Bizonyára már sokunkkal előfordult, hogy a velünk történt események láncolatát, azok értelmét, összefüggéseit csak később – akár évek vagy évtizedek eltelte után – értettük meg. Ám, amikor „összeállt a kép” akkor mindenki elismerhette, hogy semmi nem történik ok nélkül; vagyis, nincsenek véletlenek. Az Istenben hívő keresztényeknek ezt nem kell magyarázni, habár az „eleve elrendelés” (predesztináció) fogalomköre sokféle értelmezésre nyit (tév)utat; és sok történelmi esemény adhat sajátos értelmezést az éppen akkori kornak. Utólag meg aztán annyiféle belemagyarázás is napvilágot lát, hogy az csak újabb vitákat szül; az ősök pedig forognak a sírjukban. A letűnt korokat mindig azok értelmezik a leghelyesebben, akiknek az ősei akkor éltek; hiszen a leszármazottak lelkivilágában, gondolkodásában megjelenik az ősök tetteinek lenyomata. A más kultúrkörökből érkezőknek így csak olyan feltételezések jutnak, amelyek pont annyit érnek, mint bármelyik feltételezés. Mint ahogy azt sem tudjuk meghatározni pontosan, hogy hol keletkezik, merre tart és hol áll meg a szél. Ezért érdemes a Mindenható Istenre bízni a Sors könyvének a megírását, mert csak akkor vonhatunk le helyes ok-okozati összefüggéseket bármiről is. Amit az ember erőltet – mint Sorsot – abból csak olyan „katyvasz” lesz, ami felett már nincs emberi hatalom; például a háborúk is ebbe a körbe tartoznak.
A jelenleg is zajló Izrael-Palesztin viszály eseményei a szemünk előtt lejátszódó történelem részei; és így, mint nézők, mi is részesei vagyunk. A háború képei olyan hamar eljutnak hozzánk, mintha csak előttünk történne minden. Azt is láthatjuk, hogy a világ különböző részein miként véleményezik az eseményeket. Többnyire a palesztinok mellett áll a feltételezett többség; véres tüntetések vannak Európa nagyvárosaiban; Allah éltetése és a zsidók kipusztítása mellett áll ki az emberi mivoltjából kivetkőzött csőcselék. Ők maguk ugyan nem gondolják, hogy „csőcselék” lennének, ami akár lehet nézőpont kérdése is; de, hogy ösztönlényként viselkednek, az egyértelmű.
Ösztönlényként viselkedik az izraeli hadsereg is,
hiszen lőnek mindenre és mindenkire, aki Gázában van. Azt érdemes tudnunk, hogy a palesztinok a gázai-övezetbe és Ciszjordániába vannak bekényszerülve azóta, hogy a világban szétszóródott zsidók tömegesen tértek vissza a II. Világháború után arra a Szentföldre, ahol az ő – időben távoli – őseik még békében éltek a többi etnikummal.
Az említett világégés szemtanúinak/túlélőinek kis része még köztünk él; hiteles forrásoknak is tekinthetjük őket, bár sok, akkor meghatározó esemény a színfalak mögött zajlott. Ezekről írásos dokumentumok maradtak meg; így az összekavarodott történelmi mozaik kockáit megpróbálhatjuk újra kirakni; bár így is zavaros és megfejthetetlen érdek-ellenérdek kép rajzolódik ki előttünk. Az azonban biztos, hogy a zsidókat sehol a világon nem szerették, és erről főleg ők tehettek. Persze minden nép esetén vannak jó és rossz emberek; és a zsidók zöme is jó ember volt. A szétszóratott zsidó tömegek között voltak kis létszámú és tehetős zsidó csoportok, akik hamar beférkőztek egy-egy ország döntéshozói társaságába; és akiket addig pénzeltek, amíg csak alárendeltjeikké nem váltak. A zsidók által alapított nagy pénzintézetektől függött így akár egy egész ország sorsa is; és
ők nem féltek feláldozni bárkit és bármit a saját érdekeik eléréséért.
Aztán az érintett nemzetek tagjai közt akadtak olyanok, akik nem vacakoltak azzal, hogy szavakba öntsék a véleményüket, hanem odacsaptak a zsidóknak; mindegy, hogy bűnös volt-e vagy sem. Ez eleinte főleg Németországban nyilvánult meg leginkább, és a nemzetüket féltők (nacionalisták) a zsidókban látták megszemélyesülni a Gonosz-t. Innen már csak egy lépés volt a náci szó, mint gyűjtőfogalom megalkotása; amely egyébként egy, a zsidók által megalkotott gúnyszó. A háttérben megbúvó gazemberek aztán erre a jelenségre rátelepítették a saját bajkeverőiket; és már el is jutottunk a terrorizmus fogalomköréhez. Sőt, e két szó (nácizmus, terrorizmus) mára már el- és szétválaszthatatlan párost alkot a közbeszédben.
No, de ugorjunk egy kicsit előrébb az időben, de maradva a II. Világháborúnál.
A tengeren-túli zsidó oligarchák és a Német Birodalom megegyezett abban, hogy minden megszállt területről elszállítják hajóval az ott összegyűjtött zsidókat és helyettük fejlett mezőgazdasági eszközöket adnak cserébe. A Birodalom részéről csak az volt a kitétel, hogy aki viszont mégis maradni akar, annak be kell tartania a német törvényeket, ám vallását, ünnepeit szabadon gyakorolhatja.
Ez volt a Haavara Agreement, az Átviteli Egyezmény.
Össze is gyűjtötték (koncentrálták) a menni szándékozó zsidók tömegeit nagy táborokba (lágerekbe), és várta mindenki a hajókat; amelyek eleinte jöttek is, és a legmódosabb családokat el is vitték a biztonságos távolba. Aztán elmaradtak a hajók, a táborok ellátórendszere összeomlott; fegyveres túlkapások, bandaháborúk, járványok tizedelték a tömeget; rengetegen elhunytak ott abban az időben. Hamar eljutott így az ember az ösztönök világába, és ott nem ismert szó a kegyelem.
Aztán vége lett a háborúnak, és a túlélő zsidók tömegével tértek vissza az ősi földre, nagy telepeket alkottak a jobb adottságú területeken (tengerpart, a Jordán-folyó termékeny völgye) átszorítva onnan a palesztinokat oda (Gázai-övezet, Ciszjordánia magaslati vidékei), ahol a klíma igen mostohán bánik az élővilággal; ráadásul a vízhez való hozzájutást is korlátozzák az izraeli fegyveresek.
Az ENSZ 1948-ban elismerte/elismertette Izrael államot, mint önálló entitást; úgyhogy az Allahban hívők tengerében tanyát vert az arabok ősellensége. Azóta ott állandóak az összetűzések, ömlik a vér, égig száll a szenvedők kiáltása; és ennek nem az ember fog tudni véget vetni. A háborús tüzek és a felforrósodó éghajlat viharai hosszú időre elzárják egymástól a jó akaratú embereket.
Aztán elcsendesül minden, a még élők levonják a tanulságokat; és majd jönnek a jobb Idők.
„Így megy ez!” (Kurt Vonnegut: Az ötös számú vágóhíd)
Leitert András
Fotó: pxhere
