a dicsőítők itt kötnek ki

Dramatizált Napi Evangélium
Csak személyes használatra!

Ha mostanság megnézünk olyan statisztikákat, amelyek arról tesznek tanúbizonyságot, hogy a Föld nevű bolygó mely területein élnek a legtöbben, akkor egyrészt láthatjuk, hogy a felszíni vizek (óceánok, tengerek, folyók) partvidékei azok, ahol az emberiség zöme letelepedett. Másrészt arról is meggyőződhetünk, hogy a Teremtéstörténet 6. napján (amikor is az Úr megteremtette az embert) kapott felhatalmazással [„…szaporodjatok…

Olyan eseményekről, ahol sok jóakaratú ember tölthet el igazán minőségi időt; ahol a test és a lélek is egyaránt elemelkedhet a mindennapok szürkeségeitől, kínjaitól; ahol nyitott szívvel, barátként, lelki testvérként köszöntheti egymást mindenki; ahol olyan lelki „útravalót” kaphatnak a résztvevők, ami a következő – egy év múlva esedékes – találkozásig biztosan kitart; nos, olyan eseményről…

2024. június 23-án harmadik alkalommal rendezik meg a Dicsőítő Sziget keresztény könnyűzenei fesztivált a Budapesthez közeli Szigetmonostoron. Idén nyolc előadó koncertjével, mintegy 24 további formáció közreműködésével, zenés szentmisével és istentisztelettel, pódiumbeszélgetéssel várják az érdeklődőket az utolsó tanítási hét vasárnapján, reggel 9:00 órai kezdettel. A lassan hagyományosnak nevezhető, nyáreleji fesztivál különlegessége, hogy keresztény és világi előadók…

Sillye Jenő 1983-ban zenésítette meg Kovács Gábor papköltő szonettkoszorúját, amely Jézus Krisztus szenvedéstörténetét dolgozza fel 14 tételben, költői képekkel. A “szonettkoszorú” egy nagyon különleges formája a versírásnak: összesen 15 szonettből áll, amelyek szigorú szabályok szerint kapcsolódnak össze. Az első 13 vers esetében az adott vers utolsó sora megegyezik a következő vers első sorával, a 14. szonett utolsó sora…

Az életünk során gyakran előfordul – különösen a felnőtt korunk idejének a csúcsán –, hogy mennyi minden történt az eltelt idők során; mennyit változtunk; jobbak lettünk-e; teljesültek-e az álmaink; mi-minden vár még ránk az elkövetkezendőkben. Sok és még több gondolat jelenik meg képzeletünkben, és mindegyik valamiféle előzetes számvetés következménye; és okkal éppen az tör a…

Szombathely után Szegeden is elindult az Apor Vilmos Katolikus Főiskolán a Sacro Song keresztény könnyűzenei tudástáron alapuló képzés. Négy hétvégén keresztül, valamint a fakultatív időközi mentorálás segítségével a workshopok előadói az egyházi liturgikus és az evangelizációs keresztény könnyűzenei stílus igényesebb műveléséhez segítenek hozzá. Idén az egyházmegyék együttműködésével és a főiskola közreműködésével három helyszínen valósulhat meg…

Szinte már meglepetést sem okozott a szervezők bejelentése, hiszen a Dicsőítő Sziget Fesztivál idei dátuma idén is a tanév befejezéséhez igazodik. 2024. június 23-án újra dicsőítők népesítik be a Szentendrei-sziget Budapesthez közeli, déli csücskét, Szigetmonostor festői fekvésű települését. A fellépők kilétéről csak később közölnek információkat, de a zenei program visszatérő látogatói abban bizonyosak lehetnek, hogy…

2024. június 23-án immár harmadik alkalommal, újra megrendezik a Dicsőítő Sziget fesztivált a Szentendrei-sziget Budapesthez közeli csücskén, Szigetmonostoron. Hagyomány, hogy a színpadi produkciókkal párhuzamosan valamelyik templomban egy egész napon át tartó dicsőítést szerveznek az ország legkülönbözőbb helységeiből érkező csapatokkal, illetve egyszemélyes szolgálókkal. A Dicsőítő Sziget fesztivál szervezői vallják, hogy a bensőséges, jó hangulatú rendezvény nem…

Születésünktől kezdve folyamatosan kapcsolatok lehetőségének sokasága veszi körül mindennapja-inkat; sőt, minden életkornak vannak jellegzetes kapcsolati jellemzői. Ahogy mondani szoktuk: Ennek is eljött az ideje! A teljesség igénye nélkül idézek csak néhányat. Kisgyermekként a teljes nyitottság van bennünk; tulajdonképpen olyan sokszínű ez a paletta – a plüssmacitól elkezdve, a labdán keresztül, a nagyítóig, a parittyáig, a…

2024. április 19-én 17:00 órakor a hajdúsámsoni katolikus egyházközség meghívására újra koncertet ad az Eucharist. Az együttes legutóbb tavaly ősszel fordult meg ugyanitt, ahol a Dramatizált Biblia három színészével kiegészülve közvetítették szóval és zenével Jézus Krisztus örömhírét a szinte teljesen megtelt református templomban. Április 19-én, pénteken várhatóan dicsőítőkkel telik meg a hajdúsámsoni katolikus templom, akik…

2023. június 24-e és 25-e között második alkalommal rendezik meg a Dicsőítő Sziget elnevezésű, keresztény könnyűzenei fesztivált Szigetmonostoron. A program változatos koncerteket kínál, ismert keresztény és világi együttesek, illetve előadók közreműködésével. Mások mellett a színpadra lép: Mező Misi, Ferenczi György, Csiszér László, Dobner Illés és az Eucharist. A rendezvény a zenén túl kerekasztal-beszélgetéseket, színházi előadásokat…

A felvidéki Crux együttes is fellép a Dicsőítő Sziget 2023 színpadán a Szentendrei-sziget Budapesthez közeli csücskén, Szigetmonostoron. A kétnapos összművészeti fesztivál első napján hallhatjuk a katolikus csapatot Jézus-központú dalaikkal. 2015-ben az Emmánuel című szerzeményüket Ez az a dal! elismeréssel jutalmazta az Ez az a nap! „Célunk, hogy a dalaink és a zenénk által megérintsük az…

Aki részt vett tavaly a Dicsőítő Sziget összművészeti fesztiválon, bizonyosan felkapja a fejét a neves színművészekből álló társulat lelket emelő előadása hallatán. A virágvasárnapi Dramatizált Passióhoz hasonlóan most is az Eucharist együttes működik közre zenei betétekkel, amelyek az adott igeszakaszra reflektálnak. 2023. június 24-én este 20:00 órakor újra részünk lehet ebben a misztikus utazásban. A…

2023. május 20-án újra élőben tartották meg a Nagymarosi Ifjúsági Találkozót, amelynek ez alkalommal az „Egy szívvel, lélekkel” mottót adták a szervezők. A legutóbbi hasonló rendezvényen annyira esett az eső, hogy a programokat védett helyre kellett bementeni. Most tavasszal szintén egy borongós hét előzte meg az eseményt. A résztvevők közül volt, aki ennek tudta be,…

2023. június 24-én az idén kétnapos Dicsőítő Sziget összművészeti keresztény fesztivál első napján, 19:50 órakor Balázs András katolikus lelkipásztor kiállítását nyitja meg Bukta Norbert festőművész Simon Kata színésznő és Havasi Katalin énekművész közreműködésével. A modell Szűzanya és szentek ábrázolásait vagy akár a legnemesebb Krisztus ikonokat megfestő, de a graffiti stílusában vászonra tag-elő katolikus atyát a…

2023. május 13-án az esztergomi Vízivárosi templomban szentmisét mutatott be Beer Miklós nyugalmazott püspök, az idén 75. születésnapját ünneplő Ferenczy Rudolf, művésznevén Dax életéért és szolgálatáért. Dax a hazai keresztény könnyűzene meghatározó alakja, generációk nőttek fel dalain, munkásságát idén áprilisban a Szent Adalbert-díj kisérem fokozatával ismerték el. Az ünnepi szentmise és az azt követő agapé…

2023. június 24-25-én újra megnyitja kapuit a Szentendrei-sziget Budapesthez közeli csücske, Szigetmonostor. Az előző évi program után többek által csak „keresztény Kapolcs” elnevezéssel illetett összművészeti fesztivál kivételesen gazdag programot kínál a jó zene kedvelőinek. Az esemény védnökei Székely János püspök és Böjte Csaba testvér. Az előadások gasztrotámogató partnere a Csíki Sör és az Adullám Kávéház.…

2023. május 27-én hálaadó szentmisét mutatnak be a Nyolc Boldogság Közösség elmúlt ötven évéért Budapesten, az Örökimádás templomban, délután 15:00 órai kezdettel, amelyre szeretettel várnak minden kedves érdeklődőt. A szentmisét Erdő Péter bíboros, prímás, érsek celebrálja. A közösség a rászorulók segítése, az evangelizálás, a vallásközi párbeszéd, a béke és az emberi jogok előmozdítása révén végzi…

Ferenc pápa magyarországi látogatása során számos programon részt vett. Ezeken az alkalmakon a legtöbb esetben a legkülönbözőbb stílusú zenei produkciók hangoztak el. Klasszikus művektől kezdve egészen a könnyűzenei stílusig mindenféle műfajjal tisztelegtek Szent Péter apostol utóda előtt, hogy ezzel is kifejezésre juttassák: szívesen látják a Szentatya személyét közösségükben. Az egyházzene beleértve az – egyházi könnyűzene…

Hálás szeretettel köszönjük amiért meglátogattál bennünket! Ebben az összevissza világban minden olyan halálosan komoly, veszélyes, és te mégis, akárcsak Jézus nagycsütörtök este, leültél velünk türelmesen, őszintén beszélni, nagyobb testvérként szeretettel jóra, szépre tanítani! Nézzük a híreket és félünk, körülöttünk a világ eseményei örvénylenek, a nagyhatalmak, a népek acsarognak, számolatlanul öntik a fegyvert a háborúba! Kedves…

NICK VUJICIC világhírű prédikátor és motivációs előadó, aki karok és lábak nélkül született, és a világon számos ember példaképe lett. Megjelenésével, karizmatikus egyéniségével és mondanivalójával minden korosztály számára van hiteles üzenete, amelyet 2023. március 11-én, a Papp László Budapest Sportarénában élőben is hallhatnak. Nicholas James Vujicic szerb emigráns szülők gyermekeként született Ausztráliában. Születésekor derült csak ki, hogy…
Egy hete ilyenkor a Kaposvári Egyházmegye lelkinapján muzsikáltunk, amely nagy élmény volt zenekarunk számára. Mivel a műsor után többen is érdeklődtetek a felkérési lehetőségekről, létrehozunk egy e-mail címet, amelyen keresztül szeretettel fogadjuk megkereséseiteket. Leveleiteket a magzenekar@gmail.com címre várjuk. „Magasztalja lelkem az Urat, és szívem ujjong üdvözítő Istenemben.” (Lk 1, 46-47) A MAGnificat zenekar teljes posztja…
Varga Gergő Zoltán, Vágvölgyi Gergely és Gável András belső indíttatásuktól vezérelve imafelhívást tettek a papok megújulásáért. Noha az Imakilenced első napja február 20. volt, még most sem késő bekapcsolódni imáinkkal, felajánlott lelki áldozatainkkal. A nagyböjt különleges motorja lehet ennek az imahadjáratnak, amelynek során a saját életünkben is megtapasztalhatjuk Isten megújító és gyógyító szeretetét. Az alábbiakban…
„A szomszédunkban zajló, elhúzódó háború sokunkat aggodalommal tölt el és mindannyian egyetértünk abban, hogy a béke útjára kell terelnünk a történéseket. Ezért a vallásközi párbeszéd során a béke megteremtéséről fogunk beszélni, illetve arról hogyan lehet ebben szerepe az imádságnak?” Ezt írja hívogató bejegyzésében a Szcientológia „Egyház”. Egyház? Mielőtt az empátiától és a béke célzatával létrehívott…
Az elsősökkel feketepétereztünk. A játék ugyanis sok mindent megmutat önmagunkból. És ezt valójában észre sem vesszük. Van, aki tud veszíteni, más pedig valósággal őrjöng, ha ez vele megtörténik. Egyik hittanosom vesztesként „vigasztalva önmagát”, a nála maradt Fekete Péter kandúrnak megrajzolt képét kezdte el puszilgatni. „Hát nem cuki ez a cicus? Annyira tetszik nekem” – ismételgette…
„Szeretettel várunk nagyböjt elején Budapesten a Meszlényi Zoltán templomban szentmisére, majd azt követően nagyböjti zenés áhítatunkra!” – olvasható az imperfectum együttes megosztott eseményében. 2023. február 24-én, pénteken 18:00 órakor kezdődő nagyböjti szentmise és zenés áhitat jó felütés lehet a lelki készületünkben Húsvét szent ünnepére. Fotó: imperfectum
Gável Gellért a párizsi magyar misszióban tett évekkel ezelőtti látogatásán, a közösségnek adott Eucharist koncertet követően egy idős és tapasztalt operaénekes hölggyel beszélgetett. A beszélgetésből végül valódi, rögtönzött „énekóra” lett, ahol a helyes légzési technika mikéntjét mutatta be a tapasztalatait átadó néni. Ezzel az Eucharist együttes énekesét kívánta ösztönözni az igényesebb éneklésre, aki megadón és…
Ebből a videóból megtudhatod, mit kell tenned azért, hogy az adód 2%-át egy jó célra adományozd – nyilatkozta a felvidéki Crux együttes szólógitárosa. A magyarázatból világossá válik, hogy az adó 2%-ának felajánlását csak szlovák állampolgárok tehetik meg. Azonban az anyaországi magyarok is minden bizonnyal megtalálhatják a módját, hogy a felvidéki magyarok kiváló dicsőítő csapatát anyagilag…
„Lajos atya hívott minket, hogy gitáros misén szolgáljunk a plébániáján február 2. vasárnapján” – olvasható Tisza Dávid meghívójában. A gitáros csapat a Kunszentmiklósi Katolikus templomban teljesít majd liturgikus könnyűzenei szolgálatot. A széles merítésű zenei repertoár már elérhető a megosztott eseményben, így előzetesen pallérozhatjuk magunkat, hogy a szentmisén közösen dicsérhessük Jézust.
Pintér Béla Homokba írva című dalát sokan ismerik, kiváltképp keresztény gyülekezeti körökben. Ugyanakkor Gyémi énekes idén januárban debütált Haza kell menni című, lendületes, táncra perdítő szerzeménye bizonyos hasonlóságokat mutat az előbb említett számmal. Előfordul, hogy egy dalban felfedezhető egy korábbi szám valamelyik motívuma teljesen véletlenül. Nincs is ebben semmi meglepő. Mindenki döntse el maga, hogy…