Dramatizált Napi Evangélium

Csak személyes használatra!

Dramatizált Biblia

  • Közeli partokon

    Közeli partokon

    Ha mostanság megnézünk olyan statisztikákat, amelyek arról tesznek tanúbizonyságot, hogy a Föld nevű bolygó mely területein élnek a legtöbben, akkor egyrészt láthatjuk, hogy a felszíni vizek (óceánok, tengerek, folyók) partvidékei azok, ahol az emberiség zöme letelepedett. Másrészt arról is meggyőződhetünk, hogy a Teremtéstörténet 6. napján (amikor is az Úr megteremtette az embert) kapott felhatalmazással [„…szaporodjatok…


  • A közös csónak

    A közös csónak

    Olyan eseményekről, ahol sok jóakaratú ember tölthet el igazán minőségi időt; ahol a test és a lélek is egyaránt elemelkedhet a mindennapok szürkeségeitől, kínjaitól; ahol nyitott szívvel, barátként, lelki testvérként köszöntheti egymást mindenki; ahol olyan lelki „útravalót” kaphatnak a résztvevők, ami a következő – egy év múlva esedékes – találkozásig biztosan kitart; nos, olyan eseményről…


  • Szívünk együtt dobbanjon – Dicsőítő Sziget a nyár legelején

    Szívünk együtt dobbanjon – Dicsőítő Sziget a nyár legelején

    2024. június 23-án harmadik alkalommal rendezik meg a Dicsőítő Sziget keresztény könnyűzenei fesztivált a Budapesthez közeli Szigetmonostoron. Idén nyolc előadó koncertjével, mintegy 24 további formáció közreműködésével, zenés szentmisével és istentisztelettel, pódiumbeszélgetéssel várják az érdeklődőket az utolsó tanítási hét vasárnapján, reggel 9:00 órai kezdettel. A lassan hagyományosnak nevezhető, nyáreleji fesztivál különlegessége, hogy keresztény és világi előadók…


  • A Szonettkoszorú a Dicsőítő Sziget Fesztiválon is felcsendül

    A Szonettkoszorú a Dicsőítő Sziget Fesztiválon is felcsendül

    Sillye Jenő 1983-ban zenésítette meg Kovács Gábor papköltő szonettkoszorúját, amely Jézus Krisztus szenvedéstörténetét dolgozza fel 14 tételben, költői képekkel. A “szonettkoszorú” egy nagyon különleges formája a versírásnak: összesen 15 szonettből áll, amelyek szigorú szabályok szerint kapcsolódnak össze. Az első 13 vers esetében az adott vers utolsó sora megegyezik a következő vers első sorával, a 14. szonett utolsó sora…


  • Pünkösd utáni gondolatok

    Pünkösd utáni gondolatok

    Az életünk során gyakran előfordul – különösen a felnőtt korunk idejének a csúcsán –, hogy mennyi minden történt az eltelt idők során; mennyit változtunk; jobbak lettünk-e; teljesültek-e az álmaink; mi-minden vár még ránk az elkövetkezendőkben. Sok és még több gondolat jelenik meg képzeletünkben, és mindegyik valamiféle előzetes számvetés következménye; és okkal éppen az tör a…


  • Sacro Song képzés indult a Szeged-Csanádi Egyházmegyében is

    Sacro Song képzés indult a Szeged-Csanádi Egyházmegyében is

    Szombathely után Szegeden is elindult az Apor Vilmos Katolikus Főiskolán a Sacro Song keresztény könnyűzenei tudástáron alapuló képzés. Négy hétvégén keresztül, valamint a fakultatív időközi mentorálás segítségével a workshopok előadói az egyházi liturgikus és az evangelizációs keresztény könnyűzenei stílus igényesebb műveléséhez segítenek hozzá. Idén az egyházmegyék együttműködésével és a főiskola közreműködésével három helyszínen valósulhat meg…


  • Dicsőítő Sziget újratöltve – közzétették az idei fesztivál időpontját

    Dicsőítő Sziget újratöltve – közzétették az idei fesztivál időpontját

    Szinte már meglepetést sem okozott a szervezők bejelentése, hiszen a Dicsőítő Sziget Fesztivál idei dátuma idén is a tanév befejezéséhez igazodik. 2024. június 23-án újra dicsőítők népesítik be a Szentendrei-sziget Budapesthez közeli, déli csücskét, Szigetmonostor festői fekvésű települését. A fellépők kilétéről csak később közölnek információkat, de a zenei program visszatérő látogatói abban bizonyosak lehetnek, hogy…


  • 24H WORSHIP – már jelentkezhetünk az idei Dicsőítő Sziget dicsőítő folyamára

    24H WORSHIP – már jelentkezhetünk az idei Dicsőítő Sziget dicsőítő folyamára

    2024. június 23-án immár harmadik alkalommal, újra megrendezik a Dicsőítő Sziget fesztivált a Szentendrei-sziget Budapesthez közeli csücskén, Szigetmonostoron. Hagyomány, hogy a színpadi produkciókkal párhuzamosan valamelyik templomban egy egész napon át tartó dicsőítést szerveznek az ország legkülönbözőbb helységeiből érkező csapatokkal, illetve egyszemélyes szolgálókkal. A Dicsőítő Sziget fesztivál szervezői vallják, hogy a bensőséges, jó hangulatú rendezvény nem…


  • Csak Vele, Vele is, vagy Vele sem?

    Csak Vele, Vele is, vagy Vele sem?

    Születésünktől kezdve folyamatosan kapcsolatok lehetőségének sokasága veszi körül mindennapja-inkat; sőt, minden életkornak vannak jellegzetes kapcsolati jellemzői. Ahogy mondani szoktuk: Ennek is eljött az ideje! A teljesség igénye nélkül idézek csak néhányat. Kisgyermekként a teljes nyitottság van bennünk; tulajdonképpen olyan sokszínű ez a paletta – a plüssmacitól elkezdve, a labdán keresztül, a nagyítóig, a parittyáig, a…


  • Az Eucharist újra Hajdúsámsonban koncertezik

    Az Eucharist újra Hajdúsámsonban koncertezik

    2024. április 19-én 17:00 órakor a hajdúsámsoni katolikus egyházközség meghívására újra koncertet ad az Eucharist. Az együttes legutóbb tavaly ősszel fordult meg ugyanitt, ahol a Dramatizált Biblia három színészével kiegészülve közvetítették szóval és zenével Jézus Krisztus örömhírét a szinte teljesen megtelt református templomban. Április 19-én, pénteken várhatóan dicsőítőkkel telik meg a hajdúsámsoni katolikus templom, akik…


  • Csiszér László: Váljunk „szívizmatikussá”!

    Csiszér László: Váljunk „szívizmatikussá”!

    2023. február 17. és 19. között a Szent András Evangelizációs Iskola Ászáf kurzust tartott Válon. A képzés középpontjában különlegesen Isten dicsérete áll. Az előadók a dicsőítés művészetébe vezetik be a jelenlévőket. A kurzus célja, hogy a résztvevőkben kialakuljon a „dicsőítő szív”, amely szüntelenül magasztalni akarja Istent. Azokhoz szól, akik vágynak az Úr szenvedélyesebb dicséretére, tehát…


  • Az „egy picit implicit” helyett vállaljuk inkább Isten dicsőítését

    Az „egy picit implicit” helyett vállaljuk inkább Isten dicsőítését

    Egyre divatosabb keresztény körökben is az a vélemény, hogy sokkal inkább célravezető olyan dalokkal és énekekkel dicsérni Istent, amelyekben csak az avatott vagy a megérintett hallgatóság képes felfedezni a személyt, akire a dicsőítés irányul. Vajon tényleg ebben állna az evangelizáció világban elfogadtatható sikerének kulcsa? Szinte jobban ünnepeljük azokat az úgymond „elgondolkodtató” a témát direkten meg…


  • Szerelemdzseki

    Szerelemdzseki

    Minden házasságban vannak viharok. Sok esetben ezeket érzelmi kirohanásaink is kísérik. A férfiak is képesek erre – bármily’ meglepő. Persze lehet, hogy csak önmagamból indulok ki, amikor az előbbi általánosítást tettem. Elmesélem, miért. Már egy jó ideje figyelmeztetett az én drága feleségem, hogy valamin változtatnom kellene, ami nem segíti sem a házasságunkat, és engem sem…


  • Szeretlek, mint Krisztus az egyházat

    Szeretlek, mint Krisztus az egyházat

    A házasság szentség – tanítja és éli a katolikus egyház. A szentségi jelleg miatt az emberi vonatkozások sem csorbítják azt a tényt, hogy a férfi és a nő szövetségében maga Jézus jelenik meg, éppen úgy, mint az Oltáriszentségben. Ahogyan az Eucharisztia, úgy a házasság is szüntelenül Istent dicsőíti. Legalábbis az oltárnál kimondott igenjükkel erre vállalkoztak…


  • Ez az a nap! a kultúra fővárosában

    Ez az a nap! a kultúra fővárosában

    Nagy örömmel jelentjük be, hogy a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa programsorozat részeként április 15-én a Veszprém Arénában Ez az a nap! 2023 lesz! Az eseményen a világszerte ismert Michael W. Smith mellett színpadra lép Oláh Gergő, az Új Forrás és a Hanna Projekt – áll az Ez az a nap! legfrissebb bejegyzésében. Fotó: Gável…


  • Pius-priusz, azaz a pápai bulla agyonüthet ma is

    Pius-priusz, azaz a pápai bulla agyonüthet ma is

    Kvázi a háttal – helyesebben közösen egy irányban – misézők kiközösítésének terhét veszi magára látszólagosan az, aki a II. Vatikáni Zsinat és Ferenc pápa egyházi egységet féltő rendelkezéseit tartja követendőnek, szemben Szent V. Pius pápa 1570-ben közreadott Római Misekönyvével, amelyet a néhai egyházfő az egész világon minden templom és pap részére kötelezően és „örökérvényűen” előírt.…


  • Halász Balázs: A könnyűzene is képes a liturgia alázatos szolgálóleánya lenni

    Halász Balázs: A könnyűzene is képes a liturgia alázatos szolgálóleánya lenni

    Halász Balázs az Árpád-házi Szent Margit-templom Fügefa névre keresztelt gitáros zenekarát vezeti. Mindössze húsz évesen. Fiatal kora ellenére hatalmas hivatástudattal. Az ifjú vezető kezdetben a szintén a templomban működő Margitos Ifjúsági Énekkarban indult el ezen a „pályán”. Két éve pedig a vasárnap esti fél nyolcas szentmiséken szolgál a csapatával – gitárral, fuvolával, hegedűvel. Néri Szent…


  • „Jazzuita” – dzsesszmise komfortzónán kívül

    „Jazzuita” – dzsesszmise komfortzónán kívül

    2023. február 4-én dzsesszmisét tartottak a budapesti Jézus Szíve Jezsuita templomban. Az egyes jazz dalok angol nyelvű előadásban szólaltak meg. A kórus mindent megtett azért, hogy tematikában teljes mértékben a liturgiát szolgálja. A profi szólista hangja valóban kiemelte a jelenlévőket a földi valóságból. És mielőtt elkezdenénk ítélkezni, gyorsan egyezzünk is meg abban, hogy nem egy…


  • Egy lombiknyi Newsboys

    Egy lombiknyi Newsboys

    A válasz még a legnehezebb helyzetben is egyedül Jézus neve lehet. A God’s not dead című többrészes mozifilm zenéje miatt is elhíresült keresztény zenekar I Speak Jesus című számának mélyebb, konkrétabb jelentést kölcsönzött a napokban megjelent videoklip, amely egy fiatal házaspár gyermekük megfogantatásáért folytatott küzdelmét mutatja be. A képek és a zene bizonyosan sok párnak…


  • A liturgikus könnyűzene viszonyítási pontja is a gregorián

    A liturgikus könnyűzene viszonyítási pontja is a gregorián

    Ha az Isten dicséretére szánt zenei stílusok gyökerei után kutatunk, valószínűleg nem célravezető, hogy annak szent jellege mellett érveljünk. Az egyház mindig nyitott volt a kor emberének és a különböző népek kultúrájának zenéje iránt. Ezzel együtt az egyház a gregorián dallamok gyűjteményében egy olyan felbecsülhetetlen és az évszázadok során kiforrott kincset őriz, amely minden, a…


  • Keresztény könnyűzenei workshop a Weinerben

    Keresztény könnyűzenei workshopot tartottak a The Sign zenekar énekesével a katolikus Weiner Leó Zeneiskolában – adta hírül a Vasárnap.hu. Az interaktív workshop témái közé tartoztak a hangszerelés, a hangszer és zenei eszközök kiválasztása, a szövegírás és az utómunkálatok is. Czinke Máté a „könnyűzenei ipar” világába is beavatta a keresztény könnyűzenei képzés résztvevőit. A teljes cikk…


  • A KIT Light-on a fiatalok együtt dicsőítették Istent a Dics-Suli segítségével

    „Mindannyiunknak megvan a saját sztorija… Előbb vagy utóbb mind rájövünk arra, hogy nincs értelme csupán a saját erőnkre támaszkodni és más emberektől függeni. Neked hol volt az a pont, ahol rájöttél, hogy Jézus nélkül semmi sem az igazi?” – olvashattuk a KIT Light, a Keresztény Ifjúsági Találkozó meghívó üzenetében. „És most mi is ott leszünk…


  • Fából vaskarika, azaz a keresztény könnyűzene liturgikus alkalmatlansága

    A recept.


  • Légy az én álmom – Imaóra ír énekekkel

    A hegyeshalmi Szent Bertalan családos énekkar előadásában gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén zenés utazásra hívunk az ír kereszténység lelki tájaira. A különlegesnek ígérkező előadás helyszíne a hegyeshalmi katolikus templom (9222 Hegyeshalom, Szigethy Attila tér 1.). Az időpontja pedig éppen Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepére esik, 2023. szeptember 25-én, 17:30 órai kezdettel. Az eseményről bővebben itt. Fotó: Hegyeshalmi Plébánia/Facebook


  • Sztankó Attila: A papi krízis egyik oka

    A papi krízis egyik oka, hogy helyenként az egyházi közösség elhangyni látszik az Isten Igéjébe és annak szentségi eledelébe vetett hitét. A hit bizalomteljes kapcsolódás, bensőséges (intim) összefonódás Istennel. Az eucharisztikus ünneplés, a zsolozsma a pap számára שִׁ֥יר הַשִּׁירִ֖ים. Ez a kiindulópont! Ha ezt értjük vagy az erre történő szabadságot elfogadjuk, akkor rálelünk a közösség,…


  • Lecserélni a BABY-t JÉZUS-ra – ez lenne a keresztény könnyűzene?

    Simon Bence – Keresztény Könnyűzenei Edukáció című csatornája érdekes témát feszeget, amely mindenképpen megfontolandó. Íme a videó:


  • Imádság Ferenc pápa magyarországi látogatására készülve

    Imádkozzunk közösen a szentatyáért a pápalátogatást megelőzően, és kapcsolódjunk be a nemzetközi ima-ajándékba is! Mennyei Atyánk, gondviselő Istenünk!Köszönjük, hogy Te kísértél minket történelmünk során.Vétkeinket megvallva kérjük,hogy egyre jobban megismerjük Fiadat, Jézus Krisztust!Ő a mi biztos jövőnk.Azért jött, hogy életünk legyen békében és önzetlen szeretetben.Bizalommal kérjük,hogy Nagyasszonyunk, a Boldogságos Szűz Mária,valamint a magyar szentek és boldogok…


  • A kutyák hisznek az Oltáriszentségben

    A Katolikus.ma által megosztott beszámoló szerint a kutyák megérzik az isteni jelenlét valódiságát az Eucharisztiában. Assisi Szent Ferenccel kapcsolatban olvashatunk ehhez hasonló legendákról, most azonban egy nagyon is „modern” történetről van szó. Szent II. János Pál pápa 1995. évi egyesült államokbeli látogatásán történt meg az eset, hogy a nyomkereső kutyák félreérthetetlenül „vallásos szimatot” kaptak. A…


  • Áder János és felesége Regőczi atya sírjánál

    Halála 10. évfordulóján az alapítvány alapítója, Áder János, volt köztársasági elnök és felesége, Herczegh Anita, a kuratórium elnöke az emlékezés virágait helyzete el Regőczi István atya sírjánál. Regőczi atyában megtestesült mindaz a cselekvő szeretet, amely például szolgál mindannyiunknak, és ahogyan az ő személyes áldozatvállalása sem létezhetett a körülötte élők önzetlensége nélkül, úgy a mi alapítványunk…


  • Pray for Pope – gyújts meg te is egy gyertyát Ferenc pápa ünnepi tortáján

    „E non dimenticatevi di pregare per me” – ismétli meg gyakorta a már-már emblematikus mondatát Ferenc pápa, kérve bennünket, hogy ne felesünk el imádkozni érte. A Rete Mondiale di Preghiera del Papa oldal üzemeltetői éppen ennek a pápai kérésnek tesznek eleget azzal, hogy a szentatya papságának 10. évfordulójára egy nemzetközi ima-ajándékot nyújtanak át az egyházfőnek.…