Dramatizált Napi Evangélium

Csak személyes használatra!

Dramatizált Biblia

  • Közeli partokon

    Közeli partokon

    Ha mostanság megnézünk olyan statisztikákat, amelyek arról tesznek tanúbizonyságot, hogy a Föld nevű bolygó mely területein élnek a legtöbben, akkor egyrészt láthatjuk, hogy a felszíni vizek (óceánok, tengerek, folyók) partvidékei azok, ahol az emberiség zöme letelepedett. Másrészt arról is meggyőződhetünk, hogy a Teremtéstörténet 6. napján (amikor is az Úr megteremtette az embert) kapott felhatalmazással [„…szaporodjatok…


  • A közös csónak

    A közös csónak

    Olyan eseményekről, ahol sok jóakaratú ember tölthet el igazán minőségi időt; ahol a test és a lélek is egyaránt elemelkedhet a mindennapok szürkeségeitől, kínjaitól; ahol nyitott szívvel, barátként, lelki testvérként köszöntheti egymást mindenki; ahol olyan lelki „útravalót” kaphatnak a résztvevők, ami a következő – egy év múlva esedékes – találkozásig biztosan kitart; nos, olyan eseményről…


  • Szívünk együtt dobbanjon – Dicsőítő Sziget a nyár legelején

    Szívünk együtt dobbanjon – Dicsőítő Sziget a nyár legelején

    2024. június 23-án harmadik alkalommal rendezik meg a Dicsőítő Sziget keresztény könnyűzenei fesztivált a Budapesthez közeli Szigetmonostoron. Idén nyolc előadó koncertjével, mintegy 24 további formáció közreműködésével, zenés szentmisével és istentisztelettel, pódiumbeszélgetéssel várják az érdeklődőket az utolsó tanítási hét vasárnapján, reggel 9:00 órai kezdettel. A lassan hagyományosnak nevezhető, nyáreleji fesztivál különlegessége, hogy keresztény és világi előadók…


  • A Szonettkoszorú a Dicsőítő Sziget Fesztiválon is felcsendül

    A Szonettkoszorú a Dicsőítő Sziget Fesztiválon is felcsendül

    Sillye Jenő 1983-ban zenésítette meg Kovács Gábor papköltő szonettkoszorúját, amely Jézus Krisztus szenvedéstörténetét dolgozza fel 14 tételben, költői képekkel. A “szonettkoszorú” egy nagyon különleges formája a versírásnak: összesen 15 szonettből áll, amelyek szigorú szabályok szerint kapcsolódnak össze. Az első 13 vers esetében az adott vers utolsó sora megegyezik a következő vers első sorával, a 14. szonett utolsó sora…


  • Pünkösd utáni gondolatok

    Pünkösd utáni gondolatok

    Az életünk során gyakran előfordul – különösen a felnőtt korunk idejének a csúcsán –, hogy mennyi minden történt az eltelt idők során; mennyit változtunk; jobbak lettünk-e; teljesültek-e az álmaink; mi-minden vár még ránk az elkövetkezendőkben. Sok és még több gondolat jelenik meg képzeletünkben, és mindegyik valamiféle előzetes számvetés következménye; és okkal éppen az tör a…


  • Sacro Song képzés indult a Szeged-Csanádi Egyházmegyében is

    Sacro Song képzés indult a Szeged-Csanádi Egyházmegyében is

    Szombathely után Szegeden is elindult az Apor Vilmos Katolikus Főiskolán a Sacro Song keresztény könnyűzenei tudástáron alapuló képzés. Négy hétvégén keresztül, valamint a fakultatív időközi mentorálás segítségével a workshopok előadói az egyházi liturgikus és az evangelizációs keresztény könnyűzenei stílus igényesebb műveléséhez segítenek hozzá. Idén az egyházmegyék együttműködésével és a főiskola közreműködésével három helyszínen valósulhat meg…


  • Dicsőítő Sziget újratöltve – közzétették az idei fesztivál időpontját

    Dicsőítő Sziget újratöltve – közzétették az idei fesztivál időpontját

    Szinte már meglepetést sem okozott a szervezők bejelentése, hiszen a Dicsőítő Sziget Fesztivál idei dátuma idén is a tanév befejezéséhez igazodik. 2024. június 23-án újra dicsőítők népesítik be a Szentendrei-sziget Budapesthez közeli, déli csücskét, Szigetmonostor festői fekvésű települését. A fellépők kilétéről csak később közölnek információkat, de a zenei program visszatérő látogatói abban bizonyosak lehetnek, hogy…


  • 24H WORSHIP – már jelentkezhetünk az idei Dicsőítő Sziget dicsőítő folyamára

    24H WORSHIP – már jelentkezhetünk az idei Dicsőítő Sziget dicsőítő folyamára

    2024. június 23-án immár harmadik alkalommal, újra megrendezik a Dicsőítő Sziget fesztivált a Szentendrei-sziget Budapesthez közeli csücskén, Szigetmonostoron. Hagyomány, hogy a színpadi produkciókkal párhuzamosan valamelyik templomban egy egész napon át tartó dicsőítést szerveznek az ország legkülönbözőbb helységeiből érkező csapatokkal, illetve egyszemélyes szolgálókkal. A Dicsőítő Sziget fesztivál szervezői vallják, hogy a bensőséges, jó hangulatú rendezvény nem…


  • Csak Vele, Vele is, vagy Vele sem?

    Csak Vele, Vele is, vagy Vele sem?

    Születésünktől kezdve folyamatosan kapcsolatok lehetőségének sokasága veszi körül mindennapja-inkat; sőt, minden életkornak vannak jellegzetes kapcsolati jellemzői. Ahogy mondani szoktuk: Ennek is eljött az ideje! A teljesség igénye nélkül idézek csak néhányat. Kisgyermekként a teljes nyitottság van bennünk; tulajdonképpen olyan sokszínű ez a paletta – a plüssmacitól elkezdve, a labdán keresztül, a nagyítóig, a parittyáig, a…


  • Az Eucharist újra Hajdúsámsonban koncertezik

    Az Eucharist újra Hajdúsámsonban koncertezik

    2024. április 19-én 17:00 órakor a hajdúsámsoni katolikus egyházközség meghívására újra koncertet ad az Eucharist. Az együttes legutóbb tavaly ősszel fordult meg ugyanitt, ahol a Dramatizált Biblia három színészével kiegészülve közvetítették szóval és zenével Jézus Krisztus örömhírét a szinte teljesen megtelt református templomban. Április 19-én, pénteken várhatóan dicsőítőkkel telik meg a hajdúsámsoni katolikus templom, akik…


  • Csiszér László: Váljunk „szívizmatikussá”!

    Csiszér László: Váljunk „szívizmatikussá”!

    2023. február 17. és 19. között a Szent András Evangelizációs Iskola Ászáf kurzust tartott Válon. A képzés középpontjában különlegesen Isten dicsérete áll. Az előadók a dicsőítés művészetébe vezetik be a jelenlévőket. A kurzus célja, hogy a résztvevőkben kialakuljon a „dicsőítő szív”, amely szüntelenül magasztalni akarja Istent. Azokhoz szól, akik vágynak az Úr szenvedélyesebb dicséretére, tehát…


  • Az „egy picit implicit” helyett vállaljuk inkább Isten dicsőítését

    Az „egy picit implicit” helyett vállaljuk inkább Isten dicsőítését

    Egyre divatosabb keresztény körökben is az a vélemény, hogy sokkal inkább célravezető olyan dalokkal és énekekkel dicsérni Istent, amelyekben csak az avatott vagy a megérintett hallgatóság képes felfedezni a személyt, akire a dicsőítés irányul. Vajon tényleg ebben állna az evangelizáció világban elfogadtatható sikerének kulcsa? Szinte jobban ünnepeljük azokat az úgymond „elgondolkodtató” a témát direkten meg…


  • Szerelemdzseki

    Szerelemdzseki

    Minden házasságban vannak viharok. Sok esetben ezeket érzelmi kirohanásaink is kísérik. A férfiak is képesek erre – bármily’ meglepő. Persze lehet, hogy csak önmagamból indulok ki, amikor az előbbi általánosítást tettem. Elmesélem, miért. Már egy jó ideje figyelmeztetett az én drága feleségem, hogy valamin változtatnom kellene, ami nem segíti sem a házasságunkat, és engem sem…


  • Szeretlek, mint Krisztus az egyházat

    Szeretlek, mint Krisztus az egyházat

    A házasság szentség – tanítja és éli a katolikus egyház. A szentségi jelleg miatt az emberi vonatkozások sem csorbítják azt a tényt, hogy a férfi és a nő szövetségében maga Jézus jelenik meg, éppen úgy, mint az Oltáriszentségben. Ahogyan az Eucharisztia, úgy a házasság is szüntelenül Istent dicsőíti. Legalábbis az oltárnál kimondott igenjükkel erre vállalkoztak…


  • Ez az a nap! a kultúra fővárosában

    Ez az a nap! a kultúra fővárosában

    Nagy örömmel jelentjük be, hogy a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa programsorozat részeként április 15-én a Veszprém Arénában Ez az a nap! 2023 lesz! Az eseményen a világszerte ismert Michael W. Smith mellett színpadra lép Oláh Gergő, az Új Forrás és a Hanna Projekt – áll az Ez az a nap! legfrissebb bejegyzésében. Fotó: Gável…


  • Pius-priusz, azaz a pápai bulla agyonüthet ma is

    Pius-priusz, azaz a pápai bulla agyonüthet ma is

    Kvázi a háttal – helyesebben közösen egy irányban – misézők kiközösítésének terhét veszi magára látszólagosan az, aki a II. Vatikáni Zsinat és Ferenc pápa egyházi egységet féltő rendelkezéseit tartja követendőnek, szemben Szent V. Pius pápa 1570-ben közreadott Római Misekönyvével, amelyet a néhai egyházfő az egész világon minden templom és pap részére kötelezően és „örökérvényűen” előírt.…


  • Halász Balázs: A könnyűzene is képes a liturgia alázatos szolgálóleánya lenni

    Halász Balázs: A könnyűzene is képes a liturgia alázatos szolgálóleánya lenni

    Halász Balázs az Árpád-házi Szent Margit-templom Fügefa névre keresztelt gitáros zenekarát vezeti. Mindössze húsz évesen. Fiatal kora ellenére hatalmas hivatástudattal. Az ifjú vezető kezdetben a szintén a templomban működő Margitos Ifjúsági Énekkarban indult el ezen a „pályán”. Két éve pedig a vasárnap esti fél nyolcas szentmiséken szolgál a csapatával – gitárral, fuvolával, hegedűvel. Néri Szent…


  • „Jazzuita” – dzsesszmise komfortzónán kívül

    „Jazzuita” – dzsesszmise komfortzónán kívül

    2023. február 4-én dzsesszmisét tartottak a budapesti Jézus Szíve Jezsuita templomban. Az egyes jazz dalok angol nyelvű előadásban szólaltak meg. A kórus mindent megtett azért, hogy tematikában teljes mértékben a liturgiát szolgálja. A profi szólista hangja valóban kiemelte a jelenlévőket a földi valóságból. És mielőtt elkezdenénk ítélkezni, gyorsan egyezzünk is meg abban, hogy nem egy…


  • Egy lombiknyi Newsboys

    Egy lombiknyi Newsboys

    A válasz még a legnehezebb helyzetben is egyedül Jézus neve lehet. A God’s not dead című többrészes mozifilm zenéje miatt is elhíresült keresztény zenekar I Speak Jesus című számának mélyebb, konkrétabb jelentést kölcsönzött a napokban megjelent videoklip, amely egy fiatal házaspár gyermekük megfogantatásáért folytatott küzdelmét mutatja be. A képek és a zene bizonyosan sok párnak…


  • A liturgikus könnyűzene viszonyítási pontja is a gregorián

    A liturgikus könnyűzene viszonyítási pontja is a gregorián

    Ha az Isten dicséretére szánt zenei stílusok gyökerei után kutatunk, valószínűleg nem célravezető, hogy annak szent jellege mellett érveljünk. Az egyház mindig nyitott volt a kor emberének és a különböző népek kultúrájának zenéje iránt. Ezzel együtt az egyház a gregorián dallamok gyűjteményében egy olyan felbecsülhetetlen és az évszázadok során kiforrott kincset őriz, amely minden, a…


  • Dr. Templomi Gitáros – az egyházi könnyűzene ledoktorált

    Az egyházzene mint közösségformáló eszköz – a keresztény könnyűzene a katolikus liturgiában címen írt doktori dolgozatát védte meg Száva Péter brassói hitoktató július 7-én, pénteken délben 12 órakor a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológia Karának dísztermében. Nem könnyű témát kezdett el kutatni Száva Péter: az egyházi könnyűzene létezik, használják, szeretik, ugyanakkor elfogadottsága nem általános, éppen…


  • Fábry Kornél atya: Köszönöm

    „Szeretem a szentmisét úgy végezni, hogy aki részt vesz rajta, az erősödjék a hitében, feltöltődve folytassa útját, és vágyjon arra, hogy mihamarabb találkozzon Jézussal újra az Igében és az Eucharisztiában” – vallja Fábry Kornél atya, akit a Szentatya az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye segédpüspökévé nevezett ki a napokban. Szentelése szeptember 2-án lesz a Szent István Bazilikában. A…


  • Eleven Tűz: Otthon voltunk a Dicsőítő Szigeten

    2023. június utolsó hétvégéjén megtartották a Dicsőítő Sziget összművészeti fesztivált. A színpadi programoknak állandó lelki hátteret biztosított a 24 órás dicsőítés templomi szolgálata. A Szegedről érkező Eleven Tűz dicsőítő együttes egyik énekese így fogalmazta meg benyomásait a kétnapos alkalomról: „Életem első Dicsőítő Szigete volt, de nem az utolsó, ebben biztos vagyok. Megérkeztünk és megláttam azt…


  • A HaMassiach Band megfújta a sófárt a Dicsőítő Szigeten

    „Vasárnap délután a Dicsőítő Szigetre mentünk szolgálni, a 24 órás dicsőítést zártuk a HaMassiach Banddel! Mivel két helyszínen is volt egyszerre dicsőítés, így az elején pár ember volt csak a szigetmonostori katolikus templomban, de Zsolt testvérünk kiállt a templom ajtóba, megfújta a sófárt, és elkezdtek érkezni az alkalomra a résztvevők! A végére azt vettük észre,…


  • Gável András: Megölelhettem egy régi barátot

    Gábor atya egészen kiskoromtól kezdve a PAP volt az életemben. Emlékszem a bunyókra, a Trabant felgyorsítására egy utcasaroknyi távolság alatt, később a közös szolgálatokra, ahol hazafelé nem tudtunk nem imádkozni, hogy Gábor atya el ne aludjon. Szó szerint életveszélyben voltunk mellette: az ÉLET közelében lehettünk. Jézus hangja a szívemben azt hiszem, nagyon sokáig Gábor atya…


  • 9 hónapja Nélküle Vele – Fodor Tamás emlékkoncert a Vojnovich-Huszár Villában

    2023. július 1-én, szombaton lenne Fodor Tamás 55 éves. A tavaly ősszel váratlan hirtelenséggel elhunyt zenész sokat fáradozott azon, hogy a keresztény könnyűzene középfokú oktatási projektje elindulhasson. Hídemberként igyekezett a már létező hasonló képzéseket egymásba kapcsolni. Aki ismerte, tudja, hogy összes zenei érdemeinél és szakmaiságánál hatalmasabb volt az ő szíve sokak iránt. Fodor Tamás zenész…


  • Pintér Béla: A napom fénypontja

    „A napom fénypontja mindig az, amikor reggelente Istennel beszélgethetek. Vagy méginkább, amikor hagyom, hogy Ő beszéljen hozzám. Szerelem-érzéshez tudnám hasonlítani… Ugyanúgy repes a szív. Kell idő, amikor övé a mikrofon!”


  • Újra FeltöltŐ Fesztivál Erdélyben!

    „Szeretettel várunk Gyergyószentmiklósra Erdély legnagyobb keresztény fesztiváljára a FeltöltŐ-re. Több mint 60 program közül válogathatsz, és a legfontosabb, hogy Istennel találkozhatsz. Gyere és töltődj fel Általa! Legyen minden dicsőség Istené” – áll Kántor Barna, a rendezvény egyik főszervezőjének meghívó posztjában. Akinek mégsincs lehetősége elutazni a gyönyörűséges Gyergyóba, azoknak jó hír, hogy a Dicsőítő Szigeten koncertet…


  • Gável András: Köszönjük, Magyar Katolikus Egyház!

    Gável András katolikus dalszerző kommentben köszönte meg, hogy a Magyar Katolikus Egyház a hivatalos Facebook oldalán megosztotta a június utolsó hétvégéjén megrendezésre kerülő Dicsőítő Sziget összművészeti keresztény fesztivál meghívó videóját. „KÖSZÖNJÜK, Magyar Katolikus Egyház a megosztást! Fantasztikus ezáltal is átélni, hogy értékes, amit végzünk a muzsikánkkal abban a közösségben, ahol a hitet kaptuk Jézusban, és…


  • Alakul az idei KAZETTA programja

    „Ma délelőtt a tábor szervezőivel összegyűltünk tovább egyengetni a tábor részleteit. Volt szó az előadásokról, gondolkodtunk szakmai kérdésekről és persze sok-sok logisztikai, szervezési kihívásról is. Reméljük ti is várjátok a találkozást, mi nagy lelkesedéssel készülődünk” – áll a Katolikus Zenei Tábor hivatalos Facebook bejegyzésében. Fotó: KAZETTA/Facebook