Michael W. Smith: Áldott vagyok!

Minden színpadon álló embernek sokat jelent, ha egy-egy nagyobb projekt után kicsit visszahúzódhat a szerettei közé. A töltekezés pillanatai ezek, amikor pontosan úgy látják őt, amilyen valójában.

Michael W. Smith esetében is hasonlóképpen lehet ez. Ezt bizonyítja legalábbis egyik bejegyzése. A világhírű énekes által megosztott képen az unokáját tartja a kezében, és lelkendezve a következőket írja:

„A Way Maker World Tour sajnos véget ért múlt vasárnap PA-ban 2022-re. És itt vagyok két nappal később, és fogva tartom Owent. Mérhetetlenül áldott vagyok!”

A Way Maker szám mindnyájunk szívébe belophatta magát, és egy picit kötődik az induló Covid-járványhoz. Ugyan a nigériai gospel énekesnő, Sinach csodálatos, Istent dicsőítő éneke 2015. december végén debütált, ám az azóta eltelt időszakban a keresztény könnyűzene legismertebb előadói vették fel saját repertoárjukba a minden helyzetben a Mindenható nagyságát magasztaló dalt.

A vírusjárvány okozta időszak egyik különleges ajándékának is tekinthetnénk, hogy a keresztények kénytelenek voltak átmenni a vizsgán: vajon tudnak bízni Istenben a legkilátástalanabb élethelyzetekben is, vagy megrendül a hitük?

Michael W. Smith Sinach „Way Maker” című dalát emelte be nagy sikerű dicsőítő énekei közé. Teljesen tudatos választás volt ez a dicsőítő előadó részéről. Az idei Ez az a nap!-on hazánkban is járt világhírű énekes az olaszországi szenvedéseket és a koronavírussal szembeni elkeseredett küzdelmeket látva, az eredeti dalt olasz nyelven adta elő Vanessa Campagna énekesnő társaságában. Az erről megjelenő lyric-videó dedikációja is egyértelmű volt:

„Per Italia”, azaz Olaszországért.

A dal már angolul sem hangzott rosszul, ám az olasz verzió még annak a szívét is megérinti, aki eddig esetleg „elsétált” volna mellette. Ismerjük el Michael W. Smith igazi, keresztényi szolidaritásáról tett tanúbizonyságot az elkészült, minden olasz számára a saját nyelvén érthető, dalba öntött reményteli üzenettel:

„Isten, te itt vagy, és munkálkodsz közöttünk, imádlak téged, aki fény vagy a sötétben. Utat nyitsz és gyógyulást hozol a legkilátástalanabb helyzetben is”.

Az énekes ezúttal is szembeszáll egy kórral, amely alapjaiban fertőz mindenfelé a világban. Az unokájával közös képen látható előadó ezáltal is tanúságot tesz a bibliai ihletésű család mellett.