a dicsőítők itt kötnek ki
Dramatizált Napi Evangélium
Jn 21, 20-25
Csak személyes használatra!
A szépség lenyűgöz, egyik pillanatról a másikra, villámló hirtelenséggel változtatja meg a világról alkotott képünket. Ha valami – akár egy könyv borítója, papírja, vagy betűtípusa – szépen mutat, akkor a benne rejlő tartalmat is könnyebben fogadjuk magunkba. A „Szépség” áthevít minket, vonzódunk hozzá – mert az örökkévalóból meríti erejét. A „Szörnyeteg” viszont csak majmolja az…
Vezetőnek lenni nem könnyű. Vannak képességek, amelyeket megkapunk ajándékba. Az egyetemen a vizsgatanításom után a dékány asszony arról faggatott, vannak-e pedagógusok a felmenőim között. Megelégedéssel nyugtázta az igenlő feleletemet, biztos volt ugyanis benne. Ezzel együtt azért számtalan dolgot el kellett sajátítanom az egyetemen. Az apai hivatás annak rendje és módja szerint együtt jár a család…
A jelenlegi, felgyorsultnak nevezett világban jellemző, hogy az emberek nagyobb része inkább rövidtávú elképzelésekben gondolkodik; legfeljebb középtávúakban. Annyiból mindenképpen megérthető ez, hogy annyi és olyan sokféle tényezőt kell/kellene figyelembe venni, amire tulajdonképpen nincs megfelelő mennyiségű idő, és nem is vagyunk hozzászokva igazából ehhez. Vajon hova tűnt el az a kor, amelyben még biztonsággal tudta az…
2000 éve, az immáron keresztény Szent Pál – megpróbálva kamatoztatni zsidó gyökereit – a görög kultúra eszközeit használva próbálta Athénban, a feltámadás jó hírét továbbadni, a bölcselőknek (több kevesebb sikerrel). Most valahogy én is így érzem magam, amikor egy ripityára tört Krisztus ikonom létrejöttéről kell írnom. Mindamellet, hogy nem tudom letagadni, hogy a Gondviselés, a…
Egy nemzeti spirituális ébredés igaz története az 1970-es évek elejéről, és annak eredete, ami a dél-kaliforniai tizenéves hippi közösségből indult el: ez a Jézus Forradalom. Kaliforniában kezdődött és az egész országon végig söpört, 1972-ben ért a csúcsra. Sok történész úgy vélekedik róla, hogy ez volt Amerika történelmének legnagyobb lelki ébredése. „Ez a hely itt, a…
Vannak olyan emberek, akiknek minden mozdulatát, minden szavát szinte lélegzet visszafojtva figyeli a világ jóakaratú közössége; ezen személyek egyike a nemrégiben Magyarországon apostoli látogatást tett Ferenc pápa. Gondolhatják jó néhányan, hogy Ő is csak egy ember a sok közül, és minek is ez a nagy felhajtás körülötte. Nos! Azoknak, akik ezen meg- és/vagy kiakadnak, azoknak…
A Dicsőítő Sziget hivatalos oldala Facebook csoportot hozott létre, hogy felületet biztosítson a Dramatizált Evangéliumot nap mint nap hallgatók számára. Ebben a virtuális közösségben lehetőséget kívánnak nyújtani, hogy bárki megoszthassa tanúságtételét: hogyan változtatta meg Isten Igéje – a Dramatizált Biblia napi hallgatása – és Jézus Krisztus örömhíre az életét. A csoporthoz bárki csatlakozhat, aki betartja…
Természetes és jogos igénye az embernek, hogy egy megismerni kívánt terület estén a lehető legtöbb elérhető tudás birtokában legyen. Ez azért is szükséges, hogy a megalapozott véleményét bármelyikünk vállalni tudja minden helyzetben. Az is egyértelmű, hogy nem lehetünk mindenhez értők (polihisztorok), és ez egyébként sem lehet jogos elvárás a külvilág részéről. Ahhoz, hogy a megfelelő…
„Pénteken három napra Budapestre, Magyarországra utazom, a nemzetközi eucharisztikus kongresszusra való 2021-es utazásom kiegészítéseként. Ez alkalom lesz arra, hogy újra magamhoz öleljek egy számomra oly’ kedves egyházat és népet. Egyúttal Európa közepére is utazás lesz, mely felett továbbra is a háború fagyos szelei fújnak, miközben rengeteg ember elköltözése sürgős humanitárius kérdéseket tűz napirendre. Most azonban…
Ahogy azt már az előzőekben joggal feltételezhettük (talán már vártuk is), hogy állandó szerzőnk egy nagyon-nagy fába fogja vágni a fejszéjét; történetesen abba, hogy az Ember helyét, szerepét, felelősségét, tetteinek következményeit megkeresse, azokat felmérje, és kimondja azt, hogy a mostani emberi társadalmak jelene valójában milyen is. Mondhatjuk, tükröt tart elénk úgy, hogy annak segítségével helyesen…
A Szeged-Csanádi Egyházmegye meghívására a Sacro Song keresztény könnyűzenei képzés első alkalmát tartották meg Szegeden 2024. május 10-11-én. A magas létszámmal elstartolt workshop résztvevői között jelen voltak a szinte nulla zenei szintről kezdő fiatalok és idősebbek, de a több évtizede szolgáló dicsőítésvezetők és csapatuk tagjai. Gável Gellért gitárművész, a program szakmai vezetője a kamarazenekari gyakorlatok…
Fóris Rita szerint Isten dicsőítése egy kiapaszthatatlan forrás, amely több mint egyszerű énekelgetés életünk valamelyik kiemelt időszakában. Szükségünk van „emlékoszlopokra”. Jönnek ugyanis nehéz időszakok, amikor nem egyértelműen egyszerű Isten dicsőítését végezni. Vissza kell ilyenkor mennünk ezekhez az „emlékoszlopokhoz” – javasolta az előadó. A dicsőítés zene Az előadó a dicsőítés három területét emelte ki: zene, fegyver…
Ferenc pápa Kossuth téren bemutatott szentmiséje előtt a katolikus könnyűzenei élet előadóiból egyesült zenei formáció énekelt közösen. Sokan meghatározó emlékként őrizzük a szívünkben, ahogy a legismertebb gitáros énekeket egy szívvel zenghettük. A Szentlélek ajándéka volt a megvalósult egység, amely jellé vált. Egy évvel ezelőtt, április 30-án a Kossuth téren több tízezer ember gyülekezett, hogy részt…
A 3in1 zenekar legújabb elérhető LiveSession felvétele egy dalfordítás, Eric Clapton – Holy Mother című dalának magyar változatát hallhatjuk. A szöveget a zenekar vezetője, Sillye Gábor írta, a dallal való első találkozásról, a hozzá fűződő érzelmekről és történetről olvashatunk az alábbiakban. Nagyjából 5 évvel ezelőtt egy kollégám mutatta meg először Eric Clapton – Holy Mother…
”Az ide nagyböjtben az Eucharist zenekart kértük, hogy látogassanak el hozzánk és zenéjükkel, énekükkel, evangelizációjukkal, tanúságtételükkel segítsék a nagyböjti lelki készületünket. Nagy örömünkre elfogadták a felkérést és eljöttek hozzánk. Az alsó tagozatnak és az óvodásoknak, valamint a felső tagozatos diákoknak külön-külön blokkban kértük a „zenei koncertet”. Miért őket hívtuk? Fontos, hogy ne csak tőlünk pedagógusoktól…
Új évaddal tér vissza a képernyőre a Jézus és… című sorozat. A folytatásban emlékezetes utazásra hívja a Duna nézőit Mező Misi műsorvezető. A lélek labirintusában barangolva sorsfordító élethelyzeteket, lelki keresztutakat és minden embert érintő, örökérvényű kérdéseket vizsgál – olvasható a műsor beharangozójában. „Voltam őrülten szerelmes, átéltem örömöt és magányt. Gyászoltam közeli szerettemet. Ismerem a megbocsátás…
A közmédia nagy múltú dalválasztó műsorában, az A Dal-ban, idén először hatvan fellépő mérettetheti meg dalát az előválogatóban, amelyben a televíziós zsűri – Szandi, Németh Alajos Lojzi, Ferenczi György és Egri Péter – értékelése alapján állt össze a 40-es mezőny. A produkciókat az elődöntőkben crossover feldolgozásban, a döntőben pedig szimfonikus változatban, a Magyar Rádió Szimfonikus…
Fodor Tamás zeneművész, katolikus énekes dalszerző egy vele korábban, Gável Andrással készült interjúban részletesen kifejtette, miért olyan fontos, hogy a keresztény könnyűzene is karakteres legyen. A képzett muzsikus lelkes támogatója volt minden olyan programnak és eseménynek, amely a keresztény könnyűzenét igényesebbé teheti. A Katolikus Zenei Tábor keresztény könnyűzenei képzésének állandó tanáraként mindent elkövetett azért, hogy…
Sok külföldi országban virágoznak az új zenei műfajok. A keresztény könnyűzenének mindenki által elismert kategóriája létezik neves előadókkal és kitűnő alkotásokkal. Idehaza a történelmi adottságok okán is lemaradásban vagyunk. A kommunista keresztényüldözés évtizedei alatt ennek ellenére gyönyörű fejlődésnek indult a magyar keresztény könnyűzene. Az első előadók valódi útkeresők voltak, akiket az akkori mainstream előadói szcéna…
2024. március 1-én a Szent Család-templom háromnapos nagyböjti lelkigyakorlatának részeként teljesített könnyűzenei liturgikus szolgálatot Gável András, Gável Gellért az Eucharist együttesből gyermekeik és rokonaik aktív közreműködésével. A szentmisét követően a testvér szerzőpáros előadta Sillye Jenő és Kovács Gábor Keresztút című, 14 tételből álló darabját. Az egyes stációk között szentírási igeszakaszok hangoztak el. A szentségi áldásban…
2023. június utolsó hétvégéjén megtartották a Dicsőítő Sziget összművészeti fesztivált. A színpadi programoknak állandó lelki hátteret biztosított a 24 órás dicsőítés templomi szolgálata. A Szegedről érkező Eleven Tűz dicsőítő együttes egyik énekese így fogalmazta meg benyomásait a kétnapos alkalomról: „Életem első Dicsőítő Szigete volt, de nem az utolsó, ebben biztos vagyok. Megérkeztünk és megláttam azt…
„Vasárnap délután a Dicsőítő Szigetre mentünk szolgálni, a 24 órás dicsőítést zártuk a HaMassiach Banddel! Mivel két helyszínen is volt egyszerre dicsőítés, így az elején pár ember volt csak a szigetmonostori katolikus templomban, de Zsolt testvérünk kiállt a templom ajtóba, megfújta a sófárt, és elkezdtek érkezni az alkalomra a résztvevők! A végére azt vettük észre,…
Gábor atya egészen kiskoromtól kezdve a PAP volt az életemben. Emlékszem a bunyókra, a Trabant felgyorsítására egy utcasaroknyi távolság alatt, később a közös szolgálatokra, ahol hazafelé nem tudtunk nem imádkozni, hogy Gábor atya el ne aludjon. Szó szerint életveszélyben voltunk mellette: az ÉLET közelében lehettünk. Jézus hangja a szívemben azt hiszem, nagyon sokáig Gábor atya…
2023. július 1-én, szombaton lenne Fodor Tamás 55 éves. A tavaly ősszel váratlan hirtelenséggel elhunyt zenész sokat fáradozott azon, hogy a keresztény könnyűzene középfokú oktatási projektje elindulhasson. Hídemberként igyekezett a már létező hasonló képzéseket egymásba kapcsolni. Aki ismerte, tudja, hogy összes zenei érdemeinél és szakmaiságánál hatalmasabb volt az ő szíve sokak iránt. Fodor Tamás zenész…
„A napom fénypontja mindig az, amikor reggelente Istennel beszélgethetek. Vagy méginkább, amikor hagyom, hogy Ő beszéljen hozzám. Szerelem-érzéshez tudnám hasonlítani… Ugyanúgy repes a szív. Kell idő, amikor övé a mikrofon!”
„Szeretettel várunk Gyergyószentmiklósra Erdély legnagyobb keresztény fesztiváljára a FeltöltŐ-re. Több mint 60 program közül válogathatsz, és a legfontosabb, hogy Istennel találkozhatsz. Gyere és töltődj fel Általa! Legyen minden dicsőség Istené” – áll Kántor Barna, a rendezvény egyik főszervezőjének meghívó posztjában. Akinek mégsincs lehetősége elutazni a gyönyörűséges Gyergyóba, azoknak jó hír, hogy a Dicsőítő Szigeten koncertet…
Gável András katolikus dalszerző kommentben köszönte meg, hogy a Magyar Katolikus Egyház a hivatalos Facebook oldalán megosztotta a június utolsó hétvégéjén megrendezésre kerülő Dicsőítő Sziget összművészeti keresztény fesztivál meghívó videóját. „KÖSZÖNJÜK, Magyar Katolikus Egyház a megosztást! Fantasztikus ezáltal is átélni, hogy értékes, amit végzünk a muzsikánkkal abban a közösségben, ahol a hitet kaptuk Jézusban, és…
„Ma délelőtt a tábor szervezőivel összegyűltünk tovább egyengetni a tábor részleteit. Volt szó az előadásokról, gondolkodtunk szakmai kérdésekről és persze sok-sok logisztikai, szervezési kihívásról is. Reméljük ti is várjátok a találkozást, mi nagy lelkesedéssel készülődünk” – áll a Katolikus Zenei Tábor hivatalos Facebook bejegyzésében. Fotó: KAZETTA/Facebook
„Szavakkal nehéz leírni az élményt, amikor tegnap megtelt a Nagyerdei Stadion, és közösen átélhettük, ahogy Isten ereje betölti mindannyiunk szívét. Az ég valóban megnyílt felettünk, és a lelkünkön nem volt esőkabát… Köszönjük, Ez az a nap!” – osztotta meg bejegyzését Gábriel Pál, a felvidéki katolikus Crux együttes ritmusgitárosa. A zenekar fellépett a debreceni Nagyerdei Stadionban…
Hervai Kinga kapta a Fodor Tamás-díjat, amelyet a Weiner Leó Katolikus Zeneiskola Liturgikus Könnyűzenei Képzése elindításáért, a képzés megszervezéséért (tanárok és diákok meghívásával együtt), teljes odaadással végzett munkájáért neveztek el Fodor Tamásról. Hervai Kinga muzsikált is közösen a tavaly ősszel váratlan hirtelenséggel elhunyt zenésszel. A díjazott édesapja, Hervai Pál is énekelte a Só együttes dalait.…