Dramatizált Napi Evangélium

Csak személyes használatra!

Dramatizált Biblia

  • Pizza dal grano di Dio – időutazás, avagy a vértanúk korát éljük újra

    Pizza dal grano di Dio – időutazás, avagy a vértanúk korát éljük újra

    Pierbattista Pizzaballa jeruzsálemi pátriárka az imádságra és böjtre a békéért tett felhívását követően olyan hitvalló és bátor kijelentést fogalmazott meg, amely után bizony el kell gondolkodnunk azon, hogy szabad-e önmagunkra vonatkoztatni a keresztény jelzőt. A bíboros egy olaszországi újságírókkal tartott videokonferencián jelentette ki: hajlandó lenne elcserélni magát a Hamász által túszul ejtett és a Gázai…


  • Ármánykodási szándék – …a tűz és a vihar 6-felé szakította a Földet …   II/2

    Ármánykodási szándék – …a tűz és a vihar 6-felé szakította a Földet …   II/2

    Annyiban visszautalok az előző rész tartalmára, hogy az emberi cselekedetek nagyobb része olyan, amit a neveltetési és tapasztalati közeg megkíván; vagyis általunk irányított és szabályozott rendszerű cselekvéssor. De amint elhagyjuk ezt a viselkedési területet, akkor egy olyan közegbe találjuk magunkat, amit nem mi irányítunk, aminek a folyamataiba nincs beleszólásunk; ahol sodor bennünket valami, amit később…


  • A hiszékenység vámszedői – …a tűz és a vihar 6-felé szakította a Földet …   II/1

    A hiszékenység vámszedői – …a tűz és a vihar 6-felé szakította a Földet …   II/1

    Egy barátommal beszélgettem a napokban a legújabb háborús eseményekről (Izrael); és bár sejti – így mondta –, hogy nekem más a véleményem, mint amit a fősodratú (mainstream, ejtsd: ménsztrím) média tuszkol bele az emberek tudatába, mégis érdeklődéssel hallgatta a gondolataimat. Új volt számára, amit tőlem hallott. Meggyőződésem, hogy a hírcsatornák szerkesztőinek nagyobb része éppúgy nincs…


  • Háború a Szentföldön – tégy minket a béke eszközeivé minden emberért

    Háború a Szentföldön – tégy minket a béke eszközeivé minden emberért

    1218-ban, az ötödik keresztes háború idején (összesen nyolc keresztes háború volt, sokezer keresztény és muzulmán áldozattal) érkezett a Szentföldre Assisi Szent Ferenc. A keresztény seregek feje egy portugál bíboros volt. A jelszava pedig: az iszlám karddal szerezte meg a Szentföldet, karddal tartja fenn a hatalmát, tehát nekünk, keresztényeknek karddal kell azt visszaszereznünk. Ezzel szemben a…


  • Végzetes vonzerők között – A legújabb kori Szkülla és Kharübdisz

    Végzetes vonzerők között – A legújabb kori Szkülla és Kharübdisz

    Manapság sokan és sokszor esnek abba a hibába, miszerint azt gondolják (meggyőződésem, hogy hibásan), hogy mindenféle külső veszély ellen védve vannak a jelenkori technikák alkalmazása által. Értem ezen tárgykörben a térfigyelő kameráktól a kiberbiztonságig elterjedt védelmi rendszerek működtetését, azok jelenlétét a mindennapokban. De, vajon anyagi javaink és az adataink ilyetén való védelme elégséges-e ahhoz, hogy…


  • Ryan Gosling magyar hangján is hallgathatja már a Bibliát

    Ryan Gosling magyar hangján is hallgathatja már a Bibliát

    2023. október 4-én a Dramatizált Biblia nagylétszámú – színművészekből álló és zenészekkel kiegészült – csapatának küldöttségét fogadta audienciáján Novák Katalin a Sándor-palotában. „Ryan Gosling magyar hangján is hallgathatja már a Bibliát” – fogalmazott a találkozót követően a köztársasági elnökasszony. Zámbori Soma színművész megosztott bejegyzésében lelkesen számolt be a nem mindennapi találkozóról. „Novák Katalin Köztársasági Elnökasszonyunk…


  • A maradék megtér és dicsőíti Istent – a népszámlálás adatai ne ijesszenek meg minket

    A maradék megtér és dicsőíti Istent – a népszámlálás adatai ne ijesszenek meg minket

    Egy református lelkész egészen röviden kommentálta a 2022-es népszámlálás magukat valamely felekezethez tartozónak mondók csökkenő mértékét. „Egy: nem érdekel a statisztika. Kettő: az Egyház hiteles legyen, ne tömeges.” Mond valamit. Mások abban látják az elvallástalanodás okát, hogy az egyház túlzott mértékben összefonódott az állammal. Nehéz erre azonnal helyeselni, hiszen a kommunizmus idején igencsak elszokott ez…


  • A keleti sportok a kelleténél jobban kelletik magukat

    A keleti sportok a kelleténél jobban kelletik magukat

    A közelmúltban a Dicsőítő Sziget oldalán egy írás jelent meg a keleti küzdősportokkal kapcsolatban. A cikk szerzője azt kereste, vajon az efféle mozgáskultúra gyakorlásával a keresztény ember mennyire engedi be az életébe a Krisztustól távoli, vele össze nem egyeztethető spiritualitást. A megosztott véleményre többen reagáltak, egyfajta szűk látókörűséggel, vallási bigottsággal bélyegezve meg a leírtakat. Volt,…


  • Mi lesz a következő korszak neve?

    Mi lesz a következő korszak neve?

    Amikor olyan emberről hallunk, aki már megélt 80 vagy akár 90 évet is, arra rá szoktuk mondani, hogy szép kort megért. Szinte minden országban – vagy akár országon belül is – változatos statisztikai adatok látnak napvilágot abban a tekintetben, hogy az ott élők élettartalmának a hosszúsága mennyi, illetve általánosságban mi a jellemző ezen a téren.…


  • Laudato Si’ – miközben Istent dicsőítjük, megújul a teremtett világ

    Laudato Si’ – miközben Istent dicsőítjük, megújul a teremtett világ

    Ma szinte káromkodásnak számít, és kövezés is jár érte, ha valaki a fősodornál kevésbé környezettudatos. Azt pedig egyenesen máglyára küldik, ha bárki azt meri állítani vagy megkérdőjelezni, hogy nem eszik olyan forrón ezt a globális felmelegedés dolgot. A klímaváltozás kérdése olyan mértékű közproblémává nőtte ki magát, amely alá mindent és mindenkit besorolnak. Újonnan kreált erkölcsi…


  • Borzalom a kirakatban – Mi a teendő ilyenkor?

    Borzalom a kirakatban – Mi a teendő ilyenkor?

    Mivel a jelenlegi – általam csak átmenetinek vélt – egészségi állapotom okán van lehetőségem tömegtájékoztatási felületeket (főként televíziós műsorokat) böngészgetni; ezért jó néhány olyan hírt is mérlegelni kell magamban, ami a jelenlegi információs (tájékoztatási) áradatban talán nem is tűnik fel annak, aki munkahelyre jár, gyermeket nevel, mos, főz, vasal, és a többi. Nem állítom, hogy…


  • A Sacro Song keresztény könnyűzenei kurzus első alkalmát tartják Szombathelyen

    A Sacro Song keresztény könnyűzenei kurzus első alkalmát tartják Szombathelyen

    2024. január 26-27-én tartják a Sacro Song keresztény könnyűzenei kurzus első, hétvégi alkalmát a Szombathelyi Egyházmegye meghívására és megbízásából Szombathelyen a Bárka Pincében. A képzés különös figyelmet fordít a dicsőítő lelkület kialakítására, elmélyítésére, valamint az egyházzenei és evangelizációs zenei szolgálat hangszeres fejlesztésére kamarazenei felállásban. A tananyag a Sacro Song keresztény könnyűzenei oktatási csomagra épül, amely…


  • A katolikusok sem imádják Jézus anyját – Melega Juli éneke Máriáról

    A katolikusok sem imádják Jézus anyját – Melega Juli éneke Máriáról

    A szombathelyi fiatal dicsőítő, Melega Juli igen hamar kivette a részét a zenei szolgálatból. Elsősorban a szalézi közösség miatt, ahol rengeteg gyereknek énekelt már Isten szeretetéről. Korábban Veronika Lohmer német énekes dala magyarra fordított verziójával ajándékozott meg bennünket az Istennek hálás dicsőítő. Az előadó életében a zene és a gyerekek nevelése egy korán felismert, őszinte…


  • Keresztény gitáros fiatalok a székelyudvarhelyi kollégiumért fognak össze

    Keresztény gitáros fiatalok a székelyudvarhelyi kollégiumért fognak össze

    Keresztény gitáros fiatalok jótékonysági koncerten gyűjtenek a székelyudvarhelyi kollégium megsegítésére. A budapesti Felső-krisztinavárosi Gitáros Együttes Alleluja, Krisztus él címmel adománygyűjtő koncertet szervez a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium részére. A zenei rendezvény beharangozó sajtótájékoztatóján Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, a február tizedikei koncert fővédnöke és Hernády Balázs, szervező, a Felső-krisztinavárosi Gitáros Együttes vezetője ismertette a…


  • Kicsi szárnyak – Év eleji gondolatok a lélek útjairól

    Kicsi szárnyak – Év eleji gondolatok a lélek útjairól

    Az ablaknál ülve bámészkodtam kifelé – nézve a kihelyezett madáretető körüli nyüzsgést –, és kissé ijedten állapítottam meg azt is, hogy az udvari hőmérő higanyszála bizony +13 0C-t mutat; ráadásul ez északi oldalon, árnyékban értendő. A látvány valójában nem emiatt volt ijesztő; én ekkor arra gondoltam, hogy a fagyok hiánya a kártevőket segíti a túlélésben,…


  • A Végtelen ölelésében

    A Végtelen ölelésében

    Az gyakorta előfordul az utazókkal, hogy olyan vidékre – olyan vidékeken át – visz az útjuk, ahol azelőtt még nem jártak; és az új helyszínek varázslatos szépsége és/vagy különlegessége annyira elbűvöli őket, hogy már akkor elhatározzák, hogy amint csak lehet, újra visszatérnek. Igen, vannak olyan helyek, amelyekre őszintén rácsodálkozunk, és ha később megkérdezi valaki, hogy…


  • Fénytörés – gondolatok a karácsonyi, kampányszerű adakozás árnyoldalairól

    Fénytörés – gondolatok a karácsonyi, kampányszerű adakozás árnyoldalairól

    Ahogy közeleg szent Karácsony ünnepe, egyre több fény jelenik meg a környezetünkben; kerítések, kertek, sőt egész épületek öltenek „fényruhát”, és mi csak gyönyörködünk ezekben, mert némelyik igazán ízléses és elegáns. Legtöbben a lelkünket is igyekszünk kifényesíteni – akár egy használt cipőt –, újjá varázsolni; de legalábbis elhinni, hogy az egész elmúlt esztendő sarát nyomtalanul eltüntethetjük.…


  • Advent zápor idején

    Advent zápor idején

    A Tél – mint évszak –, bár nem olyan kápráztatóan színes, illatokban, hangokban oly’ gazdag, mint a többi évszak; de mégis órákig vagyunk képesek egy frissen behavazott tájban gyönyörködni; csak nézni a táj nyugodtságát, elgondolkodni az életünk eseményein, hallgatni az apró zörejeket; hagyni, hogy a Természet átölelje – nemcsak – a testünket, hanem a lelkünket…


  • Lenin vagy nem Lenin? – az Eucharist iskolai dicsőítő koncertje Miskolcon

    Lenin vagy nem Lenin? – az Eucharist iskolai dicsőítő koncertje Miskolcon

    Az Eucharist együttes csapata folytatta iskolai turnéját. Ezúttal a miskolci Bársony János katolikus általános iskola meghívására tartottak dicsőítő koncertet advent elején mind a nyolc évfolyam aktív részvételével. A zenekar egyik tagja éppen ebben az iskolában tanult meg írni és olvasni, számolni. Az előadás előttaz ő tanúságtételét hallgatták meg a tanárok és a diákok. Az Eucharist…


  • Hideg zuhany férfiaknak – újra indul az Exodus 90

    Hideg zuhany férfiaknak – újra indul az Exodus 90

    2024. január 1-jén elindul az „Exodus 90”, amely egy 90 napos lelki utazás férfiaknak. A lelkigyakorlat hatékonyan segít a férfiaknak abban, hogy megtapasztalják a test és a lélek nagyfokú megtisztulását. Ez alkalmassá teszi őket arra, hogy elfogadják Isten ajándékát: a szabadságot. A keresztény férfiak „bátorságpróbája” három pillérre épül: ima, aszkézis és testvériség. Három olyan fogalom,…


  • Nem kapjátok meg a gyűlöletem – film a mindent legyőző szeretetről

    Antoine élete egy csapásra omlott össze, amikor elveszítette feleségét a párizsi Bataclan terrortámadásban. A férfi egyedül maradt másfél éves kisfiával, de ahelyett, hogy gyűlöletet érzett volna az elkövetők ellen, másnap egy nyílt levélben a szeretet fontosságára hívta fel a figyelmet. Sorai bejárták a világsajtót, ez jelentette a kiindulópontot a Csak azért sem gyűlöllek titeket című, nemzetközi bestsellerré…


  • Ferenc pápa a diszkóban ropja

    Kering az interneten néhány kép, amelyet a mesterséges intelligencia segítségével gyártottak le Ferenc pápáról. A szentatya ezért látható fehér pufidzsekiben, a diszkóban napszemcsiben vagy gördeszkázás közben a Szent Péter téren. És ha belegondolunk a különböző „megfejtések” akár még nem is állnak olyan távol az egyházfő személyiségétől. Bár az ábrázolások hangsúlya bizonyosan nem mutatna ekkora kontrasztot…


  • Anyák napja hétvégéjén újra Cordis fesztivál Bicskén!

    2023. május 6-án két színpaddal és tizenegy fellépővel kerül megrendezésre a Cordis keresztény könnyűzenei fesztivál! A fellépők között lesz Lendvai Zoltán gördeszkás atya, a Mustármag Közösség, az Adoratio Zenekar, az imperfectum együttes, Borka Zsolt és barátai, Nagy Zsolt evangelizátor, valamint az idén immár ötödik éve tevékenykedő AcCordis együttes a rendezvény házigazdájaként. A jubileumi koncerten közreműködik…


  • Isten lecsupaszított minket teljesen – Eucharist nagyinterjú

    A 777 nagyinterjút tett közzé, amelyet Gável Andrással és Gável Gellérttel, az Eucharist együttes frontembereivel készített. A beszélgetésben a Lábánné Hollai Katalin által feltett kérdések egyszerre mély és kényes témákat érintenek, amelyekkel kapcsolatban az előadók őszintén felelnek. A Testvérek együttes felbomlása, a megosztást is eredményező zenei szolgálat, az egyházi elfogadottságuk és a felekezetközi pozíciójuk is…


  • Ez nem a te műved, csak részt veszel benne – Rőmer Károly és Márton Gábor jubileuma

    „Gyertek! Gyertek! Legyetek részesei jubileumunknak! A zenei szolgálat keretében hálát adunk barátommal Rőmer Károllyal az elmúlt 60 évért és a közös zenélésért az elmúlt 40 év alatt és az Úrtól kapott dalainkkal szeretnénk engesztelni és dicsőíteni Jézust és köszönteni a Szűzanyát!” – olvasható Márton Gábor meghívója. Márton Gábor és Rőmer Karesz a hazai keresztény könnyűzene…


  • Nem hiszed el, ahogy Teréz anya ugrókötelezik

    Az interneten megjelent egy fotó, amelyen állítólag Teréz anya egy kalkuttai árva fiúcskával ugrókötelezik. Sokan örömmel osztották, lájkolták a képet, mások szkeptikusan reagáltak rá, kétségbe vonva, hogy valóban Teréz anya látható rajta. Akárhogyan is van, annyi bizonyos, hogy akár az alapító, akár „csak” az egyik rendtárs szerepel a fekete-fehér pillanatképen, mindenképpen hordozza az üzenetet, amelyet…


  • Böjte Csaba: Imádkozunk a keresztény Európa egységéért

    2023. március 18-án nagyböjti zarándoklatot szervez a Mária Rádió és a Mária Út.  A beavató, rövid útvonal lelkivezetője Böjte Csaba testvér. A lelkinap során lelkigyakorlat, szentségimádás és szentmise is lesz. A gyülekezőt a Szent Anna-réten tartják szombaton 10:00 órakor. A Szent Anna-rétre tervezett kápolna „reális közelségbe került” – fogalmazott a közelmúltban Erdő Péter bíboros, aki…


  • Komesz Zsolt Passiója szépségével a benső énünket rezgeti meg

    2023. március 25-én 16:00 órakor a Zugligeti Szent Család-templomban Komesz Zsolt férfikari Passiójának előadását tekinthetik meg az érdeklődők. A zenés darab Krisztus szenvedéstörténetét követi végig a jeruzsálemi dicsőséges bevonulástól kezdve a kereszthalálig és a sírba tételig. „Ez a (gitáron kísért) zenei nyelv az anyanyelvem. Más kérdéseket kellett megválaszolni. Nem akartam versenyre kelni mondjuk Bach passióival.…


  • Ott a kereszt, fenn az égen – nagyböjti áhítat az imperfectum együttessel

    Az imperfectum együttes 20 évet átölelő életében már a kezdetekkor kialakult és azóta is tartó hagyomány, hogy adventben és nagyböjtben zenés alkalmakat tartanak. Ez a hagyomány folytatódik idén is, a szent három napot megelőzően, egyfajta „nulladik napként” április 5-én, nagyszerdán. Az este címe a „Végtelen Szeretet” daluk egyik sora. Az áhítat során zenei repertoárjukból előkerülnek…


  • Caramel és Noel Richards is fellép a horvátországi Ez az a nap!-on

    Idén június 3-án a horvát tengerparton elhelyezkedő Pula Arénában kerül megrendezésre az Ez az a nap! Adria 2023 a Hillsong UNITED és sok más együttes fellépésével. A magyarországiak legközelebb április 15-én a Veszprém Arénában vehetnek részt Ez az a nap!rendezvényen, aztán pedig június 10-én a debreceni Nagyerdei Stadionban. A Pula Aréna különlegessége, hogy Krisztus napjaiban…