a dicsőítők itt kötnek ki
Dramatizált Napi Evangélium
Jn 20, 19-23
Csak személyes használatra!
Vannak, akik úgy érvelnek a jelenlegi Izrael-Hamász konfliktus kapcsán, hogy félreérthető lehet háborúról beszélni. Egy háború ugyanis két ország között jön létre, a Hamász pedig nem egy ország, csupán egy terrorszervezet. Sokkal inkább van szó tehát egy rendőrségi akcióról, amit a hadsereg hajt végre. A Szent István Intézet lényeglátó írása. Számít ez egyáltalán? Ha onnan…
„Mindenható Isten, végtelen Szentség, minden jó forrása! Áldd meg ezt az estét, összes szentjeid ünnepének előestéjét. Hisszük, hogy ők velünk imádkoznak mennyei dicsőségedben. Hisszük, hogy olyan imádkozó közösségbe tartozunk, amely az összes hívő imájával átfogja a földgolyót, és üdvözült szentjeid imádságával együtt, akik látják dicsőséges arcodat, mennyei trónusodig ér. Hisszük, hogy ebben a közösségben egyek…
„Mária, tekints le ránk! Itt vagyunk előtted. Anyánk vagy, ismered fáradozásainkat és sebeinket. Te, béke Királynője, velünk és értünk szenvedsz, amikor látod, hogy oly sok gyermekedet próbára teszik a konfliktusok, aggasztják a világot romboló háborúk. Sötét órákat élünk. Anyánk, sötét ez az óra! Ebben a sötét órában elmerülünk csillogó szemedben, és rábízzuk magunkat gondjainkra érzékeny…
Bizonyára már sokunkkal előfordult, hogy a velünk történt események láncolatát, azok értelmét, összefüggéseit csak később – akár évek vagy évtizedek eltelte után – értettük meg. Ám, amikor „összeállt a kép” akkor mindenki elismerhette, hogy semmi nem történik ok nélkül; vagyis, nincsenek véletlenek. Az Istenben hívő keresztényeknek ezt nem kell magyarázni, habár az „eleve elrendelés” (predesztináció)…
Pierbattista Pizzaballa jeruzsálemi pátriárka az imádságra és böjtre a békéért tett felhívását követően olyan hitvalló és bátor kijelentést fogalmazott meg, amely után bizony el kell gondolkodnunk azon, hogy szabad-e önmagunkra vonatkoztatni a keresztény jelzőt. A bíboros egy olaszországi újságírókkal tartott videokonferencián jelentette ki: hajlandó lenne elcserélni magát a Hamász által túszul ejtett és a Gázai…
Annyiban visszautalok az előző rész tartalmára, hogy az emberi cselekedetek nagyobb része olyan, amit a neveltetési és tapasztalati közeg megkíván; vagyis általunk irányított és szabályozott rendszerű cselekvéssor. De amint elhagyjuk ezt a viselkedési területet, akkor egy olyan közegbe találjuk magunkat, amit nem mi irányítunk, aminek a folyamataiba nincs beleszólásunk; ahol sodor bennünket valami, amit később…
Egy barátommal beszélgettem a napokban a legújabb háborús eseményekről (Izrael); és bár sejti – így mondta –, hogy nekem más a véleményem, mint amit a fősodratú (mainstream, ejtsd: ménsztrím) média tuszkol bele az emberek tudatába, mégis érdeklődéssel hallgatta a gondolataimat. Új volt számára, amit tőlem hallott. Meggyőződésem, hogy a hírcsatornák szerkesztőinek nagyobb része éppúgy nincs…
1218-ban, az ötödik keresztes háború idején (összesen nyolc keresztes háború volt, sokezer keresztény és muzulmán áldozattal) érkezett a Szentföldre Assisi Szent Ferenc. A keresztény seregek feje egy portugál bíboros volt. A jelszava pedig: az iszlám karddal szerezte meg a Szentföldet, karddal tartja fenn a hatalmát, tehát nekünk, keresztényeknek karddal kell azt visszaszereznünk. Ezzel szemben a…
Manapság sokan és sokszor esnek abba a hibába, miszerint azt gondolják (meggyőződésem, hogy hibásan), hogy mindenféle külső veszély ellen védve vannak a jelenkori technikák alkalmazása által. Értem ezen tárgykörben a térfigyelő kameráktól a kiberbiztonságig elterjedt védelmi rendszerek működtetését, azok jelenlétét a mindennapokban. De, vajon anyagi javaink és az adataink ilyetén való védelme elégséges-e ahhoz, hogy…
2023. október 4-én a Dramatizált Biblia nagylétszámú – színművészekből álló és zenészekkel kiegészült – csapatának küldöttségét fogadta audienciáján Novák Katalin a Sándor-palotában. „Ryan Gosling magyar hangján is hallgathatja már a Bibliát” – fogalmazott a találkozót követően a köztársasági elnökasszony. Zámbori Soma színművész megosztott bejegyzésében lelkesen számolt be a nem mindennapi találkozóról. „Novák Katalin Köztársasági Elnökasszonyunk…
Nemrégiben egy barátom elküldte nekem azt, az egyik hazai tv-csatorna által közzétett stúdió-beszélgetést, amelyben a két műsorvezetőn kívül még jelen volt vendégként egy ügyvédnő és két férfi, akik testvérek voltak. Az egyik férfi egészséges volt, a másik viszont tolószékben ült, és egy olyan, jelenleg gyógyíthatatlan betegségben (ASL) szenvedett, ami okán a test minden izma lassan…
2024. március 1-én a terézvárosi Szent Család-templom meghívására Sillye Jenő és Kovács Gábor Keresztút című darabját adja elő Gável András és Gável Gellért az Eucharist együttesből. A keresztút ájtatosságra épülő zenei kompozíció Jézus Krisztus szenvedéstörténetét beszéli el az egyházi hagyomány elemeit is felhasználva. Mindezt könnyűzenei megszólalásban, alapvetően férfihangra hangszerelve. Az előadást megelőzően, 18:00 órai kezdettel…
A napjainkban éppen nem aktív Signum együttes vezetője, Kindelmann Győző egy gyönyörű dallal ajándékozta meg a Szeretetláng Mozgalom tagjait és mindnyájunkat. A „Teljesen tiéd vagyok” című ének az Oltáriszentség élő Krisztusának írt „szerelmes dal”. A szerző Ne félj! című, minden magyar keresztény közösségben elterjedt éneke után minden bizonnyal ez a dicsőítő dal is szíveket fog…
Sillye Jenő 1983-ban zenésítette meg Kovács Gábor papköltő szonettkoszorúját, mely a keresztút 14 stációjára íródott. A “szonettkoszorú” egy nagyon különleges formája a versírásnak: összesen 15 szonettből áll, amelyek szigorú szabályok szerint kapcsolódnak össze. Az első 13 vers esetében az adott vers utolsó sora megegyezik a következő vers első sorával, a 14. szonett utolsó sora pedig…
2024. február 17-én megrendezték a Jézus veled című dicsőítés-sorozat első alkalmát az ürömi Szent György Vértanú templomban, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Szentendrei Espereskerületében. A teljesen megtelt helyszínen idősebbek és fiatalok gyűltek össze, hogy megkezdjék azt a „vándor dicsőítést”, amelynek során a közösségek egymásnak adják át a stafétát, hogy Jézus köré gyűjtsék a közösségeket. „Nem magamról szeretnék…
Nagyböjtben nem éneklünk alleluját. Legalábbis a katolikus liturgia szabályai szerint. Ez természetesen nem arról szól, hogy ne lenne szabad Istent dicsérni ebben az időszakban. Mégis valamiféle önmegtartóztatást, lelki kiéheztetést érünk el ezzel a szabályozással, hogy húsvétkor még nagyobb örömmel és hittel zenghessük azt a Feltámadottnak. Figyelmetlenségből én azonban megszegtem a liturgikus szabályozást, és rögtön Hamvazószerda…
„A mai ember menekül a szenvedéstől, abban csak rosszat lát, pedig az ember keresztény szemmel a szenvedésben ajándékot is láthat. A Jóisten megadta, hogy 920 napot tölthettem egészségügyi intézményekben. Azt tudtam, hogy rengetegen imádkoznak értem. A műtétek sorozata alatt sokat segítettek a látogatók. Valakitől könyvet kaptam, egy bölcsesség maradt meg belőle: »Isten nem kíván mást…
Mitől nevezhetünk egy adott zenét szentnek, a másikat pedig profánnak? Az egyházban nem idegen kifejezés a „szent zene” fogalma. Vajon az idők próbája teszi azzá, vagy azok hite, akik azt megírták? Esetleg a benne megfogalmazott tartalom, vagy éppen az, hogy mire irányítja a figyelmünket? Akik zenével foglalkoznak – akár művelői, akár hallgatói –, teljes bizonyossággal…
„Mikor már azt hittük, hogy nyugodtan készülhetünk karácsony szent ünnepére, december 18-án az egész Kárpát-medencét megrázta a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium kollégiumépületének leomlásának a híre. Együttesünket, a Felső-krisztinavárosi Gitáros Együttest (Budapest, XII. kerület) különösen is megérintette a tragédia, mivel szeptemberben, a Kárpát-medencei Egyházi Könnyűzenei ünnep keretében láttuk vendégül többek között a helyi Halleluja gitáros együttest,…
Mivel a jelenlegi – általam csak átmenetinek vélt – egészségi állapotom okán van lehetőségem tömegtájékoztatási felületeket (főként televíziós műsorokat) böngészgetni; ezért jó néhány olyan hírt is mérlegelni kell magamban, ami a jelenlegi információs (tájékoztatási) áradatban talán nem is tűnik fel annak, aki munkahelyre jár, gyermeket nevel, mos, főz, vasal, és a többi. Nem állítom, hogy…
2023. november 25-én a Mária Rádió különleges rózsafüzér imádkozását hirdette meg. „Szeretettel hívjuk hallgatói családunk minden tagját közös gyertyás rózsafüzér imádságra a békéért a budapesti Hősök terére szombat délután 16:00 órára” – áll a közleményben. A rendezvény menetének megkezdése előtt, 15:30-tól a Hősök tere közepén gyülekezhetnek a résztvevők. Ekkor kezdik el meggyújtani a az imádkozók…
Az MTVA Bizony Isten elnevezésű YouTube csatornáján már elérhető az Agapé című, értékorientált műsor 76-ik adása. Ebben olyan kérdésre keresték a választ, hogy mire tanítanak minket testvéreink. Melyek a legjellemzőbb gyermekkori konfliktusok? Hogyan válhatnak később ezek a kapcsolatok erőforrássá, és szülőként mit tehetünk, hogy gyermekeink felnőttként is számíthassanak egymásra? Vágvölgyi Gergely műsorvezető vendégei ezúttal Bárdos…
2023. november 18-án 19:00 órától a Szent István Bazilika lesz a helyszíne annak az imaestnek, amelynek során gyerekek és fiatalok imádkoznak a világ békéjéért. Az esemény nem egyedülálló, hiszen éppen néhány hete, októberben szintén a gyermekek imádkozták a rózsafüzért a békéért szerte a világon. Az imaesten a rózsafüzért Mohos Gábor püspök vezeti, aki az alkalom…
Neked mikor van a szülinapod? Az enyémen ma már munkaszüneti nap van, úgyhogy a boltok zárva, az emberek pihennek, vagy tevékenykednek. Kicsit másképp, mint máskor. Az én születésnapom november 1-jén van. Hajnal 2,05-kor születtem, valahol az éjszaka vége felé közeledve, egy új nap éppen csak kezdetén. Akkor még nem igazán volt ekkora nagy muri, de…
Annyi reklámot kapnak Mindenszentek ünnepe előtt a démonok és a sátán, mint egész évben egyszer sem. Még a Halloween fonákjára keresztény módon rámutatók is ezt az ördögi hírverést erősítik, miközben bemutatják a sátán hamis cselvetéseit. Ezzel egy szóval sem mondom, hogy inkább elhallgatni kellene az igazságot, de miközben ezt tesszük, mi magunk tesszük ki a…
„Az első dalról lemaradtunk. Egyébként jött tőlünk mindenki. A nagyobb gyerekeink különleges módon szorítottak a kortársaiknak. Jó volt csak úgy lenni. Általában nehezemre esik olyanokat meghallgatni, akik hozzám hasonlóan Istent dicsérik a dalaikkal. Most azonban semmilyen »kritikai vizsgálódás« nem rontotta el az estét. Mint a bársony úgy simogatott a muzsika. A dalok közötti összekötők valódi…
2023 december 11-én Veszprémbe érkezik a Virginia State Gospel Chorale, Amerika egyik legnépszerűbb gospelkórusa. A 25 fős csapatot zenekar kíséri élőben, valamint csatlakozik hozzájuk David Bratton világhírű szólista is, aki több mint 52 héten át vezette a Billboard Gospel listáját. A kórus különlegessége, hogy karmesterük, Sir Perry Evans, koreográfus is, így igazi showműsort láthatnak a…
2023. október 7-én az Eucharist együttes és a Dramatizált Biblia színésztársulatának három tagja (ezúttal Balogh Anna, Csákai László és Zámbori Soma) közös produkcióját élvezhetjük Hajdúsámsonban, a református templomban délután 16:00 órai kezdettel. Az előadás különlegessége, hogy a Biblia szavait művészi módon tolmácsolják a profi színészek, amelyre az Eucharist együttes dalai reflektálnak, mintegy megadva a hívő…
2023. szeptember 30-án a kelenvölgyi Szentháromság-templom megtelt hívekkel, hogy közösen imádkozzanak a papok és a püspökök lelki megújulásáért. A szentmisén és az azt követő dicsőítő szentségimádás, valamint közbenjáró imaszolgálat alatt Gável András és Gável Gellért szolgáltak az Eucharist együttesből, kiegészülve a saját gyermekeikből, keresztgyerekeikből összeállt zenekarral. Gável András az alábbiakat osztotta meg az eseményt követően.…
2023. szeptember 27-én a reggel 8:00 órakor kezdődő szentmisére a váci Karolina kápolna megtelt hívekkel, amelyet Marton Zsolt váci püspök mutatott be Rolik Róbert egyházmegyei családreferens atyával közösen. Idősebbek és fiatalok közösen imádkoztak azért Istenhez, hogy a megfogant emberi életek megszülethessenek. A 40 nap az életért imához, böjthöz és jelenléthez bárki csatlakozhat. A megadott elérhetőségeken…