a dicsőítők itt kötnek ki

Dramatizált Napi Evangélium
Csak személyes használatra!

2026. június 28-án ötödik alkalommal rendezik meg a Dicsőítő Sziget Fesztivált a Szentendrei-sziget déli csücskén, Szigetmonostoron. A program idén is már előző nap délután elindul a 24 órás dicsőítés résztvevőivel, akik a nagyszínpad zenei programjaival párhuzamosan, dicsőítő zenei szolgálatukat felajánlva, járnak közben a fesztivál előadóiért és közönségéért. Az idei nyáreleji rendezvény mottója: „Van egy hely”.…

Miközben politikai erőfitogtatás eszközévé kezd lealacsonyodni a magzati korú, önmagukat megvédeni képtelen embertársaink meggyilkolásának a kérdése az úgynevezett „Szívhang-törvény” vitája közben, a hazai „kompromisszum-kereszténység” képviselői újabb megerősítést kapnak félutas megoldásaikhoz. A mérlegelés alapját a statisztika biztosítja az ellenzők és a védelmezők számára is: vajon csökken az abortuszok száma a rendelkezés bevezetésének köszönhetően? Azt pedig már…

Gável András az „A Dicsőítésvezető” című könyve az élet számos területén vizsgálja, hogyan élhetünk istendicsőítő életet, amely nem csak zenét és éneklést jelent. Az alábbiakban részletet közlünk az említett műből, amely a házasság és az abban megélhető szexuális élet, valamint Isten dicsőítésének párhuzamát fejti ki. A testi önátadás kicsiben talán megsejtet valamit a Szentháromság Egyisten…

2025. december 19-én este 19:00 órai kezdettel az Avilai Nagy Szent Teréz plébániatemplom újra otthont ad az imperfectum+ együttes advent végi áhítatának. Talán éppen arra a lelassulásra, megérkezésre van most szükséged, amit az előadók kínálnak fel neked. „Milyen ódon, mégis újra és újra friss, ahogy ez a dallam felcsendül évszázadok óta nemzedékről nemzedékre a hívők…

2025. december 14-án, az öröm vasárnapján adventi flashmobra, szentmisére és koncertre hív bennünket az Eucharist együttes. Az Isten dicséretének szentelt este során a Sapszon Ferenc karnagy által vezetett Kodály Zoltán Kórusiskola mellett hallhatjuk még a hazai keresztény könnyűzene ismert előadóit. Az ünnepi szentmisét Erdő Péter bíboros mutatja be. A szentmisét megelőző flashmobon és az este…

2025. június 29-én újra találkoznak a Dicsőítő Szigeten mindazok, akik szeretnének egy teljes napot adni Jézusnak. A szigetmonostori rendezvény sok meglepetést ígér az odaérkezők számára. Az idei fesztivál mottója: „Soha nem hagylak el”. Az ehhez kapcsolódó üzenet, hogy Jézus Krisztus a barátainak nevez bennünket. Jézus barátai vagyunk tehát. A Dicsőítő Sziget szervezői egy fotófalat fognak…

A verbita rend – más néven az Isteni Ige Társasága – alapításának 150. évfordulóját ünnepli ebben az esztendőben. Idehaza a magyarországi rendtartomány ehhez kapcsolódóan szimpóziumot rendezett Budapesten, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karán 2025. május 24-én. A konferencia mottója a szentévhez igazodott: „A világosság tanúi mindenhonnan, mindenkinek”. Az eseményen Gável András katolikus dicsőítésvezető is…

2025. május 17-én a szigetmonostori Dicsőítő Sziget Fesztivál szervezői a délebbre fekvő Dunakanyarba költöztek át, a június 29-i országos rendezvényük előtt kicsivel több mint egy hónappal. 12:00 órától egészen sötétedésig folyt a program koncertekkel, előadásokkal, tanúságtételekkel és személyes találkozásokkal. A keresztény testvéregyházak, a Hartai Értékörző Egyesület, a Göncöl Park Egyesület és a Dicsőítő Sziget Fesztivál…

„Körtáncban éneklik: Minden forrásom Belőled fakad!” (Zsoltárok 87,7) Mindannyian forrásokat keresünk. Legtöbben anyagi forrásokat, kiapadhatatlan forrásokat, ami az idők folyamán sem apad el. Csak egyetlen ilyen forrás létezik: Jézus Krisztus! Kereshetünk mi ideig-óráig tartó forrásokat, testi-lelki örömöket, de annak meg vannak számlálva a percei. Nem ad folyamatos boldogság érzetet. Ma az a legboldogabb ember, akinek…

Az Eucharist együttes zenei szolgálata mellett imaestet tartanak az Esztergomi Bazilikában a pápaválasztó Konklávé első napján, 2025. május 7-én, 18:30 órakor. A közös imádságra Erdő Péter bíboros is buzdított római videóüzenetében. A főpásztor kiemelte annak fontosságát, hogy a hívek könyörögjenek a pápaválasztó bíborosokért, hogy döntésükben a Szentlélek vezetésére hagyatkozzanak. Ferenc pápa utóda, Róma következő püspöke…

2023. április 2-án, Virágvasárnap Jézus Krisztus szenvedéstörténetét élhetjük át a Dramatizált Biblia társulatának hat kiváló színésze és az Eucharist együttes közös előadásban. Hasonló eseményben tavaly a Mátyás-templomban lehetett része az érdeklődőknek. A vasárnap este 20:00 órakor kezdődő program szíveközepe a szentírási igeszakaszok igényesen szerkesztett és művészien tolmácsolt egymásutánja, amelynek során zenei betétek segítenek bennünket a passió elmélyült átelmélkedésében. A…

A Dramatizált Biblia archaikusan modernné teszi az igei üzenetet, miközben kialakítja bennünk a lényegre figyelő belső szemünket. 2023. április 2-án, este 20:00 órakor a Dramatizált Biblia neves színészekből álló társulata Jézus Krisztus szenvedéstörténetét mutatja be művészi módon a Szent István Bazilikában. A virágvasárnapi eseményen az Eucharist együttes működik közre. Az előadás apropóján Zámbori Soma színművésszel…

Április 2-án, Virágvasárnap este 20:00 órakor kerül bemutatásra a Fájdalmak Férfia című előadás, amely Krisztus szenvedéstörténetét tárja elénk. Az eredeti bibliai szövegeket színművészek által tolmácsolva, a történethez méltó zenei aláfestéssel hallhatjuk. A produkció a Dramatizált Biblia társulatának színészei és az Eucharist együttes közös munkája által valósul meg a Szent István Bazilikában. A minden napra szánt…

1848-ban a magyarok kivívták a szabadságukat. Sikerült, ha nem is túl hosszú időre, minden felettük álló hatalomtól megszabadulniuk. De vajon ez volt a szabadság teljessége? A keresztény „szabad akarat” vajon miképpen egyeztethető össze az efféle dicsőséges forradalmakkal? Ahhoz, hogy a nemzeti ünnepünkön Isten kezét el ne eresszük, szükséges megválaszolnunk ezeket a kérdéseket. Különben megmarad számunkra…

Sillye Jenő és Kovács Gábor: Keresztút című művét adják elő a zeneszerző és férfiakból álló énekkara előadásában számos helyszínen. „Hálás vagyok, hogy megismerhettem és szerzőtársamként tudhattam – utalt Sillye Jenő néhai szerzőtársára, aki a Keresztút tizennégy állomásból álló költemény szerzője. „Megtetszett neki, ahogyan megzenésítettem a verseit. Nagyon nagy szeretettel fogadta. Így kezdődött a kapcsolatunk. Közösen…

„Nagyon sokáig nem tudtam feloldani a szakmám és a vallásom közt húzódó kontrasztot. Jó érzés volt gyónni mondjuk egy Rómeó-szerep után” – mondta el Dolhai Attila Jászai Mari-díjas magyar színész, musicalénekes a Balatonszemesi Katolikus Találkozón, ahol a MAGnificat zenekar tagjaként lépett fel . A keresztény könnyűzene stílusában is játszó előadó szerint a hitünk segítség másoknak,…

Simon Bence egyik legutóbbi videójában, amely a keresztény könnyűzenével foglalkozott, érintette a dalszövegek szóhasználatának problematikáját. Még mielőtt mélyebben belemennék a témába, hamar leszögezném, hogy semmi bajom Bencével. „Szíve joga” elmondani a saját véleményét a keresztény könnyűzenéről, még akkor is, ha ez nem egyezik meg az objektív vélekedéssel. Mondjuk „keresztény könnyűzenei edukáció” elnevezéssel futtatni ezt az…

Gulyásné Balogh Bianka 2003. nagyböjtjében zenésítette meg Sík Sándor A keresztút című versét stációról-stációra. Ez a gitár-, fuvola-, hegedű-, cselló-, ütős- és szintetizátor kíséretekre írt ifjúsági keresztút mély nagyböjti lelki feltöltődést nyújt a Feltámadás, a Húsvét ünnepére készülve. 20 év nagy idő, de ez a Keresztút többnyire változatlanul, eredeti formájában szólalt meg, és minden évben…

A Lelkes Napok a Magyar Katolikus Karizmatikus Megújulás – amely a magyar katolikus karizmatikus megújulás közösségeinek, szolgálatainak nemzeti szintű szövetsége – ifjúsági szolgálata. Az ő megbízásukból végzi a központi szolgálatokat a Nemzeti Szolgáló Bizottság. Az MKKM fiatalokkal foglalkozó szolgálata az Ifjúsági Szolgálat. Szolgálnak is a javából, teljes erőbedobással. Lelkesek, keresztények és – bármily meglepő –…

Ferenc pápa Budapestre látogat – immár hivatalos a jó hír. A szentatya április 28. és 30. közötti magyarországi látogatásáról az Apostoli Nunciatúra és a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) Állandó Tanácsa adott ki közleményt 2023. február 27-én. A pár nappal korábban már kiszivárgott hír még arról beszélt, hogy az egyházfő ellátogat Szegedre és egy Mária-kegyhelyre…

Dr. Székely János megyéspüspök levelet írt a Szombathelyi Egyházmegyében élőkhöz a „Fiducia supplicans” című dokumentummal kapcsolatban. A katolikus főpásztor írása a hivatalos Facebook oldalán jelent meg, amellyel reagálni kívánt Ferenc pápa 2023. december 18-án írt „Fiducia supplicans” című dokumentumára. A számos bibliai vonatkozással alátámasztott levelet változtatás nélkül, teljes terjedelmében közöljük. „Kedves Paptestvérek, kedves hívek! A…
Már közzétette az Ez az a nap! dicsőítő megarendezvények szervezőirodája a következő évi nagy eseményük időpontját. A helyszínről és egyéb részletekről csak később adnak információt, de feltételezhetjük, hogy ahogy előző évben is egy vidéki stadiont töltött meg az alkalom, így 2024-ben is egy vidéki nagyvárosban gyűlhetnek össze a különböző keresztény felekezethez tartozók. Lehet, hogy Miskolcon?…
2023. november 25-én a Mária Rádió különleges rózsafüzér imádkozását hirdette meg. „Szeretettel hívjuk hallgatói családunk minden tagját közös gyertyás rózsafüzér imádságra a békéért a budapesti Hősök terére szombat délután 16:00 órára” – áll a közleményben. A rendezvény menetének megkezdése előtt, 15:30-tól a Hősök tere közepén gyülekezhetnek a résztvevők. Ekkor kezdik el meggyújtani a az imádkozók…
Az MTVA Bizony Isten elnevezésű YouTube csatornáján már elérhető az Agapé című, értékorientált műsor 76-ik adása. Ebben olyan kérdésre keresték a választ, hogy mire tanítanak minket testvéreink. Melyek a legjellemzőbb gyermekkori konfliktusok? Hogyan válhatnak később ezek a kapcsolatok erőforrássá, és szülőként mit tehetünk, hogy gyermekeink felnőttként is számíthassanak egymásra? Vágvölgyi Gergely műsorvezető vendégei ezúttal Bárdos…
2023. november 18-án 19:00 órától a Szent István Bazilika lesz a helyszíne annak az imaestnek, amelynek során gyerekek és fiatalok imádkoznak a világ békéjéért. Az esemény nem egyedülálló, hiszen éppen néhány hete, októberben szintén a gyermekek imádkozták a rózsafüzért a békéért szerte a világon. Az imaesten a rózsafüzért Mohos Gábor püspök vezeti, aki az alkalom…
Neked mikor van a szülinapod? Az enyémen ma már munkaszüneti nap van, úgyhogy a boltok zárva, az emberek pihennek, vagy tevékenykednek. Kicsit másképp, mint máskor. Az én születésnapom november 1-jén van. Hajnal 2,05-kor születtem, valahol az éjszaka vége felé közeledve, egy új nap éppen csak kezdetén. Akkor még nem igazán volt ekkora nagy muri, de…
Annyi reklámot kapnak Mindenszentek ünnepe előtt a démonok és a sátán, mint egész évben egyszer sem. Még a Halloween fonákjára keresztény módon rámutatók is ezt az ördögi hírverést erősítik, miközben bemutatják a sátán hamis cselvetéseit. Ezzel egy szóval sem mondom, hogy inkább elhallgatni kellene az igazságot, de miközben ezt tesszük, mi magunk tesszük ki a…
„Az első dalról lemaradtunk. Egyébként jött tőlünk mindenki. A nagyobb gyerekeink különleges módon szorítottak a kortársaiknak. Jó volt csak úgy lenni. Általában nehezemre esik olyanokat meghallgatni, akik hozzám hasonlóan Istent dicsérik a dalaikkal. Most azonban semmilyen »kritikai vizsgálódás« nem rontotta el az estét. Mint a bársony úgy simogatott a muzsika. A dalok közötti összekötők valódi…
2023 december 11-én Veszprémbe érkezik a Virginia State Gospel Chorale, Amerika egyik legnépszerűbb gospelkórusa. A 25 fős csapatot zenekar kíséri élőben, valamint csatlakozik hozzájuk David Bratton világhírű szólista is, aki több mint 52 héten át vezette a Billboard Gospel listáját. A kórus különlegessége, hogy karmesterük, Sir Perry Evans, koreográfus is, így igazi showműsort láthatnak a…
2023. október 7-én az Eucharist együttes és a Dramatizált Biblia színésztársulatának három tagja (ezúttal Balogh Anna, Csákai László és Zámbori Soma) közös produkcióját élvezhetjük Hajdúsámsonban, a református templomban délután 16:00 órai kezdettel. Az előadás különlegessége, hogy a Biblia szavait művészi módon tolmácsolják a profi színészek, amelyre az Eucharist együttes dalai reflektálnak, mintegy megadva a hívő…