Dramatizált Napi Evangélium

Csak személyes használatra!

Dramatizált Biblia

  • Lackfi János a közelségről

    Lackfi János a közelségről

    Miért van ránk olyan eszelősen erőshatással a másik fizikai közelsége?Elég egy pár óra hosszat valaki mellettülni egy buszon, repülőn vagy vonaton,és ha nem vigyáz az ember, halálosanbeleszeret, vagy legszívesebben megfojtaná,vagy életre szóló barátságot köt vele.A lélekbúvárok szerint elég negyvenmásodpercig nyugodtan, kedvesennézni egy ellenkező nemű személyszemébe, ahhoz, hogy vonzalom ébredjenkét teljesen ismeretlen között.Mi a csuda ez?Van…


  • Isten Szava élet: gyógyít és megváltoztat

    Isten Szava élet: gyógyít és megváltoztat

    „Jön majd olyan idő – így szól az én Uram, az Úr-, amikor éhínséget bocsátok a földre. Nem kenyérre fognak éhezni, és vízre fognak szomjazni, hanem az Úr igéjének hallgatására.” (Ámósz 8.11.) Ki volt Ámósz, és mit bízott rá Isten, és mennyire aktuálisak ma is azok az igék, melyeket leírt? Az emberek, a népek élik…


  • Az erő és a hit határtalansága

    Az erő és a hit határtalansága

    Ha a test elerőtlenedik, mert nagyok a terhek – a láthatóak és a szemnek láthatatlanok egyaránt –, akkor rámondjuk sok mindenre, hogy azok lehetetlenek. Igen, van az emberi fizikumnak is határa, ezt be kell látnunk; és ez okból van is lehetőségünk esetenként kibújni a feladatok elvégzésének kényszere alól. Aztán, hogy ez valóságos-e, vagy inkább a…


  • Nem vagy egyedül

    Nem vagy egyedül

    Létezik egy gyönyörű Cherokee indián legenda a hitről. Az apa kiviszi a fiát az erdőbe, beköti a szemét és ott hagyja, egyedül. A fiúnak egész éjjel egy farönkön kell ülnie, anélkül, hogy levehetné a szemkötőt, amíg a nap sugarai fel nem ragyognak és reggel nem lesz… Nem tud és nem is akar segítséget kérni senkitől.…


  • Isten felesége

    Isten felesége

    Az alábbi történetről eszünkbe juthat Jézus kijelentése, miszerint mindaz, aki teljesíti az ő Atyjának akaratát, az mind az ő testvére, nővére és anyja. A kisfiú még Isten feleségét is látni vélte… Egy tízéves fiú mezítláb állt egy cipőbolt kirakata előtt, és folyton a cipőket bámulta. Egy hölgy odament hozzá, és megkérdezte. – Kis barátom, miért…


  • A sikereken túl

    A sikereken túl

    Amikor az ember este álomra hajtja a fejét, akaratlanul is végigfuttatja gondolataiban az aznap eseményeit – legyenek azok akár eredményesek, akár nem – és egyfajta számvetést készít a történtekről. Levonja a kötelező tanulságokat és részben megtervezi ezek alapján a másnapi teendőket. Az ébrenlét és az álomvilág közt van egy olyasféle lebegés, amikor szabadon rögzülhetnek a…


  • Minden művészet az örök széphez igazodik

    Minden művészet az örök széphez igazodik

    A szépség lenyűgöz, egyik pillanatról a másikra, villámló hirtelenséggel változtatja meg a világról alkotott képünket. Ha valami – akár egy könyv borítója, papírja, vagy betűtípusa – szépen mutat, akkor a benne rejlő tartalmat is könnyebben fogadjuk magunkba. A „Szépség” áthevít minket, vonzódunk hozzá – mert az örökkévalóból meríti erejét. A „Szörnyeteg” viszont csak majmolja az…


  • Tökéletes apák? Na, azok nem vagyunk

    Tökéletes apák? Na, azok nem vagyunk

    Vezetőnek lenni nem könnyű. Vannak képességek, amelyeket megkapunk ajándékba. Az egyetemen a vizsgatanításom után a dékány asszony arról faggatott, vannak-e pedagógusok a felmenőim között. Megelégedéssel nyugtázta az igenlő feleletemet, biztos volt ugyanis benne. Ezzel együtt azért számtalan dolgot el kellett sajátítanom az egyetemen. Az apai hivatás annak rendje és módja szerint együtt jár a család…


  • Mélység és magasság

    Mélység és magasság

    A jelenlegi, felgyorsultnak nevezett világban jellemző, hogy az emberek nagyobb része inkább rövidtávú elképzelésekben gondolkodik; legfeljebb középtávúakban. Annyiból mindenképpen megérthető ez, hogy annyi és olyan sokféle tényezőt kell/kellene figyelembe venni, amire tulajdonképpen nincs megfelelő mennyiségű idő, és nem is vagyunk hozzászokva igazából ehhez. Vajon hova tűnt el az a kor, amelyben még biztonsággal tudta az…


  • Ripityára tört Krisztus ikon – Balázs András atya a Dicsőítő Szigeten állítja ki alkotásait

    Ripityára tört Krisztus ikon – Balázs András atya a Dicsőítő Szigeten állítja ki alkotásait

    2000 éve, az immáron keresztény Szent Pál – megpróbálva kamatoztatni zsidó gyökereit – a görög kultúra eszközeit használva próbálta Athénban, a feltámadás jó hírét továbbadni, a bölcselőknek (több kevesebb sikerrel). Most valahogy én is így érzem magam, amikor egy ripityára tört Krisztus ikonom létrejöttéről kell írnom. Mindamellet, hogy nem tudom letagadni, hogy a Gondviselés, a…


  • Jézus jött felénk a Kossuth téren – a katolikus gitárosok a pápa „fanfárjai” voltak

    Jézus jött felénk a Kossuth téren – a katolikus gitárosok a pápa „fanfárjai” voltak

    Április 30-án a Kossuth téren több tízezer ember gyülekezett, hogy részt vehessen Ferenc pápa vasárnapi szentmiséjén. Sokan nem fértek be a magyarok katedrálissá nemesült főterére, és kivetítőkön követték az eseményeket. Bizonyára ennél is többen követték a közvetítést odahaza. És talán éppen a „kiszorultaknak” adatott meg az a különleges ajándék, ami talán a gyönyörű oltárhoz közelieknek…


  • Katolikus könnyűzenészek a Kossuth téren: Egységben Jézussal, a pápával és egymással

    Katolikus könnyűzenészek a Kossuth téren: Egységben Jézussal, a pápával és egymással

    A Szentatya magyarországi látogatásának része a vasárnapi ünnepi szentmise a Kossuth téren. A gyülekezés ideje alatt a szervezők lelki programokkal készültek. Reggel 7:30 és 9:00 óra között a Világosság Rózsafüzérével és az istendicséret zenei betéteivel hangolhatjuk a szívünket, hogy Jézussal és Péter utódával méltó lángoló szívvel találkozhassunk. 2023. április 28-án, a Mária Rádió pénteki Napindító…


  • A katolikus könnyűzenei előadók közösen énekelnek Ferenc pápa érkezése előtt a Kossuth téren

    A katolikus könnyűzenei előadók közösen énekelnek Ferenc pápa érkezése előtt a Kossuth téren

    Sillye Jenő, Borka Zsolt, Varga Attila, Csiszér László, Nagy Lajos, Gável András és Gável Gellért, Sillye Gergely, Sillye Gábor, Simon Bence és Takács Antal alkotják azt zenekart, amely a pápalátogatás idejére egyesült a magyar katolikus könnyűzenei előadók részvételével – adta hírül a Magyar Kurír. Ferenc pápa magyarországi látogatásának április 30-i, záró szentmiséje előtt a jelenlévők…


  • Csiszér László az Oltáriszentség jelenlétében dicsőítette Istent

    Csiszér László az Oltáriszentség jelenlétében dicsőítette Istent

    Csiszér László zenekarának oldalán Nagyné Bolla Henrietta tett tanúságot a 2023. április 11-én tartott dicsőítő szentségimádásról és a közbenjáró imaszolgálatról. A Győri Székesegyház megnyitotta kapuit az efféle gitáros megszólalások előtt, amelyre azelőtt nem volt példa. Ezzel párhuzamosan az emberek szíve is elkezdett megnyílni Isten szeretete előtt. „Januárban örömmel számoltunk be arról, hogy a győri székesegyház…


  • Palánki Ferenc: A fiatalokon múlik – ezt mondom majd Ferenc pápának

    Palánki Ferenc: A fiatalokon múlik – ezt mondom majd Ferenc pápának

    „A nagy nyilvánosság előtt, képviselve egyházunkat, hazánkat, 11 ezer fiatal jelenlétében az egész Kárpát-medencei magyar ifjúság nevében köszönthetem a Szentatyát. Magyar nyelven fogom köszönteni Ferenc pápát és ehhez mindössze két perc áll a rendelkezésemre. Sokat készültem, hogy ez alatt a rövid idő alatt el tudjam mondani mindazt, amit szeretnék. Többek között arról szeretnék beszélni a…


  • Az Ez az a nap!-on csak úgy zengte a stadion az Eucharist dalait (VIDEÓ)

    Az Ez az a nap!-on csak úgy zengte a stadion az Eucharist dalait (VIDEÓ)

    A hazai keresztény könnyűzenei élet eddigi legnagyobb szabású eseményére kerülhetett sor az Ez az a nap! Puskás Arénában megrendezett alkalmán, 2022. július 23-án. Felejthetetlen erővel magasztalta Istent Csiszér László, Prazsák László és Hanna egyesített csapata. Zenei szolgálatukkal hirdették az Örömhírt Pintér Béla, a Keresztkérdés, Hellinger András és a Golgota Worship, a PZM, a Dics-Suli Band,…


  • A pápalátogatási „dalverseny” patinás, ma is befutó dalai

    A pápalátogatási „dalverseny” patinás, ma is befutó dalai

    Ha létezik ma Magyarországon olyan etalon ének, amely generációkat képes összefogni a reménység hittel és erővel teli üzenetével, az a „Föltámadt, alleluja!” című húsvéti dal. Nem véletlen, hogy Sillye Jenő éneke a rendszerváltozás utáni korszak méltán emblematikus „himnusza” maradt, amely a kommunizmus terhét önmagáról éppen csak lerázó Magyarország első pápalátogatásához is szorosan kötődik. Az azóta…


  • Mező Misi: Többször vagyok boldog

    Mező Misi: Többször vagyok boldog

    „Az Istennel való közösség, a bűnbánat is ad egyfajta boldogságot. Mert tudom, hogy megváltott ember vagyok. Tudom, hogy nehéz helyzetekben kihez fordulhatok, aki tud nekem segítséget nyújtani. Igen, többször vagyok boldog, mint boldogtalan” – vallotta meg Mező Misi az A Dal 2023 húsvéti, ünnepi műsorában. A Magna Cum Laude és az Eucharist együttes énekese hozzátette:…


  • Köszönjük, Dax! – a dalszerző egyházi elismerésben részesül

    Köszönjük, Dax! – a dalszerző egyházi elismerésben részesül

    Az idén hetvenötödik születésnapját ünneplő Ferenczy Rudolf – közismert nevén Dax – az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Szent Adalbert kitüntetés kisérem fokozatában részesül – értesült a Dicsőítő Sziget. Immár második alkalommal fordul elő olyan, hogy keresztény könnyűzenei előadó ebben a jeles egyházi elismerésben részesül. A főegyházmegyei elismerést az ezredfordulót követően alapították, és azoknak ítélik oda, akik hozzájárultak…


  • MercyMe: Hogy tudnám megtenni, hogy ne dicsérjelek Téged?

    MercyMe: Hogy tudnám megtenni, hogy ne dicsérjelek Téged?

    „Mindig is úgy gondoltuk, hogy a »To Not Worship You« cím („Hogy ne dicsérjelek Téged”) elég lesz ahhoz, hogy elgondolkodásra ösztönözze az embereket, akik a dalt hallják, és rákérdezzenek: mi a fenéről szól ez a szám, mert a címe biztosan elég furi” – nyilatkozta Bart Millard dalszerző. „Egy alkalommal beszélgettünk, és azon töprengtünk, hogy az…


  • Hogy nyilvánvalóvá váljanak rajta keresztül Isten tettei – Nick Vujicic élőben Budapesten

    NICK VUJICIC világhírű prédikátor és motivációs előadó, aki karok és lábak nélkül született, és a világon számos ember példaképe lett. Megjelenésével, karizmatikus egyéniségével és mondanivalójával minden korosztály számára van hiteles üzenete, amelyet 2023. március 11-én, a Papp László Budapest Sportarénában élőben is hallhatnak. Nicholas James Vujicic szerb emigráns szülők gyermekeként született Ausztráliában. Születésekor derült csak ki, hogy…


  • MAGnificat: Szeretettel fogadjuk megkereséseiteket

    Egy hete ilyenkor a Kaposvári Egyházmegye lelkinapján muzsikáltunk, amely nagy élmény volt zenekarunk számára. Mivel a műsor után többen is érdeklődtetek a felkérési lehetőségekről, létrehozunk egy e-mail címet, amelyen keresztül szeretettel fogadjuk megkereséseiteket. Leveleiteket a magzenekar@gmail.com címre várjuk. „Magasztalja lelkem az Urat, és szívem ujjong üdvözítő Istenemben.” (Lk 1, 46-47) A MAGnificat zenekar teljes posztja…


  • Kilenced papjainkért – imafelhívás

    Varga Gergő Zoltán, Vágvölgyi Gergely és Gável András belső indíttatásuktól vezérelve imafelhívást tettek a papok megújulásáért. Noha az Imakilenced első napja február 20. volt, még most sem késő bekapcsolódni imáinkkal, felajánlott lelki áldozatainkkal. A nagyböjt különleges motorja lehet ennek az imahadjáratnak, amelynek során a saját életünkben is megtapasztalhatjuk Isten megújító és gyógyító szeretetét. Az alábbiakban…


  • A szcientológia vallásközi párbeszédről hadovál

    „A szomszédunkban zajló, elhúzódó háború sokunkat aggodalommal tölt el és mindannyian egyetértünk abban, hogy a béke útjára kell terelnünk a történéseket. Ezért a vallásközi párbeszéd során a béke megteremtéséről fogunk beszélni, illetve arról hogyan lehet ebben szerepe az imádságnak?” Ezt írja hívogató bejegyzésében a Szcientológia „Egyház”. Egyház? Mielőtt az empátiától és a béke célzatával létrehívott…


  • Gável András: Fekete Péter

    Az elsősökkel feketepétereztünk. A játék ugyanis sok mindent megmutat önmagunkból. És ezt valójában észre sem vesszük. Van, aki tud veszíteni, más pedig valósággal őrjöng, ha ez vele megtörténik. Egyik hittanosom vesztesként „vigasztalva önmagát”, a nála maradt Fekete Péter kandúrnak megrajzolt képét kezdte el puszilgatni. „Hát nem cuki ez a cicus? Annyira tetszik nekem” – ismételgette…


  • imperfectum: nagyböjt elején

    „Szeretettel várunk nagyböjt elején Budapesten a Meszlényi Zoltán templomban szentmisére, majd azt követően nagyböjti zenés áhítatunkra!” – olvasható az imperfectum együttes megosztott eseményében. 2023. február 24-én, pénteken 18:00 órakor kezdődő nagyböjti szentmise és zenés áhitat jó felütés lehet a lelki készületünkben Húsvét szent ünnepére. Fotó: imperfectum


  • Gável Gellért a „párizsi énektechnika” elsajátítása közben + VIDEÓ

    Gável Gellért a párizsi magyar misszióban tett évekkel ezelőtti látogatásán, a közösségnek adott Eucharist koncertet követően egy idős és tapasztalt operaénekes hölggyel beszélgetett. A beszélgetésből végül valódi, rögtönzött „énekóra” lett, ahol a helyes légzési technika mikéntjét mutatta be a tapasztalatait átadó néni. Ezzel az Eucharist együttes énekesét kívánta ösztönözni az igényesebb éneklésre, aki megadón és…


  • Crux: Támogass minket 2%-kal

    Ebből a videóból megtudhatod, mit kell tenned azért, hogy az adód 2%-át egy jó célra adományozd – nyilatkozta a felvidéki Crux együttes szólógitárosa. A magyarázatból világossá válik, hogy az adó 2%-ának felajánlását csak szlovák állampolgárok tehetik meg. Azonban az anyaországi magyarok is minden bizonnyal megtalálhatják a módját, hogy a felvidéki magyarok kiváló dicsőítő csapatát anyagilag…


  • Kunszentmiklósi gitárosok: Menjünk a perifériára!

    „Lajos atya hívott minket, hogy gitáros misén szolgáljunk a plébániáján február 2. vasárnapján” – olvasható Tisza Dávid meghívójában. A gitáros csapat a Kunszentmiklósi Katolikus templomban teljesít majd liturgikus könnyűzenei szolgálatot. A széles merítésű zenei repertoár már elérhető a megosztott eseményben, így előzetesen pallérozhatjuk magunkat, hogy a szentmisén közösen dicsérhessük Jézust.


  • Döntsd el, mennyiben hasonlít Pintér Béla és Gyémi szerzeménye

    Pintér Béla Homokba írva című dalát sokan ismerik, kiváltképp keresztény gyülekezeti körökben. Ugyanakkor Gyémi énekes idén januárban debütált Haza kell menni című, lendületes, táncra perdítő szerzeménye bizonyos hasonlóságokat mutat az előbb említett számmal. Előfordul, hogy egy dalban felfedezhető egy korábbi szám valamelyik motívuma teljesen véletlenül. Nincs is ebben semmi meglepő. Mindenki döntse el maga, hogy…