a dicsőítők itt kötnek ki

Dramatizált Napi Evangélium
Csak személyes használatra!

Időkép – avagy a GENEZIS, az vajon mi? Az olyan fogalomhoz, mint például az IDŐ, eléggé körülményes értelmezhető és mindenki számára elfogadható magyarázatot adni; annak lényegét tekintve. Pedig amióta az emberiség történetét vizsgálják a történészek, midig is találtak arra utaló jeleket, hogy volt erre szándéka őseinknek. Ez a késztetés – el nem múló szándékként –…

2023. szeptember 16-án újra megrendezik az Adullám Kávézó kulturális és evangelizációs napját az Ars Sacra Fesztivál részeként. A közönség idén is magas színvonalú és műfajilag sokszínű zenei produkciókkal találkozhat Vác főterén. A keresztény kultúra régi és új kincseit felvonultató országos rendezvénysorozat váci eseményének fellépői: Friderika, a FourISFive, az AlisAdam PianoDuo és az Eucharist együttes a…

Két évvel ezelőtt, szeptember 11-én, az Eucharisztikus Kongresszus szombati napján a Margitszigeten megrendezett családi napon léptünk fel. Az Eucharist csapatát akkor még erősítette Mező Misi jelenlétével. Gellérttel és Misivel közösen szerzett, Szentháromság című dalunkat is elénekeltük, amelyben szájharmónikázott Ferenczi Gyuri is. Jenő énekeivel indítottunk, Fóris Rita számával a magasba emelkedtünk, Szabó Balázs örökzöld megzenésített zsoltárával…

Az egyértelmű, hogy az ember küzdelemre való képességének a meglétét jónak és üdvözlendőnek tartjuk; de, ugye nem mindegy, hogy ezt a különleges erőt csak elpazarolja, vagy értékes dologra szenteli oda. Alapvetően először is a saját szemszögünkből nézve állapítjuk meg azt, hogy miért is fogunk küzdeni. Igen, ilyen az emberfia; általában. Aztán jönnek olyan történések mindenki…

2023. augusztus 25-én, pénteken dicsőítő koncertet ad az Eucharist együttes Zsámbékon, az Öregtemplom festői közelségében. A nyárvégi alkalom kiváló lehetőséget ad, hogy hálát adjunk a sok élményért, barátságért, pihenésért, és Istent dicsőítve kezdjük el a következő tanév időszakát. A dalok között Ezekiel próféta mellé szegődhetünk, aki látomásában megcsodálta Isten templomát, amelyből víz fakadt, abból folyó…

A Biblia számos helyen buzdít arra, hogy miközben dicsőítjük Istent, tárjuk ki a karjainkat. Aki már imádkozott ilyen testtartásban, bizonyosan megtapasztalhatta, hogy milyen felszabadult érzés, amely érdekes módon a lelket is megnyitja Isten szeretete elfogadásának irányába. Mégis, kiváltképp a nyári, hőségtől terhelt napokon, amikor a sok esetben kikerülhetetlen izzadságfolt megjelent a hónaljunk tájékán, ódzkodtunk a…

A legszentebb liturgia sem mentes az emberi adottságainktól. És bizonyosan, Istennek ezek a dicséretek is kedvesek lehetnek! Mindez jól mutatja, hogy a dicsőítés minősége nem a mi ügyességünktől, hovatovább szentségünktől függ, hanem kizárólag Isten szentségének és végtelen nagyságának, szeretetének elfogadásától. Különlegesen humoros helyzetek még a liturgia során is keletkezhetnek, amelyek bizony megnevettetnek bennünket, ám ez…

Péter engedelmeskedik és elindul a vízen. Amikor szembesül a hullámokkal és a félelmeivel, nem a bárka biztonságát, hanem Jézust választja. Ez a hit lépése. Forrás: Varga Laci atya (Varga László kaposvári megyéspüspök) Fotó: pxhere

Földi létünk minden pillanata hozhat olyan eseményeket, események egymásból következő sorozatát, amelyekre nem vagyunk felkészülve; de akár ki is jelenthető, hogy nem is lehet mindenre felkészülni. Ezen okból tehát, eléggé izgalmasnak tekinthető az Élet nevű folyamat; és senkinek ne legyen kétsége afelől, hogy fogják meglepetések érni. Ha elfogadjuk, hogy már a saját döntéseink is elegendőek…

Már nem először olvashatunk Leitert Andrástól olyan írást, amely egy latin idézetre támaszkodik; pontosabban, annak az általánosan értelmezett és a legtöbbünk által ismert jelentését helyezi egy olyan, új értelmezési környezetbe, ahol az szintén megállja a helyét. Valójában sokszor el sem gondolkodunk azon, hogy az anyanyelvünk milyen nagy lehetőségeket is nyújt a számunkra ezen a téren;…

Lépten-nyomon és fennhangon hirdetjük, hogy modern korunk technikai vívmányai mennyi mindenre lehetőséget adnak. Akár a hétköznapi életet nézzük, akár az élet különlegesebb területeit, mint például az űrkutatás, a gyógyászat vagy akár a robottechnológia. Ma már bármit lehet, sőt kell is gépesíteni. Ezek az eszközök egy olyan, egymásra épülő és működésükben egymástól függő egységekként vannak jelen…

Elhunyt Francesco testvér a Taizéi Közösség Magyarországért felelős, elkötelezett tagja. 2022-ben az angyalok körében szólalhat meg Istendicsérete Karácsonykor és az azt követő Rostock-i találkozón. Az ima összekapcsoló ereje, békesség, szeretet, befogadás, lelki kapcsolódások, természetfelettiség – ezek jutnak eszembe, amikor a magyarországi 2001-es Taizéi Találkozóra emlékszem vissza. Karácsonyt követően, annak nyolcadában, valóban az angyalok kórusához társulhatnak…

Egy történet, 24 mesélő – december 1-jétől szentestéig a Kardinális csatornán. 24 ember, egy történet – advent időszakában, december 1-jétől szentestéig Charles Dickens örök klasszikusát olvassák fel az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye ismert személyiségei, munkatársai. A Karácsonyi ének közel kétszáz éve született, a történet üzenete mégis életszerű, a 21. század embereihez is szól. A főhős, a kapzsi, lelketlen Scrooge…

Karácsony igazi ajándéka a kapcsolat. Isten a földre lépett. Ami az Édenben megszakadt, az Jézus Krisztusban újra egységbe forrott. Az adventi készületet sokszor valamiféle önkínzásként vagy amolyan megelőlegezett non-stop karácsonyi szirupszopogatásként éljük meg. Pedig leginkább egy lehetőségről van szó. Ez az akadálymentesített dicsőítésben csodálatosan felismerhető és átélhető. Karácsony előtt minden évben ott visszhangzik bennünk Izajás…

Békesség nektek! – Shalom. Ezt hirdetik a közösséghez tartozó magyar és brazil misszionáriusok Budapesten. Nyitottak, lazák és közvetelenek. Céljuk, hogy megszólítsák a fiatalokat. Kezdetek A katolikus gyökerű Shalom Közösség Brazíliából indult 1982-ben. Erdő Péter Budapest-Esztergom Egyházmegyés címzetes püspök és bíboros elhívására 2009-ben érkeztek a fővárosba, hogy elvigyék a fiataloknak Krisztus örömhírét és segítsenek nekik elmélyíteni…

Mária, Erzsébet, Zakariás, Keresztelő Szent János, József élete beszél… A dicsőítés leginkább egy lelki attitűd. Nem korlátozhatjuk csak a komolyzene vagy a popzene területére. Jellemző azonban, hogy a legtöbb esetben a dicsőítő már „nem fér a bőrébe”, és végül dalra fakad. Elmondja Istennek, hogy ő milyen. Ezzel párhuzamosan megtalálja a saját helyét is ebben az…

November 13-án a Sacro Song Projekt keretében, a nyári Dicsőítő Sziget őszi folytatásaként az idén 25 éves alkotói munkásságát ünneplő András Gável és Gellért Gável szerzők és az Eucharist Zenekar adott jubileumi koncertet a Mátyás-templomban. A Kardinális stábja a koncertről és az elmúlt 25 évről kérdezte a Gável testvéreket valamint meghívott vendégeiket. Betekinthetünk gyerekkoruk világába…

Leginkább az amerikai vagy az angliai keresztény könnyűzenei előadókról hallható, hogy egyikük-másikuk mennyire nagy népszerűségnek örvend. Külön művészeti díjak is létrejöttek, hogy elismerjék az ebben a zenei stílusban alkotó legjobbakat. A stadionok zsúfolásig megtelnek emberekkel, akik Isten magasztalása miatt gyűltek össze egy-egy híres előadó koncertjére. Még a világi sajtó és média is említésre méltónak találja,…

„Jó estét kívánok, mondaná Ferenc pápa. De nem a Ferenc pápa mondja ezt, hanem a Jenő” – kezdte kedélyes humorral Sillye Jenő a minden évben szokás szerint ebben az időszakban tartott koncertjét. A káposztásmegyeri Szentháromság-templom zsúfolásig megtelt érdeklődő közönséggel, akik közül volt, aki úgy nyilatkozott az eseményt követően: „végigsírtam a dalokat, énekelj még nekünk sokat…

Sokunkban még eleven emlékként él az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus egyik meghatározó pillanata. A Közösségek Szentségimádására akkor zsúfolásig megtelt a Szent István Bazilika és annak előtere egyaránt. A már-már hagyománnyá nemesült Krisztus király vasárnap előestéjének szentségimádásra idén újra hívnak bennünket a szervezők, szintén a Szent István Bazilikába. Az idei esemény mottója: „Én vagyok a szőlőtő,…

Gável András, az Eucharist együttes vezetőjének írását szemlézzük. Megadatott számomra az a megtiszteltetés, hogy résztvehettem azon az exkluzív filmbemutatón, amelyen Baráth Gábor lényegében amatőr filmjét mutatták be a Nemzeti Színházban a meghívott nagyközönségnek. Ahogy a vendégeket nézegettem, az volt a benyomásom, hogy itt szinte mindenki ismer mindenkit. S ha ez nem is lenne így, akkor…
Újra elérkezett a közismert mondás aktualitása, miszerint sok ember minden „másnap” ellátogat a templomba: Húsvét másnapján, meg Karácsony másnapján. Valóban, az éjféli misék létszámadatai alapján, kis hunyorítással, erős túlzással talán még hihetőnek is tűnne a „keresztény Magyarország” mítosza. De ha annyit jelentene a kereszténység, hogy valaki most jött a templomból, nagy bajban lenne az illető…
Nem arra gondolok, hogy valaki valótlant állít, vagy hazudik. Félre ne értsetek! Hanem az igazságról gondolkodtam el. Az igazság nem más, mint egy személy: Jézus Krisztus. Aki az igazságot szeretné megismerni, őt kell, hogy megismerje. Akkor is, ha más vallású, és akkor is, ha nem hisz Istenben. Akkor is, ha ateista, ha nem keresztény, ha…
A Citadell Együttes adventi koncertet ad a Rákosligeti Magyarok Nagyasszonya Plébániatemplomban. „Gyertek legyünk minnél többen dicsérni az Urat! Daloljunk az Úrnak” – írja az együttes a közzétett meghívójában. Az eseményre a belépés díjtalan, de adományokkal támogathatjuk a formáció zenei-missziós tevékenységét. A zenés szentségimádás és koncert december 17-én, a 19:00 órakor kezdődő szentmisét követően kezdődik a…
„Hisszük, hogy Reményre mindenkinek szüksége van. Az Élő Remény Baptista Gyülekezetben egy olyan nyitott és befogadó közösségbe hívunk, ahol megismerheted az Élő Reményt, Jézus Krisztust és őszinte kapcsolatokat alakíthatsz ki” – vallja a veresegyházi baptista gyülekezet. A közösség sok szinten kiveszi részét a karácsonyi készületből – akár lelkileg, akár a tevékeny szeretet útján. Összefogásuknak köszönhetően 277…
„A családok, apák és anyák aggodalmait hozom eléd,akik gyakran sokat küzdenek azért, hogy meg tudjanak élni,és nap mint nap kisebb-nagyobb kihívásokkal néznek szembe,hogy boldogulni tudjanak.” Szeplőtlen Anyánk, ma köréd sereglik Róma népe.A sok városlakó és városi szervezet általlábad elé helyezett virágokaz irántad érzett szeretetünket és áhítatunkat fejezik ki,hiszen te mindannyiunk felett őrködsz.Te a láthatatlan virágokat…
A korábban beharangozott új karácsonyi lemezünk az idén mégsem kerül kiadásra. Köszönjük a megértést, és veletek együtt várjuk a jövő karácsonyt, amikor majd megoszthatjuk Veletek ezeket a dalokat. Addig is elérhetőek a korábban kiadott karácsonyi dalaink, reméljük az Ünnep közeledtével felcsendülnek majd otthonainkban a jól ismert dallamok, a „Karácsony éjjelén” a „Krisztus vár” vagy épp…
Szentségimádással egybekötött adventi imaestet szervez a 777 csapata 2022. december 5-én, hétfőn este a Szent István Bazilikában. A tanítást ezúttal Fábry Kornél atya tartja. December 5-én, hétfőn 19 óra 30 perctől várják az érdeklődőket a Jöjj, hívunk jöjj címmel megrendezésre kerülő imaalkalom szervezői. A Fábry Kornél atya vezette közös adventi készületen az Oltáriszentség előtt imádkozhatnak…
Ha ketten közületek valamiben egyetértenek a földön, és úgy kérik, megkapják mennyei Atyámtól – olvashatjuk az ima erejéről a Máté evangéliumban. Az Ima Magyarország békéjéért szervezői ezzel a szándékkal hívnak mindenkit közös imádságra a Hősök terére, 2022. december 3-án. Először a szíveinkben kell megszületnie annak a békességnek, amelyet Jézus megígért, és amelyet a világ nem…
Nem vágyom a csillogó füzérek Tobzódó, villódzó fényraját. Nem vágyom a kandi lökdösődők, Nyüzsgő tülekvők örvénylő zaját. Fényes reklám? Nem sok, mi érdekel. „Ezt vegyél! Ez az, mi ünnepedre kell.” A „Csendes éj” sem tölt el örömmel, Ha üvölti kilencven decibel. Hullámzó tömeg, mint az áradat Fut, hol valami „akciós” lehet. Horatiustól szólt így a…