„Az Isten szava ugyanis eleven, átható és minden kétélű kardnál élesebb, behatol a lélek és szellem, az íz és a velő gyökeréig, megítéli a szív gondolatait és érzéseit. Semmilyen teremtett dolog nem marad előtte rejtve; minden föl van fedve és nyitva van az előtt, akinek számadással tartozunk” – olvashatjuk a Zsidókhoz írt levélben. Nem veszélytelen tehát, és végképp nem utal bölcsességre, ha a saját kényünk szerint használjuk Isten Igéjét. A saját akaratunkat kívánjuk alátámasztani ugyanis ilyen helyzetben. Ám Isten szavának olvasása és hallása pontosan nem erre való. Amikor a Bibliát olvassuk, Isten szándéka előtt akarunk feltétel nélküli nyitottságot gyakorolni. Isten Igéjének olvasásához és értelmezéséhez ezért alázatra és nem kevélységre van szükség.
Az Ige iránti alázatra mindenkinek szüksége van. A tehetős vezetőkhöz és az egyszerű emberekhez ugyanolyan élesen, kétélű kardként szól a Szentírás. Senki nem használhatja Isten szavait önkényesen. Ha mégis ezt teszi valaki, a mindenható Isten trónjára önmagát emeli a saját szívében keletkező valamiféle gőg hatására.
Isten szava azonban igaz, teremtő, aktív és cselekvő.
Mindenkihez elér, és rámutat a szívben rejtőző igazságra és hamisságra egyaránt. Aki önös céljaira használja az örök szavakat, előbb vagy utóbb saját magát helyezi ítélet alá. Bűne és gőgös szíve hamisságára bizony egyhamar fény derül.
Nem elegendő tehát felelőtlenül kiragadni egy-egy igehelyet a Bibliából. Annak értelmezését a Szentlélek vezette Egyház és a saját nyitott szívünk szűrőjén is át kell ereszteni. Érdemes a teljes szövegkörnyezetet átvizsgálnunk. Egy-egy mondat vagy szó ugyanis téves értelmezésekhez vezethet. Legtöbbször az Isten beszédének hallgatásához elengedhetetlen alázat kell, hogy meglegyen bennünk, amelynek alap attitűdje a jézusi „de ne az én akaratom legyen, hanem a tiéd” hozzáállás.
Nézzünk egy konkrét példát! Dániel könyvének negyedik fejezetében Nebukadnezár király álmáról és annak megfejtéséről olvashatunk. Az uralkodó rossz álmot lát, és égi szózatot hall, amelyet nem képes megfejteni. Az udvari tudósok és bölcsek mind csődöt mondanak, egyedül Dániel képes Isten üzenetének magyarázatára.
Isten megjövendöli, hogy a király uralma nem lesz örök, és elveszíti hatalmát: „A fölséges uralkodik az emberek királysága fölött. Annak adhatja, akinek akarja. Akár a legutolsó embert is trónra emelheti.”
Ha pusztán csak ezt a részt emelnénk ki a Bibliából, akár arra is következtethetnénk, hogy bizony Nebukadnezár pöffeszkedő hatalma nem tetszik Istennek, ezért elveti őt. Valamint, hogy az új uralkodónak lehet csak esélye a helyes kormányzásra. Ám, ha a történet folytatását is nézzük, hamar megérthetjük, hogy Isten figyelmezteti a királyt: ha nem tekint alázattal a hatalomra és a kormányzásra, bizony örökre elveszíti azt. Isten próba alá helyezi a királyt „hét időszakig”, amelynek végén még van lehetősége az uralkodónak őszinte és megtisztult szívvel viszonyulnia Istenhez, akitől a hatalma származik.
A történet sokkal jobban szól tehát egy kapcsolat megerősítéséről a földi uralkodó és az ég mindenható Ura között, mintsem a király vereségéről. Nagyon szép az említett szentírási példánkban, hogy Nebukadnezár a letaszítottság és a tébolyoltság próbáját kiálva, azonnal Istent kezdi dicsőíteni és magasztalni. Megvallja ugyanis, hogy az ő földi hatalma valóban Isten ajándéka.
A király visszaszerzi a trónt, sőt, még nagyobb hatalomra tesz szert. Uralkodását azonban már tökéletesen megalapozza és átjárja az alázat és a bizalom a mindenható Isten iránt.
A történet tanulsága tehát, hogy a dölyfös-gőgös-kevély uralkodók pusztulásra vannak ítélve hiába „a legutolsó emberről” van szó, akit Isten a történelem egy pillanatában a trónra emel. Isten főségének az elismerése és követése tehát minden uralkodó feladata.
Nagyon szépen megmutatkozik a történetben, hogy ennek
az isteni hatalomnak az elismerése és egyben a megújulás záloga egyedül Isten dicsőítése lehet, amely Isten szeretettervének elfogadásában áll.
Összegezve: a fenti, kiragadott és akár önkényesen is értelmezhető igeszakasz az Isten hatalmát teljes mértékben és alázatosan elismerő Nebukadnezár gyönyörű és igaz dicsőítő himnuszával nyújt egységes és követendő üzenetet Isten szavával és akaratával kapcsolatban:
„Ugyanabban az időben visszanyertem értelmemet, királyi méltóságom mellé visszakaptam tekintélyemet és dicsőségemet. Szolgáim és főembereim fölkerestek, és visszahelyeztek királyságomba, sőt még nagyobb hatalomra tettem szert. Ezért én, Nebukadnezár, áldom, magasztalom és dicsőítem az Ég Királyát, mert minden tette igaz és útjai igazságosak; s akik kevélyen járnak-kelnek, azokat meg tudja alázni” [Dán 4,33-34].
Intő jel és isteni biztatás ez minden kor vezetőjének. Isten szava, a kétélű kard ugyanis megítéli a szív gondolatait és érzéseit. A miénket is.
Gável András
Fotó: Wikipédia
