„Kilencedik éve járom az országot, évente körülbelül 120 előadást tartok oktatási intézményekben.
Látom, micsoda munkát végeztek.
Széllel és árral szemben is.
Intézményvezetők és nevelők egyaránt.
Megtapasztaltam, mekkora különbség van tanár és pedagógus között.
Annyi mindent kellene írnom, és annyi mindent tudnék… csak attól félek, hogy az általam nagyon szeretett és tisztelt pedagógusok közül véletlenül kihagynék valakit.
Ezért, most hadd kanyarodjak vissza az időben az általános iskolába. Felső tagozatba.
Az osztályfőnököm Ildikó néni volt.
Szerintem nem szándékosan, egyszerűen csak természetesen, erőszak nélkül szerettette meg velem az irodalmat, a verseket, az olvasást.
Toldi – az első igazán erős emlékem. Előre olvastam, olyan szeretettel és izgalommal beszélt róla.
Rögtön utána – hatodikosként -, jött a Revizor, Gogoltól.
Ma pedig miatta olvasom Hasek Svejkjét, a Zsivágó Doktort, Wass Albert verseit, Petőfit, Radnótit, Aranyt és a többi csodát.
Ildikó néni miatt olvasom más szemmel a Zsoltárok könyvét is, pedig szó sem volt hitről akkoriban. Mégis, Ildikó néni hatása megkérdőjelezhetetlen számomra.
A mai időkben pedagógusnak lenni talán még nehezebb, még nagyobb felelősség. Még több türelem és szeretet az, amire szükség van.
Szeretni a hivatást. Szeretni a diákságot, akik sokkal zűrösebbek, mint én voltam – pedig elhihetitek, én sem voltam kispályás.
Szeretetéhség van.
Kedves Pedagógusok!
Nagyszerűek vagytok! Ha lenne kalapom, megemelném. Nincs, ezért ezzel a nagyon egyszerű mondattal fejezem ki hálámat Nektek:
Szívből köszönök mindent!”
