a dicsőítők itt kötnek ki

Dramatizált Napi Evangélium
Csak személyes használatra!

Az elmúlt héten elkezdtük felgöngyölíteni annak a kérdésnek a fonalát, hogy a KÖZÖSSÉG igazi lényege mit is jelent valójában; és megérthettük azt is, hogy ennek a szónak a tartalmi méltóságára kiváltképpen oda kell figyelnünk. A gondolatsor folytatásaként szerzőnktől – Leitert András – megtudhatjuk azt is, hogy az alapos megértéshez mennyire fontos, hogy a saját életünk…

Az emberek közötti beszélgetések során gyakran hangzanak el úgy bizonyos szavak, hogy azok igazi tartalmát nem ismerik kellően a beszélgető partnerek. A magyar nyelv ugyan megadja a lehetőséget arra, hogy a szavakat a megfelelő helyen használjuk, és így nem lesznek elcsépeltek; mondhatjuk, hogy így maradhat meg a jelentésük méltósága. Legtöbbször el sem gondolkodunk igazán, hogy…

2023. január 28-án egy csodálatos ifjúsági nap részesei lehetünk a veresegyházi baptisták jóvoltából. „Ha kapcsolódásról beszélünk, általában nem csupán érintkezést értünk rajta, hanem valami szorosabb kötődés létrejöttét. Nem felszínes találkozás történik ilyenkor, hanem egymásra találás ember-Isten és ember-ember dimenziókban” – tudhatjuk meg az Élő Remény Baptista Gyülekezet meghívójából. „Az elmúlt évben – de egyébként is…

A körülöttünk lévő világ mindig is bővelkedett azoknak az emberi „hatalmasságoknak” a számában, akik mögött nem lelki és/vagy szellemi érték állt, hanem csak az így vagy úgy megszerzett vagyon. A temérdek pénz megléte régebben is és manapság is megzavarja az emberi korszakok nyugalmát; a legnagyobb veszélyforrása a létezésnek. Azt gondolnánk, hogy a temérdek vagyon mindent…

Kedves Támogató Testvérünk! Hálatelt szívvel gondolunk vissza az idei évre. A bizonytalanság mellett sok megerősítést és ajándékot kaptunk Istentől. Az egyik hatalmas ajándék, hogy a Petőfi Kulturális Ügynökség és mások áldozatos támogatása mellett elstartolhatott a Dicsőítő Sziget nyár eleji rendezvénye. Többen csak úgy beszéltek róla utólag, hogy megszületett a „keresztény Kapolcs”. A fellépő előadók különböző…

Az ünnepek idején legtöbben emelkedett lélekkel, sokan testben is mámorosan tesznek mindenféle fogadalmakat saját maguknak is és egymásnak is, hogy: Ezután minden másképp lesz! Van, aki a dohányzásnak fordítana hátat, van, aki az italnak, a szerencsejátékoknak, a csalfa életmódnak. Még sok mindent fel lehetne itt sorolni, hiszen ahány ember csak van, az annyiféle berögzült rossz…

Nagy Heródes király eszelősen féltette hatalmát; nem egy embert kivégeztetett a fiai és a rokonai közül is. Augustus úgy fogalmazott, hogy szívesebben lenne Heródes disznója, mint a fia. Kegyetlenségének csúcsa azonban a betlehemi gyermekgyilkosságban nyilvánult meg. „Amikor Heródes látta, hogy a bölcsek kijátszották, haragra lobbant és Betlehemben meg a környékén minden fiúgyermeket megöletett kétéves korig,…

Az Ószövetségben a Mózesnek kinyilatkoztatott isteni parancsolatokat a kerubokkal díszített Frigyládába helyezték. Ez a tárgy szellemi erővel bírt: az illetéktelenek megsemmisültek a közelében. A törvény ládikójával kerülték meg annak idején Jerikó városát, amelynek falai Isten erejéből a földig rombolódtak. Ugyanezt a Frigyládát Dávid király ünnepélyesen hozatja Jeruzsálembe, hogy méltó helyet biztosítson számára. Isten törvényei egyben…

Bizonyára nem árulok el túl nagy újdonságot azzal, hogy a Fel nagy örömre című karácsonyi népének, szövegét Gárdonyi Géza írta, és a dallamát is ő szerezte mindössze 19 évesen. A dal legelőször 1882. karácsonyán hangzott fel a devecseri katolikus templomban, ahol Gárdonyi (születési nevén Ziegler) Géza segédtanítói állást vállalt. (Devecseren az általános iskola ma Gárdonyi…

A mostani, válságosnak nevezhető időket megelőzően már jó néhányan érezték, hogy itt valami nagyon nincs rendben; úgymond felgyorsult a világ olyannyira, hogy azt az ember már képtelen irányítani és csak sodródik valami különös ismeretlen felé. Nos, erre meg is érkezett az első komoly válasz – COVID19 –, amire tulajdonképpen nemcsak, hogy nem számítottunk, de valójában…

2024. szeptember 7-én a Balatoni-régió legtartalmasabb keresztény és zenei programját rendezik meg Alsóörsön. Egy nap, ahol a hit, a közösségi élmény és a természet találkozik, hogy lelked megújuljon és feltöltődjön. Várnak mindenkit, aki szeretne elmélyülni a katolikus hit értékeiben, megismerni új embereket, és átélni az alsóörsi AMFI páratlan szépségét egy különleges lelki élmény keretében. A…

„Itthon ülök és próbálom feldolgozni az elmúlt 48 órát és azt a hihetetlen pillanatot, amit a Nemzeti Eucharisztikus Konferencia jelentett” – írja Facebook posztjában Matt Maher, aki az Amerikai Egyesült Államok püspöki Kara által szervezett rendezvény előadója volt. Nekünk, magyaroknak bizonyosan ismerős az énekes dalszerző, hiszen egy évvel ezelőtt hazánkban járt a debreceni Ez az…

A világszerte ismert Dominik Chmielewski SDB atya, napjaink egyik legnagyobb hatású papja Lengyelországban. Korábban a Lengyel Harcművészeti Szövetség karate igazgatója volt. Arra tanította a fiatalokat, hogyan lehet megölni egy embert ötvenféle módon, egyetlen ütéssel. Megtérése után azonban Krisztusnak és Máriának szentelte életét. Amellett, hogy előadásai rendkívül népszerűek, ő alapította a Szűz Mária Harcosai közösséget, amelyik minden hónap…

A nyár leginkább a pihenésről szól. A szünidei szabadság hasznos eltöltése kiemelt fontosságú mindenki életében. A megérdemelt éves munka gyümölcse és megkoronázása, ha azt a rendelkezésre álló egy-két hetet vagy akár csak pár napot önmagunk kényeztetésére fordíthatjuk. Ilyen helyzetekben szeretünk megszabadulni mindenféle zavaró tényezőtől. Igyekszünk kizárni a mindennapos munkánk felelősségének összes maradékát, és csak magunkra…

2024. június 23-án rendezték meg harmadik alkalommal a Dicsőítő Sziget fesztivált a Budapesthez közeli Szigetmonostoron, a Szentendrei-sziget déli csücskén. A program kiemelt, ünnepi pillanata a vasárnapi szentmise, amelyet ezúttal Martos Levente Balázs püspök mutatott be. A jelenlévőknek elmondott homíliáját az alábbiakban, szerkesztett formában közöljük. Amikor manapság fiatalokkal vagy felnőttekkel bárhol közösségi alkalmakon találkozom, gyakran hallom…

Bizonyára többen átéltük annak tapasztalatát, hogy egy adott muzsika hangosnak hat számunkra. Ilyenkor szívesen „letekernénk” a hangerőt, mert úgy érezzük, hogy amit hallunk az sért bennünket. Ezt a valóban fülsüketítő érzetet meg kell azonban különböztetnünk attól, ami akkor keletkezik bennünk, ha egy adott zenei produkció ki akar mozdítani minket adott helyzetünkből, hogy egy megújultabb állapotba…

A Hárominegy dalai igen hamar nagyon sokunk szívéig eljutottak. A megszokottól eltérő, különleges nyelvhasználat, a profizmusra törekvő zenei hangzás mind-mind az igényesség ismértető jelei. A 3in1 produkcióját idén a Dicsőítő Sziget nagyszínpadán láthatjuk majd. Érdemes tehát már most feljegyezni a naptárba a Szigetmonostoron megrendezésre kerülő zenei fesztivál dátumát. Június 23-án már reggel kilenctől indul a…

A katolikusok Úrnapján az Oltáriszentséget, más szóval az Eucharisztiában jelenlévő Jézus Krisztust ünneplik. Elhiszik Jézus utolsó vacsorai szavait, amikor azt mondta a kovásztalan kenyérre: vegyétek, ez az én testem! Hozzáfűzte: ezt cselekedjétek az én emlékezetemre! Rögtön az első keresztények már megkülönbözteték a kenyértörés során magukhoz vett élet kenyerét a sima egyéb ételtől. Miért nincsen akkor…

A Szentháromság megértése titok a számunkra. Azt azonban bizonyosan elfogadhatjuk, hogy a három személyű egy Isten belső élete maga a tökéletes szeretet. Ebből a felénk is ajándékozó szeretetből kaphatunk, ha megnyitjuk az életünket Isten felé minden helyzetben és minden hullámhosszon. Minden hullámhosszon… De hogy kapcsolódik ehhez Petőfi? Az Eucharist együttes dalszerzői, Gável András (szöveg), Gável…

Itt a lehetőség, hogy ötleteinkkel segíthessük a közel félszázados Nagymarosi Ifjúsági Találkozó megfiatalodott szervező csapatát a megújuláshoz szükséges új (esetleg megőrizendő) utak megtalálásában. Gável Klára, Hadi Ferenc ősi szervező unokájaként, az Eucharist együttes dalszerzőinek unokahúgaként illetve nagymarosiként, különösen kötődik a dunakanyari ifjúsági találkozókhoz és az igényes hazai keresztény könnyűzene bölcsőjének nevezhető zenei-lelki programhoz. Immár szervezőként…

Idén hatéves a Malek Andi Soulistic, melynek köszönhetően ma már más fogalmunk van arról, hogyan szól a lélek zenéje. A zenekar a neves énekesnő, Malek Andrea és a zongorista-zeneszerző, Jáger Bandi együttműködéséből jött létre 2016-ban. A formáció egy különleges projekt, amely a jazz és a soul stílust ötvözi a népzenével – a „Soulistic” név a…
A Főnix gitáros énekkar várja az énekelni, zenélni vágyókat, akik szívesen részt vesznek a plébánia életében. Jelentkezni e-mailben a plebania@szentmihaly.hu címen lehet. Az Angyalföldi Szent Mihály Plébánia felhívásából azt is megtudhatjuk, hogy a próbákat kéthetente kedden este tartják a Rokolya utcában. Havonta egy alkalommal teljesít majd a templomi gitáros kórus egyházzenei szolgálatot a Rokolya utcában,…
Most vasárnap hálát adtunk az elmúlt 25 év zenei szolgálatáért. Amikor elindultunk ezen az úton Gellérttel, én éppen csak a gimnáziumot kezdtem a piaristáknál Budapesten. Aztán Jenő a hóna alá vett bennünket. Bejártuk az országot vele. Csodálatos kalandokban volt részünk idejekorán. November 13-án, a Mátyás-templomban ez is eszembe jutott. Betegség miatt Varga Laci atya nem…
Minden színpadon álló embernek sokat jelent, ha egy-egy nagyobb projekt után kicsit visszahúzódhat a szerettei közé. A töltekezés pillanatai ezek, amikor pontosan úgy látják őt, amilyen valójában. Michael W. Smith esetében is hasonlóképpen lehet ez. Ezt bizonyítja legalábbis egyik bejegyzése. A világhírű énekes által megosztott képen az unokáját tartja a kezében, és lelkendezve a következőket…
A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus idején Szikora Róbert énekes a katolikus hitét felvállalva látta el az esemény nagyköveti feladatait. A legtöbbünkben maradandó nyomot hagyó és változást hozó találkozó idején megkezdett folyamat azonban nem fejeződött be. Az R-GO frontembere ezúttal Szombathelyen a ferencesek meghívására tett tanúságot Isten szeretetéről. Az előadó örömmel nyugtázta a találkozót. „Csoda, péntek este…
Abroncsokra gyűjtünk! Együtt meglehet az a 323 684 Ft! Szállj be Te is, hogy beszállhassunk mi is az autóba! Szlovákiába menet tönkre ment a kerekünk, úgyhogy most abroncsokra gyűjtünk: Segíts, hogy tovább gurulhassunk! A teljes írás itt olvasható.
Fábry Kornél atya kiemelte, hogy érti, hogy mi az, amit sokan kritizálnak az egyházi könnyűzenében. A hangszerváltástól kezdve számos más kérdés jogosan merül fel a hívekben. Hangsúlyozta, hogy olyan szent zenét kell játszani, ami egyetemes, minőségi liturgiának felel meg. Hozzátette, hogy a liturgiában elég szigorú megkötések vannak, amelyet a mai zeneszerzőknek, énekeseknek ismernie, és figyelembe…
Megjelent Andelic Jonatán legújabb albuma, melynek bemutatóját október 22-én, a Kelenföld Montázs Központban tekinthette meg az érdeklődő közönség. A 6-12 éves gyermekek szülei „szülőmegőrzőbe” mentek, gyermekeik pedig csapatjátékok és Jota interaktív koncertje keretében kaptak értékes útravalót az életükhöz. Jota a Kölyök Placc albumot azért írta, hogy dalain keresztül a gyerekek lelkivilágába játékos, táncos formában beépüljön a hit,…
Fények Ünnepei címmel szerveznek rendhagyó nagykoncertet a magyarországi történelmi egyházak november 30.-án az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A zsidó, a római katolikus, az evangélikus és a református énekesek, előadóművészek, kórusok egy színpadon állva mutatják be – legtöbb esetben közös gyökerekből fakadó – egyházzenéjüket. Az esemény fővédnőke Freund Tamás, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke. Az eseményre a…
2022. november 10-én került megrendezésre a keresztény könnyűzenei workshop a Szikra Projekt Irodájában. Az eseményen előadást tartott, az Eucharisztikus Kongresszus korábbi titkára, Dr. Fábry Kornél atya. A gitáros zsolozsmáról tartott előadás „Zene az egyház szolgálatában” címmel hangzott el, amely minden bizonnyal feszegette bizonyos pontokon a hagyományos egyházzenei határokat. Ezt követően Réz György kommunikációs szakember arról beszélt,…