Fertőszéplakon gyűlt össze a dicsőítő generáció új nemzedéke

2023. júliusában Fertőszéplak adott otthont a Sacro Song keresztény könnyűzenei oktatási projektre épülő képzésnek. Szép számban érkeztek egészen fiatal résztvevők is, akiknek fontos, hogy még jobban és szebben énekelhessenek Istennek. A kezdők és a haladók egyaránt gazdagíthatták tudásukat a három napos kurzuson, amelyet Tiboldi Ákos, az Exodus katolikus dicsőítő együttes tagja szervezett. Az éneket Vida-Veres Imola oktatta, ütőhangszeren Vida Mihály segítette a fiatal dobosokat. Gável Gellért a gitárosokkal foglalkozott kamarajellegű módszert alkalmazva, az egészen kezdők ujjait Gável András igazította a fogólapon.

„Fertőszéplakon a Sacro Song okatási projektre épülő, fantasztikus, három napon át tartó, intenzív dicsőítő és keresztény könnyűzenei kurzus valósulhatott meg. A tanároknak könnyű dolguk volt: a résztvevők, kicsik és nagyok, mind Isten dicsőítése miatt akartak igényesebben muzsikálni. Nagyon szép eredményekkel fejeződött be a képzés. Lesz folytatás!” – írta a képzés egyik tanára.

Fotó: Dicsoitosziget.hu