Kedves Támogató Testvérünk!
Hálatelt szívvel gondolunk vissza az idei évre. A bizonytalanság mellett sok megerősítést és ajándékot kaptunk Istentől.
Az egyik hatalmas ajándék, hogy a Petőfi Kulturális Ügynökség és mások áldozatos támogatása mellett elstartolhatott a Dicsőítő Sziget nyár eleji rendezvénye. Többen csak úgy beszéltek róla utólag, hogy megszületett a „keresztény Kapolcs”. A fellépő előadók különböző művészeti ágakat képviseltek, de egységet alkottak, mert az „örök szépségből” merítettek mindahányan.
A másik idei nagy eseményünk a közel 100 zenészt és művészt megmozgató Eucharist Classic koncert a Mátyás-templomban. A negyedszázadnyi alkotói tevékenységéért hálát adó Gável testvérek dalai csendülhettek fel nem mindennapi, szimfonikus zenekari hangszerelésben. Ezen az alkalmon a közönség belekóstolhatott a Dramatizált Biblia színészgárdája és a keresztény könnyűzene előadóinak egymást erősítő művészeti és evangelizációs fúziójába is, amely a kultúrevangelizáció magas színvonalú pillanatának tekinthető mindenféle szempontból.
Emlékezetes pillanatokat őrzünk az erdélyi testvéreinkkel történt találkozásainkról. A Dicsőítő Sziget Projektet 2022-ben támogató Petőfi Kulturális Ügynökségnek köszönhetően ezek a nagyobb távolságra lévő események is megvalósulhattak.
Különleges öröm számunkra, hogy november közepén elindíthattuk a Dicsőítő Sziget Projekt online hír- és magazin oldalát a dicsoitosziget.hu-t.
Kis szerzői csapatunk minden igyekezetével azon van, hogy rendszeresen oszthasson meg írásokat a keresztény könnyűzene és a lelki élet világából. Hisszük, hogy az így megosztott mondanivalónkkal hiánypótló tevékenységet végzünk, amellyel hozzájárulhatunk a keresztény könnyűzenei élet pezsgéséhez és további fejlődéséhez.
Az általunk felkarolt zenekarok és előadók nevében is köszönjük a meghívásokat, hálásak vagyunk a találkozásokért, a fergeteges dicsőítésekért és hogy közösen tapasztalhattuk meg: Isten országa közöttünk van. Mindez a környezetünk bíztatása, imája és anyagi támogatása nélkül nem valósíthattuk volna meg.
Különleges érzés volt megtapasztalni, hogy mindenki azzal támogat bennünket, amire lehetősége van: a jelenlétével, az idejével, anyagiakkal, tárgyi eszközökkel, vagy akár kapcsolataival. Köszönjük a te bizalmadat is, hogy további támogatásod révén lehetőséget adsz nekünk – szervezőknek és művészeknek, dicsőítésvezetőknek, tanároknak, szerzőknek –, hogy teljes időben Isten országáért munkálkodhassunk! Számítunk rád!
„Dicsőség a magasságban Istennek,
és a földön békesség és jóakarat az embereknek!”
Köszönjük, hogy te is a dicsőítők csapatát erősíted az Atya jó akaratának elfogadásával, amely megajándékoz mindnyájunkat a valódi belső békességgel. Ezt kívánjuk neked Jézus Krisztus születésnapjára és az előttünk álló új esztendőre! Folytassuk közösen!
Szeretettel:
a Dicsőítő Sziget csapata
„a dicsőítők itt kötnek ki.”