„Fájó szívvel, de hálaadó lélekkel átadtam az éjszaka folyamán Zsolti lelkét a Teremtő Atyának” – augusztus 18-án e szavakkal tudhatta meg a nagyvilág a zenész feleségétől, hogy Borka Zsolt, a hazai keresztény könnyűzene egyik kiváló oszlopa hazatért az Atya országába, ahová mindig is vágyakozott. 66 éves volt, amikor sokak által szeretett jellegzetes hangjával beléphetett a mennyei kórusba. És bár hosszan viselt betegsége egész testét megpróbálta és minden erejét igénybe vette, soha nem adta fel. Utolsó heteiben is a legnagyobb hittel beszélt Isten gyógyító erejéről és az ő jó akaratáról.
2026. szeptember 6-án, délután 15:00 órakor hálaadó szentmisét mutatnak be Fóton a Szeplőtelen Fogantatás Templomban Borka Zsolt életéért és gazdag életművéért.
„Az elmúlt hetekben azt tapasztaltuk, hogy egy nagyon mély szeretet árad felénk széleskörűen. Sokan kérdeztétek mikor lesz a temetés, hogyan tudnátok segíteni nekünk. Köszönetképp, amit ezzel kapcsolatban érzünk, mindenkit nagyon nagy szeretettel hívunk a hálaadó szentmisére, ami szeptember 6-án a fóti római katolikus templomban, 15 órai kezdettel lesz megtartva Zsolt életéért és gazdag életművéért, valamint a misét követő agapéra, ami a közösségi házban lesz a templom mellett. A temetés szűk családi körben lezajlott, így ezen az eseményen szeretnénk találkozni, együtt lenni mindazokkal, akik szerettétek, tiszteltétek Zsoltot” – adta hírül a Borka család.
„Aki nem hisz a csodában, az nem realista. Utolsó telefonbeszélgetésünk alkalmával mondtad ezt. Akkor már hosszú ideje szenvedtél az egyre jobban elhatalmasodó betegségtől. Soha nem adtad fel” – emlékezett vissza közösségi oldalán Gável András.
Az Eucharist együttes vezetője így folytatta: „Amikor az egyik zenei szolgálat után te vezetted hazafelé az autót, egy T-kereszteződést nem vettél észre. Mi csak mentünk tovább egyenesen a szántóföldre. Öt centi, nem több: ennyi kellett a csodához, és nem találtuk telibe a villanypóznát. Pislogva és hálát adva szálltunk ki a piros Volkswagenedből, ha jól emlékszem Passat volt. Álltunk ott négyen a sötét estében: te, Jenő, Gellász és én. Senkinek semmi baja nem lett.
Még volt feladatunk.
A telefonban a másik mondatoddal fogalmaztad meg aztán az igazi csodát, a lényeget: Mindnyájan az ég felé törekszünk. Aztán a tőled megszokott zsivány nevetéssel hozzátetted:
Remélem, lesz jó behűtött sör!
Nem akartad, hogy rólad beszéljenek, te akartál beszélni és énekelni Őróla. Igaz módon, válogatott, megérlelt és súlyos szavakkal. Képmutatás és önmutogatás nélkül. Ezért a legváratlanabb helyzetekben is képes voltál széttrollkodni a legmagasztosabbnak érzett pillanatokat.
Pont úgy, mint a Kossuth téren, ahol a „Pápamobil” tagjaival közösen szolgáltunk a pápalátogatáskor. Mielőtt színpadra léptünk volna, hogy a többi között a Mária, Mária szép virágszál című dalodat is elénekeljük sok-sok ezer emberrel, képes voltál egy olyan viccet a fülünkbe súgni, amelyet megismételni én még most is gyáva lennék. A magasztos szolgálat a váratlan, mélyen emberi humor révén olyan mederbe került, ahol észrevétlenül Isten lett az első, és nem mi magunk.
A keresztény könnyűzene, már ha létezik efféle fogalom, a szívügyed volt. Nem volt számodra benne hosszú ideig fenntartható klikkesedés. Utáltad a szekértáborosdit. Kezet nyújtottál mindenki felé, mert fontosabb volt számodra meglátni a másikban az embert. És kifejezetten örültél, amikor újabb tehetséges zenei csapatokról szereztél tudomást.
Egyszerű maradtál a gitároddal – mert ez számodra ennyire egyszerű kérdés volt.
A beszélgetésünk végén megegyeztünk: Imádkozzunk egymásért! Te erre csak ennyit mondtál: Oké! És tudom, hogy ezt betartod. Most már arról a helyről, ahol hiszem, hogy van behűtött sör. Dobj be néhány dobozzal nekünk is. Nemsokára érkezünk – az örökléthez képest mindjárt…” – zárta búcsúzó szavait Gável András.
