„E non dimenticatevi di pregare per me” – ismétli meg gyakorta a már-már emblematikus mondatát Ferenc pápa, kérve bennünket, hogy ne felesünk el imádkozni érte.
A Rete Mondiale di Preghiera del Papa oldal üzemeltetői éppen ennek a pápai kérésnek tesznek eleget azzal, hogy a szentatya papságának 10. évfordulójára egy nemzetközi ima-ajándékot nyújtanak át az egyházfőnek.
A kezdeményezéshez mi magunk is csatlakozhatunk. Fogadtatási ajándék gyanánt is milyen szép lenne, ha életkortól függetlenül minél több magyar ember bekapcsolódna ebbe, és a pápai szülinapi tortára mindegyikünk feltenné a saját kis gyertyáját, amelyet március 13-án nyújtanak át az április 28-30. Budapestre látogató Ferenc pápának az illetékesek.
Ehhez elegendő regisztrálnunk a megadott linken szereplő térképen, amelyen egy gyertya fog megjelenni. Ez majd jól mutatja, hogy az adott helyen is imádkoztak a pápáért.
(Az oldal ötnyelvű, és csupán azt szükséges megadni, hány Üdvözlégyet mondunk el március 13-án erre a szándékra a szentatyáért, illetve az üres négyzeteket kell kipipálni. Más adatot nem is kérnek. A rendszer automatikusan érzékeli a pozíciónkat, és elhelyezi a kis gyertyát a térképen éppen oda, ahol abban a regisztrációnk pillanatában tartózkodunk.)
A térkép ide kattintva érhető el:
https://www.decimus-annus.org/site/index
Az eseményhez csatlakozva, emlékzetetőt is beállíthatunk magunknak, hogy az adott napon el ne felejtsük a vállalásunkat:
„Tartsd meg, Isten, szentatyánkat, Krisztusnak helytartóját!”
#prayforpope