A keresztények véleménye megoszlik a rózsafüzér imádkozásával kapcsolatban. Ez leginkább Jézus édesanyja, Mária személyének különböző megítéléséből ered. A feljegyzések azt mutatják, hogy Szent Domonkost, a 13. században élt szerzetest éppen Szűz Mária buzdította arra, hogy éljen ezzel az imamóddal, amely segítségére lehet az embereknek, hogy még jobban ragaszkodjanak Jézus Krisztushoz abban a világban, amelyben elhatalmasodni látszik a bűn. A legutóbbi Mária-jelenések során a látnokok ugyanezt a szüntelen anyai kérést erősítik, amelyre nem csak a katolikusokat hívja meg. Jézus anyja, aki a kereszt alatt az Atya minden gyermekének édesanyja lett szüntelenül az ő fiára mutat, soha nem önmagára. Megtérésre, bűnbánatra és megbocsátásra szólít fel. Ezzel együtt a más felekezetű keresztény testvérek gyakran ellenzik ezt az imamódot, sőt néha nem is tudják, pontosan mit elleneznek. Persze nem könnyíti meg ebben a kérdésben a helyes viszonyulás kialakítását semmilyen elhajlás, amelynek bizonyos részei a kereszténységtől is távol álló szokásokat jelenítenek meg a jámborság kegyes leple alatt. Megszabadulva azonban a téves képzetektől, egy olyan lehetőség van a kezünkben, amely Isten jelenlétébe emelheti a dicsőítő szívű embereket.
Szent Domonkos égi sugallatra kialakított egy imamódot, amelyet rózsafüzérnek neveznek. A Boldogságos Szűz Máriát – a bibliai zsoltárok számának megfelelően – 150-szer elmondott Ave Maria elimádkozásával tiszteljük, miközben minden tizedik Üdvözlégy után egy Miatyánkot toldunk be. Az egyes tizedek alatt Krisztus életének evangéliumi titkait szemléljük. 1573-ban XIII. Gergely pápa vezette be ünnepélyesen ezt az imamódot.
Vannak, akik szkeptikusak az imádság eredetét illetően. Bárhogyan is van, bárki találta is ki, minden bizonnyal a zsoltárok éneklésének egy újszövetségi útját kereste. Nem mintha a zsoltározás régimódi lenne vagy bármiben is nekifeszülne az evangéliumból megismerhető messiási képnek. Sokkal inkább arról lehet szó, hogy a Megváltó édesanyjának szemüvegén keresztül akar minket Isten Fiának jelenlétébe vezetni.
A zsoltárok szerzőjének célja volt, hogy énekeivel dicséretet mondjon Istennek. Ennek az újszövetségi zsoltározásnak sem lehet más küldetése. De miképpen tud ez a szándék megvalósulni, miközben a szemeket az ujjaink között morzsoljuk, Üdvözlégyeket mormolva egymás után?
A válasz a bennünk kialakuló lelki attitűdben keresendő.
Bizonyára előfordul, hogy jobb dolgot is el tudunk képzelni az életünkben egy külső szemlélő számára elsőre talán bugyutának látszó monoton imánál. Mégis, amikor ilyenformán odaadjuk az időnket Istennek, lemondunk hasznosnak ítélt világmegváltó gondolatainkról és nem foglalkozunk a megoldandó problémáinkkal és az elvégzendő teendőinkkel – akkor átadjuk a vezetést annak, aki már bizonyított a dicsőítésben.
Jézus édesanyja saját, egyéni terveiről mondott le az angyali üdvözlet hatására. Befogadta az életébe az isteni tervet. Igenjével a Szentléleknek adta át önmagában a kormányzást.
Így vált minden dicsőítő legszebb példaképévé.
A rózsafüzérezés közben a Lélekre hallgató Mária mintájára kezdünk új dicsőítésbe, új Magnificat éneklésébe. Jézus jelenléte egyszerűsíti súlyosnak vélt problémáinkat, és tudásunk teljességét – a Szentlélek vezetése alatt – arra fordíthatjuk, amit Isten vár tőlünk. Ekkor kialakul bennünk is a dicsőítő szív. Szemről szemre ott tálaljuk magunkat az Úr előtt: szemtől szemben.
A nem katolikus keresztényeket bizonyosan zavarja, hogy miközben a rózsafüzért imádkozzák, túlságosan nagy reflektorfénybe kerül Mária, akinek az alakját jobb szeretik a háttérben tudni. Pedig az angyali üdvözlet názáreti igenjétől kezdve
Mária örökre a „Szentlélek mátkája” lett, amely égi szerelem nem tekinthető holmi futókalandnak.
Emiatt látjuk legtöbbször ugyanott Máriát, ahol a Szentlélek van: a kereszt alatt, ahol kilehelte Jézus az Ő Lelkét („Ruah”) vagy pünkösdkor az apostoli közösségben. Ebben a csodálatos, természetfeletti szimbiózisban Jézus édesanyja sem tesz mást: a Szentháromság Egyistenre irányítja a figyelmünket, akinek átadhatjuk magunkat dicsőítésről dicsőítésre, mígnem teljes közösségben lehetünk az Örök Szeretettel. Minden Üdvözlégy, következésképp a rózsafüzér középpontja és centruma éppen ezért Jézus Krisztus, akinek hűséges követéséhez megkérjük Máriát, hogy imádkozzon velünk és értünk.
Nem véletlenül javasolta Szent Pió atya, hogy kísértések idején, azok ellen hatékony fegyverként imádkozzuk a rózsafüzér imádságot. Ilyenkor nem a kísértőre figyelünk, hanem a Mindenhatóra, ahogyan Jézus is erre a hozzáállásra adott példát az evangéliumban.
Manapság egyre több fiatal felfedezi az ebben az imában rejlő különleges erőt. Így a búcsújáróhelyek fekete kendős nénijei mellett az újabb generációk is rátalálnak ennek az imamódnak a valóban Istent dicsőítő vonatkozására, amely talán nem konkrét zene, viszont a hatása a kialakult életritmus Isten jelenlétében.
Fotó: pxhere
