…
Április 15-én a Veszprém Arénában került sor az Ez az a nap! 2023 – A Hit elnevezésű keresztény könnyűzenei rendezvényre. Az eseményen az Egyesült Államokból érkezett három Grammy-díjas énekes előadó Michael W. Smith mellett fellépett a Hit Gyülekezetének közösségéből az Új Forrás, továbbá a Hanna Projekt és Oláh Gergő énekes is. Hegedűs Barbara köszöntötte az…
Az Eucharist együttes két tagja, Gável András és Gável Gellért az apci Boldog Brenner János Katolikus Általános Iskolában teljesítettek zenei evangelizációt. Az eseményről a zenekar fényképeket osztott meg, amelyet az együttes frontembere a saját bejegyzésében kommentált az alábbi módon. „Egy valóságos húsvéti csodát, feltámadást tapasztaltunk meg Apcon. Karácsony előtt már jártunk a srácoknál. Néhány hónappal…
Pintér Béla bejegyzése a veszprémi Ez az a nap!-ot követően: MWS (Michael W. Smith) veszprémi koncertje után abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy felmehettem a turnébusz fedélzetére, és személyesen is találkozhattam ezzel a különleges emberrel. Rövid beszélgetés után együtt néztünk a jövőbe, mondhatom, csudadolgokat láttunk! Fotó: Nehézy László
„Itt profi zenészektől tanulva fejlesztheted hangszeres és énektudásodat, a zenekari gyakorlatokon pedig új tapasztalatokat, ötleteket, vagy akár új zenésztársakat is gyűjthetsz. Ezen kívül kórussal, improvizációval és még sok más tartalmas zenei programmal várunk” – olvasható a meghívó üzenet. A tábor célja, hogy a magyar katolikus könnyűzene („gitáros énekek”) művelőinek lehetőséget és motivációt adjon a szakmai…