Két évvel ezelőtt egész Budapest, de nem túlzunk, ha azt mondjuk, hogy egész Magyarország, illetve a Kárpát-medence megtapasztalhatta Isten kegyelmének kiáradását az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus ideje alatt. A sok isteni ajándék számos elhatározást és döntést hozott az emberek életében. Öröm szemlélni, amikor ezek az odaadások ma is létezőek. Gável Gellért gitárművész az Eucharist zenekarból a világméretű rendezvény missziós színpadain és a margitszigeti családi nap zárókoncertjén szolgált többed magával. Jóllehet sok szálon részt vett az esemény megvalósulásában, a személyes kapcsolatba lépést az eucharisztikus Jézussal a rendezvény minden pillanatában kereste. Végül a Hősök terén a befejező napon élhette át a vágyott személyes találkozást. Akkori tanúságtevő gondolatai ma is buzdíthatnak bennünket.
„Az eucharisztikus kongresszus egyik nagy tapasztalata volt számomra, hogy ennyi ember ilyen szervezetten tud együtt lenni. Ez egy hatalmas rendezvény, amelynek során szó szerint mindenre fordítottak figyelmet. Garantálták a biztonságunkat, etettek, itattak mindenkit” – osztotta meg emlékeit az Eucharist együttes dalszerzője, aki a hihetetlenül nagy figyelmességáradat közben azt kereste, vajon „hogyan fog tudni ebben a nagy létszámú embertömegben az a nagyon pici Eucharisztia megjelenni, hogy mindenki közösen imádhassa az Úr Jézust”.
A gitárművész megállapította: a dicsőítések minden zenei stílusban, a liturgikus és a paraliturgikus események során igényes, igazi belső harmóniát sugároztak. A koncerteken az emberek imádó és nagyon szép jelenléte volt megtapasztalható. Ám számára a személyes találkozás az eucharisztikus Jézussal, annak különleges formájában még nem valósulhatott meg.
„Nagyon szép volt a szombati körmenet. Sokan voltunk, akik megvallottuk a hitünket Jézusban. De még mindig olyan érzetem volt, mintha csak egy kicsike pötty lettem volna a sok ember között. Mire az Oktogonhoz értünk, a menet már a »Szent vagy, Uram«-ot zengte a Hősök terén. Mindez nagyszerű is volt, de egy picit a »kimaradtunk valamiből« érzés is beleköltözött a szívünkbe. Az Oktogontól a Jászai Mari térig háromnegyed óra alatt értünk el, annyira sokan szólítottak meg bennünket.
De a személyes »Jézus-élmény« még nem érintette meg a szívemet” – emlékezett vissza az énekes.
„Amikor vasárnap a pápai misére mentünk, azt tapasztaltuk, hogy fokozottan erős a terrorvédelem. Azon tűnődtem eközben, hogy akkor most a szenzáció jön, azért kell ekkora felhajtás. Elszomorodtam ezen a ponton, hogy ezért vagyunk itt. Aztán természetesen nagyon megható volt, hogy amint beérkeztünk a szektorunkba, éppen akkor jött arra Ferenc pápa. Ez tényleg meghatározó élményünk lett, de még mindig kerestem Jézus személyes érintését. A szentmisét a kivetítőkön tudtuk követni. Bennem még mindig az a kérdés motoszkált:
»Hol maradsz, Úr Jézus?«
Amikor az áldozási részhez ért a szentmise, nagylétszámú fehérzászlós csoportot láttam közeledni felénk. Ezen a ponton elkapott a sírás, úgy megrendültem, amint magamhoz vettem az Oltáriszentséget. Azt kérdeztem magamban:
»Uram, te eljössz hozzám a Bajza utcához, százezer – vagy még több – ember közül egyenesen hozzám jössz? Nem nekem kell kimennem téged megkeresni valahol, hanem te találsz meg engem.«
Ez a felismerés és találkozás olyan mélyen megérintett, hogy majdnem tíz percen át folytak és folytak a könnyeim. Ott sírtam egymagamban – olyan férfiasan. Jézus ennyire szeret engem, hogy a profi és körültekintő, mindenre kiterjedő szervezés közepette sem felejtkezik el rólam. Annyira fontos vagyok neki, hogy magához emel, és eljön hozzám. Az utolsó pillanatban »csípett el« az Úr a NEK-en” – összegezte a Jézus-élmény ajándékát a keresztény könnyűzenét oktató gitártanár.
Fotó: Lajtos István/Dicsőítő Sziget
A cikk eredetijének első megjelenése: Vasárnap.
