a dicsőítők itt kötnek ki

Dramatizált Napi Evangélium
Csak személyes használatra!

Pierbattista Pizzaballa jeruzsálemi pátriárka az imádságra és böjtre a békéért tett felhívását követően olyan hitvalló és bátor kijelentést fogalmazott meg, amely után bizony el kell gondolkodnunk azon, hogy szabad-e önmagunkra vonatkoztatni a keresztény jelzőt. A bíboros egy olaszországi újságírókkal tartott videokonferencián jelentette ki: hajlandó lenne elcserélni magát a Hamász által túszul ejtett és a Gázai…

Annyiban visszautalok az előző rész tartalmára, hogy az emberi cselekedetek nagyobb része olyan, amit a neveltetési és tapasztalati közeg megkíván; vagyis általunk irányított és szabályozott rendszerű cselekvéssor. De amint elhagyjuk ezt a viselkedési területet, akkor egy olyan közegbe találjuk magunkat, amit nem mi irányítunk, aminek a folyamataiba nincs beleszólásunk; ahol sodor bennünket valami, amit később…

Egy barátommal beszélgettem a napokban a legújabb háborús eseményekről (Izrael); és bár sejti – így mondta –, hogy nekem más a véleményem, mint amit a fősodratú (mainstream, ejtsd: ménsztrím) média tuszkol bele az emberek tudatába, mégis érdeklődéssel hallgatta a gondolataimat. Új volt számára, amit tőlem hallott. Meggyőződésem, hogy a hírcsatornák szerkesztőinek nagyobb része éppúgy nincs…

1218-ban, az ötödik keresztes háború idején (összesen nyolc keresztes háború volt, sokezer keresztény és muzulmán áldozattal) érkezett a Szentföldre Assisi Szent Ferenc. A keresztény seregek feje egy portugál bíboros volt. A jelszava pedig: az iszlám karddal szerezte meg a Szentföldet, karddal tartja fenn a hatalmát, tehát nekünk, keresztényeknek karddal kell azt visszaszereznünk. Ezzel szemben a…

Manapság sokan és sokszor esnek abba a hibába, miszerint azt gondolják (meggyőződésem, hogy hibásan), hogy mindenféle külső veszély ellen védve vannak a jelenkori technikák alkalmazása által. Értem ezen tárgykörben a térfigyelő kameráktól a kiberbiztonságig elterjedt védelmi rendszerek működtetését, azok jelenlétét a mindennapokban. De, vajon anyagi javaink és az adataink ilyetén való védelme elégséges-e ahhoz, hogy…

2023. október 4-én a Dramatizált Biblia nagylétszámú – színművészekből álló és zenészekkel kiegészült – csapatának küldöttségét fogadta audienciáján Novák Katalin a Sándor-palotában. „Ryan Gosling magyar hangján is hallgathatja már a Bibliát” – fogalmazott a találkozót követően a köztársasági elnökasszony. Zámbori Soma színművész megosztott bejegyzésében lelkesen számolt be a nem mindennapi találkozóról. „Novák Katalin Köztársasági Elnökasszonyunk…

Egy református lelkész egészen röviden kommentálta a 2022-es népszámlálás magukat valamely felekezethez tartozónak mondók csökkenő mértékét. „Egy: nem érdekel a statisztika. Kettő: az Egyház hiteles legyen, ne tömeges.” Mond valamit. Mások abban látják az elvallástalanodás okát, hogy az egyház túlzott mértékben összefonódott az állammal. Nehéz erre azonnal helyeselni, hiszen a kommunizmus idején igencsak elszokott ez…

A közelmúltban a Dicsőítő Sziget oldalán egy írás jelent meg a keleti küzdősportokkal kapcsolatban. A cikk szerzője azt kereste, vajon az efféle mozgáskultúra gyakorlásával a keresztény ember mennyire engedi be az életébe a Krisztustól távoli, vele össze nem egyeztethető spiritualitást. A megosztott véleményre többen reagáltak, egyfajta szűk látókörűséggel, vallási bigottsággal bélyegezve meg a leírtakat. Volt,…

Amikor olyan emberről hallunk, aki már megélt 80 vagy akár 90 évet is, arra rá szoktuk mondani, hogy szép kort megért. Szinte minden országban – vagy akár országon belül is – változatos statisztikai adatok látnak napvilágot abban a tekintetben, hogy az ott élők élettartalmának a hosszúsága mennyi, illetve általánosságban mi a jellemző ezen a téren.…

Ma szinte káromkodásnak számít, és kövezés is jár érte, ha valaki a fősodornál kevésbé környezettudatos. Azt pedig egyenesen máglyára küldik, ha bárki azt meri állítani vagy megkérdőjelezni, hogy nem eszik olyan forrón ezt a globális felmelegedés dolgot. A klímaváltozás kérdése olyan mértékű közproblémává nőtte ki magát, amely alá mindent és mindenkit besorolnak. Újonnan kreált erkölcsi…

Mivel a jelenlegi – általam csak átmenetinek vélt – egészségi állapotom okán van lehetőségem tömegtájékoztatási felületeket (főként televíziós műsorokat) böngészgetni; ezért jó néhány olyan hírt is mérlegelni kell magamban, ami a jelenlegi információs (tájékoztatási) áradatban talán nem is tűnik fel annak, aki munkahelyre jár, gyermeket nevel, mos, főz, vasal, és a többi. Nem állítom, hogy…

2024. január 26-27-én tartják a Sacro Song keresztény könnyűzenei kurzus első, hétvégi alkalmát a Szombathelyi Egyházmegye meghívására és megbízásából Szombathelyen a Bárka Pincében. A képzés különös figyelmet fordít a dicsőítő lelkület kialakítására, elmélyítésére, valamint az egyházzenei és evangelizációs zenei szolgálat hangszeres fejlesztésére kamarazenei felállásban. A tananyag a Sacro Song keresztény könnyűzenei oktatási csomagra épül, amely…

A szombathelyi fiatal dicsőítő, Melega Juli igen hamar kivette a részét a zenei szolgálatból. Elsősorban a szalézi közösség miatt, ahol rengeteg gyereknek énekelt már Isten szeretetéről. Korábban Veronika Lohmer német énekes dala magyarra fordított verziójával ajándékozott meg bennünket az Istennek hálás dicsőítő. Az előadó életében a zene és a gyerekek nevelése egy korán felismert, őszinte…

Keresztény gitáros fiatalok jótékonysági koncerten gyűjtenek a székelyudvarhelyi kollégium megsegítésére. A budapesti Felső-krisztinavárosi Gitáros Együttes Alleluja, Krisztus él címmel adománygyűjtő koncertet szervez a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium részére. A zenei rendezvény beharangozó sajtótájékoztatóján Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, a február tizedikei koncert fővédnöke és Hernády Balázs, szervező, a Felső-krisztinavárosi Gitáros Együttes vezetője ismertette a…

Az ablaknál ülve bámészkodtam kifelé – nézve a kihelyezett madáretető körüli nyüzsgést –, és kissé ijedten állapítottam meg azt is, hogy az udvari hőmérő higanyszála bizony +13 0C-t mutat; ráadásul ez északi oldalon, árnyékban értendő. A látvány valójában nem emiatt volt ijesztő; én ekkor arra gondoltam, hogy a fagyok hiánya a kártevőket segíti a túlélésben,…

Az gyakorta előfordul az utazókkal, hogy olyan vidékre – olyan vidékeken át – visz az útjuk, ahol azelőtt még nem jártak; és az új helyszínek varázslatos szépsége és/vagy különlegessége annyira elbűvöli őket, hogy már akkor elhatározzák, hogy amint csak lehet, újra visszatérnek. Igen, vannak olyan helyek, amelyekre őszintén rácsodálkozunk, és ha később megkérdezi valaki, hogy…

Ahogy közeleg szent Karácsony ünnepe, egyre több fény jelenik meg a környezetünkben; kerítések, kertek, sőt egész épületek öltenek „fényruhát”, és mi csak gyönyörködünk ezekben, mert némelyik igazán ízléses és elegáns. Legtöbben a lelkünket is igyekszünk kifényesíteni – akár egy használt cipőt –, újjá varázsolni; de legalábbis elhinni, hogy az egész elmúlt esztendő sarát nyomtalanul eltüntethetjük.…

A Tél – mint évszak –, bár nem olyan kápráztatóan színes, illatokban, hangokban oly’ gazdag, mint a többi évszak; de mégis órákig vagyunk képesek egy frissen behavazott tájban gyönyörködni; csak nézni a táj nyugodtságát, elgondolkodni az életünk eseményein, hallgatni az apró zörejeket; hagyni, hogy a Természet átölelje – nemcsak – a testünket, hanem a lelkünket…

Az Eucharist együttes csapata folytatta iskolai turnéját. Ezúttal a miskolci Bársony János katolikus általános iskola meghívására tartottak dicsőítő koncertet advent elején mind a nyolc évfolyam aktív részvételével. A zenekar egyik tagja éppen ebben az iskolában tanult meg írni és olvasni, számolni. Az előadás előttaz ő tanúságtételét hallgatták meg a tanárok és a diákok. Az Eucharist…

2024. január 1-jén elindul az „Exodus 90”, amely egy 90 napos lelki utazás férfiaknak. A lelkigyakorlat hatékonyan segít a férfiaknak abban, hogy megtapasztalják a test és a lélek nagyfokú megtisztulását. Ez alkalmassá teszi őket arra, hogy elfogadják Isten ajándékát: a szabadságot. A keresztény férfiak „bátorságpróbája” három pillérre épül: ima, aszkézis és testvériség. Három olyan fogalom,…

Az egyházzene mint közösségformáló eszköz – a keresztény könnyűzene a katolikus liturgiában címen írt doktori dolgozatát védte meg Száva Péter brassói hitoktató július 7-én, pénteken délben 12 órakor a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológia Karának dísztermében. Nem könnyű témát kezdett el kutatni Száva Péter: az egyházi könnyűzene létezik, használják, szeretik, ugyanakkor elfogadottsága nem általános, éppen…
„Szeretem a szentmisét úgy végezni, hogy aki részt vesz rajta, az erősödjék a hitében, feltöltődve folytassa útját, és vágyjon arra, hogy mihamarabb találkozzon Jézussal újra az Igében és az Eucharisztiában” – vallja Fábry Kornél atya, akit a Szentatya az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye segédpüspökévé nevezett ki a napokban. Szentelése szeptember 2-án lesz a Szent István Bazilikában. A…
2023. június utolsó hétvégéjén megtartották a Dicsőítő Sziget összművészeti fesztivált. A színpadi programoknak állandó lelki hátteret biztosított a 24 órás dicsőítés templomi szolgálata. A Szegedről érkező Eleven Tűz dicsőítő együttes egyik énekese így fogalmazta meg benyomásait a kétnapos alkalomról: „Életem első Dicsőítő Szigete volt, de nem az utolsó, ebben biztos vagyok. Megérkeztünk és megláttam azt…
„Vasárnap délután a Dicsőítő Szigetre mentünk szolgálni, a 24 órás dicsőítést zártuk a HaMassiach Banddel! Mivel két helyszínen is volt egyszerre dicsőítés, így az elején pár ember volt csak a szigetmonostori katolikus templomban, de Zsolt testvérünk kiállt a templom ajtóba, megfújta a sófárt, és elkezdtek érkezni az alkalomra a résztvevők! A végére azt vettük észre,…
Gábor atya egészen kiskoromtól kezdve a PAP volt az életemben. Emlékszem a bunyókra, a Trabant felgyorsítására egy utcasaroknyi távolság alatt, később a közös szolgálatokra, ahol hazafelé nem tudtunk nem imádkozni, hogy Gábor atya el ne aludjon. Szó szerint életveszélyben voltunk mellette: az ÉLET közelében lehettünk. Jézus hangja a szívemben azt hiszem, nagyon sokáig Gábor atya…
2023. július 1-én, szombaton lenne Fodor Tamás 55 éves. A tavaly ősszel váratlan hirtelenséggel elhunyt zenész sokat fáradozott azon, hogy a keresztény könnyűzene középfokú oktatási projektje elindulhasson. Hídemberként igyekezett a már létező hasonló képzéseket egymásba kapcsolni. Aki ismerte, tudja, hogy összes zenei érdemeinél és szakmaiságánál hatalmasabb volt az ő szíve sokak iránt. Fodor Tamás zenész…
„A napom fénypontja mindig az, amikor reggelente Istennel beszélgethetek. Vagy méginkább, amikor hagyom, hogy Ő beszéljen hozzám. Szerelem-érzéshez tudnám hasonlítani… Ugyanúgy repes a szív. Kell idő, amikor övé a mikrofon!”
„Szeretettel várunk Gyergyószentmiklósra Erdély legnagyobb keresztény fesztiváljára a FeltöltŐ-re. Több mint 60 program közül válogathatsz, és a legfontosabb, hogy Istennel találkozhatsz. Gyere és töltődj fel Általa! Legyen minden dicsőség Istené” – áll Kántor Barna, a rendezvény egyik főszervezőjének meghívó posztjában. Akinek mégsincs lehetősége elutazni a gyönyörűséges Gyergyóba, azoknak jó hír, hogy a Dicsőítő Szigeten koncertet…
Gável András katolikus dalszerző kommentben köszönte meg, hogy a Magyar Katolikus Egyház a hivatalos Facebook oldalán megosztotta a június utolsó hétvégéjén megrendezésre kerülő Dicsőítő Sziget összművészeti keresztény fesztivál meghívó videóját. „KÖSZÖNJÜK, Magyar Katolikus Egyház a megosztást! Fantasztikus ezáltal is átélni, hogy értékes, amit végzünk a muzsikánkkal abban a közösségben, ahol a hitet kaptuk Jézusban, és…
„Ma délelőtt a tábor szervezőivel összegyűltünk tovább egyengetni a tábor részleteit. Volt szó az előadásokról, gondolkodtunk szakmai kérdésekről és persze sok-sok logisztikai, szervezési kihívásról is. Reméljük ti is várjátok a találkozást, mi nagy lelkesedéssel készülődünk” – áll a Katolikus Zenei Tábor hivatalos Facebook bejegyzésében. Fotó: KAZETTA/Facebook