Amikor a karácsonyi ajándékozás szóba kerül, bizony megoszlanak a vélemények, a szokások pedig még inkább. Már a blekfrájdéji őrülettől eldurran a vásárlási startpisztoly legtöbb esetben túlzásokba esve pusztán azért, mert kegyetlen ciki lenne ebből a kölcsönös szeretetömlengésből kimaradni. A legtöbben a végsőkig védenék a mesével felérő misztikus homályt. Sokan még felnőttként is ragaszkodnak, a gyermekkoruk édes pillanatait felidéző családi rituálékhoz azzal együtt is, hogy az igazsághoz vajmi közük sincs ezeknek. Számolgatják, méregetik: vajon mindenkinek a megfelelő „jézuskát” szerezték-e be?
Mindeközben a Betlehemben testté lett Igéről az emberek többsége elfelejtkezik. Annak ellenére, hogy az Ő születésnapjáról van szó, amikor Őt lenne illendő méltóképpen megünnepelni, egymás kölcsönös megajándékozásába torkollik a hepibörszdéjparti. Jézus kiebrudaltan ott kuksol valamelyik sarokban, miközben az elvileg az Ő köszöntésére összesereglettek egymást és a családjukat ünnepelik. Koccingatnak, ajándékot bontanak, még a róla szóló énekeket is negédesen eléneklik, de Őt magát kirekesztik az ünneplésükből.
Hivatkozhatunk itt tradícióra és az emberek közötti szeretet különleges figyelmességeire, az igazság mégis az, hogy Jézust magasról leejtjük éppen szenteste és huszonötödikén.
Vannak, akik a fejlődéslélektant is képesek segítségül hívni – álnokul – a kizárólag humánus szeretetük tudományos aládúcolására. Azzal érvelnek, hogy a gyermekek lelkivilágát nem szabad szétrombolni az igazsággal. Éppen ezért meg kell őrizni évről-évre a mesés varázst, az érzelmi túlfűtöttség könnycseppjeit.
A hazugság megőrzésében és kialakításában természetesen a felnőttek a felelősök. És amikor a gyerek már elég eszes ahhoz, hogy rájöjjön a családi színház forgatókönyvére, és be-belesett már a színfalak mögé, akkor
a fiatallá cseperedett „álommanókból” a valódi igazságot megkérdőjelező felnőttek lesznek, akik végül az átörökített hazug rendszer cinkosaivá válnak, hogy aztán maguk is kiszolgálják a hamisságot.
A sátán eközben köp egyet a tenyerébe: megint sikerült a hazugságaival, legalább az Isten Fiának ünnepére elfordítani az embereket az isteni szeretettől. Ez abban nyilvánul meg, hogy őrülten vásárolni kezdenek és elfelejtik – ha csak pár órára is – az emberré lett Istenfiát. Lucifer joggal prüszköl ezen a születésnapon, hiszen azzal, hogy az Isten emberi alakot vett föl, közelebb került az emberhez mint az angyalokhoz. Emiatt gyűlöli a Megváltó édesanyját és mindenkit, aki a testében egyesült Jézussal – mondjuk az Eucharisztiában.
Az ördögi körből egyedül az igazság követésével tudunk kilépni. Érdemes lenne felfedeznünk a sarokba száműzött Ünnepeltet.
Mi lenne, ha idén valóban Őt ünnepelnénk és egyedül neki készítenénk ajándékot? Az embertől emberig terjedő ajándékozásra pedig megvannak az egyéb ünnepeink.
Ugyan, mit adhatunk Jézusnak, mi emberek? – szokták sokan kérdezni. Hamar fel is oldják a feszültséget azzal a válasszal, hogy amikor a másik embert ajándékozom meg, akkor lényegében Jézusnak adok valami szépet. De ez nem igaz. Vagy csak nagyon részben az.
Gondoljunk csak bele: semmink sincsen, amit adhatnánk a betlehemi kisdednek. Üres kézzel érkezünk a jászolhoz. Ciki, nem ciki, de a szülinapi partira nem tudunk vinni semmi értékeset. Ja? Hogy az életünket? Hát, bizony, az sem túl fényes, valljuk be. Azzal nem szívesen hozakodunk elő Isten színe előtt.
Úgy gondolom, Jézus – nem csak a születésnapján, de akkor bizonyosan – nagyjából arra vágyik, hogy befogadjuk Őt az életünkbe. Hogy elhiggyük, hogy Ő élő Úr és testté lett Ige. Ez a befogadás passzív viselkedést kér tőlünk, hogy Isten lehessen bennünk az aktív.
Karácsonykor megajándékozhatjuk az Ünnepeltet azzal, hogy engedünk a közeledésének. Az Ő szava élővé válik: testté lesz az Ige. Miközben pedig engedélyt adunk Neki, hogy megszülessen bennünk, a legnagyobb és az egyetlen ajándékot nyújtjuk át ezzel számára – végül aztán mi leszünk megajándékozottak általa.
Legyen idén Jézus Krisztus az ünnepelt születésnapos számunkra is! Ne higgyük el a hazugság fejedelmének duruzsolásait! Mondjuk el az igazságot a gyermekeinknek! És egy sokkal szebb, tartalmasabb, igaz ünnepünk lesz – Jézussal a középpontban. Az Istent dicsőítő angyalokhoz válunk hasonlóvá az őszinte megnyílásunkkal a jászolban született égi király előtt. Őt befogadva semmi másra nem vágyunk csak, hogy „lábunk együtt járjon, kezünk együtt gyűjtsön és szívünk együtt dobbanjon…”
