„Mikor már azt hittük, hogy nyugodtan készülhetünk karácsony szent ünnepére, december 18-án az egész Kárpát-medencét megrázta a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium kollégiumépületének leomlásának a híre. Együttesünket, a Felső-krisztinavárosi Gitáros Együttest (Budapest, XII. kerület) különösen is megérintette a tragédia, mivel szeptemberben, a Kárpát-medencei Egyházi Könnyűzenei ünnep keretében láttuk vendégül többek között a helyi Halleluja gitáros együttest, mely révén jó barátság köttetett velük.
Amikor ezért arról gondolkodtunk, milyen lehetőségünk van a Tamási Áron Gimnázium közösségének megsegítésére, arra jutottunk, hogy ez a lehetőségünk nem más, mint amiben közösségileg is a legjobbak vagyunk, a zene, ezért 2024. február 10., szombat estére jótékonysági koncertet szervezünk, ahol hat további budapesti katolikus gitáros
együttes működik közre: a szintén hegyvidéki Zugligeti Gitáros Kórus mellett a 3in1 (IV.), a Boanergész Együttes (II.), a Havas Gitár (I.), az imperfectum együttes (VI.), valamint az MKK Band (XI.).
A hét zenekar több mint 50 zenésze a 18 órakor kezdődő szentmisén
közösen lát el zenei szolgálatot a Felsőkrisztinavárosi Keresztelő Szent János Plébániatemplomban (1124 Budapest, Apor Vilmos tér 9.), majd azt követően 19 órától Alleluja, Krisztus él! címmel koncertet adnak. A koncert fővédnöke Soltész Miklós egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár.
Szeretettel hívjuk minden testvérünket a koncertre és kérjük, amennyiben lehetőségük engedi, kapcsolódjanak be az adománygyűjtő kampányba, mely már elindult. Felajánlásaikat kétféleképpen tudják megtenni:
● Utalni a Felsőkrisztinavárosi Plébánia bankszámlaszámára lehet, közleményben feltüntetve, hogy az adományt a székelyudvarhelyi gimnázium közösségének javára szánják.
Kedvezményezett neve: Felsőkrisztinavárosi Keresztelő Szent János
Plébánia
Számlaszám: 11100104-19818908-36000001 (CIB Bank)
Közlemény: Adomány Székelyudvarhely
● A koncert ideje alatt készpénzzel is lehet támogatni a célgyűjtést.
A befolyt összeget hangszerek, játékok vagy a fiatalok mindennapjait érintő tárgyak megvételére, illetve közösségi programok megvalósulásának támogatására fordítjuk.
További részletek a koncert Facebook-eseményénél valamint a Felsőkrisztinavárosi Plébánia honlapján.
Hiszünk a közös ima erejében, és hogy együttes erővel segítő kezet tudunk nyújtani! Szeretettel és köszönettel, a Felső-krisztinavárosi Gitáros Együttes nevében,
Hernády Balázs
együttesvezető, főszervező”