Dramatizált Napi Evangélium

Csak személyes használatra!

Dramatizált Biblia

  • FILM PREMIER: Jézus forradalom – keresztény „hippik”, akik megváltoztatták a világot

    FILM PREMIER: Jézus forradalom – keresztény „hippik”, akik megváltoztatták a világot

    Egy nemzeti spirituális ébredés igaz története az 1970-es évek elejéről, és annak eredete, ami a dél-kaliforniai tizenéves hippi közösségből indult el: ez a Jézus Forradalom. Kaliforniában kezdődött és az egész országon végig söpört, 1972-ben ért a csúcsra. Sok történész úgy vélekedik róla, hogy ez volt Amerika történelmének legnagyobb lelki ébredése. „Ez a hely itt, a…


  • Látni és látszani! – Ferenc pápa lehetséges küldetése a megmenthető világért

    Látni és látszani! – Ferenc pápa lehetséges küldetése a megmenthető világért

    Vannak olyan emberek, akiknek minden mozdulatát, minden szavát szinte lélegzet visszafojtva figyeli a világ jóakaratú közössége; ezen személyek egyike a nemrégiben Magyarországon apostoli látogatást tett Ferenc pápa. Gondolhatják jó néhányan, hogy Ő is csak egy ember a sok közül, és minek is ez a nagy felhajtás körülötte. Nos! Azoknak, akik ezen meg- és/vagy kiakadnak, azoknak…


  • Az Evangélium megváltoztatta az életemet – tanúságtételek Isten szavának működéséről

    Az Evangélium megváltoztatta az életemet – tanúságtételek Isten szavának működéséről

    A Dicsőítő Sziget hivatalos oldala Facebook csoportot hozott létre, hogy felületet biztosítson a Dramatizált Evangéliumot nap mint nap hallgatók számára. Ebben a virtuális közösségben lehetőséget kívánnak nyújtani, hogy bárki megoszthassa tanúságtételét: hogyan változtatta meg Isten Igéje – a Dramatizált Biblia napi hallgatása – és Jézus Krisztus örömhíre az életét. A csoporthoz bárki csatlakozhat, aki betartja…


  • Leitert András: Az emberi tényező

    Leitert András: Az emberi tényező

    Természetes és jogos igénye az embernek, hogy egy megismerni kívánt terület estén a lehető legtöbb elérhető tudás birtokában legyen. Ez azért is szükséges, hogy a megalapozott véleményét bármelyikünk vállalni tudja minden helyzetben. Az is egyértelmű, hogy nem lehetünk mindenhez értők (polihisztorok), és ez egyébként sem lehet jogos elvárás a külvilág részéről. Ahhoz, hogy a megfelelő…


  • Ferenc pápa: Hogy újra magamhoz öleljek egy számomra oly’ kedves egyházat és népet.

    Ferenc pápa: Hogy újra magamhoz öleljek egy számomra oly’ kedves egyházat és népet.

    „Pénteken három napra Budapestre, Magyarországra utazom, a nemzetközi eucharisztikus kongresszusra való 2021-es utazásom kiegészítéseként. Ez alkalom lesz arra, hogy újra magamhoz öleljek egy számomra oly’ kedves egyházat és népet. Egyúttal Európa közepére is utazás lesz, mely felett továbbra is a háború fagyos szelei fújnak, miközben rengeteg ember elköltözése sürgős humanitárius kérdéseket tűz napirendre. Most azonban…


  • A jéghegy csúcsa – Leitert András következő „útravalója”

    A jéghegy csúcsa – Leitert András következő „útravalója”

    Ahogy azt már az előzőekben joggal feltételezhettük (talán már vártuk is), hogy állandó szerzőnk egy nagyon-nagy fába fogja vágni a fejszéjét; történetesen abba, hogy az Ember helyét, szerepét, felelősségét, tetteinek következményeit megkeresse, azokat felmérje, és kimondja azt, hogy a mostani emberi társadalmak jelene valójában milyen is. Mondhatjuk, tükröt tart elénk úgy, hogy annak segítségével helyesen…


  • „A hetedik pohár”

    „A hetedik pohár”

    A Húsvét ünnepének elteltével gondolhatnánk, hogy lelkileg mi is bejárhattunk egy hosszú utat; és a Feltámadás valóságában megnyugodva kissé meg is pihenhetünk. Ezt mindenképpen tegyük is meg, hiszen Jézus szenvedéstörténete és megdicsőülése sok olyan, még feldolgozandó érzést válthatott ki sokunkból, amit szükséges teljes mértékben átengedni a szívünkön és a lelkünkön; átlényegíteni azokat a saját életünkre.…


  • Christus resurrexit, alleluja!

    Christus resurrexit, alleluja!

    Vihar előtti csend… Mag a föld alatt, vihar előtti csend vagy a szülés előtti utolsó félóra ajándék-pihenése: a feltámadás tavaszi előszele mind. Mária, a Szentlélek mátkájaként, a Gyermek születése előtti kilenc hónapban már megtapasztalt valamit ebből a várakozásból. Ez értelmes CSEND. Amit annak idején megtapasztalt, és ami beteljesedett számára a betlehemi istállóban, ugyanaz történik a…


  • Az örök titok

    Az örök titok

    Azt, hogy mindegyikünk gyarló és esendő ember, azt valószínűleg legtöbbünk éppúgy nem vitatja, mint a következő írás szerzője (Leitert András) sem. Az is igaz, hogy ezt azért gyakran szeretnénk eltitkolni a bennünket körülvevő világ elől; bár ez ­– szerintem – nem valamiféle szégyellni való dolog, sokkal inkább emberi jellegzetesség. De hát ilyenek vagyunk, sok mindenről…


  • Csak a te támogatásoddal valósulhat meg az idei Dicsőítő Sziget

    Csak a te támogatásoddal valósulhat meg az idei Dicsőítő Sziget

    Már megvan az idei Dicsőítő Sziget fesztivál fellépőinek listája. Június 24-én és 25-én újra Szigetmonostor ad otthont a második alkalommal megrendezésre kerülő összművészeti eseménynek, amely a hazai keresztény könnyűzene nyáreleji, legjelentősebb találkozója. Számtalan koncert, kiállítás, színház és kerekasztal-beszélgetés várja mindazokat, akik az örök szépség után vágyakoznak. A kulturális pályázati támogatások hiányában azonban a rendezvény sokunk…


  • Újra hallhatjuk a „Pápamobil” egyesült zenészekből álló csapatát a Dicsőítő Szigeten

    Újra hallhatjuk a „Pápamobil” egyesült zenészekből álló csapatát a Dicsőítő Szigeten

    Ferenc pápa Kossuth téren bemutatott szentmiséje előtt a katolikus könnyűzenei élet előadóiból egyesült zenei formáció énekelt közösen. Sokan meghatározó emlékként őrizzük a szívünkben, ahogy a legismertebb gitáros énekeket egy szívvel zenghettük. A Szentlélek ajándéka volt a megvalósult egység, amely jellé vált. A Dicsőítő Szigeten, 2023. június 25-én 19:00 órakor újra hallhatjuk és énekelhetjük a pápai…


  • Csak Jézus kell – Kemenes Gábor atya 50 éve Jézus paptársa

    Csak Jézus kell – Kemenes Gábor atya 50 éve Jézus paptársa

    2023. június 19-én Nagykovácsi hívekkel zsúfolásig megtelt templomában ünnepelték, hogy Kemenes Gábor atyát 1973. június 19-én pappá szentelték az Esztergomi Bazilikában. A számtalan embernek lelki támaszt és vezetést nyújtó katolikus pap 25 éve szolgálja a település közösségét. Emellett a Katolikus Egyház szinte összes megújulási rezdülésében jelen volt és van. Indulásakor nem volt veszélytelen igent mondani…


  • Fergeteges új dal a FOURisFive csapatától

    Fergeteges új dal a FOURisFive csapatától

    A FOURisFive családi zenekar Dante Bowe, Maryanne J. George, Tiffany Hammer, Pat Barrett & Joe L. Barnes „Sufficient for today” című dalának magyar nyelvű változatával gondolták lenyűgözni a keresztény könnyűzene nagyérdemű közönségét. A lenyűgözés minden kétséget kizáróan sikerült, esetükben ezúttal is hibátlanul hangzó, a magyar szívet megdobogtató fordításban. Az ízléses, minden manírt mellőző videóklip a…


  • Gável Gellért: Hidakat építünk a Dicsőítő Szigeten

    Gável Gellért: Hidakat építünk a Dicsőítő Szigeten

    Az Eucharist együttes gitárművész-zeneszerzője a Magyar Kurírnak adott interjújában a 2023. június 24-25. között megrendezésre kerülő Dicsőítő Sziget összművészeti fesztiválról, az Apor Vilmos Főiskolán jelenleg is működő, akkreditált egyházzenész kántor-gitáros képzésről és az április végi pápalátogatás keresztény könnyűzenét is érintő élményeiről beszélt. Gável Gellért az interjúban kifejtette: a különböző művészeti ágak segítségével kapcsolatot létesítenek Istennel.…


  • Ferenczi György: Próbahívő státuszomban egyet léptem fölfelé

    Ferenczi György: Próbahívő státuszomban egyet léptem fölfelé

    2023. június 25-én a Dicsőítő Sziget második napján a fesztivál nagyszínpadán fellép Ferenczi György és az 1ső Pesti Rackák. Az előadónál a koncertjükkel kapcsolatban kíváncsiskodtunk. Valahogy mégis úgy alakult, hogy az élet legnagyobb kérdéseinél kötöttünk ki. Egy őszinte muzsikus őszinte válaszai következnek. Előző évben is eljöttetek a Rackákkal, illetve Gryllus Dani bácsival a Dicsőítő Szigetre.…


  • Krisztus Forrás – Úrnapjának előestéjén dicsőítő szentségimádásra hívott az Eucharist

    Krisztus Forrás – Úrnapjának előestéjén dicsőítő szentségimádásra hívott az Eucharist

    A 2021-es Eucharisztikus Kongresszust megelőző felkészülési időszakban Krisztus Forrás elnevezéssel, Úrnapja és Krisztus Király ünnepének előestéjén dicsőítő szentségimádást indított el az Eucharist együttes. Noha a nemzetközi kongresszus elmúlt, a Szentatya látogatása is megtörtént, a katolikus zenekar továbbra is fontosnak tartotta, hogy töretlenül folytassa az egyik különleges karizmaként kapott dicsőítő alkalmakat az Eucharisztia jelenlétében. 2023. június…


  • Ez az Úr napja volt Debrecenben – Matt Maher egy szál gitárral bemozgatta a stadiont

    Ez az Úr napja volt Debrecenben – Matt Maher egy szál gitárral bemozgatta a stadiont

    Az idei veszprémi Ez az a nap! után ismét teltházas rendezvényt tartottak Debrecenben neves nemzetközi és hazai keresztény dicsőítő előadókkal. A nagyzenekarok és az egyszemélyes produkciók meglepő módon ugyanazt a célt érték el: a Nagyerdei stadion tüzes lelkű, Istent imádó közönsége egy szívvel dicsőítette az Urak Urát. Az Amerikából érkezett, vállaltan katolikus Matt Maher –…


  • Krisztus uralkodik mindenek felett – színről színre Balázs András atyával

    Krisztus uralkodik mindenek felett – színről színre Balázs András atyával

    Balázs András katolikus pap képeket fest. Ikonokat is, amelyeket a legszakrálisabb festményeknek illő tekintenünk. Úrnapja ünnepének közelében Jézus mint „Úr s király a föld felett” jelenik meg előttünk. András atya Andrej Rubljov: Pantokrátor (Mindenek felett uralkodó Krisztus) című festményének „idegenvezetésére” vállalkozott. Érdemes vele útra kelnünk színről színre, hogy többet láthassunk meg az ősi ikon üzenetéből,…


  • Isten csodálatos – a Dicsőítő Sziget szíve a 24 órás dicsőítésen dobog

    Isten csodálatos – a Dicsőítő Sziget szíve a 24 órás dicsőítésen dobog

    Június 24-én 15:00 órakor az apostagi Ladik együttes szolgálatával kezdődik el Isten egy teljes napon át tartó, szüntelen dicsőítése a Dicsőítő Szigeten. Amíg a színpadokon mintegy 20 előadó koncertjén vehet részt a közönség, a háttérben, ezúttal a szigetmonostori katolikus templomban megállás nélkül folyik a szolgálat. Azokért, akik Istenről beszélnek előadókként, és azokért is, akik őket…


  • Mező Misi és a Gável tesók dala a Szentháromságról himnusszá lett a keresztények körében

    Mező Misi és a Gável tesók dala a Szentháromságról himnusszá lett a keresztények körében

    Két évvel ezelőtt osztotta meg az Eucharist együttes akkor debütált dalát a Szentháromságról. A hamar sokak kedvencévé vált ének egy építkezés során keletkezett – legalábbis így mesélik a zeneszerzők, Mező Misi és Gável Gellász. A lassú country stílusához közelítő szerzeményhez Gável András komponált szöveget. A végeredmény egy egységes szám lett, tele nyugalommal és hittel, no…


  • Ez az a nap, amikor te is támogathatod Isten művét

    2026. május 30-án rendezték meg az idei Ez az a nap dicsőítő napot Szegeden a Szent Gellért püspökről elnevezett stadionban. Az érdeklődők szép számban érkeztek. A fellépő dicsőítő zenekarok mindent megtettek azért, hogy egy hanggá forrjon össze és szólalhasson meg a jelenlévők minden hétköznapi áldozata, és Isten dicsőítésének dalokban és énekekben is hallható túlcsordulása. Rend…


  • Bármit – a Zebedeus-szindróma buktatói

    Gável András Facebook-bejegyzésében a Márk evangélium egy epizódjáról elmélkedik. A szerző imáink megszokott attitűdjével állítja párhuzamba a Zebedeus fiúk, Jakab és János Jézushoz intézett kérését. Ha Jézus megígérte, hogy bármit kérhetünk az ő nevében Istentől, akkor vajon mi kivetnivalót találhatott a mennyei pozícióval kapcsolatban megfogalmazott vágyakon. „ZEBEDEUS-SZINDRÓMA (Mk 10,32-45) Mi is nagyon sokszor kezdjük ezekkel…


  • Gyertek harmincas ifjak Jézushoz – jubileumi dicsőítés Sopronban

    A soproni Szent István Plébániatemplom – Gyertek Ifjak Krisztushoz ifjúsági (gitáros) zenekara idén ünnepli fennállásának 30 éves jubileumát. A zenekar és a plébánia egész közössége, szeretettel hívja és várja a híveket, 2026. május 30-án (szombat), 19:30-kor kezdődő rendezvényére és azt záró közös hálaadó dicsőítésre! Helyszín: Szent István templom, Sopron, Szent István park 1.


  • Kétélű kard – Isten szava a szívünkbe lát

    „Az Isten szava ugyanis eleven, átható és minden kétélű kardnál élesebb, behatol a lélek és szellem, az íz és a velő gyökeréig, megítéli a szív gondolatait és érzéseit. Semmilyen teremtett dolog nem marad előtte rejtve; minden föl van fedve és nyitva van az előtt, akinek számadással tartozunk” – olvashatjuk a Zsidókhoz írt levélben. Nem veszélytelen tehát,…


  • Az egyszázalék nekünk 100 százalék – 1%-kal segíthetjük a Dicsőítő Szigetet és a Göncöl Park Egyesület missziós munkáját

    A Göncöl Park Egyesület számára is felajánlhatjuk a személyi jövedelemadónk 1%-át. Ezzel a támogatással hozzájárulhatunk a Dicsőítő Sziget, az Eucharist együttes, a Sacro Song keresztény könnyűzenei oktatási projekt, valamint a Suli-Buli iskolamissziós programok hatékony működéséhez. Sokan év közben is állandó, kisebb vagy nagyobb összegű anyagi segítséggel segítik a széleskörű zenei-evangelizációs tevékenységet az egyesülethez eljuttatott adományaikkal.…


  • A Mennyország előszobája – te is beléphetsz oda

    Újra lelki megújulásra invitál bennünket az imperfectum együttes 2026. február 8-án 15 órai kezdettel az Avilai Nagy Szent Teréz-plébániatemplomban. A közbenjáró imaszolgálatot a Szent Ferenc Kisnővérei és mások végzik. A dicsőítésvezetés zenei szolgálatát az imperfectum látja el. „Hamarosan belépünk újra a Mennyország Előszobájába, és Te is ott leszel velünk, ha gyógyulni szeretnél testi, lelki sebeidből az…


  • Kézre vagy nyelvre – a helyes áldozásról

    Ma általánosnak mondható, hogy két táborra oszlanak a hívek: egyikük a kézbe áldozás lehetősége, másikuk a nyelvre történő áldozás kizárólagossága mellett foglal állást. Dolhai Lajos a liturgia.hu oldalon elérhető tanulmánya részletesen bemutatja a kézbe áldozás ősi, egyházi gyakorlatát. Sőt, az értekezésből világosan kitűnik az ősegyház gyakorlata, ahol a nyelvre történő áldozás szokása még teljes mértékben…


  • Pünkösd Európa felett – Lelkesen

    A Lelkes Napok szervezői nagy szeretettel várják az érdeklődőket 2025. június 8-án a Pünkösd Európa felett című programra, ahol közös ima, dicsőítés és szentmise alatt a Szentlélek áldásait kérik Magyarország számára. „Csatlakozzatok és éljük át közösen a pünkösd tüzét a Normafán, a Szent Anna kápolnánál!” – buzdítanak a szervezők.


  • Pünkösdi dicsőítés a Kikötőben – Prazsák Laci meghívója

    A Kikötő Gyülekezet dicsőítő és imaalkalmat tart pünkösdhétfőn a Blaha Lujza térnél Budapesten, 2025. június 9-én 9:00 órától 19:00 óráig. „Gyertek, hogy együtt megtapasztaljuk a Szent Szellem kiáradását!” – buzdított az eseményen történő részvételre Prazsák László az eseményt megosztó bejegyzésében. Prazsák Lászlóval és családi zenekarukkal az idei Dicsőítő Szigeten is találkozhatunk 2025. június 29-én, ahol…


  • Pápaillat Pusztavacson

    „A pusztavacsi Katolikus Egyházközség híveinek meghívására jótékonysági koncertet adtunk a község Szent Ágostonról elnevezett templomában. A közösség tagjai elhatározták: új, minőségi és méltó oltárt késszíttetnek a régi, pozdorja oltár helyére. Az Eucharist Zenekar koncertje apropóján összesereglett mintegy száz fős közönség az új oltár összegének jó kétharmadát ott is hagyta a kihelyezett perselyben. Dicsőség Istennek az…