Dramatizált Napi Evangélium

Csak személyes használatra!

Dramatizált Biblia

  • Pizza dal grano di Dio – időutazás, avagy a vértanúk korát éljük újra

    Pizza dal grano di Dio – időutazás, avagy a vértanúk korát éljük újra

    Pierbattista Pizzaballa jeruzsálemi pátriárka az imádságra és böjtre a békéért tett felhívását követően olyan hitvalló és bátor kijelentést fogalmazott meg, amely után bizony el kell gondolkodnunk azon, hogy szabad-e önmagunkra vonatkoztatni a keresztény jelzőt. A bíboros egy olaszországi újságírókkal tartott videokonferencián jelentette ki: hajlandó lenne elcserélni magát a Hamász által túszul ejtett és a Gázai…


  • Ármánykodási szándék – …a tűz és a vihar 6-felé szakította a Földet …   II/2

    Ármánykodási szándék – …a tűz és a vihar 6-felé szakította a Földet …   II/2

    Annyiban visszautalok az előző rész tartalmára, hogy az emberi cselekedetek nagyobb része olyan, amit a neveltetési és tapasztalati közeg megkíván; vagyis általunk irányított és szabályozott rendszerű cselekvéssor. De amint elhagyjuk ezt a viselkedési területet, akkor egy olyan közegbe találjuk magunkat, amit nem mi irányítunk, aminek a folyamataiba nincs beleszólásunk; ahol sodor bennünket valami, amit később…


  • A hiszékenység vámszedői – …a tűz és a vihar 6-felé szakította a Földet …   II/1

    A hiszékenység vámszedői – …a tűz és a vihar 6-felé szakította a Földet …   II/1

    Egy barátommal beszélgettem a napokban a legújabb háborús eseményekről (Izrael); és bár sejti – így mondta –, hogy nekem más a véleményem, mint amit a fősodratú (mainstream, ejtsd: ménsztrím) média tuszkol bele az emberek tudatába, mégis érdeklődéssel hallgatta a gondolataimat. Új volt számára, amit tőlem hallott. Meggyőződésem, hogy a hírcsatornák szerkesztőinek nagyobb része éppúgy nincs…


  • Háború a Szentföldön – tégy minket a béke eszközeivé minden emberért

    Háború a Szentföldön – tégy minket a béke eszközeivé minden emberért

    1218-ban, az ötödik keresztes háború idején (összesen nyolc keresztes háború volt, sokezer keresztény és muzulmán áldozattal) érkezett a Szentföldre Assisi Szent Ferenc. A keresztény seregek feje egy portugál bíboros volt. A jelszava pedig: az iszlám karddal szerezte meg a Szentföldet, karddal tartja fenn a hatalmát, tehát nekünk, keresztényeknek karddal kell azt visszaszereznünk. Ezzel szemben a…


  • Végzetes vonzerők között – A legújabb kori Szkülla és Kharübdisz

    Végzetes vonzerők között – A legújabb kori Szkülla és Kharübdisz

    Manapság sokan és sokszor esnek abba a hibába, miszerint azt gondolják (meggyőződésem, hogy hibásan), hogy mindenféle külső veszély ellen védve vannak a jelenkori technikák alkalmazása által. Értem ezen tárgykörben a térfigyelő kameráktól a kiberbiztonságig elterjedt védelmi rendszerek működtetését, azok jelenlétét a mindennapokban. De, vajon anyagi javaink és az adataink ilyetén való védelme elégséges-e ahhoz, hogy…


  • Ryan Gosling magyar hangján is hallgathatja már a Bibliát

    Ryan Gosling magyar hangján is hallgathatja már a Bibliát

    2023. október 4-én a Dramatizált Biblia nagylétszámú – színművészekből álló és zenészekkel kiegészült – csapatának küldöttségét fogadta audienciáján Novák Katalin a Sándor-palotában. „Ryan Gosling magyar hangján is hallgathatja már a Bibliát” – fogalmazott a találkozót követően a köztársasági elnökasszony. Zámbori Soma színművész megosztott bejegyzésében lelkesen számolt be a nem mindennapi találkozóról. „Novák Katalin Köztársasági Elnökasszonyunk…


  • A maradék megtér és dicsőíti Istent – a népszámlálás adatai ne ijesszenek meg minket

    A maradék megtér és dicsőíti Istent – a népszámlálás adatai ne ijesszenek meg minket

    Egy református lelkész egészen röviden kommentálta a 2022-es népszámlálás magukat valamely felekezethez tartozónak mondók csökkenő mértékét. „Egy: nem érdekel a statisztika. Kettő: az Egyház hiteles legyen, ne tömeges.” Mond valamit. Mások abban látják az elvallástalanodás okát, hogy az egyház túlzott mértékben összefonódott az állammal. Nehéz erre azonnal helyeselni, hiszen a kommunizmus idején igencsak elszokott ez…


  • A keleti sportok a kelleténél jobban kelletik magukat

    A keleti sportok a kelleténél jobban kelletik magukat

    A közelmúltban a Dicsőítő Sziget oldalán egy írás jelent meg a keleti küzdősportokkal kapcsolatban. A cikk szerzője azt kereste, vajon az efféle mozgáskultúra gyakorlásával a keresztény ember mennyire engedi be az életébe a Krisztustól távoli, vele össze nem egyeztethető spiritualitást. A megosztott véleményre többen reagáltak, egyfajta szűk látókörűséggel, vallási bigottsággal bélyegezve meg a leírtakat. Volt,…


  • Mi lesz a következő korszak neve?

    Mi lesz a következő korszak neve?

    Amikor olyan emberről hallunk, aki már megélt 80 vagy akár 90 évet is, arra rá szoktuk mondani, hogy szép kort megért. Szinte minden országban – vagy akár országon belül is – változatos statisztikai adatok látnak napvilágot abban a tekintetben, hogy az ott élők élettartalmának a hosszúsága mennyi, illetve általánosságban mi a jellemző ezen a téren.…


  • Laudato Si’ – miközben Istent dicsőítjük, megújul a teremtett világ

    Laudato Si’ – miközben Istent dicsőítjük, megújul a teremtett világ

    Ma szinte káromkodásnak számít, és kövezés is jár érte, ha valaki a fősodornál kevésbé környezettudatos. Azt pedig egyenesen máglyára küldik, ha bárki azt meri állítani vagy megkérdőjelezni, hogy nem eszik olyan forrón ezt a globális felmelegedés dolgot. A klímaváltozás kérdése olyan mértékű közproblémává nőtte ki magát, amely alá mindent és mindenkit besorolnak. Újonnan kreált erkölcsi…


  • Hálaadó szentmise Borka Zsolt életéért

    Hálaadó szentmise Borka Zsolt életéért

    „Fájó szívvel, de hálaadó lélekkel átadtam az éjszaka folyamán Zsolti lelkét a Teremtő Atyának” – augusztus 18-án e szavakkal tudhatta meg a nagyvilág a zenész feleségétől, hogy Borka Zsolt, a hazai keresztény könnyűzene egyik kiváló oszlopa hazatért az Atya országába, ahová mindig is vágyakozott. 66 éves volt, amikor sokak által szeretett jellegzetes hangjával beléphetett a…


  • A Dicsőítő Szigeten mindenki boldog – Gável András az idén ötödik alkalommal megrendezett fesztiválról

    A Dicsőítő Szigeten mindenki boldog – Gável András az idén ötödik alkalommal megrendezett fesztiválról

    A 2026. június 28-án ötödik alkalommal megrendezett Dicsőítő Sziget mottója: „Van egy hely”, amely szorosan kapcsolódik a fesztivál által választott bibliai igehelyhez a Kolosszeiekhez írt levél első fejezetéből: „Testemben kiegészítem, ami Krisztus szenvedéséből hiányzik, testének, az Egyháznak javára.” Gável Andrással, az Eucharist együttes vezetőjével és a fesztivál egyik főszervezőjével a Magyar Kurír beszélgetett. Az Úrnapján…


  • Mi ez a „katker” kultusz Mária körül?

    Mi ez a „katker” kultusz Mária körül?

    Nem egy más felekezetű keresztény barátom van, akik rendre felteszik a kérdést, hogy mi katkerek, azaz római katolikusok, miért ragaszkodunk annyira Jézus szülőanyjának tiszteletéhez. Szerintük ugyanis túl van ez az egész hájpolva, ráadásul ők végül a Biblia tanításától elrugaszkodott eretnekséget vélnek benne felfedezni. Be kell vallanom, hogy ezek a dilemmák bennem is felmerültek korábban, és…


  • Sekrestyés a mennyben – néhai Karnok Ádámért mutatnak be hálaadó szentmisét az imperfectum zenei szolgálatával

    Sekrestyés a mennyben – néhai Karnok Ádámért mutatnak be hálaadó szentmisét az imperfectum zenei szolgálatával

    „Ádit januárban kísértük utolsó útjára. Ő volt az Egerszalóki Ifjúsági Találkozó és Lelkigyakorlat egyik alappillére. Mivel a temetésre sokan nem tudtak eljönni, főleg a pesti barátok, megkerestük az első szabad vasárnap esti misét, amelyen az imperfectum együttes viszi a zenei szolgálatot, hogy érte ajánljuk fel” – olvasható az esemény közleményében. Karnok Ádámot sokan ismerték és…


  • A 24 órás dicsőítés a fesztivál szíve – jelentkezz zenei szolgálónak a Dicsőítő Szigetre

    A 24 órás dicsőítés a fesztivál szíve – jelentkezz zenei szolgálónak a Dicsőítő Szigetre

    2026. június 28-án újra, immár ötödik alkalommal megrendezik a nyáreleji Dicsőítő Sziget fesztivált Szigetmonostoron. Az előző évekhez hasonlóan fantasztikus koncertekre számíthatnak mindazok, akik ellátogatnak a Szentendrei-sziget Budapesthez közeli csücskére. A fesztivál idei előadói: Oláh Gergő énekes, a Jelenlét zenekar, Fóris Rita és a FourISFive zenekar, az Emberfia és az újgenerációs dicsőítők, a Só együttes, a…


  • Szerelmes házaspárok dicsőítették a mindig szerető Istent az Eucharist koncertjén

    Szerelmes házaspárok dicsőítették a mindig szerető Istent az Eucharist koncertjén

    február 9-én a XIII-ik kerületi Radnóti Miklós Művelődési Központban (RaM Colosseum) „Szerelemkoncert” címmel tartott dicsőítő estet az Eucharist együttes. Az alkalom már szinte hagyománynak tekinthető, hiszen évente egy alkalommal megvalósul ez a zenei program a XIII.kerületi Önkormányzat és az Árpád-házi Szent Margit-templom együttműködésének köszönhetően. Az előadók ezúttal az idei Házasság Hete rendezvénysorozat üzenetéhez kapcsolódtak, amelynek…


  • Szerelemkoncert – az Eucharist újra a húrok közé csap a Házasság Hetének nyitányaként

    Szerelemkoncert – az Eucharist újra a húrok közé csap a Házasság Hetének nyitányaként

    2026. február 9-én a RAM Colosseum színpadán lép fel az Eucharist együttes. A „Szerelemkoncert – Hűséges az Úr” elnevezésű dicsőítő est tematikájában illeszkedik a február 8-15-ig tartó Házasság Hetének gondolatához, amelynek idei mottója: „a hűség szabadsága”. A zenekar repertoárjában dalok csendülnek fel az örök szerelemről, amellyel Isten viszonyul az emberhez, és amely hűséges szeretet minden…


  • Hívj meg te is másokat a Kisjézushoz egy megosztással – már pörög a neten a karácsonyi flashmob felvétele

    Hívj meg te is másokat a Kisjézushoz egy megosztással – már pörög a neten a karácsonyi flashmob felvétele

    2025. december 14-én sok százan érkeztek a Mátyás-templom melletti adventi vásárba, hogy részt vegyenek a „Venite Adoremus” című dal flashmob felvételén. Kristálytiszta hangok és lelki egység – így jellemezhető a rögzített villámcsődület. Az elkészült klippel a szervezők szándéka, hogy azt miután minél többen megosztják, karácsony igazi üzenete juthasson el olyanokhoz is, akik esetleg még nem…


  • Eleve elrendelés – a szeplőtelenül fogantatott Mária

    Eleve elrendelés – a szeplőtelenül fogantatott Mária

    „Tudjuk, hogy az Istent szeretőknek minden a javukra válik, hiszen ő saját elhatározásából választotta ki őket. Akiket ugyanis előre ismert, azokat eleve arra rendelte, hogy Fiának képmását öltsék magukra. Így lesz ő elsőszülött a sok testvér között Akiket előre erre rendelt, azokat meg is hívta, akiket meghívott, azokat igazzá tette, akiket pedig igazzá tett, azokat…


  • Eljöttünk Hozzád – Fodor Tamás karácsonyi darabja új zenei köntösben

    Eljöttünk Hozzád – Fodor Tamás karácsonyi darabja új zenei köntösben

    Fodor Tamás zeneszerző és Bayer Róbert szövegíró még az 1990-es években írta meg Eljöttünk Hozzád című dalciklusát. A személyes hangvételű, költői dalszövegek betekintést engednek a betlehemi születéstörténet szereplőinek belső világába, és a kommersz, csillagszórós ünnepi hangulatot magunk mögött hagyva átélhetővé teszik a várandós édesanya kitörő örömét, a féltékeny férj értetlen dühét, az idegen városban utcára…


  • Imperfectum: Folytatjuk ebben a tanévben is

    „Folytatjuk ebben a tanévben is a zenei szolgálatunkat az Avilai Nagy Szent Teréz Templomban. Szeretettel hívunk és várunk mindenkit, aki velünk együtt szeretné énekelni lelke örömét, háláját, kérését az Úrnak” – olvasható a katolikus dicsőítő együttes bejegyzésében. Hadd énekeljem örökké, Urunknak irgalmas jóságát – ezzel a bibliai mottóval kezdi meg szolgálatát az imperfectum csapata az…


  • Hirdessétek – a Golgota Gospel Kórus Budapest terein énekel

    A Golgota Gospel Kórus együttműködve a gyülekezet evangelizációs csapatával három szabadtéri koncertre készül az Ars Sacra keresztény művészeti fesztivál keretében, szeptember 16-án, szombaton. A XVII. Ars Sacra Fesztivál keretében koncertjeink Budapesten, 2023. szeptember 16-án, 15:00 órától a Deák Ferenc téren, 17:00 órától a Fővám téren, végül 19:00 órai kezdettel a Blaha Lujza téren! „Csatlakozz hozzánk,…


  • Reklám a sátánnak

    Jávorka Lajos katolikus pap gondolatai a HELL nevű energiaitalokról. A gyár környékén a legtöbben a „pokolba” mennek dolgozni. A közelben lévő töltőállomás neve is a bukott angyalokra utal. A kérdés csak az: megéri jópofaságnak álcázott reklámot adni a sátánnak? Vagy igyekezni kellene előállítani a HEAVEN márkájú „ellenszert”? Ja, bocsánat, ez már létezik: Jézus szent vére…


  • Eucharist: Virtuális ölelés Zsámbék polgármesterének

    „Kedves Zsámbékiak! Köszönjük Istennek a felemelő estét, amelyet veletek közösen élhettünk át augusztus 25-én a Zsámbéki Öregtemplom szent falai között. Képzeletünkben, de sokkal inkább a hit szemüvegén keresztül megjelenhetett előttünk a romtemplom összes kiegészítése – általatok. Amint ott több százan együtt dicsőítettük az énekünkkel és az életünkkel Istent, elkezdődött a templom restaurálása: élő kövekből, belőletek!…


  • Jó hír! – Augusztus 20-ig lehet jelentkezni a Weiner konzi keresztény könnyűzenei képzésére

    „Ha esetleg lemaradtál az augusztus 1-i határidőről, ne csüggedj: augusztus 20-ig meghosszabbítottuk a jelentkezési határidőt! Külön szeretettel bátorítjuk a dallamhangszereseket (hegedű, fuvola, cselló…), billentyűs hangszereseket és basszusgitárosokat: gyertek, tanuljatok a Weiner konzi Liturgikus Könnyűzenei Képzésén!” – olvasható a bátorító közleményben.


  • Ötödik alkalommal képződhetnek a „templomi gitárosok” a Balaton partján

    Megkezdődött az V. Kazetta tábor. A nyitó szentmisén Varga László püspök atyával ünnepelték Jézust a jelenlévők. Ezt követően Farkasházi Dávid, a Szent István Bazilika karnagya – aki annak idején kiváló hangszereléssel látta el például a Gável Gellért gitárművész és Sapszon Ferenc karnagy szerezte „Mise Gitáron” című misekompozíciót, illetve nagy érdemei fűződnek a budapesti eucharisztikus kongresszus…


  • Igényes dicsőítő könnyűzenészek felnőttképzése az Apor Vilmos Katolikus Főiskolán

    Már csak néhány hónap maradt az 1700 órás képzés befejezéséig. Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola Egyházzenész, Kántor-Gitáros felnőttképzésének résztvevői sokirányú felkészültségre tettek szert már ezidáig is. A kurzus nyári intenzív, tömbösített képzési hetében többek között a hangfelvételkészítés és a stúdiózás gyakorlati rejtelmeiben is hasznos tapasztalatokra tehetnek szert a zenészek, amely valódi tükröt tart az egyházzenei…


  • LisBOA: A Boanergész az ifjúsági világtalálkozón Lisszabonban

    A Lisszaboni Ifjúsági Világtalálkozó záró, pápai szentmiséjén mintegy másfél millió fiatal vett részt a világ szinte minden részéről. A vonzerő egyedül Jézus Krisztus személye, akit a Szentatya közelsége még elevenebben megjelenít az egyházban. A világ legnyagobb ifjúsági eseményén nagyjából 1300 magyar katolikus fiatal is részt vett. Az Országúti Ferencesek Boanergész nevű énekkara pedig a zenei…


  • Fertőszéplakon gyűlt össze a dicsőítő generáció új nemzedéke

    2023. júliusában Fertőszéplak adott otthont a Sacro Song keresztény könnyűzenei oktatási projektre épülő képzésnek. Szép számban érkeztek egészen fiatal résztvevők is, akiknek fontos, hogy még jobban és szebben énekelhessenek Istennek. A kezdők és a haladók egyaránt gazdagíthatták tudásukat a három napos kurzuson, amelyet Tiboldi Ákos, az Exodus katolikus dicsőítő együttes tagja szervezett. Az éneket Vida-Veres…


  • Fesztivál a határon: Fatemplomnál nem fahanggal

    A Fatemplom Fesztivál 2013 óta fantasztikusan értékes programot kínál, idén is három napon át a Hármashatárnál az Őrség meseszép ölelésében. De nem csak a természet öleli itt át az embert, hanem minden egyes előadó őszintesége és tisztasága, hiszen mindannyian ugyanabból az egyetlen örök forrásból merítenek, amelyből az el nem múló szépség ihletadó cseppjei erednek. A…