a dicsőítők itt kötnek ki

Dramatizált Napi Evangélium
Csak személyes használatra!

Ha mostanság megnézünk olyan statisztikákat, amelyek arról tesznek tanúbizonyságot, hogy a Föld nevű bolygó mely területein élnek a legtöbben, akkor egyrészt láthatjuk, hogy a felszíni vizek (óceánok, tengerek, folyók) partvidékei azok, ahol az emberiség zöme letelepedett. Másrészt arról is meggyőződhetünk, hogy a Teremtéstörténet 6. napján (amikor is az Úr megteremtette az embert) kapott felhatalmazással [„…szaporodjatok…

Olyan eseményekről, ahol sok jóakaratú ember tölthet el igazán minőségi időt; ahol a test és a lélek is egyaránt elemelkedhet a mindennapok szürkeségeitől, kínjaitól; ahol nyitott szívvel, barátként, lelki testvérként köszöntheti egymást mindenki; ahol olyan lelki „útravalót” kaphatnak a résztvevők, ami a következő – egy év múlva esedékes – találkozásig biztosan kitart; nos, olyan eseményről…

2024. június 23-án harmadik alkalommal rendezik meg a Dicsőítő Sziget keresztény könnyűzenei fesztivált a Budapesthez közeli Szigetmonostoron. Idén nyolc előadó koncertjével, mintegy 24 további formáció közreműködésével, zenés szentmisével és istentisztelettel, pódiumbeszélgetéssel várják az érdeklődőket az utolsó tanítási hét vasárnapján, reggel 9:00 órai kezdettel. A lassan hagyományosnak nevezhető, nyáreleji fesztivál különlegessége, hogy keresztény és világi előadók…

Sillye Jenő 1983-ban zenésítette meg Kovács Gábor papköltő szonettkoszorúját, amely Jézus Krisztus szenvedéstörténetét dolgozza fel 14 tételben, költői képekkel. A “szonettkoszorú” egy nagyon különleges formája a versírásnak: összesen 15 szonettből áll, amelyek szigorú szabályok szerint kapcsolódnak össze. Az első 13 vers esetében az adott vers utolsó sora megegyezik a következő vers első sorával, a 14. szonett utolsó sora…

Az életünk során gyakran előfordul – különösen a felnőtt korunk idejének a csúcsán –, hogy mennyi minden történt az eltelt idők során; mennyit változtunk; jobbak lettünk-e; teljesültek-e az álmaink; mi-minden vár még ránk az elkövetkezendőkben. Sok és még több gondolat jelenik meg képzeletünkben, és mindegyik valamiféle előzetes számvetés következménye; és okkal éppen az tör a…

Szombathely után Szegeden is elindult az Apor Vilmos Katolikus Főiskolán a Sacro Song keresztény könnyűzenei tudástáron alapuló képzés. Négy hétvégén keresztül, valamint a fakultatív időközi mentorálás segítségével a workshopok előadói az egyházi liturgikus és az evangelizációs keresztény könnyűzenei stílus igényesebb műveléséhez segítenek hozzá. Idén az egyházmegyék együttműködésével és a főiskola közreműködésével három helyszínen valósulhat meg…

Szinte már meglepetést sem okozott a szervezők bejelentése, hiszen a Dicsőítő Sziget Fesztivál idei dátuma idén is a tanév befejezéséhez igazodik. 2024. június 23-án újra dicsőítők népesítik be a Szentendrei-sziget Budapesthez közeli, déli csücskét, Szigetmonostor festői fekvésű települését. A fellépők kilétéről csak később közölnek információkat, de a zenei program visszatérő látogatói abban bizonyosak lehetnek, hogy…

2024. június 23-án immár harmadik alkalommal, újra megrendezik a Dicsőítő Sziget fesztivált a Szentendrei-sziget Budapesthez közeli csücskén, Szigetmonostoron. Hagyomány, hogy a színpadi produkciókkal párhuzamosan valamelyik templomban egy egész napon át tartó dicsőítést szerveznek az ország legkülönbözőbb helységeiből érkező csapatokkal, illetve egyszemélyes szolgálókkal. A Dicsőítő Sziget fesztivál szervezői vallják, hogy a bensőséges, jó hangulatú rendezvény nem…

Születésünktől kezdve folyamatosan kapcsolatok lehetőségének sokasága veszi körül mindennapja-inkat; sőt, minden életkornak vannak jellegzetes kapcsolati jellemzői. Ahogy mondani szoktuk: Ennek is eljött az ideje! A teljesség igénye nélkül idézek csak néhányat. Kisgyermekként a teljes nyitottság van bennünk; tulajdonképpen olyan sokszínű ez a paletta – a plüssmacitól elkezdve, a labdán keresztül, a nagyítóig, a parittyáig, a…

2024. április 19-én 17:00 órakor a hajdúsámsoni katolikus egyházközség meghívására újra koncertet ad az Eucharist. Az együttes legutóbb tavaly ősszel fordult meg ugyanitt, ahol a Dramatizált Biblia három színészével kiegészülve közvetítették szóval és zenével Jézus Krisztus örömhírét a szinte teljesen megtelt református templomban. Április 19-én, pénteken várhatóan dicsőítőkkel telik meg a hajdúsámsoni katolikus templom, akik…

2025. május 17-én 12:00 órától egészen sötétedésig az ország szívébe költözik a Dicsőítő Sziget Fesztivál. A keresztény testvéregyházak, a Hartai Értékörző Egyesület, a Göncöl Park Egyesület által és a Kulturális és Innovációs Minisztérium vallásos könnyűzenei pályázatának támogatásával szervezett keresztény könnyűzenei és evangelizációs esemény a június 29-i szigetmonostori nagy fesztivál előhírnöke, országosan ismert vagy a környékből…

Robert Francis Prevost bíboros pápává választása, aki a XIV. Leó nevet vette fel, mindenkinek meglepetést okozott. A Szent Péter bazilika erkélyére kilépve szelíd erő áradt belőle. Egy olyan ember kisugárzása volt ez, aki látja az igazságot és irgalommal közvetíti azt. Az új egyházfő mint a Bíborosi Dikasztérium prefektusa már járt Magyarországon, és részt vett Ferenc…

2025. május 7-én, a pápaválasztó Konklávé első óráiban az Esztergomi Bazilikában imádságot tartottak, hogy a Sixtus-kápolnában összegyűlt bíborosok a Szentlélek vezetése által, Krisztus vágya szerinti egyházfőt válasszanak. Az imaest rózsafüzér imádkozásával kezdődött, szentmisével folytatódott és dicsőítő szentségimádással ért véget az Eucharist együttes zenei szolgálatával. És bár az első választási fordulóban még nem született eredmény Rómában,…

„Apa, bemondták a hírekben: meghalt a Szentatya.” Én így értesültem Ferenc pápa hazaköltözéséről húsvéthétfőn, miközben arra készültünk, hogy elinduljunk a nagy családi összejövetelünkre. A pápa egészségügyi állapota alapján már sejteni lehetett, hogy nem annyira hosszú ideig van közöttünk Róma püspöke. Az ő halála legalább annyira diszkrét volt és üzenetértékű, mint amilyen tapintatos, figyelmes és irgalomközpontú…

Az imperfectum együttes több évtizede biztosít lehetőséget arra, hogy a Szent Három Nap „nulladik napján”, nagyszerdán este egy kicsit elcsendesedjünk, imádsággal, énekkel készüljünk fel a húsvéti misztérium megélésére. Idén új helyen, de ugyanazzal a lelkülettel várnak mindenkit az Avilai Nagy Szent Teréz Templomban, Budapesten. Az esti fél 7-es szentmisét követően, 7-kor kezdődő zenés áhítat során…

Sillye Jenő (zene) és Kovács Gábor (szöveg) Keresztút című művét az idei évben is számos templomban hallgathatjuk meg a nagyböjti készületünk részeként. Két alkalommal a zeneszerző „saját előadásában” – természetesen nem egyedül énekel majd Jenő, hanem a Sillye Gergely vezetésével készülő férfikar, valamint a Borka Zsolt által vezetett zenekar kíséretében. Április 4-én, péntek este a…

Sillye Jenő és barátainak zenei és evangelizációs tevékenysége a magyar katolikus egyház fiatalságának hitbeli megmaradásához járult hozzá. A zenekar nem akart forradalmat szítani és a kommunista rendszerrel szembeni pozíciót elfoglalni. Egyetlen vágyuk volt, hogy hűek maradjanak Jézus Krisztushoz. Kapcsolatuk Istennel a saját komponálású dalaikban is hallhatóvá vált. Énekeik őszintesége mágnesként vonzotta fiatal kortársaikat az egyház…

2025. január 26-án, vasárnap délután a Regőczi-kápolnában édesanyák és feleségek imaóráját tartották első alkalommal Vácott. A résztvevők teljesen megtöltötték a helyszínt. A rendezvény karizmájának mondható, hogy az imádságok és a közben fel-felcsündülő – jellemzően Taizé-i – énekek a nők Istennel megélhető kapcsolatát helyezték a középpontba, az anyák és a feleségek hivatásának speciális karakterével. Az egész…

Ha eddig valaki megkérdezett volna engem azzal kapcsolatban, hogy a szentmise melyik részét tartom a csúcspontjának, azonnal rávágtam volna, hogy az átváltoztatást – amikor a kenyér és a bor Jézus testévé és vérévé lényegül át a pap szavára. Vagy az áldozás pillanatát, amikor az Eucharisztia vételével az ember az Oltáriszentségben jelenlévő Krisztussal egyesül valóságosan. Mike…

„A művészetet nem lehet megérteni. Az ember nem veszi birtokba. A művészet vesz engem birtokba. És akit hatalmába kerít, az örökre ott marad, hozzákötve. Akiket szépségének sugara eltalált, azok örökre magukkal hordozzák ezt a jelet” – így vélekedik Johannes Hartl a „Tűz a szívemben” című könyvében, párhuzamba állítva a művészet és az ima folyamatait. A…

Az mindig pozitív, ha egy önmagát keresztény és konzervatívnak valló kormány és ország az örök bibliai értékekhez, mint abszolúthoz igazodik. Ehhez viszonyítva hozza meg döntéseit, tisztítja le időről-időre világlátását. Az is szép, amikor ennek az igazodásnak hangot ad, mondjuk művészi módon megfogalmazott alkotások révén. Ezek mindegyike hitvallásnak minősül, hiszen bennük egyértelműen kifejezésre jut Isten mindenekfelettisége.…
Az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) nyitó szentmiséjén a zenei szolgálatot egy közel ezerfős kórus, valamint a Weiner Leó Zenekar látta el Sapszon Ferenc Liszt- és Kossuth-díjas karnagy vezetésével. A közelgő pápalátogatás szentmiséjének zenei szolgálatát ismét a Liszt- és Kossuth-díjas karnagy, a Nemzet Művésze fogja össze nagy szakértelemmel és hittel. Sapszon Ferenc karnagy a Magyar…
A katolikus egyházi könnyűzenész egy speciális otthonban tett szolgálatának tapasztalatait osztotta meg „Behangoltam a gitárom” címmel. A héten meghívást kaptam az egyik speciális otthonba, ahol az intézmény lakóinak énekelhettem Jézus szeretetéről, továbbadhattam a húsvét örömét, és… közben nagyszerű dolgokra taníthatott engem Isten. Vittem a kis mobil szettemet, erősítőt, mikrofont és minden tartozékot, amelyekkel biztosítani tudom,…
„Sorozatunkban az európai és hazai örökség arányos képviseletére törekedtünk; az első hangverseny e szándék sűrítménye, melynek minden égtáj felől érkező muzsikáját a Boldogasszony tisztelete foglalja keretbe” – olvasható a meghívóban. „A reneszánsz és a klasszikus stílus, a 16. és a 18. század két rendkívüli egyénisége, Monteverdi és Mozart fémjelzi a második délután harmóniáit; előadóik szentimrevárosi…
Vizy Márton és Tóth Dávid Ágoston közös szerzeményéről eképpen posztolt a dalszerző: „A 2023-as pápalátogatás hivatalos dala a Camino, Krisztus a jövőnk c. szerzeményünk lett. (Zene: VM, dalszöveg Tóth Dávid Ágoston) Köszönöm az énekeseknek (Dánielfy Gergő, Dolhai Attila, Nagy Bogi, Szandi, Szőcs Renáta), a filmes stábnak (kredit a videó alatt), valamint a Magyar Katolikus Püspöki…
A 24 éves izraeli hegymászó, Nadav Ben-Yehuda, az Everest csúcstól 300 méterre feladta álmát, hogy megmentsen egy sérült török mászót. „Amikor megláttam, felismertem. Aydin Irmak (Törökország) volt, a táborban találkoztam vele. Eszméletlenül találtam rá, a sisakja le volt kapcsolva. Mászók elsétáltak mellette anélkül, hogy a kisujját is felemelték volna, de tudtam, ha elhaladok mellette, biztosan…
Képzelt beszélgetés a temetőcsősszel – Pintér Béla írása „Jó napot kívánok! Elnézést a zavarásért, csak azt szeretném kérdezni, hogy itt lehet feltámadni? Nem kérem, ez egy temető. Itt csak meghalni lehet. Majd ha meg tetszett halni, akkor tessék visszajönni, a halál ugyanis elengedhetetlen feltétele a feltámadásnak. De én csak feltámadni szeretnék! Valahogy átugrani a szenvedős,…
„Hiszek az egészséges párbeszédben a más felekezetű keresztény testvéreimmel, éppen emiatt bátran megvallom: hiszek az Oltáriszentségben. Hiszem, hogy Krisztus titokzatos testébe mindannyian meghívást kaptunk, és hogy Krisztus teste ma is látható a hit belső szemével. Hiszem, hogy amikor az egy asztal köré ülünk, akkor nem csak emlékezünk, és nem csak a lelkünkben élünk meg egységet…
Az Úrral való egység imája: „Imádott Jézusom,lábunk együtt járjon, kezünk együtt gyűjtsön, szívünk együtt dobbanjon, bensőnk együtt érezzen, elménk gondolata egy legyen, fülünk együtt figyeljen a csöndességre, szemünk egymásba nézzen, és tekintetünk összeforrjon, ajkunk együtt könyörögjön az Örök Atyához irgalomért! Ámen.” IMÁDKOZZA SZÁZEZER EMBER NAPONTA AZ ÚRRAL VALÓ EGYSÉG IMÁJÁT! Jim Blount atya idén májusban ismét hazánkba látogat. Szeretnénk addigra 100 000 emberhez…
Szabó Balázs rendszeresen szolgál főként a baptista iskolákban, ahol zenéjével és személyes tanúságtételével segíti a fiatalokat, hogy képesek legyenek igennel felelni Isten szeretetére. Legutóbb Debrecenben járt a Diószegi Sámuel Baptista Technikum és Szakképző iskola tanulóinál. Hatalmas élménnyel gazdagodott, amelyet az alábbiakban is közölt bejegyzésében osztott meg. „ZENEKLUB Gyakran úgy érzem, nem is értjük igazán, milyen…