a dicsőítők itt kötnek ki

Dramatizált Napi Evangélium
Csak személyes használatra!

Csak az embernek adatott meg, hogy könnyekkel is kifejezhesse érzelmeit; ám ezzel nemcsak a saját lelki állapotát képes megmutatni, hanem a környezetében lévőkre is hatással van. Könnyezni vagyunk képesek, ha öröm vagy bánat ér bennünket, vagy ha valamiféle megható dolgot látunk filmen, de egy könyvben leírt események okán is; és még sokáig lehetne sorolni. Nem…

Amikor a karácsonyi ajándékozás szóba kerül, bizony megoszlanak a vélemények, a szokások pedig még inkább. Már a blekfrájdéji őrülettől eldurran a vásárlási startpisztoly legtöbb esetben túlzásokba esve pusztán azért, mert kegyetlen ciki lenne ebből a kölcsönös szeretetömlengésből kimaradni. A legtöbben a végsőkig védenék a mesével felérő misztikus homályt. Sokan még felnőttként is ragaszkodnak, a gyermekkoruk…

Betlehem. Veled – Élő Betlehem Szentendrén a Ferences Sportcsarnokban, a Dramatizált Biblia és az Eucharist együttes előadásában, 2023. december 21-én – adta hírül az MTI. A Ferences Gimnázium „Tégy engem békéd eszközévé” címmel rendezi meg a „Greccio 800” jubileumi évfordulóhoz kapcsolódó, karácsony előtti előadását Szentendrén, december 21-én, 18:00 órai kezdettel. A különleges darab a Dramatizált Biblia…

A liturgikus zene három ismertető jegye, hogy az szent, művészi és egyetemes. Az első két karakterisztikát könnyen képesek vagyunk értelmezni, mint megfogható jellemvonást Az „egyetemesség” alatt azonban már nem ugyanazt értik sokan. Pedig ez a harmadik legalább annyira elengedhetetlen, mint az első kettő. És talán ennek megválaszolása még jobban megvilágítja a „szentség” és a „művésziesség”…

2023. december 21-én, 18:00 órakor kerül bemutatásra a „Tégy engem békéd eszközévé” című zenés színpadi produkció Szentendrén, a Ferences Sportcsarnokban. A „Fájdalmak Férfia” című, virágvasárnapi passió folytatásaként újra összeállt a Dramatizált Biblia és az Eucharist együttes, hogy ezúttal Jézus Krisztus születésének töténetét mutassa be a Biblia szavának tolmácsolása által – művészi intonációval és a zene…

Assisi Szent Ferenc 800 évvel ezelőtt Greccióban különleges módon emlékezett meg Jézus Krisztus születéséről, miközben egy betlehemi jászolt rendezett be élő állatokkal. A jászoltól indult, és eljutott az Eucharisztia ünnepléséig. Ennek az emlékezetes és ilyen formán első ízben történt ünneplésnek nyolcadik centenáriuma alkalmából minden ferences templomban a szokásos körülmények között teljes búcsút nyerhetnek a hívek…

Vannak, akik úgy érvelnek a jelenlegi Izrael-Hamász konfliktus kapcsán, hogy félreérthető lehet háborúról beszélni. Egy háború ugyanis két ország között jön létre, a Hamász pedig nem egy ország, csupán egy terrorszervezet. Sokkal inkább van szó tehát egy rendőrségi akcióról, amit a hadsereg hajt végre. A Szent István Intézet lényeglátó írása. Számít ez egyáltalán? Ha onnan…

„Mindenható Isten, végtelen Szentség, minden jó forrása! Áldd meg ezt az estét, összes szentjeid ünnepének előestéjét. Hisszük, hogy ők velünk imádkoznak mennyei dicsőségedben. Hisszük, hogy olyan imádkozó közösségbe tartozunk, amely az összes hívő imájával átfogja a földgolyót, és üdvözült szentjeid imádságával együtt, akik látják dicsőséges arcodat, mennyei trónusodig ér. Hisszük, hogy ebben a közösségben egyek…

„Mária, tekints le ránk! Itt vagyunk előtted. Anyánk vagy, ismered fáradozásainkat és sebeinket. Te, béke Királynője, velünk és értünk szenvedsz, amikor látod, hogy oly sok gyermekedet próbára teszik a konfliktusok, aggasztják a világot romboló háborúk. Sötét órákat élünk. Anyánk, sötét ez az óra! Ebben a sötét órában elmerülünk csillogó szemedben, és rábízzuk magunkat gondjainkra érzékeny…

Bizonyára már sokunkkal előfordult, hogy a velünk történt események láncolatát, azok értelmét, összefüggéseit csak később – akár évek vagy évtizedek eltelte után – értettük meg. Ám, amikor „összeállt a kép” akkor mindenki elismerhette, hogy semmi nem történik ok nélkül; vagyis, nincsenek véletlenek. Az Istenben hívő keresztényeknek ezt nem kell magyarázni, habár az „eleve elrendelés” (predesztináció)…

Az imperfectum+ együttes Szent Ferenc Kisnővéreivel egy különleges szentségimádásra invitálja azokat, akik a dicsőítő zene és a közbenjáró ima által szeretnének „bekukkantani a felhők fölé”. Vagy ahogy az esemény meghívója fogalmaz, szeretnének belépni a menny előszobájába. Akiben él efféle vágy, és kiben ne élne, annak érdemes ellátogatnia 2025. november 23-án az este 17:00 órakor kezdődő…

2025. szeptember 12-én, 68 éves korában elhunyt Déri András karmester, kórusvezető, orgonaművész, zeneszerző, a hazai keresztény katolikus könnyűzene első oktatási projektjének elindítója és tanára. Számos magas színvonalú művészi tevékenysége mellett szívügyének tekintette a „templomi gitárosok” fejlődésének előmozdítását. Számára a különböző zenei stílusok nem szakadékot jelentettek, hanem lehetőséget. Nem volt bérelt szobája az egyházzenészek elefántcsonttornyában. Szakmaiságánál…

Szeptember 19-21. között Vác és a Váci Egyházmegye a házigazdája a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Katolikus Társadalmi Napok (KATTÁRS) rendezvényének. Az ennek keretében szervezett Családok és Közösségek Fesztiválja ismeretterjesztő előadásokkal, koncertekkel, színpadi produkciókkal, gyerekprogramokkal várja az érdeklődőket. A váci KATTÁRS programjai különleges tereket népesítenek majd be. Megnyílik a Püspöki Palota kertje vagy az elmúlt években megújult váci Nagyboldogasszony-székesegyház. A hagyományokhoz igazodva…

Csomóné Lindmayer Katalin összefoglalója az Eucharist és gyermekeik (Kids) hagyományos augusztusi, zsámbéki dicsőítő koncertjéről, amelyet 2025. augusztus 21-én tartottak a gyönyörű kialakítású, Keresztelő Szent János barokk stílusú templomban. A szerző hangulatosan visszaemlékező összefoglalását az alábbiakban közöljük. Publikálhatóan őszintén a barátság és istengyermekség jegyében. Augusztus 21. már hosszú évek óta a beköszöntő hűvös első napja. Menetrendszerűen…

2025. június 26-28-ig a Sacro Song keresztény könnyűzenei oktatási projekt továbbképzési napjait rendezik meg Vácon, a Váci Egyházmegye területén, az Apor Vilmos Katolikus Főiskolán, az intézménnyel együttműködésben. Az intenzív kurzuson a több mint 30 résztvevő előadásokon vesz részt, valamint zenei gyakorlatokon vesznek részt, amelyek hasznosan segíthetik őket a mindennapi dicsőítő szolgálatukban. A képzés oktatói (Földi-Kovács…

2025. június 29-én immár negyedik alkalommal rendezik meg a Dicsőítő Sziget rendezvényét a festői szépségű Szigetmonostoron, a Szentendrei-sziget Budapesthez közel eső déli csücskén. Neves keresztény dicsőítő előadók és akár a világi színpadokról ismert zenészek az örök szépség forrásából merítve Isten közelségébe emelik a szívünket. A fesztivál mottója ezúttal: „Soha nem hagylak el”, amely Jézus Krisztus…

A Veszprémi Érsekség hivatalos bejelentése alapján megvan az új időpont mikor ünnepeljük Bódi Mária Magdolna boldoggá avatását. Minderről Dr. Udvardy György veszprémi érsek ünnepélyesen nyilatkozott a közzétett videóüzenetében. „Dr. Udvardy György veszprémi érsek bejelentette: XIV. Leó pápa jóváhagyásával 2025. szeptember 6-án, szombaton 11 órakor ünnepeljük Bódi Mária Magdolna boldoggá avatását. Ez az örömünnep az egész Egyház…

93 éves korában a mennyei hazába költözött Varjú Imre atya, aki 69 éven át szolgált Jézus paptársaként. 2021-ben a Vasárnap nevű lap Pengető című rovatának vezetőjeként alkalmam volt mélyebben is elbeszélgetni vele. Az akkori beszélgetésünkből hozok ide újra néhány számomra is emlékezetes, főképpen a könnyűzenei liturgikus zenét érintő részletet. A hazai katolikus könnyűzene elindulását segítő…

Az Eucharist együttes 2024-ben házigazdája és mások mellett fellépője volt a Dicsőítő Sziget Fesztiválnak. Az eseménynek otthont adó Szigetmonostor közössége szinte sajátjaként kezeli a zenei rendezvényt, amelyről a helyiek nagy vendégszeretete tanúskodik immár három éve. Vannak azonban, akik ezt a családias dicsőítő alkalmat nem szívlelik annyira, és ennek olykor – meggondolatlan vagy szándékolt – jelét…

Megjelent Gável András „A Dicsőítésvezető” című könyve az istendicsőítő élet lelkiségéről. A szerző, dicsőítő előadó a Jézussal járható kereszténységünkről ír. Eközben saját életének olykor humoros, máskor igen komoly és őszinte tapasztalatait osztja meg velünk. Varga László, kaposvári püspök atya a következő szavakkal ajánlja számunkra András könyvét: „Ez a könyv egy hiteles Tanú vallomása. Olyan keresztény,…

Antoine élete egy csapásra omlott össze, amikor elveszítette feleségét a párizsi Bataclan terrortámadásban. A férfi egyedül maradt másfél éves kisfiával, de ahelyett, hogy gyűlöletet érzett volna az elkövetők ellen, másnap egy nyílt levélben a szeretet fontosságára hívta fel a figyelmet. Sorai bejárták a világsajtót, ez jelentette a kiindulópontot a Csak azért sem gyűlöllek titeket című, nemzetközi bestsellerré…
Kering az interneten néhány kép, amelyet a mesterséges intelligencia segítségével gyártottak le Ferenc pápáról. A szentatya ezért látható fehér pufidzsekiben, a diszkóban napszemcsiben vagy gördeszkázás közben a Szent Péter téren. És ha belegondolunk a különböző „megfejtések” akár még nem is állnak olyan távol az egyházfő személyiségétől. Bár az ábrázolások hangsúlya bizonyosan nem mutatna ekkora kontrasztot…
2023. május 6-án két színpaddal és tizenegy fellépővel kerül megrendezésre a Cordis keresztény könnyűzenei fesztivál! A fellépők között lesz Lendvai Zoltán gördeszkás atya, a Mustármag Közösség, az Adoratio Zenekar, az imperfectum együttes, Borka Zsolt és barátai, Nagy Zsolt evangelizátor, valamint az idén immár ötödik éve tevékenykedő AcCordis együttes a rendezvény házigazdájaként. A jubileumi koncerten közreműködik…
A 777 nagyinterjút tett közzé, amelyet Gável Andrással és Gável Gellérttel, az Eucharist együttes frontembereivel készített. A beszélgetésben a Lábánné Hollai Katalin által feltett kérdések egyszerre mély és kényes témákat érintenek, amelyekkel kapcsolatban az előadók őszintén felelnek. A Testvérek együttes felbomlása, a megosztást is eredményező zenei szolgálat, az egyházi elfogadottságuk és a felekezetközi pozíciójuk is…
„Gyertek! Gyertek! Legyetek részesei jubileumunknak! A zenei szolgálat keretében hálát adunk barátommal Rőmer Károllyal az elmúlt 60 évért és a közös zenélésért az elmúlt 40 év alatt és az Úrtól kapott dalainkkal szeretnénk engesztelni és dicsőíteni Jézust és köszönteni a Szűzanyát!” – olvasható Márton Gábor meghívója. Márton Gábor és Rőmer Karesz a hazai keresztény könnyűzene…
Az interneten megjelent egy fotó, amelyen állítólag Teréz anya egy kalkuttai árva fiúcskával ugrókötelezik. Sokan örömmel osztották, lájkolták a képet, mások szkeptikusan reagáltak rá, kétségbe vonva, hogy valóban Teréz anya látható rajta. Akárhogyan is van, annyi bizonyos, hogy akár az alapító, akár „csak” az egyik rendtárs szerepel a fekete-fehér pillanatképen, mindenképpen hordozza az üzenetet, amelyet…
2023. március 18-án nagyböjti zarándoklatot szervez a Mária Rádió és a Mária Út. A beavató, rövid útvonal lelkivezetője Böjte Csaba testvér. A lelkinap során lelkigyakorlat, szentségimádás és szentmise is lesz. A gyülekezőt a Szent Anna-réten tartják szombaton 10:00 órakor. A Szent Anna-rétre tervezett kápolna „reális közelségbe került” – fogalmazott a közelmúltban Erdő Péter bíboros, aki…
2023. március 25-én 16:00 órakor a Zugligeti Szent Család-templomban Komesz Zsolt férfikari Passiójának előadását tekinthetik meg az érdeklődők. A zenés darab Krisztus szenvedéstörténetét követi végig a jeruzsálemi dicsőséges bevonulástól kezdve a kereszthalálig és a sírba tételig. „Ez a (gitáron kísért) zenei nyelv az anyanyelvem. Más kérdéseket kellett megválaszolni. Nem akartam versenyre kelni mondjuk Bach passióival.…
Az imperfectum együttes 20 évet átölelő életében már a kezdetekkor kialakult és azóta is tartó hagyomány, hogy adventben és nagyböjtben zenés alkalmakat tartanak. Ez a hagyomány folytatódik idén is, a szent három napot megelőzően, egyfajta „nulladik napként” április 5-én, nagyszerdán. Az este címe a „Végtelen Szeretet” daluk egyik sora. Az áhítat során zenei repertoárjukból előkerülnek…
Idén június 3-án a horvát tengerparton elhelyezkedő Pula Arénában kerül megrendezésre az Ez az a nap! Adria 2023 a Hillsong UNITED és sok más együttes fellépésével. A magyarországiak legközelebb április 15-én a Veszprém Arénában vehetnek részt Ez az a nap!rendezvényen, aztán pedig június 10-én a debreceni Nagyerdei Stadionban. A Pula Aréna különlegessége, hogy Krisztus napjaiban…