a dicsőítők itt kötnek ki

Dramatizált Napi Evangélium
Csak személyes használatra!

2022. november 13-án betegsége miatt Varga László kaposvári püspök atya nem tudott jelen lenni az ünnepi szentmisén, amelynek során az Eucharist együttesből Gável András és Gável Gellért az elmúlt huszonöt év zenei evangelizációban eltöltött szolgálatáért adott hálát. A főpásztor azonban elküldte üzenetét a testvéreknek és a megjelent híveknek, amelyet a helyszínen fel is olvastak. A…

Idén immár 53. alkalommal rendezték meg a Gospel Music Association által 1969-ben alapított díjat, mellyel a kiemelkedőt alkotó kortárs, keresztény, illetve gospel zenét játszó zenészeket díjazzák. 2022. október 18-án adták át a Tennessee állambeli Nashville-ben, teltházas közönség előtt az idei Dove-díjakat. Az Erica Campbell és Chris Tomlin által vezetett zenei estén a színtér minden szegletéből…

2022. november 13. – vasárnap Abban az időben:Amikor némelyek megjegyezték, hogy milyen szép kövekkel és díszes fogadalmi ajándékokkal van díszítve a templom, Jézus ezt mondta:„Jönnek majd napok, amikor abból, amit most itt láttok, kő kövön nem marad, mindent lerombolnak.”Erre megkérdezték tőle: „Mester, mikor történik mindez? És milyen jelek előzik meg?”Ő így válaszolt: „Vigyázzatok, nehogy félrevezessenek…

2022. november 15. – kedd Abban az időben: Jézus Jerikó városán haladt át. Élt ott egy Zakeus nevű gazdag ember, aki a vámosok feje volt. Szerette volna látni és megismerni Jézust, de a tömeg miatt nem láthatta, mert alacsony termetű volt. Így hát előrefutott, felmászott egy vadfügefára, hogy láthassa, mert Jézusnak arra kellett elhaladnia.Amikor Jézus…

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karának vendége volt október 3-án Marco Frisina, aki ismert zeneszerző, kórusvezető és pap egy személyben. Az olasz atya legismertebb ifjúsági találkozókon énekelt, Jesus Christ you are my life című szerzeményét a 2021-es Eucharisztikus Kongresszuson is közösen énekelhettük. Pappá lett zeneszerző – visszakapott dallamok Marco Frisina a hivatásáról szólva elmondta,…

Elindult az őszi pezsgés a felekezeteknél.

Mivel a jelenlegi – általam csak átmenetinek vélt – egészségi állapotom okán van lehetőségem tömegtájékoztatási felületeket (főként televíziós műsorokat) böngészgetni; ezért jó néhány olyan hírt is mérlegelni kell magamban, ami a jelenlegi információs (tájékoztatási) áradatban talán nem is tűnik fel annak, aki munkahelyre jár, gyermeket nevel, mos, főz, vasal, és a többi. Nem állítom, hogy…

2024. január 26-27-én tartják a Sacro Song keresztény könnyűzenei kurzus első, hétvégi alkalmát a Szombathelyi Egyházmegye meghívására és megbízásából Szombathelyen a Bárka Pincében. A képzés különös figyelmet fordít a dicsőítő lelkület kialakítására, elmélyítésére, valamint az egyházzenei és evangelizációs zenei szolgálat hangszeres fejlesztésére kamarazenei felállásban. A tananyag a Sacro Song keresztény könnyűzenei oktatási csomagra épül, amely…

A szombathelyi fiatal dicsőítő, Melega Juli igen hamar kivette a részét a zenei szolgálatból. Elsősorban a szalézi közösség miatt, ahol rengeteg gyereknek énekelt már Isten szeretetéről. Korábban Veronika Lohmer német énekes dala magyarra fordított verziójával ajándékozott meg bennünket az Istennek hálás dicsőítő. Az előadó életében a zene és a gyerekek nevelése egy korán felismert, őszinte…

Keresztény gitáros fiatalok jótékonysági koncerten gyűjtenek a székelyudvarhelyi kollégium megsegítésére. A budapesti Felső-krisztinavárosi Gitáros Együttes Alleluja, Krisztus él címmel adománygyűjtő koncertet szervez a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium részére. A zenei rendezvény beharangozó sajtótájékoztatóján Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, a február tizedikei koncert fővédnöke és Hernády Balázs, szervező, a Felső-krisztinavárosi Gitáros Együttes vezetője ismertette a…

Az ablaknál ülve bámészkodtam kifelé – nézve a kihelyezett madáretető körüli nyüzsgést –, és kissé ijedten állapítottam meg azt is, hogy az udvari hőmérő higanyszála bizony +13 0C-t mutat; ráadásul ez északi oldalon, árnyékban értendő. A látvány valójában nem emiatt volt ijesztő; én ekkor arra gondoltam, hogy a fagyok hiánya a kártevőket segíti a túlélésben,…

Az gyakorta előfordul az utazókkal, hogy olyan vidékre – olyan vidékeken át – visz az útjuk, ahol azelőtt még nem jártak; és az új helyszínek varázslatos szépsége és/vagy különlegessége annyira elbűvöli őket, hogy már akkor elhatározzák, hogy amint csak lehet, újra visszatérnek. Igen, vannak olyan helyek, amelyekre őszintén rácsodálkozunk, és ha később megkérdezi valaki, hogy…

Ahogy közeleg szent Karácsony ünnepe, egyre több fény jelenik meg a környezetünkben; kerítések, kertek, sőt egész épületek öltenek „fényruhát”, és mi csak gyönyörködünk ezekben, mert némelyik igazán ízléses és elegáns. Legtöbben a lelkünket is igyekszünk kifényesíteni – akár egy használt cipőt –, újjá varázsolni; de legalábbis elhinni, hogy az egész elmúlt esztendő sarát nyomtalanul eltüntethetjük.…

A Tél – mint évszak –, bár nem olyan kápráztatóan színes, illatokban, hangokban oly’ gazdag, mint a többi évszak; de mégis órákig vagyunk képesek egy frissen behavazott tájban gyönyörködni; csak nézni a táj nyugodtságát, elgondolkodni az életünk eseményein, hallgatni az apró zörejeket; hagyni, hogy a Természet átölelje – nemcsak – a testünket, hanem a lelkünket…

Az Eucharist együttes csapata folytatta iskolai turnéját. Ezúttal a miskolci Bársony János katolikus általános iskola meghívására tartottak dicsőítő koncertet advent elején mind a nyolc évfolyam aktív részvételével. A zenekar egyik tagja éppen ebben az iskolában tanult meg írni és olvasni, számolni. Az előadás előttaz ő tanúságtételét hallgatták meg a tanárok és a diákok. Az Eucharist…

2024. január 1-jén elindul az „Exodus 90”, amely egy 90 napos lelki utazás férfiaknak. A lelkigyakorlat hatékonyan segít a férfiaknak abban, hogy megtapasztalják a test és a lélek nagyfokú megtisztulását. Ez alkalmassá teszi őket arra, hogy elfogadják Isten ajándékát: a szabadságot. A keresztény férfiak „bátorságpróbája” három pillérre épül: ima, aszkézis és testvériség. Három olyan fogalom,…

Az mindig pozitív, ha egy önmagát keresztény és konzervatívnak valló kormány és ország az örök bibliai értékekhez, mint abszolúthoz igazodik. Ehhez viszonyítva hozza meg döntéseit, tisztítja le időről-időre világlátását. Az is szép, amikor ennek az igazodásnak hangot ad, mondjuk művészi módon megfogalmazott alkotások révén. Ezek mindegyike hitvallásnak minősül, hiszen bennük egyértelműen kifejezésre jut Isten mindenekfelettisége.…
Az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) nyitó szentmiséjén a zenei szolgálatot egy közel ezerfős kórus, valamint a Weiner Leó Zenekar látta el Sapszon Ferenc Liszt- és Kossuth-díjas karnagy vezetésével. A közelgő pápalátogatás szentmiséjének zenei szolgálatát ismét a Liszt- és Kossuth-díjas karnagy, a Nemzet Művésze fogja össze nagy szakértelemmel és hittel. Sapszon Ferenc karnagy a Magyar…
A katolikus egyházi könnyűzenész egy speciális otthonban tett szolgálatának tapasztalatait osztotta meg „Behangoltam a gitárom” címmel. A héten meghívást kaptam az egyik speciális otthonba, ahol az intézmény lakóinak énekelhettem Jézus szeretetéről, továbbadhattam a húsvét örömét, és… közben nagyszerű dolgokra taníthatott engem Isten. Vittem a kis mobil szettemet, erősítőt, mikrofont és minden tartozékot, amelyekkel biztosítani tudom,…
„Sorozatunkban az európai és hazai örökség arányos képviseletére törekedtünk; az első hangverseny e szándék sűrítménye, melynek minden égtáj felől érkező muzsikáját a Boldogasszony tisztelete foglalja keretbe” – olvasható a meghívóban. „A reneszánsz és a klasszikus stílus, a 16. és a 18. század két rendkívüli egyénisége, Monteverdi és Mozart fémjelzi a második délután harmóniáit; előadóik szentimrevárosi…
Vizy Márton és Tóth Dávid Ágoston közös szerzeményéről eképpen posztolt a dalszerző: „A 2023-as pápalátogatás hivatalos dala a Camino, Krisztus a jövőnk c. szerzeményünk lett. (Zene: VM, dalszöveg Tóth Dávid Ágoston) Köszönöm az énekeseknek (Dánielfy Gergő, Dolhai Attila, Nagy Bogi, Szandi, Szőcs Renáta), a filmes stábnak (kredit a videó alatt), valamint a Magyar Katolikus Püspöki…
A 24 éves izraeli hegymászó, Nadav Ben-Yehuda, az Everest csúcstól 300 méterre feladta álmát, hogy megmentsen egy sérült török mászót. „Amikor megláttam, felismertem. Aydin Irmak (Törökország) volt, a táborban találkoztam vele. Eszméletlenül találtam rá, a sisakja le volt kapcsolva. Mászók elsétáltak mellette anélkül, hogy a kisujját is felemelték volna, de tudtam, ha elhaladok mellette, biztosan…
Képzelt beszélgetés a temetőcsősszel – Pintér Béla írása „Jó napot kívánok! Elnézést a zavarásért, csak azt szeretném kérdezni, hogy itt lehet feltámadni? Nem kérem, ez egy temető. Itt csak meghalni lehet. Majd ha meg tetszett halni, akkor tessék visszajönni, a halál ugyanis elengedhetetlen feltétele a feltámadásnak. De én csak feltámadni szeretnék! Valahogy átugrani a szenvedős,…
„Hiszek az egészséges párbeszédben a más felekezetű keresztény testvéreimmel, éppen emiatt bátran megvallom: hiszek az Oltáriszentségben. Hiszem, hogy Krisztus titokzatos testébe mindannyian meghívást kaptunk, és hogy Krisztus teste ma is látható a hit belső szemével. Hiszem, hogy amikor az egy asztal köré ülünk, akkor nem csak emlékezünk, és nem csak a lelkünkben élünk meg egységet…
Az Úrral való egység imája: „Imádott Jézusom,lábunk együtt járjon, kezünk együtt gyűjtsön, szívünk együtt dobbanjon, bensőnk együtt érezzen, elménk gondolata egy legyen, fülünk együtt figyeljen a csöndességre, szemünk egymásba nézzen, és tekintetünk összeforrjon, ajkunk együtt könyörögjön az Örök Atyához irgalomért! Ámen.” IMÁDKOZZA SZÁZEZER EMBER NAPONTA AZ ÚRRAL VALÓ EGYSÉG IMÁJÁT! Jim Blount atya idén májusban ismét hazánkba látogat. Szeretnénk addigra 100 000 emberhez…
Szabó Balázs rendszeresen szolgál főként a baptista iskolákban, ahol zenéjével és személyes tanúságtételével segíti a fiatalokat, hogy képesek legyenek igennel felelni Isten szeretetére. Legutóbb Debrecenben járt a Diószegi Sámuel Baptista Technikum és Szakképző iskola tanulóinál. Hatalmas élménnyel gazdagodott, amelyet az alábbiakban is közölt bejegyzésében osztott meg. „ZENEKLUB Gyakran úgy érzem, nem is értjük igazán, milyen…