Fábry Kornél atya: Köszönöm

„Szeretem a szentmisét úgy végezni, hogy aki részt vesz rajta, az erősödjék a hitében, feltöltődve folytassa útját, és vágyjon arra, hogy mihamarabb találkozzon Jézussal újra az Igében és az Eucharisztiában” – vallja Fábry Kornél atya, akit a Szentatya az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye segédpüspökévé nevezett ki a napokban. Szentelése szeptember 2-án lesz a Szent István Bazilikában. A nyáron tehát még talán arra is marad ideje, hogy a számára kedves szörfözésről se kelljen lemondania.

2000-ben szentelték pappá, Pesten, Párizsban és Rómában is tanult. Ő volt az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus főtitkára, jelenleg az Országos Lelkipásztori Intézetet vezeti és készül püspökké szentelésére. Sportol, zenél, barátkozik és a hobbija a hivatása, melyet harminc éve kapott a Jóistentől.

„Nagyon szépen köszönöm Mindenkinek a sok jókívánságot, gratulációt és imát a segédpüspöki kinevezésem kapcsán. Bocsánat, hogy nem válaszoltam mindenkinek személyesen, de olyan sokan írtatok, hogy nem győzöm.

Nagyon hálás vagyok Istennek és Értetek.

Szeretettel hívlak a szentelésre 2023. szeptember 2-án, szombaton 10 órára Budapesten a Szent István-bazilikába.
Addig pedig kérem, hogy imádkozzatok velem együtt mindennap a békéért és nemzetünkért:

Imádott Jézusom!
Lábunk együtt járjon!
Kezünk együtt gyűjtsön!
Szívünk együtt dobbanjon!
Bensőnk együtt érezzen!
Elménk gondolata egy legyen!
Fülünk együtt figyeljen a csöndességre!
Szemünk egymásban nézzen és tekintetünk összeforrjon!
Ajkunk együtt könyörögjön az Örök Atyához irgalomért! Ámen.

Nagyon köszönöm.
Szeretettel:
Kornél”

(Fábry Kornél atya Facebook bejegyzése)