Dramatizált Napi Evangélium

Csak személyes használatra!

Dramatizált Biblia

  • A Végtelennek egy Ura van – a Végességnek pedig több mint 8 milliárd szolgálója.

    A Végtelennek egy Ura van – a Végességnek pedig több mint 8 milliárd szolgálója.

    Időkép – avagy a GENEZIS, az vajon mi? Az olyan fogalomhoz, mint például az IDŐ, eléggé körülményes értelmezhető és mindenki számára elfogadható magyarázatot adni; annak lényegét tekintve. Pedig amióta az emberiség történetét vizsgálják a történészek, midig is találtak arra utaló jeleket, hogy volt erre szándéka őseinknek. Ez a késztetés – el nem múló szándékként –…


  • Fantasztikus előadókkal adhatunk hálát Istennek az idei Adullám-Ars Sacra Fesztiválon

    Fantasztikus előadókkal adhatunk hálát Istennek az idei Adullám-Ars Sacra Fesztiválon

    2023. szeptember 16-án újra megrendezik az Adullám Kávézó kulturális és evangelizációs napját az Ars Sacra Fesztivál részeként. A közönség idén is magas színvonalú és műfajilag sokszínű zenei produkciókkal találkozhat Vác főterén. A keresztény kultúra régi és új kincseit felvonultató országos rendezvénysorozat váci eseményének fellépői: Friderika, a FourISFive, az AlisAdam PianoDuo és az Eucharist együttes a…


  • Szeptember 11 – Szinte mindenki sírt ezalatt a dal alatt a Margitszigeten (VIDEÓ)

    Szeptember 11 – Szinte mindenki sírt ezalatt a dal alatt a Margitszigeten (VIDEÓ)

    Két évvel ezelőtt, szeptember 11-én, az Eucharisztikus Kongresszus szombati napján a Margitszigeten megrendezett családi napon léptünk fel. Az Eucharist csapatát akkor még erősítette Mező Misi jelenlétével. Gellérttel és Misivel közösen szerzett, Szentháromság című dalunkat is elénekeltük, amelyben szájharmónikázott Ferenczi Gyuri is. Jenő énekeivel indítottunk, Fóris Rita számával a magasba emelkedtünk, Szabó Balázs örökzöld megzenésített zsoltárával…


  • Mondottam

    Mondottam

    Az egyértelmű, hogy az ember küzdelemre való képességének a meglétét jónak és üdvözlendőnek tartjuk; de, ugye nem mindegy, hogy ezt a különleges erőt csak elpazarolja, vagy értékes dologra szenteli oda. Alapvetően először is a saját szemszögünkből nézve állapítjuk meg azt, hogy miért is fogunk küzdeni. Igen, ilyen az emberfia; általában. Aztán jönnek olyan történések mindenki…


  • Szent templomod szívünkben építsd fel – Zsámbékon koncertezik az Eucharist

    Szent templomod szívünkben építsd fel – Zsámbékon koncertezik az Eucharist

    2023. augusztus 25-én, pénteken dicsőítő koncertet ad az Eucharist együttes Zsámbékon, az Öregtemplom festői közelségében. A nyárvégi alkalom kiváló lehetőséget ad, hogy hálát adjunk a sok élményért, barátságért, pihenésért, és Istent dicsőítve kezdjük el a következő tanév időszakát. A dalok között Ezekiel próféta mellé szegődhetünk, aki látomásában megcsodálta Isten templomát, amelyből víz fakadt, abból folyó…


  • Hónaljpárna az önfeledt közösségi dicsőítésért!

    Hónaljpárna az önfeledt közösségi dicsőítésért!

    A Biblia számos helyen buzdít arra, hogy miközben dicsőítjük Istent, tárjuk ki a karjainkat. Aki már imádkozott ilyen testtartásban, bizonyosan megtapasztalhatta, hogy milyen felszabadult érzés, amely érdekes módon a lelket is megnyitja Isten szeretete elfogadásának irányába. Mégis, kiváltképp a nyári, hőségtől terhelt napokon, amikor a sok esetben kikerülhetetlen izzadságfolt megjelent a hónaljunk tájékán, ódzkodtunk a…


  • Az eddigi valaha hallott legvidámabb liturgikus alleluja (+videó)

    Az eddigi valaha hallott legvidámabb liturgikus alleluja (+videó)

    A legszentebb liturgia sem mentes az emberi adottságainktól. És bizonyosan, Istennek ezek a dicséretek is kedvesek lehetnek! Mindez jól mutatja, hogy a dicsőítés minősége nem a mi ügyességünktől, hovatovább szentségünktől függ, hanem kizárólag Isten szentségének és végtelen nagyságának, szeretetének elfogadásától. Különlegesen humoros helyzetek még a liturgia során is keletkezhetnek, amelyek bizony megnevettetnek bennünket, ám ez…


  • Ez a hit lépése

    Ez a hit lépése

    Péter engedelmeskedik és elindul a vízen. Amikor szembesül a hullámokkal és a félelmeivel, nem a bárka biztonságát, hanem Jézust választja. Ez a hit lépése. Forrás: Varga Laci atya (Varga László kaposvári megyéspüspök) Fotó: pxhere


  • Kockázat

    Kockázat

    Földi létünk minden pillanata hozhat olyan eseményeket, események egymásból következő sorozatát, amelyekre nem vagyunk felkészülve; de akár ki is jelenthető, hogy nem is lehet mindenre felkészülni. Ezen okból tehát, eléggé izgalmasnak tekinthető az Élet nevű folyamat; és senkinek ne legyen kétsége afelől, hogy fogják meglepetések érni. Ha elfogadjuk, hogy már a saját döntéseink is elegendőek…


  • Oszd meg, ne tétovázz!

    Oszd meg, ne tétovázz!

    Már nem először olvashatunk Leitert Andrástól olyan írást, amely egy latin idézetre támaszkodik; pontosabban, annak az általánosan értelmezett és a legtöbbünk által ismert jelentését helyezi egy olyan, új értelmezési környezetbe, ahol az szintén megállja a helyét. Valójában sokszor el sem gondolkodunk azon, hogy az anyanyelvünk milyen nagy lehetőségeket is nyújt a számunkra ezen a téren;…


  • Szalók idén is gazdag programmal érkezik

    Szalók idén is gazdag programmal érkezik

    41 éve indult útjára az Egerszalóki Ifjúsági Találkozó és Lelkigyakorlat. Idén július 13 és 16-a között rendezik meg. Az örökifjú Kerényi Lajos atya is jelen lesz, és lelki előadásaival a transzcendens felé irányítja a résztvevők figyelmét. A Szalók Band és Csiszér Laci is hozzájárul ahhoz, hogy jó zenével emelhessük szívünket Istenhez. Előadást tart Simon Dávid…


  • Kántor Boglárka: A FeltöltŐ több egy fesztiválnál

    Kántor Boglárka: A FeltöltŐ több egy fesztiválnál

    „A FeltöltŐ számomra többről szól mint egy fesztivál. Végtelenül hálás vagyok mindenkinek, aki segített, hogy ma a rendezvény az ország legnagyobb keresztény zenefesztiváljaként 15 koncertet, 10 előadást és összesen 70 programot valósított meg. A közel egy éves előkészítési folyamatban sokan dolgoztunk, sokan tartották bennünk a lelket, hogy ez megvalósulhasson! Örülök, hogy a határon innen és…


  • Egyházi köszönetnyilvánítás a „Pápamobil” részére

    Egyházi köszönetnyilvánítás a „Pápamobil” részére

    2023. április 30-án a katolikus zenészekből egyesült zenei formáció szolgált a Kossuth téren, Ferenc pápa szentmiséje előtt. A szellemesen „Pápamobil” névre keresztelt fúzió azóta a Dicsőítő Szigeten is közösen lépett fel, megjelenítve a Szentlélektől kapott, testvérek közötti egység ajándékát. Dr. Tóth Tamás, az MKPK titkára, általános koordinátor hivatalos levelében köszönetét fejezte ki a zenei együttműködésért…


  • Isten gyógyító érintése a Dicsőítő Szigeten

    Isten gyógyító érintése a Dicsőítő Szigeten

    A Dicsőítő Sziget fesztivál egyik résztvevője a vasárnapi szentmisére érkezett. Ezt követően közbenjáró imádságra jelentkezett Székely János katolikus püspöknél. Félix nevű unokaöcséért kért imát, aki élet-halál közötti állapotban volt. A kisfiú ezután csodálatos módon rendbe jött, az orvosok haza is küldték hamarabb. A nagybácsi hálaüzenetét és tanúságtételét osztjuk meg az alábbiakban. „Kedves közösség! Egy tanúságtételt…


  • Isten atya és király – Megyeri Jonatán rabbi a Dicsőítő Sziget kerekasztal-beszélgetésén

    Isten atya és király – Megyeri Jonatán rabbi a Dicsőítő Sziget kerekasztal-beszélgetésén

    A Dicsőítő Sziget fontos küldetése, hogy hidakat képezzen a különböző gondolkodású emberek vagy csoportok között. A június utolsó hétvégéjén tartott fesztivál második napján Székely János szombathelyi katolikus püspök és Megyeri Jonatán rabbi kerekasztal-beszélgetésére került sor. Az előadók érintették az Isten és ember közötti kapcsolatot, a zsidóság és kereszténység istenképének kérdését, valamint a tökéletes atyaság forrásának…


  • Az Adullám Kávézó elkötelezett Isten dicsőítésében

    Az Adullám Kávézó elkötelezett Isten dicsőítésében

    A június végi Dicsőítő Szigeten bizonyosan senki sem maradt éhesen vagy korgó gyomorral a remek programok között. Az Adullám Kávézó és fáradhatatlanul pörgő kis csapata szívét-lelkét beletette a kiszolgálásba. Ráadásul a kínálat profin ötvözte az egyszerűséget és az ínycsiklandozót. Koczur Mária, a váci Adullám Barlang vezetője így emlékszik vissza a kétnapos összművészeti dicsőítő fesztiválra. „Öröm…


  • Istennel minden lehetséges – Indul a FeltöltŐ Erdélyben!

    Istennel minden lehetséges – Indul a FeltöltŐ Erdélyben!

    A nyár a fesztiválok időszaka, és idén Gyergyószentmiklóson többedik alkalommal ezen rendezvények sorát  a FeltöltŐ Keresztény Zenefesztivál indítja, hasonlóan a Dicsőítő Sziget nyáreleji alkalmához a Szentendrei-szigeten. A háromnapos rendezvény Erdély legnagyobb keresztény zenefesztiváljává nőtte ki magát, több ezer látogatója van évente. A szervezők idén is számos olyan programmal és koncerttel készültek, amelyekre mindenképp érdemes lesz Gyergyószentmiklósra…


  • Isten gyermekei a Dicsőítő Szigeten ünnepeltek – Megtartották a nyáreleji keresztény zenei fesztivált

    Isten gyermekei a Dicsőítő Szigeten ünnepeltek – Megtartották a nyáreleji keresztény zenei fesztivált

    2023. június 24-25. között rendezték meg a Dicsőítő Sziget összművészeti fesztivált a festői szépségű Szentendrei-sziget Budapesthez közeli településén, Szigetmonostoron. Két napon át szólt a muzsika Isten dicsőítésére. A kimondottan keresztény tartalmú zeneszámok között hallhatóak voltak Petőfi versmegzenésítések. A programot képzőművészeti kiállítás és színházi produkció tette különlegesen színessé és változatossá. Székely János püspök és más előadók,…


  • Az Atya gyermekei – Böjte Csaba testvér a Dicsőítő Szigeten

    Az Atya gyermekei – Böjte Csaba testvér a Dicsőítő Szigeten

    2023. június 24-én 13:00 órakor Böjte Csaba testvér tart előadást és találkozik a résztvevőkkel az idén kétnapos összművészeti fesztivál kezdő programjaként. A ferences szerzetessel még tavaly nyáron beszéltek a szervezők arról, hogy részt vegyen a rendezvényen. Székely János püspök mellett a társvédnökségi feladatainak ellátását is vállalta. Előadásában az idei esemény mottójához igazodva arról beszél majd,…


  • Odavagyunk a jó zenéért – A PZM is koncertet ad a Dicsőítő Szigeten

    Odavagyunk a jó zenéért – A PZM is koncertet ad a Dicsőítő Szigeten

    2023. június 24-én, a Dicsőítő Sziget szombati napján a PZM (Pünkösdi Zenei Misszió) energikus csapata is színpadra lép 18:00 óra után valamennyivel. A zenekar tevékenysége szerves részét képezi a hazai keresztény könnyűzenei életnek. Minden előadott daluk hitvallás Istenről, amely mögött élő kapcsolat a lelki háttér. A szombati találkozásig készítsük fel Isten dicsőítésének teljességére a szívünket…


  • Magyar Fohász 2023 – Krisztus a jövőnk

    Az mindig pozitív, ha egy önmagát keresztény és konzervatívnak valló kormány és ország az örök bibliai értékekhez, mint abszolúthoz igazodik. Ehhez viszonyítva hozza meg döntéseit, tisztítja le időről-időre világlátását. Az is szép, amikor ennek az igazodásnak hangot ad, mondjuk művészi módon megfogalmazott alkotások révén. Ezek mindegyike hitvallásnak minősül, hiszen bennük egyértelműen kifejezésre jut Isten mindenekfelettisége.…


  • Sapszon Ferenc: Pápai szentmise a Szentlélek segítő jelenlétében

    Az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) nyitó szentmiséjén a zenei szolgálatot egy közel ezerfős kórus, valamint a Weiner Leó Zenekar látta el Sapszon Ferenc Liszt- és Kossuth-díjas karnagy vezetésével. A közelgő pápalátogatás szentmiséjének zenei szolgálatát ismét a Liszt- és Kossuth-díjas karnagy, a Nemzet Művésze fogja össze nagy szakértelemmel és hittel. Sapszon Ferenc karnagy a Magyar…


  • Gável András az együgyűségről

    A katolikus egyházi könnyűzenész egy speciális otthonban tett szolgálatának tapasztalatait osztotta meg „Behangoltam a gitárom” címmel. A héten meghívást kaptam az egyik speciális otthonba, ahol az intézmény lakóinak énekelhettem Jézus szeretetéről, továbbadhattam a húsvét örömét, és… közben nagyszerű dolgokra taníthatott engem Isten. Vittem a kis mobil szettemet, erősítőt, mikrofont és minden tartozékot, amelyekkel biztosítani tudom,…


  • Tavaszi hang­ver­se­nyek a Cisz­ter­ci Szent Im­re-temp­lom­ban

    „Sorozatunkban az európai és hazai örökség arányos képviseletére törekedtünk; az első hangverseny e szándék sűrítménye, melynek minden égtáj felől érkező muzsikáját a Boldogasszony tisztelete foglalja keretbe” – olvasható a meghívóban. „A reneszánsz és a klasszikus stílus, a 16. és a 18. század két rendkívüli egyénisége, Monteverdi és Mozart fémjelzi a második délután harmóniáit; előadóik szentimrevárosi…


  • A 2023-as pápalátogatás hivatalos dala

    Vizy Márton és Tóth Dávid Ágoston közös szerzeményéről eképpen posztolt a dalszerző: „A 2023-as pápalátogatás hivatalos dala a Camino, Krisztus a jövőnk c. szerzeményünk lett. (Zene: VM, dalszöveg Tóth Dávid Ágoston) Köszönöm az énekeseknek (Dánielfy Gergő, Dolhai Attila, Nagy Bogi, Szandi, Szőcs Renáta), a filmes stábnak (kredit a videó alatt), valamint a Magyar Katolikus Püspöki…


  • Az izraeli hegymászó ötösre vizsgázott a szeretetből

    A 24 éves izraeli hegymászó, Nadav Ben-Yehuda, az Everest csúcstól 300 méterre feladta álmát, hogy megmentsen egy sérült török mászót. „Amikor megláttam, felismertem. Aydin Irmak (Törökország) volt, a táborban találkoztam vele. Eszméletlenül találtam rá, a sisakja le volt kapcsolva. Mászók elsétáltak mellette anélkül, hogy a kisujját is felemelték volna, de tudtam, ha elhaladok mellette, biztosan…


  • Pintér Béla: Péntek nélkül nincs Vasárnap!

    Képzelt beszélgetés a temetőcsősszel – Pintér Béla írása „Jó napot kívánok! Elnézést a zavarásért, csak azt szeretném kérdezni, hogy itt lehet feltámadni? Nem kérem, ez egy temető. Itt csak meghalni lehet. Majd ha meg tetszett halni, akkor tessék visszajönni, a halál ugyanis elengedhetetlen feltétele a feltámadásnak. De én csak feltámadni szeretnék! Valahogy átugrani a szenvedős,…


  • Gável András: Hiszek a felekezetközi párbeszédben, ezért vallom meg, hiszek az Oltáriszentségben

    „Hiszek az egészséges párbeszédben a más felekezetű keresztény testvéreimmel, éppen emiatt bátran megvallom: hiszek az Oltáriszentségben. Hiszem, hogy Krisztus titokzatos testébe mindannyian meghívást kaptunk, és hogy Krisztus teste ma is látható a hit belső szemével. Hiszem, hogy amikor az egy asztal köré ülünk, akkor nem csak emlékezünk, és nem csak a lelkünkben élünk meg egységet…


  • Imádkozz te is a békéért – az Úrral való egység imájával

    Az Úrral való egység imája: „Imádott Jézusom,lábunk együtt járjon, kezünk együtt gyűjtsön, szívünk együtt dobbanjon, bensőnk együtt érezzen, elménk gondolata egy legyen, fülünk együtt figyeljen a csöndességre, szemünk egymásba nézzen, és tekintetünk összeforrjon, ajkunk együtt könyörögjön az Örök Atyához irgalomért! Ámen.” IMÁDKOZZA SZÁZEZER EMBER NAPONTA AZ ÚRRAL VALÓ EGYSÉG IMÁJÁT! Jim Blount atya idén májusban ismét hazánkba látogat. Szeretnénk addigra 100 000 emberhez…


  • Megbocsátás után dicsőítés, manírok nélkül – Szabó Balázzsal

    Szabó Balázs rendszeresen szolgál főként a baptista iskolákban, ahol zenéjével és személyes tanúságtételével segíti a fiatalokat, hogy képesek legyenek igennel felelni Isten szeretetére. Legutóbb Debrecenben járt a Diószegi Sámuel Baptista Technikum és Szakképző iskola tanulóinál. Hatalmas élménnyel gazdagodott, amelyet az alábbiakban is közölt bejegyzésében osztott meg. „ZENEKLUB Gyakran úgy érzem, nem is értjük igazán, milyen…