2025. december 19-én este 19:00 órai kezdettel az Avilai Nagy Szent Teréz plébániatemplom újra otthont ad az imperfectum+ együttes advent végi áhítatának. Talán éppen arra a lelassulásra, megérkezésre van most szükséged, amit az előadók kínálnak fel neked.
„Milyen ódon, mégis újra és újra friss, ahogy ez a dallam felcsendül évszázadok óta nemzedékről nemzedékre a hívők ajkán! Ugyanúgy hívjuk, várjuk, vágyakozunk az Isten után, ahogy elődeink tették: összegyűlünk és együtt imádkozva, elcsendesülve készítjük magunkban az Úr útját a zene, az énekek hangjait segítségül hívva, hogy valóban megérkezhessünk a jászolhoz, amikor eljön az ideje. Hozunk régit is, újat is az egyházi zene kincsestárából, hogy összekössük a régmúltat a jelenvalóval, hogy eljuthassunk az Isten időtlenségébe. Az áhítat alatt lehetőség lesz felvenni a gyónás szentségét is, hogy gyermekien tiszta szívvel nézhessünk majd az újszülött kis Jézus szemébe Karácsonykor. És ha hozol magaddal egy mécsest, Te is kihelyezheted majd az áhítat idején, hogy egyesíthessük az imáinkat, és növeljük együtt a fényt és a reményt a szívekben” – invitálnak a szervezők.






