a dicsőítők itt kötnek ki

Dramatizált Napi Evangélium
Csak személyes használatra!

2025-ben a katolikus egyház különleges kegyelmi időszakot él át. Ferenc pápa előző év karácsonyának szentestéjén nyitotta meg a vatikáni Szent Péter-bazilika szent kapuját. Ezzel kezdetét vette a szentév. Hagyományosan huszonöt évente hirdetik meg ezt az időszakot, illetve néhányszor rendkívüli szentévet is ülnek. „Spes non confundit”, magyarul: „A remény nem csal meg” – ezzel a címmel…

2024. december 8-án a váci Madách Imre Művelődési Központ színpadán mutatják be a Dramatizált Biblia színtársulat és a Trüffel Quartet vonósnégyessel kiegészült Eucharist együttes közös színpadi produkcióját neves színészek és közkedvelt „szinkronhangok” közreműködésével. Zakariás Éva, Vándor Éva, Galbenisz Tomasz, Háda János és Zámbori Soma kölcsönzik hangjukat a bibliai szereplőknek. A művészi intonációnak és az egyes…

2024. november 23-án újra megrendezik a Forráspont elnevezésű katolikus ifjúsági találkozót. A rendezvény minden évben hatalmas megtapasztalást jelent különösképpen az egyházi intézményekből érkező fiatalok számára, akik feltöltődhetnek a gazdag egyházi program során. A fiatalos jókedv és a mély spiritualitás egyszerre van jelen az elkötelezetten katolikus eseményen. Aki nyitott szívvel részt vesz ezen a napon, énekli…

A Boanergész, azaz a Margit körúti ferences templom ifjúsági zenekarahét évvel ezelőtt adta ki eddigi utolsó albumát. Azóta a zenekar szinte teljes generációváltáson ment keresztül. A zenei közösség szolgál lelki otthonban, az Országúti Ferences templom vasárnap esti fél nyolcas ifjúsági szentmiséin, továbbá számos egyéb jellegű, akár országos rendezvényen. A már meghallgatható album az együttes új…

Az evangéliumból ismerhetjük azt az újszövetségi eseménysort, amelyben Pilátus ítéletehozatala közben megkérdezi a jelenlévő néptömeget, hogy kit engedjen szabadon a két ítéletre váró ember közül: a ténylegesen gonosztevő Barabbást, vagy az ártatlan Jézust. A sok messiási csodát követően feltételezhetjük, hogy a tömegben többségében lehettek, akik Jézus szabadon engedését szerették volna. Ám ők csak félve, szelíd…

Az Eucharist együttes közkinccsé tette a „Szent Templomod Projekt” keretén belül rögzített új felvételét. Az Ave című szám megjelenésekor Gável András, a katolikus dicsőítő zenekar vezetője a következőt írta: „Mária minden keresztény édesanyja – nem csak a katolikusoké”. A felvétel hangzásilag és képileg is színvonalas. Mindez a Zsámbéki Öregtemplom ma is álló, festői szépségű romjainak…

Van egy kép a szobám falán – úgynevezett bőrkép –, ami egy erdei utat és egy, az út mellett álló egyszerű kis házikót mutat. Ha résztvevőként odaképzeljük magunkat a képen látható környezetbe [arra az útra], akkor feltehető az a kérdés, hogy abból a szemszögből nézve éppen elhagyjuk-e az otthonunkat és csak egy pillanatra visszatekintünk; vagy…

Ha elég alaposan tudjuk értelmezni életünk történéseit, és ha ráadásul ez minél előbb sikerül, akkor már idejében (erőnk teljében) beleállhatunk abba a követelmény-rendszerbe, amit a Mindenható Isten általunk akar a földi létünk idején megvalósítani. Vannak olyan, családi hagyományokra épülő tevékenységek – mint például: gyógyszerész, órás, cukrász, és a többi –, ahol már szinte egyértelmű, hogy…

Barátaimmal azon dilemmáztunk, hogy árvízveszély idején vajon helyénvaló-e Istent énekkel dicsőítenünk egy koncert keretén belül, vagy akkor döntünk helyesen, ha az adott zenei evangelizációs imaalkalmat inkább elhalasztjuk. Mert bizony ember kell a gátakra, ha jön a víz, és ilyen helyzetekben hatalmas szükség van az összefogásra. Adódik a kérdés, melyik az elsőrendű: Isten dicsőítése vagy a…

Minden emberi kultúrának vannak/voltak olyan közmondásai, szállóigéi, amelyek nem tűntek el a múló Idő homályában; hanem – akár leírva, akár szájhagyomány útján – átöröklődtek korról-korra. Igaz, némelyik (vagy talán mindegyik) átment az idők során kisebb-nagyobb szórendi átalakuláson, de azért a tartalmi lényegük megmaradt, és használjuk is őket a hétköznapi társalgásaink során. Itt azért meg kell…

Sillye Jenő dalait egy ország ismeri és imádkozik velük. Az egyházi könnyűzenei stílus egyik legjelentősebb elindítója és alkotója soha nem vágyott a világi ismertség színpadaira. A szerző most első alkalommal osztja meg emlékeit azokról a kapcsolódási pontokról és találkozásokról, amelyek révén az egyházi és a világi könnyűzene előadói megismerhették egymás munkásságát. Demjén Ferenc énekes és…

2022. november 13-án rendezték meg az Eucharist együttes ünnepi koncertjét a Dicsőítő Sziget Projekt keretében. Az este során mintegy száz fő vett részt a nem mindennapi zenei produkció megvalósításában. Varga László kaposvári püspök betegsége miatt üzenetet küldött a 25 éves szolgálatáért Istennek köszönetet mondó Gável testvéreknek. Közreműködött a Vác Civitas Szimfonikus Zenekar, a 4 Akkord…

A 90-es évek közepe óta hagyomány, hogy november közepén Sillye Jenő és barátai összegyűlnek Káposztásmegyeren egy közös ünneplésre, zenei evangelizációs estére. Ez az esemény – amely idén november 19-én, szombaton 18:00 órakor kerül megrendezésre – mindig az év csúcspontja a magyar gitáros keresztény zene első apostola és zenekara számára. A Káposztásmegyeri Szentháromság Templom különleges szerepet…

Ahol az emberek – akár csak ketten vagy hárman – azért jönnek össze, hogy elmondják, elénekeljék Istennek, hogy Ő milyen, ott kirajzolódik a Dicsőítő Sziget. Mi erről írunk. Amikor most útnak indítjuk a dicsoitosziget.hu online híroldalt, az a szándék vezet bennünket, hogy írásainkkal, híradásainkkal elősegítsük, hogy minél több helyen és minél több alkalommal jöhessenek létre…

Gável András és Gável Gellért idén 25 éve, hogy megkezdték zenei munkájukat. Erről a negyedszázadnyi alkotói munkáról és szolgálatról mesélnek a Beat Rádió Énekek éneke című műsorában. A beszélgetésben szó esett az útról, amit eddig bejártak, az előző formációk dilemmáiról, megszűnésük okairól, arról, hogy hol tartanak most. Mindezt a rájuk jellemző humoros hangvétellel mesélik el…

Mindannyian megtapasztaljuk az élet hullámain milyen nehéz fennmaradni. Számos történés teszi próbára hitünket. Azt érezzük, nem tudjuk uralni a velünk történt dolgok sorát. Mégis Isten már előbb jelen van ezekben a próbákban. A MercyMe Even if című dala segíthet a hasonló helyzetekben, hogy képesek legyünk Isten tervére hagyatkozni. Nekem anyaként ez bejött… Váratlan kora reggeli…

A keresztény könnyűzenéről beszélni Martin Smith nevének említése nélkül ma nem lehetséges. A budapesti A38 hajón megrendezett keresztény könnyűzenei koncert az Ez az a nap! Szervezőiroda és a Felház Mozgalom közösen meghirdetett Dicsőítő Hetének befejező alkalma volt még 2018 őszén. A teltházas eseményen Martin Smith legújabb albumáról és a Delirious? zenekar időszakában született dalokból is…

A hit magánügy – halljuk számtalanszor azoktól, akiket zavarba ejt a keresztények akár profán környezetben is látható jelenléte. Amikor arénák és sportcsarnokok telnek meg hívőkkel, akik Isten imádatára gyűlnek össze, még a szkeptikusok és az ellenzők is felkapják a fejüket. Nagyjából ugyanaz történik, mint annak idején a korai keresztények idejében, akik miután szabadon kezdhették el…

Horváth Gergely VOLTfólió- illetve Korrektúra-díjas rádiós műsorvezetővel, íróval, az NKA Hangfoglaló Könnyűzenei Támogató Program Kollégiumának tagjával a Pengető rovat készített interjút 2019-ben. Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola keresztény könnyűzenei felnőttképzésének tanára különös figyelmet szentel a zenei művészéletben megjelenő kereszténység vonatkozásainak Jézus és a rock and roll című könyvének szellemiségével összhangban. Horváth Gergely kérdésre válaszolva kifejtette:…

A zenészek számára egyáltalán nem mellékes, hogy egy adott zenedarabot milyen hangnemben játszanak el. Micsoda káosz keletkezne, ha erre fittyet hánynának! Egyesek szerint a különböző hangnemek más-más reakciót váltanak ki az emberekből. Létezik azonban egy új hangnem, amely a mindennapi életünket szépítheti meg. Az adott hangnem meghatározza a hozzá tartozó skála egyes hangkészletét. Mindez biztonságos…

Antoine élete egy csapásra omlott össze, amikor elveszítette feleségét a párizsi Bataclan terrortámadásban. A férfi egyedül maradt másfél éves kisfiával, de ahelyett, hogy gyűlöletet érzett volna az elkövetők ellen, másnap egy nyílt levélben a szeretet fontosságára hívta fel a figyelmet. Sorai bejárták a világsajtót, ez jelentette a kiindulópontot a Csak azért sem gyűlöllek titeket című, nemzetközi bestsellerré…
Kering az interneten néhány kép, amelyet a mesterséges intelligencia segítségével gyártottak le Ferenc pápáról. A szentatya ezért látható fehér pufidzsekiben, a diszkóban napszemcsiben vagy gördeszkázás közben a Szent Péter téren. És ha belegondolunk a különböző „megfejtések” akár még nem is állnak olyan távol az egyházfő személyiségétől. Bár az ábrázolások hangsúlya bizonyosan nem mutatna ekkora kontrasztot…
2023. május 6-án két színpaddal és tizenegy fellépővel kerül megrendezésre a Cordis keresztény könnyűzenei fesztivál! A fellépők között lesz Lendvai Zoltán gördeszkás atya, a Mustármag Közösség, az Adoratio Zenekar, az imperfectum együttes, Borka Zsolt és barátai, Nagy Zsolt evangelizátor, valamint az idén immár ötödik éve tevékenykedő AcCordis együttes a rendezvény házigazdájaként. A jubileumi koncerten közreműködik…
A 777 nagyinterjút tett közzé, amelyet Gável Andrással és Gável Gellérttel, az Eucharist együttes frontembereivel készített. A beszélgetésben a Lábánné Hollai Katalin által feltett kérdések egyszerre mély és kényes témákat érintenek, amelyekkel kapcsolatban az előadók őszintén felelnek. A Testvérek együttes felbomlása, a megosztást is eredményező zenei szolgálat, az egyházi elfogadottságuk és a felekezetközi pozíciójuk is…
„Gyertek! Gyertek! Legyetek részesei jubileumunknak! A zenei szolgálat keretében hálát adunk barátommal Rőmer Károllyal az elmúlt 60 évért és a közös zenélésért az elmúlt 40 év alatt és az Úrtól kapott dalainkkal szeretnénk engesztelni és dicsőíteni Jézust és köszönteni a Szűzanyát!” – olvasható Márton Gábor meghívója. Márton Gábor és Rőmer Karesz a hazai keresztény könnyűzene…
Az interneten megjelent egy fotó, amelyen állítólag Teréz anya egy kalkuttai árva fiúcskával ugrókötelezik. Sokan örömmel osztották, lájkolták a képet, mások szkeptikusan reagáltak rá, kétségbe vonva, hogy valóban Teréz anya látható rajta. Akárhogyan is van, annyi bizonyos, hogy akár az alapító, akár „csak” az egyik rendtárs szerepel a fekete-fehér pillanatképen, mindenképpen hordozza az üzenetet, amelyet…
2023. március 18-án nagyböjti zarándoklatot szervez a Mária Rádió és a Mária Út. A beavató, rövid útvonal lelkivezetője Böjte Csaba testvér. A lelkinap során lelkigyakorlat, szentségimádás és szentmise is lesz. A gyülekezőt a Szent Anna-réten tartják szombaton 10:00 órakor. A Szent Anna-rétre tervezett kápolna „reális közelségbe került” – fogalmazott a közelmúltban Erdő Péter bíboros, aki…
2023. március 25-én 16:00 órakor a Zugligeti Szent Család-templomban Komesz Zsolt férfikari Passiójának előadását tekinthetik meg az érdeklődők. A zenés darab Krisztus szenvedéstörténetét követi végig a jeruzsálemi dicsőséges bevonulástól kezdve a kereszthalálig és a sírba tételig. „Ez a (gitáron kísért) zenei nyelv az anyanyelvem. Más kérdéseket kellett megválaszolni. Nem akartam versenyre kelni mondjuk Bach passióival.…
Az imperfectum együttes 20 évet átölelő életében már a kezdetekkor kialakult és azóta is tartó hagyomány, hogy adventben és nagyböjtben zenés alkalmakat tartanak. Ez a hagyomány folytatódik idén is, a szent három napot megelőzően, egyfajta „nulladik napként” április 5-én, nagyszerdán. Az este címe a „Végtelen Szeretet” daluk egyik sora. Az áhítat során zenei repertoárjukból előkerülnek…
Idén június 3-án a horvát tengerparton elhelyezkedő Pula Arénában kerül megrendezésre az Ez az a nap! Adria 2023 a Hillsong UNITED és sok más együttes fellépésével. A magyarországiak legközelebb április 15-én a Veszprém Arénában vehetnek részt Ez az a nap!rendezvényen, aztán pedig június 10-én a debreceni Nagyerdei Stadionban. A Pula Aréna különlegessége, hogy Krisztus napjaiban…